Czike László

Katolikus templomosok

Társasház-gyûlés

Jezowski visszaemlékezett: egyszer volt egy rejtélyes, enigmatikus esete fél pohár víz­zel, amit csak úgy hozott neki a korábbi barátja, anélkül, hogy õ kérte volna, illetve láthatta volna, mibõl öntötték.

A „barát” – mint utóbb kiderült – nagypályás profi volt.

Közvetítõ az állami titkosszolgálatok és a szabadkõmûvesek közt, amint még életében, bizalmasan Jezowski lelkére kötötte. Tényleg jóbarátok voltak, közel 3 évig, amíg a vér el nem vált a víztõl, vagy a szar a májtól, ahogy azt Sándor András mondta volna. Vagy ha úgy tetszik: ameddig az abnormális magyar közéleti viszonyok ezt meg­enged­ték. A barát konkréten megmondta, pl. Jezowski felesé­gének: „Nem az vagyok, akinek látszom, de jó!” - De neki, magá­nak is: „Mi barátok nem lehetünk; nekem nem lehet barátom. Ez „szak­mai” ártalom.” Szóval: csak ültek a sötétedõ szobában – néz­ték egymást. Beszélgettek. Halkan, hogy a család ne hallja. Aztán elnézést kért, ki kellett egy pillanatra mennie, valami társasház-gyûlés volt nála éppen, amit a felesége vezetett.

Fél pohár víz

Kezében fél (…) pohár vízzel tért vissza, és odanyújtotta Jezow­s­ki­nak – „Idd meg, biztos megszomjaztál!” Így volt, megitta, majd el is búcsúzott – nem akart a társasház-gyûlés afféle kényszer-szülte csendes résztvevõje lenni -; autójába ült és hazaindult. Nem volt csúcsforgalom. Percek múltán valami furcsa tompultság vett erõt rajta – nem szédült el, csak egyszerre „nem tud­ta, merre jár”. Nem fiziológiai bénaság volt, hanem mélytudati. Még csak az sem for­dult meg a fejében, hogy talán meg kellene állni, és tisztázni, mi történik vele, vagy legalább megvárni, míg „a rontás” megenyhül. Csak hajtott, lazán, tompán a semmibe, az ismeretlen­ semmibe. Egyszerûen nem találta az utat hazafelé, pedig a százszor is meg­járt út ott kanyargott, szélesen-tágasan, elõtte.

Másfél óra kiesett

Másfél órán át kóválygott, lé­nyegében összevissza. Aztán - mintha mi sem történt volna – egy­szerre minden kitisztult, és nagy késés­sel ugyan, de rendben hazaért.

So­ha nem beszélt errõl, senkinek. Nem merte végiggon­dol­ni.

Nem merte végiggondolni, hogy a rejtett hatalom emberközelében esetleg tudatmódosító vagy „fi­xáló” szereket is alkalmazhatnak, e­set­leg még „a magánéletben” is, nem is feltétlenül „ártó” szán­dék­kal. Épp’ úgy, ahogy Sándor András ezt már 1996-ban megírta, a „Kedves Barátom” nevû szamizdat-levélújság­ban. Vagy Drábik Já­nos a „Tudatmódosítás” címû könyvében...

Vagy inkább valami „felejtõszert” itattak vele?

Gyanús kormányzat

Különösen az nyugtalanította, amit a mai Kormányról hallott.

Hogy „egyszer”, ugye, van a kommunista titkosszolgálati kötõdés, a rokoni kapcsolatok által. De rebesgetik azt is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfõt, 6 évvel ezelõtt, tulaj­­donképpen a Bilderberg-csoport feje, Rasmussen, egykori dán miniszterelnök jelölte-a­­vatta az MSZP hivatalos miniszterelnök jelöltjévé. De legfõképpen azt is beszélik, hogy Gyurcsány Ferenc és Horváth Ágnes tulajdonképp’ a Szcientológiai Egyház „utasítására” verte széjjel a magyar egész­ség­­ügyet, benne következetesen a „bolondokházát”, az OPNI-t…, amely a szcientológusok „õsi ellenségének” – vö.: Veér András írá­saival! – tekinthetõ. Vajh’ nem a paranoid-skizofrén „siker­(grand)­ori­en­táltak” mély, immanens frusztrációjából fakad mindez?

Nyomasztotta „a fél pohár víz” furcsa esete…

Hiszen a tudat beszûkülését ma gyógyszeresen is elõ lehet idézni!

Hol húzódnak a határok tudatzavar, hatalmi téboly és okkultizmus között? Vajon miért kergették szét a bolondokat? Megõrültek? De végül is kik a „bolondok”, a betegek, vagy a hatalom mániákusai?

