Czike László

A RÓZSADOMBI PAKTUM

(aláírásának 16. évfordulójára)

Regényes ennek a dokumentumnak – amelyre jelen írásom épül – már „az elõ-története” is! Ugyanis halvány fogalmam sincs, hogy kerülhetett hozzám, illetve a számítógépem memóriájába. Sõt - hogy a lúd még kövérebb legyen -, azt sem tudom, ki írhatta, ugyanis sem kísérõlevél nem volt mellette, sem aláírás nincs a „dokumentumon”. A történet éppoly bizarr, mint amennyire banális.

Tegnapelõtt este nekiláttam, hogy a gépem memóriáját megtisztítsam az elmúlt hónapokban felgyülemlett felesleges levél-kacatoktól. Az egyik – rejtõzködõ? - fájlban találtam egy olyan „TXT”-formátumú levelet (?), melyet azelõtt (nyilván speciális program hiányában) meg sem tudtam nyitni. Idõnként vannak/voltak „ködös emlékeim” sûrûn érkezõ „megnyithatatlan” levelekrõl, amelyek tartalma örökre titok maradt.

Nem úgy ezé! Mert ez ezennel napvilágra került…

A TXT-dokumentum „érkezési idõpontja” amúgy: 2000. szeptember 10.

„Íme a PAKTUM, amelyrõl nem lehet beszélni.

Ez volt írásom kiinduló pontja.

Most pedig közlöm a magyar népre erõszakolt gyalázatos szerzõdés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István (tépelõdöm: vajon jó ez a személyi példa? – Cz. L.), nem teheti meg ezt, saját jól felfogott érdekében, az Angliában élõ Révffy László azonban a közelmúltban (mikor? én nem olvastam… – Cz. L.) nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentõ árulást. Szövegét Németországban élõ barátom küldte, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. A kívánságának most eleget teszek, mert teljesen egyetértek vele: ezt mindenkinek meg kell ismernie.

Írását azzal kezdi, hogy 1989. március 15-én, amíg hazánk népe az elsõ szabad megemlékezését tartotta, - egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következõk vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkos-rendõrség (a KGB) ezredese, az amerikai követség elsõ titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat (a MOSSAD) képviselõje, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezetõ, akik közül négy ma is vezetõ pozícióban van. (Mivel ’jó elõre’ megnéztem a titkos – spontán – találkozó résztvevõinek neveit: ezek szerint az a bizonyos rejtélyes „Jóskabácsi”, a névsor utolsó említettje, nem politikai vezetõ volt; aminek a továbbiakban még kiemelt jelentõsége is lesz. Annyi jelentõségét mindenesetre már most el kell árulnom, hogy aki például Torgyán Jóskabácsira gondolna, az ugyebár máris téved… Mert Jóskabácsi még csak nem is politikus. Lehetett például orvos, történész, etnográfus, pedagógus, építész, szociológus, író, költõ, grafikus, mûvész – de politikus, virtigli politikus: semmiképpen nem. S ez a tény még feszültebbé teszi a körülmények rekonstruálását, hisz’ ha nem is politikusok intézték el /!/ a nemzet dolgát mindörökre, akkor kik? Honnan vették a bátorságot ehhez? Kik hívták a találkozót össze? Kinek a nevében? Jóskabácsi neve olyasvalakit személyesít meg, akinek a fedett identitása már a modern idõk sajátos terméke. A fedett „politikus” figura – titkos ügynök. De vajon kiknek az ügynöke? A szétesõ diktatúra ügynökei rejtõzködtek - saját maguk átmentésével voltak elfoglalva, s nem a nemzetállam sürgõs „újjászervezésével”. A többiek is csupán „self-made” politikusok voltak, mégis elfogadták „Jóskabácsi” jelenlétét, aki azóta is õrzi inkognitóját. Õ lett volna a jelképes vagy a valódi „házigazda”, a rózsadombi paktum amolyan néma, szerep-nélküli vád tanúja? Vagy esetleg – afféle kortalan strázsa csak: a hazugok õrzõje? - Cz. L.)

