Czike László

Magyarország újrafelosztása

Elõre bocsátom, hogy most „kapitális baromságokat” fogok leírni.

Hogy miért? Egyrészt, mert ha már az ország (és persze a glo­bali­zált világ) mindenkori-mai ve­zetõinek „van joguk” reggeltõl estig, (mi több, éjjel is!) kapitális baromságokat mondani, nyilatkozni, s fõleg cselekedni, akkor miért ne lenne nekem, egyszerû – amúgyis a közélet szinte minden területén deklaráltan fe­lesleges – közál­lam­pol­gárnak is jogom ugyan­ezt tenni? Bõven van kiket majmol­nom! Másrészt pedig alapvetõ, íratlan, megelõzõ egészség-védelmi szabály, hogy ami az emberbõl hirtelen kikívánkozik, nos, azt bi­zony célszerû mielõbb kiengedni, mert a tartós visszatartás sú­lyos következményekkel – pl. felfúvódás, bélcsavarodás – is járhat.

A „fáradt gõzt” tehát ki kell engedni.

Dél van.

Hallgatom valamelyik kereskedelmi rádiót, amelyik éppen azt ma­gyarázza - szerintem nagyjából 2 éve -: miért is kell min­den­áron megakadályoznunk, hogy a bécsi OMV felvásárolja a pesti MOL-t. Beszél a keleteurópai piac egyensúlyának megbomlásáról, nemkí­vánatos monopolhelyzet kialakulásának veszélyérõl, osztrák biro­dalomépítõ hátsó szándékokról – édes Istenem, mintha nem ez len­ne a (nemzetközi, globalizált, spekulatív, derivált, damned, mi több, fucking tõke szerves természete! -, s közgazdasági érvekrõl, no­ta bene csak arról nem, mikor lesz olcsóbb az a rohadt benzin. Hogy a MOL a mi kis (nagy) legféltettebb nemzeti kincsünk, ezért szent, hazafias kötelességünk az OMV ellenséges kivásárló hajla­mát „leépítenünk”, s megakadályoznunk, hogy a MOL részvényei az osztrák cég tulajdonába kerüljenek. Mert az OMV: ellenségünk!

Nem akarunk több(é) osztrák naftát tankolni, inkább a halál!

Töprengek nagyon, mi a franc lehet emögött a már-már paranoiás rettegés mögött? A labancok most a mi benzinünket, olajunkat is le akarják nyúlni, hogy aztán Habsburg Ottó révén újra a (túl)élés­kamrájukká aljasítsák hazánkat és a hátunkra kapaszkodva újra­-szervezzék, visszaállítsák az EU romjaiból a szent Monarchiát?

Sejtik ezt vajon: Blair, Putyin, Rasmussen, és a többiek?

Megvallom õszintén azt is – lehet, hogy ez már egyenesen polgár­puk­kasztás! -, hogy ez a hülye molrészvény-ügy (ami nyilván át­lát­szó, os­toba ürügyként csak arra való, hogy a megtéveszthetõk­nek szájába rágja: Gyurcsány Ferenc mélyen nemzeti érzelmû, sõt, nagyformátumú európai, globális közgazdasági gondolkodó, netán filozófus, akinek egyaránt szívügye a liberális demokrata Európa, s benne a kis Magyarország, a Harmadik Köztársaság, hisz’ meg­õrzi magyarnak a „nemzeti” MOL-t!) számomra is csak ürügy…

Ürügy, hogy allegorizálhassak egy magasabb célért.

Hogy kitere­bé­lyesedhessék a nagy nemzeti persziflázs, de persze a­nélkül, hogy magasabb érdekek ütközõpontjává, homokzsákjává válnánk, amelyet elõször felpofoznak, aztán kidobnak valamelyik gárda szemétdombjára.

Nem mindegy-e, hogy a MOL Rt. „magyar nemzeti” részvénytársa­ság­­ként, vagy szupranacionális multiként hízik-e vastagra a mi i­gencsak vé­kony büdzsénk és bukszánk terhére? Nem mindegy-e, hogy a Kék Áramlat, vagy a Nabucco felsteigerolt árain érkezõ olaj derivatíváit milyen zászló alatt égetik szmoggá a „magyar” légtér­ben Trabantok és Gripenek? Árpádsávosok vagy kékcsillagosok?

A globális világállam uniformisos vagy uniformizált katonái?

Helikopterszemlélettel közelítve a kérdést – tök mindegy.

Osszuk fel az egész kócerájt, legitimálva a tényeket.