Selyemgabalyító passzátszél

Jezowski nem tartozott azon tollforgatók közé, akik az internetrõl „szereznek” témát, sõt, imitt-amott még komplett szövegrészeket is lopnak. Önállóan gondolkodott – kizárólag információt gyûjteni „járt” a világhálóra, vagy már kész gondolatrendszeréhez keresett további érvanyagot, vagy effektív, tényszerû, írásos bizonyítékot.

A feje valósággal zsongott a sok, zavaróan ellentmondásos infor­má­­ció­tól, csak úgy összevissza szörfölt-szlalomozott a legkülönbö­zõbb honlapok, képek között, mintha fogalma sem len­ne róla, valójában mit is keres. Annak idején így talált rá Myron Fagan el­képesztõ könyvére is, egy internetes kép „háta mögött”…

Neveket, fogalmakat írt be a keresõbe, hátha.

És akkor egyszer csak rátalált.

Két, a Történeti Hivatal pecsétjével is ellátott titkosszolgálati jelen­tés formájában. A dokumentum: 880212 firefox doc. A másik, a 830209 sorszámú különösebb információt nem tartalmazott, csak arra „volt jó”, hogy formálisan és tartalmilag is igazolja az elõbbi valódiságát, tehát verifikálja azt.

Úristen! – kiáltott fel magában Jezowski -, ha a „Festõ” fedõnevû ügynök dossziéjából származó szigorúan titkos jelentés tartalma va­lós, akkor az MDF-fel kapcsolatos minden gyanú, elõzetes bizal­mas infor­máció megalapozott! Akkor a „rendszerváltó” MDF-et (1) eleve a halódó kommunista rezsim alapította, duplafenekû blöff módjára, kettõs céllal, vagy (2) az MDF teljességgel a kommunista rezsim ellenõrzése alatt – és káderei titkos beépítésével – alakult.

A két variáció között Jezowski nem látott lényegi különbséget.

Az MDF-et egy állig bemikrofonozott „templom*”-ban alapították.

*”Templom” = a szabadkõmûves képes beszédben a „páholy” fedõ­neve. (Vö.: „Új Ember” – 2001. január 21., a templomépítõ.)

Még 2001-ben, a „Testamen, Leonardo evangéliuma” címû – egyik ter­jedelmes kritikai esszém tárgyát képezõ - könyv eszmei szer­zõ­je, Zelnik József etnográfus, a reinkarnált Templomos Lovagrend hazai nagy­mes­tere, közel egy egész oldalas interjút adott a Ma­gyar Nem­zetnek. Ebben többek között említést tett arról is, hogy „… meg kellene vizsgálni a Máltai Lovagrend valódi szerepét a magyarországi rendszerváltásban”. A fentiek – és egyéb té­nyek - alapján viszont én most azt javasolom, hogy meg kellene vizsgálni a Templomos Lovagrend valódi szerepét a magyar­or­szági geng­sz­­terváltásban. Ugyanis a két lovagrend nem azonos.

S még nem is beszéltünk a johannitákról, akik pedig egyik sem…

Úgy néhány hete – az Orbán Viktor leendõ kormányában gazda­sá­gi mi­niszteri pozícióra nem minden esély nélkül „bejelentkezett” – Széles Gábor saját, áljobboldali televíziójában, mely a már min­dent s mindenkit kiszolgált, levitézlett médiafosszíliák spon­tán gyü­le­ke­zõhelye is egyben, elõadta nagyívû gaz­dasági programját. A prog­ram egyik lényegi, sarkalatos eleme – az ún. „cigánykérdés” meg­ol­dása, amelyet Széles úr széles mosollyal a Katolikus Egyház fel­adatává tenne. Bár korántsem biztos, hogy gazdasági ismereteim vetélkedhetnek egy igazi selfmade milliárdoséival, mégis, legalább vitaindító alternatívaként megfontolásra ajánlom, hogy eme gran­di­ózus projektet az Egyház helyett inkább bízzuk az – egyébként is kiterjedt kulturális, karitatív és környezetvédõ (zöld) aktivitást ki­­fejtõ - Templomos Lovagrendre, akik profik, s nem amatõrök.

A néhai barát most megfordult a sírjában, ezúttal jobbról balfelé.

Hányszor megmondta Jezowskinak, hogy sohasem fogja mindezt megérteni, ámde mégis, minden nyomjelzõt „bevetett”, hogy talán egyszer meg­értse. Tíz kemény év telt el azóta. De megértette…

Nézz utána, mit jelent a záró mondat, a zárókõ alatt.

Olvasd el hozzá „A Sion-rend titka” címû könyvet!

„Et in Arcadia ego.”

Vác, 2008. június 29.

Czike László