Õk írták alá a részünkrõl (kinek a részérõl? hiszen 1989-ben még nem lehetett, s nem is volt semmilyen legitimitásuk!? vagy mégis? csak nem? a névsor speciális érdekessége lehet, hogy akik jelen voltak, kit/mit képviseltek, s késõbb ki/mi lett belõlük; másrészt, hogy akik nem voltak ott, - miért, hogyan lettek késõbb mégis azok, akik/amik, s miért viselkednek most néha úgy, például Orbán Viktor, mint akit nem is köt „semmilyen” paktum? – Cz. L.) az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, minek értelmében kimennek ugyan a szovjet meg-szállók, de súlyos árat kell érte fizetnünk. Az értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit is (tudtommal ez nem történt meg, - Cz. L.), hogy minden (fennálló maradék – Cz. L.) kételkedést eloszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következõk (a feltételek után egyenként külön értékelem, valójában megtörtént, teljesült-e a feltétel. – Cz. L.):

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról. (Igen.)

2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért. (Igen.)

3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetúnió és Magyar-ország között. (A Szovjetúnió – szétesett. Antall szerzõdött Ukrajnával.)

4. Mindennemû szovjetellenes tevékenység megakadályozása. (Tovarisi konec.)

5. A határok kölcsönös megnyitása Szovjetúnió s Magyarország között. (Nem.)

6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése. (Igen.)

7. A volt kommunisták (titkosszolgálat, határõrség és rendõrség) megvédése az esetleges megtorlástól. (Semmiféle megtorlás nem volt.)

8. A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon. (Igen.)

9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. (Igen.)

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. (Igen.)

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés meg-torlása. (Igen.)

12. A jobboldali, vagy szélsõjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása. (Igen.)

13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni. (Igen.)

14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal. (Igen.)

15. Románok, jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot. (Igen.)

16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megjavítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik. (Maximálisan.)

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni. (Már alig van!)

18. A Szovjetúnió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az USA pedig megerõsítheti gazdasági befolyását a magyar életben. (A Szovjetúnió szétesett. Végeredményében így történt.)

19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kultúrális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. (Igen.)

20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világ-háború alatt elszenvedett veszteségeiért. (Részben megtörtént.)

A fenti megalázó feltételek megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetúnió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, azok még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben, a közép-és kelet-európai események után is érvényesnek tartják ezt a Paktumot, akkor ez a magatartás hazaárulásnak minõsül, amiért törvény elõtt kell felelniük.

Íme a sokat emlegetett "rózsadombi paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a meg-teremtését, amely népünk fejlõdésének és jövõjének alapfeltétele.

A találkozó résztvevõi (zárójelben megjegyzéseim – Cz. L.):

Antall József, - az Orvostörténeti Múzeum igazgatója, késõbbi miniszterelnök

Horn Gyula, - a Németh-kormány külügyminisztere, késõbbi miniszterelnök

Petõ Iván, - a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke

Paskai László, - bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek (Katolikus Egyház)

Göncz Árpád, - késõbbi köztársasági elnök

Zoltai Gusztáv, - a MAZSIHISZ elnöke

Boross Péter, - (??), késõbbi belügyminiszter, Antall után: miniszterelnök

Jóskabácsi, - „mellesleg” feltehetõen a református egyház képviseletében.

Legalábbis furcsa, hogy ezen a titkos találkozón a regnáló reform-kommunista Németh-kormányt nem képviselte – senki… (ennyire nem volt perspektívája?).”