Elöljáróban utalok arra, hogy egyfajta felosztás már a Rózsadombi Paktum szövegében – a legfontosabb pontjaiban – felismerhetõ. Az egyszeri magyar – akár eredetiben olvashatta, akár a KAPU-ban – mindjárt azt gondolta: na itten szokás szerint kiegyeztek egy­más­sal a nép feje felett a külföldi titkosszolgálatok és a bel­földi ügynökvezérek, az igazhitû s nem igazhitû egyházak, a sza­badkõmûvesség és az ÁVH maradványának képviselõi, egy bi­zonyos Jóska bácsi szállásadó jelenlétében, aki valószínûleg a vi­lágegyetemes Jóisten, más szóval a Nagy Építõmester rezidense lehetett, már így retrospektív megközelítéssel. Akkor nem tudtuk.

Nehogy baj legyen a nagy rendszerváltozásból…

Nos, hát ugye, a nevezetes paktum nemcsak azért született, hogy Boross Pé­ter és Petõ Iván (a Nagy Kelet és a Kárpitosok Szövet­sé­ge) örök kényszer-frigy­re lépjenek egymással - amely köte­lezettség most Orbánra és Fodorra látszik, mintha (looks like) szakrális békegalamb lenne alá­­szállni -, hanem elsõsorban távlati, stratégi­ai nemzetközi érdekbõl kifolyólag. Mármint, hogy jóelõre le kellett va­jazni, mi legyen itten perspektivikusan a társadalmi tulajdon­nal (ma nemzeti mûködõ tõkének hívnák, ha szõrén-szálán nem tûnt volna el), az állammal, a szövetségi rendszerekkel, az át­örökölt „jog­foly­to­nos” és újkeletû adós­ságfizetéssel a vörös cégérnek és különbözõ nevû, de közös gyökerû bankjainak, a liberális demokratává átvedlett régi/új elittel, a politikával.

Mivel a Szabad Kezdeményezések Hálózatának írásban terjesztett félrevezetõ tézisei többek között a svájci típusú semlegesség meg­valósítását is célul tûzték ki – ’56 eszméihez akartak, ki tudja, mi­ért, hûnek lát­sza­ni? -, kellett egy minden fontos kérdést össze­fogóan ren­dezõ paktum, mely egyszer s mindenkorra lefogja az ál­modozók kezét (késõbb a szemét is), nehogy valaki azt higgye, el­jött végre a szavak és a tettek egységének várva várt aranykora.

Mert nem jött el. ’48 és ’56 pusztába kiáltott sóhaj maradt.

Köztársasági jelkép, induló - béna-kacsa államfõknek…

A kollaboráns elitnek beavatás a „lovagrendek”-ben.

A népnek meg tisztavatás a televízióban.

Emlékeznek még szépemlékû John Lennon evergreen dalára?

„Power to the people! – Hatalmat a népnek!” – volt a címe.

Hát Magyarországon a legkevésbé sem errõl volt szó…

1. A bukott rendszer vezetõi volt politikai hatalmukat a rendszer­váltással gazdasági hatalomra, pénzre és portfolióra váltják. Párt­vezetõkbõl közép-és nagytõkések, a multik szálláscsinálói lesznek. Majd 12 év elteltével a teljes politikai végrehajtást is visszakapták.

2. A társadalmi tulajdonból a népet kisemmizik, és a profittermelõ nemzeti vagyont fillérekért átadják a multinacionális tõkének, pro forma, az elõzõ rendszerben rekonstruálhatatlan körülmények kö­zött felhalmozott „államadósság” fejében. Menetközben ez a tézis – evés közben jön meg az étvágy! – megváltozott. A vagyon eltûnt, az adósság pedig fennmaradt, mi több megtízszerezõdött.

3. A törvényhozás, a pénzügyek, a jogalkalmazás és a rendészet mindvégig (reform)kommunista kézben marad. (Mert nem volt elég Nathan Rothschild híres mondását: „Adjátok nekem egy ország pénz­ügyeit, s nem érdekel, kik hozzák a törvényeket!” – meg­valósítani, biztos, ami biztos, a törvényhozás is kellett.)

4. A nagypolitika irányultsága orosz, a piac és az üzlet amerikai hitbizomány – minden ellenkezõ, vagy kombinált látszat ellenére.

Minden paktumos tudta: az Európai Unió csak gittegylet.

Az elsõ leosztás alapján kialakult status quo egyfajta nemzetközi bazár „plurális” jellegét mutatja, amelyben minden valamirevaló ná­ció megtalálta a számításait; épp’ csak a bennszülöttek lógnak ki az egyébként harmonikus, konszolidált és békés összképbõl.

Mármost, ha így van – márpedig így van! -, akkor hát miért is kell, miért is kellene elkendõznünk, takargatnunk az igazságot, mintha mindenáron ragaszkodnánk a paranoid-skizo­frén, hazug, álszent életmódhoz, amelyben a szavak mind eredeti jelentésük ellen­kezõ­jét, vagy már azt sem jelentik, amelyben a közbeszéd csak oda­vissza kódolt-dekódolt hamisságok és nonszenszek cifra formájá­ban „mûködik”, pusztán azért, hogy minden eredeti és saját bûn fedett maradhasson, míg csak parlagfû nõ a Kárpát­-medencében? Azért, hogy egyetlen kóbor csirkefogó önérzetén se eshessék, még a legapróbb csorba – innuendo? – sem. Számomra rendkívül fur­­csa, hogy még az ügynök-rendszerváltás egyetlen – és önmagában rendkívül ké­tes értékû! – „vívmányát” sem engedjük maradékta­la­nul érvényre jutni; nevezetesen, hogy ha már úgyis elment minden hajó, hát legalább õszintén kimondhassuk, megbeszélhessük, mi is történt velünk a szólás-és cselekvésszabadság ígért kivívása he­lyett. Hogy hová lett a pénz, az igazság, a szabadság, s a becsület.

Mert mindez eltûnt, mintha csak leradírozták volna a térképrõl.

A tényeken úgysem változtatna, ha legalább megbeszélhetnénk!

Anélkül, hogy báránynak látszó farkasok (3) fenyegethetnének.

Adjunk oda mindent annak, azoknak, akié-akiké – amúgy is.

Hiszen Jézus is ezt tanította: oszd szét minden vagyonodat.

Kezdjük a 4 pontban foglalt posztulátumok legvégén.

A nagypolitikai hatalmat

Én az oroszoknak adnám, hiszen ma is olyan jól bánnak vele.

Mert úgyis az övék, hiszen Kelet-Európa mindig is az oroszok be­­folyási övezete volt, s ezen nem változtatott semmit, sem a NATO-ba, sem az Európai Unióba történt kényszerû beléptetésünk. Az elõbbit soványka 49,12 %-os részvétellel – a törvény az év végéig még minimum 50 %-ot írt elõ! - sikerült abszolválnunk, utóbbit pe­­dig afféle csordaeffektusnak is tekinthetjük, hisz’ az úniós jog­sza­bályokat, normákat sem ismeri egyetlen közma­gyar sem, nem­hogy az inkriminált lisszaboni szerzõdést. Nem beszélve az Atlanti Paktum, az Atlanti Szövet­ség, az Atlanti Tanács – the truth, my fri­end, is blowin’ in the wind – valós nemzetközi szerepérõl, amely messze túlmutat az úniós, sõt, a globális „demokratikus” határo­kon is. Szóval, hiába ragasztotta ki az MDF 1990-ben szinte min­denhova, hogy „továriscsi konyec”, valójában semminek nem lett konyec, csak a nemzeti vagyonunknak, a létbiztonságunknak és az egészségbiztosításunknak. Mellesleg az orosz megszálló csapa­tok is itt maradtak, még jó 1 évig, miután lezajlottak az elsõ „sza­bad” választások, amelyen az MDF-SZDSZ paktum, az illuminált globális hatalom kettõs janus-arca fényes gyõzelmet aratott Ma­gyarország és a józan ész felett. Gondoljuk csak meg: Oroszország is deklaráltan a NATO-ba igyekszik, miközben paranoiásan retteg az amerikaiak rakétaelfogó rakétarendszer és radarállomás telepí­téseitõl, közvetlenül a határai elõtt, mellesleg Európa szívében. A szeretet és a gyûlölet néha rokon érzelmek, mint tudjuk. Nos, úgy látom, sokkal inkább szemfényvesztés ez az egész. A csak késõn, vagy soha ki nem derülõ titkos paktu­mok – vö. pl. a máltaival - jellemzik az egész világ­politikát, akkor hát miért csodálkozunk, ha a belpolitikánkat is áthatja? „A világ a titok által létezik.” (Zóhár)

A politikusok csak bohócok, nem a történelem producerei.