Nos, az egyszerû ember csak elcsodálkozik azon, miként lehetséges, hogy tizen-hárman (de legkevésbé sem az egykori aradi vértanúk szellemiségében) egyszer csak összeülnek egy rózsadombi villában, és egy évvel az ún. „rendszerváltást” megelõzõen, közös megegyezéssel eldöntik, - hogyan is fogják azt véghezvinni. A tizenhármas „bûvös szám” úgy jön ki, hogy három kémszolgálat képviselõje, a szovjet katonatiszt, plusz az amerikai diplomata, meg a fenti 8 fõ, az összesen 13 jelenlévõ. (Ezek szerint „Jóskabácsi” jelenlétével a református egyházat kép-viseli, hiszen a katolikus és izraelita egyházak képviselõi „a fenti nyolcban” már szerepelnek. Egyre többet tudunk Jóskabácsiról!) A továbbiakban vessük össze a kapott leírást Hernádi Tibor: „1956. igaz története” címû könyvének a III. sz. Függelékében – 294. oldal - szereplõ összefoglalással.

A könyvben ezt olvashatjuk, „a Szittyakürt” 1992. márciusi-áprilisi számából: „Miközben a magyar nép ünnepelte a magyar szabadság bekövetkezését a pesti utcán, a rózsadombi tizenhárom megtárgyalta és aláírta Magyarország új rab-szolgaságát, s a magyar nép idegen igába hajtását.” A résztvevõ személyek fel-sorolása, és a 20 pont tökéletesen megegyezik. Folytatva az idézetet: „Itt van a titok. (…) Népünk elárulásával fizettek a jelenlegi tisztségeikért. Így születhetett meg az elsõ kommunistákból szabadon választott magyar kormány, amelynek a vezetõi szolgai módon hajtják végre a rájuk erõltetett határozatokat. (…) Ez a rózsadombi egyezmény átmenti a kommunistákat, elpusztítja a magyar nemzetet. Ezért felelni fognak a történelemben s a magyar nemzet színe elõtt a rózsadombi tizenhármak. Változnak az idõk, változnak az emberek. Az aradi tizenhárom az életét áldozta azért, hogy a magyar nemzet éljen; - a rózsadombi tizenhárom pedig azzal próbálta menteni önmagát, hogy feláldozta a magyar nemzetet.”

(A Szittyakürt idézett cikkét egyébként Bakos Gyula írta.)

Ami az utolsó sorokat illeti – nincs mit hozzátenni.

A további mondanivalómat arra a logikus feltevésre építem, hogy az egész titok kulcsfigurája az a misztikus Jóskabácsi, aki látszólag nem képviselt „senkit”, de azért mégis kapott alibinek egy „látszat-küldetést”, hogy ne tûnhessen fel senkinek – mit keresett ott.

Hiszen a felsorolt résztvevõk mindegyike magától értetõdõen képviselte a teljes magyar nép érdekeit – határokon innen és túl -, efelõl semmilyen kétségünk nem lehet. Akárki választotta is ki õket a nemes feladatra, ennél frappánsabban nem is dönthetett volna. Általuk – a priori - megvalósult a magyar nép tökéletes rétegképviselete! Nézzük õket egyenként:

Antall József, - történész; Aczél György és Schultheisz Emil egykori jó barátja.

Horn Gyula, - a nagynémet újraegyesítõ, volt karhatalmista üzemgazdász, na és.

Petõ iván, - levéltáros, az egyszerû kárpitos bonyolult fia.

Paskai László, - a nemrégen felbukkant hamis „szakerto”-lista number one-ja.

Göncz Árpád, - Tolkien: „A Gyûrûk Ura”, és könnyed leányálmok mûfordítója.

Zoltai Gusztáv.

Boross Péter, - vendéglátóipari igazgató, és még két fontos cég elöljárója.

Józsibácsi, - akirõl annyit tudunk, hogy református, bár lehet: ez is félrevezetés.

Józsibácsi szerintem nem református, hanem kakukktojás. Hogy miért?

Mert a jelenlévõ paktumgazdák között õ volt az egyetlen szabadkõmûves.

Ha nem lett volna ott, utóbb ki kellett volna találni, akár az egész paktumot.

Vác, 2005. március 15.

Czike László