De van még egy megfellebbezhetetlen, specifikus érvem is az oro­szok mellett. Rö­viden: Gyurcsány Ferenc és aprócska, de hatékony klánja. Cáfoljon meg valaki, ha tud. Hisz’ még Orbán, Antall örö­kö­se is csak szeretet­csoma­gokért megy választások elõtt nyugatra meg délre; az olajat õ is Keletrõl hozatja, illetve önti a tûzre…

Oroszország európai és hazai befolyása újra növekszik.

Majd Gyurcsányé is, a Gazprom révén.

Távlatban létrejöhet egy Párizs-Berlin-Moszkva tengely.

A tengely a késõbbiekben kibõvülhet Kína, India, Pakisztán, a két Korea, Malajzia (a Kis Tigrisek), Japán és az arab világ részvé­te­lé­vel. Csak így jöhet létre az a globális ellenerõ, mely potenciá­li­san meg­tör­he­­ti az USA világhatalmi (pénzügyi és katonai) monopóliu­mát, a judeo-angol­szász üzleti, kulturális, vallási és lifestyle vi­lág­hegemóniát. A monopóliumot, mely egyrészt a világpénz, a dol­lár­fétis, a Mammon-aranyborjú pogány imádatára, másrészt viszont egy olyan „Messiás”-ra vár, aki itt, a Földön teremtené meg a kiválasztottak mennyei királyságát. A hegemóniát, amely az USA­-dollárra, a politikai neokonzervativizmusra - ami a keresztény cio­niz­mus szinonimája -, vallási tekintetben pedig a szabadkõmûves „egyenvallásra”, az Antikrisztus felemelkedésének várására épül.

Aki talán Tony Blair lehet, az Európai Unió „királyaként”.

Reá épülhet az a perszonálunió, amely az egykor volt császárság késõi utánérzése lehet. És akkor a földi hatalomhoz megszerezheti a pápai trónt is, hogy beteljesítse Nostradamus szörnyû jóslatát.

Meg kellene vizsgálni e tekintetben a Meroving vérvonalat…

Vajon Blair nem Sinclair-e, vagy maga, Simon Templar?!

De az is lehet, hogy Tony Blair „csak” a megelõzõ próféta szállás­csináló (királycsináló) szere­pét tölti majd be, így a Szakrális Király egy „reinkarnált Dávid” lehet, például Viktor révén a Vörös Cégér egyik legifjabb hajtása.

Az üzleti és a mindenfajta piacot

Az amerikaiaknak adnám, hiszen õk „értenek” hozzá a legjobban; és hát egyébként is ”az övék” a globalizált pénz-és kereskedelmi vi­lágpiac. A világpiac, a­hol ma sem euróval, hanem dollárral hite­leznek és fizetnek. Ha pénteken nem küldenek nekünk fiktív, vir­tu­ális, ám nagyon is valóságosan visszafizetendõ elekt­ronikus dol­lárhitelt, akkor még hétfõn sem lesz nyugdíjfizetés.

Európa is csak az egyesült Rothschild-Rockefeller dinasztia, illet­ve vi­lág­konszern provinciális-perifériális leányvállalata. Hiába is ál­­modozik a mi Sándorgyurink arról, hogy egyszer majd õ itt mond valamit, és az majd ott, Amerikában valósul meg. Az utasítások és az ajánlások iránya éppen fordított – más kérdés, hogy ilyen távol­ság­ból a dollár az egyetlen „ellenszer” az orosz medve lihegésével szemben. Egyszer csak fúj egyet, s a kis hamis dollárkötegeket el­fújja a semmibõl hirtelen támadt orosz forgószél…

Az ingatlan és pénzpiacot, a bankokat, a médiát, a kultúrát és a belbiztonsági szolgálatot - mivel õk értenek a legjobban hozzá - a zsidóknak adnám, persze szerves egységben a glo­ba­li­zált vi­lágpiac minden más területével, és természetesen az an­gol­szász bi­rodalmi törekvésekkel, hiszen egyszerre pendül, ugyan­az a (Ben) húr. Mivel Ariel Sharon, Izrael minisz­terelnöke több íz­ben és összefüggésben is leszögezte már, kik is i­rányítják az ame­ri­kai Kongresszust; mi több, nemrégiben Simon Perez államfõ oly’ nagy gazdagságról, tehetõsségrõl beszélt, ami lehetõvé teszi, hogy népe – nemzete, állama, mit tudom én, mije, stb. – cashbõl megvásárol­hassa Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot. El lehetne gondolkozni rajta, mi a fenének vesz meg valaki valamit, ami már régen az övé, de mindegy – ez még mindig jobb, hogy fizetnek érte, értünk, hiszen annak idején a tatárok, a törökök, az osztrákok, a németek és az oroszok egyszerûen elvették, ami kellett nekik, még a lányaink szüzességét, asszonyaink becsületét is, fizetség nélkül.

Szóval – az a lényeg, hogy ha már megvesznek bennünket kilóra, a jobbikok vegyenek meg minket, és ne a rosszabbikok. Olyanok vegyenek meg, akik értenek az üzlethez, teli vannak pénzzel, ural­ják a bankrendszert, s mindezt meg is tudják zenésíteni, el is tud­ják adni az írott és az elektronikus médiában. Magyarán: akiké a tájékoztatás is. Az is nagyon fontos, hogy a megvásárolt tulajdont (benne minket!) meg is tudják védeni mindenféle ellenséges beha­tolástól, mint amilyen például az OMV mi szegény kis MOL-unkra irányu­ló fondorlatos kivásárlási szándéka. Magyarán: a Maccabi, meg az In-Kal Security, netán még az úniós keretbõl bevásárolt iz­raeli víz­ágyúkkal is felszerelkezve, majd megvédi Magyarországot (Gyur­­­csány szerint már amúgysem Szûz Mária országa), meg a ki­­vá­sárolt in­gatlanainkat, dunahouse-ostul bármilyen idegen térhó­dí­tástól, mielõtt még egy utántöltõs Gripen meg­fordulhatna Nyír­egy­háza felett, útban Nagy­ka­nizsa felé. Ami pedig a kultúrát illeti; - már Landeszmann rabbi óta tudjuk, nem kéne a Jobbiknak meg a Gárdának a keleti kul­túra-elemek kivonására törekednie, mert ak­kor nem marad más, mint a teliszart bõgatya, meg a fütyülõs pálinka, mely utóbbiról az­óta kiderült, hogy erede­tileg szintén jid­dish találmány, márminthogy a kóser változata. Kétségtelen, hogy a kultúra és a nemzeti médiumok (van ilyen?) birtoklása tekinte­té­ben lehet/lesz némi vil­longás a régi/új tulajdonosok meg a rész­tulajdonos templomosok között, dehát ilyen az élet, ezt a határvi­tát majd elin­tézik családon belül, csakúgy, amint a boldogult közép­korban is meg tudtak egyezni egymással, gondok nélkül a templo­mos és a zsidó bankárok. Meg kell értenünk, hogy csak a jó gaz­dá­tól remélhetjük, hogy a jó gazda kötelezõ gondosságával csatol minket a globalizált világállamhoz. Integrálódjunk a fõáramlattal, és a világért se’ a periférián…!

A bel-és külkereskedelmet

én a gyors(ított) ütemben betelepülõ kínaiaknak adnám, tekintve, hogy minden bóvlit képesek eladni, igen kedvezõ árfekvéssel, no és azt se feledjük, hogy a szólás szerint egy kínai (kereskedõ) ra­va­szabb hét zsidónál - vagy hogyan is van! -, hogy az elõzetes ará­nyo­­kat ne is firtassuk. Gondoljuk csak meg, micsoda hihetetlen e­lõny! Mi, bennszülött magyarok termelhetjük tovább a jól bevált bóvlijainkat, õk meg majd - kéz a kézben - méregdrágán eladják cikkeinket az Unióban, a flamandoknak meg a vallonoknak, ami­tõl hirtelen meglódulhat a magyar termelékenység, egyszerre kis­tig­ris­sé válunk, és legott teljesül a konvergencia program, amirõl pedig már régen lemondtunk. Engels óta tudjuk, hogy „a kereske­delem intézményesített csalás”, ami tudományosan, és nem ilyen szélsõségesen kifejezve azt jelenti, hogy a haszon nem a termelés­ben, a kereskedelemben realizálódik. Termelhet az egyszeri gazda akármilyen ízletes zöldséget és gyümölcsöt, ha nem tudja jó áron eladni, úgy jár, mint a magyar gazda, legalább 30 év óta…

Majd a milliószám betelepítendõ kínaiak megoldják, ezt is.

A „zöldségek”, illetve a környezetvédelem ügyében

már megvalósult egyfajta közös, ökológiai „kényszer-kézfogás” és együttmûködés szinarchisták és anarchisták között, amelynek egy cseppet sem lebecsülendõ eredményeként a búzaföldjeinket benõt­te a repce, s a magyar táj elkezdett szépen úniós ökotájjá átala­kul­ni. A kultúrában már jóval korábban sikerült elérni, hogy a nem­ze­ti kulturális alapból egyaránt finanszírozott génkezelt búza tar­tós szimbiózisban virágozzék együtt a konkollyal, bár ez a stabil­nak látszó, göndören burjánzó, langyos dolce vita Gyurcsány óta mintha kissé felbomlott volna, hiszen – mint tudjuk - nála semmi­lyen kultúra nem létkérdés, s a környezetvédelem pedig vala­hogy nem fért bele az általános tanulmányíratás-bevásárlás egyébként bõvülõ kere­teibe. Ki látott már ávóst vidáman szájharmónikázni?

Ez nem biztos, hogy ideillõ vicc volt, de jól hangzik.

Mindazonáltal nem elég a zöld selymet azonos telephelyen gombo­lyítani, többet kell tenni azért, hogy a környezetvédelem ma még éretlen, zöld területein is a szinarchia gyõzedelmeskedjék.

Bízzuk ezért az ökológiát a szabadkõmûvesekre.

Az útépítést, fõleg az autópályaépítést az olaszoknak, sõt, konkrétebben az olasz maffiának adnám;

tekintve, hogy egyszer (1993-1999.) már az övék volt, másrészt sokkal olcsóbban csinálták, a technológia pedig mit sem változott. Amióta az állami autópályaépítést a szocialistának nevezett maffia uralja, a fajlagos költségeket „sikerült” minimum meg­hatszorozni, ami hovatovább – a hitelkamatokon keresztül is – a költségvetés bedõlését fogja eredményezni. A multik és a szuprák pedig majd kereszt­be-kasul, megállás nélkül, új autópályákon száguldoznak át Magyar­or­­szá­gon, nekünk meg nem marad, nem jut más, csak a kamatrabszolgaság, meg a végtelen repceföldek, ameddig a szem ellát. A gazdagodó kollaboránsoknak meg nyaralóhelyként - Eilat.

Az energiaszektort – MVM, stb. – a németeknek és a franciák­nak adnám, tekintve, hogy már úgyis az övék.

Rendkívüli értékû vízkincsünket, benne az Európai Unióban egye­dül­­állóan gazdag hõforrásainkat nem tudom, kinek lehetne „oda­adni", de valószínû, hogy horderejénél, jelentõsé­génél fogva szin­tén angol-amerikai konzorciumoké – pl. az iraki Tigris és Eufrá­tesz folyókat már kisajátító Bechtelé - lesz a kitermelés és a hasz­no­sítás jo­ga, mint a Makó környéki gázmezõk, gáztárolók, vagy a pécsi uránbányák esetében, mint hírlik.

„Tanulmányomat” azzal a békés és keresztény szándékkal írtam, mi­­szerint legyen béke az olajfák alatt, kapja meg mindenki szelíd egyetértésben mindazt, amire Magyarországon okkal-joggal pályá­zik. Mit is tanácsolt Jézus Krisztus az Õt kérdezõ ifjúnak? Miután a vagyonát szétosztotta a szegények között – kövesse õt. Mi ugyan nem „a szegényeknek” osztottuk/osztjuk/osztanánk ingyen a ma­gyar nemzeti vagyont, hanem gazdagoknak, de hát elõbb megy át a teve a tû fokán…; mi, magyarok pedig inkább a mennyei, örök ér­tékekre pályázzunk, tehát a mennyben építsünk magunknak/­magunkban autópályát, hiszen látható, itt a Földön úgysem nõ fû a teheneink számára. A globalizációt úgysem állíthatjuk meg, van erre egy bölcs mondás: „Amit úgysem tudsz megállítani, annak állj az élére!”. Ezt kellene tennünk, önként s dalolva, amíg nem késõ, máskülönben kiirtanak. Húzzuk keresztül a gonosz számításokat, bilderbergi mesterterveket! Hajtsunk fejet egységesen a „nagyobb” erõ elõtt, és akkor nem fognak bántani. Talpra magyar, feküdj le!

Más már úgysem segít rajtunk, csak az önként megadás.

Egyidejûleg megvalósul a világot elõbb felforgató, majd több nagy, közös karám (USA, EU, NATO, OPEC, KGST, IMF, ENSZ, stb.) fel­állításával egybeolvasztó szupranacionális anarchisták (elkop­ta­tott nevükön: kommunisták) – „szupranacionálé”, vagy milyen cím alatt dalba is költött – vágyálma: nemzetközivé lesz a világ, benne elsõként: Magyarország!

Vác, 2008. július 22.

Czike László