Holokausztok

Mindenki, aki tagadja a fasiszták általi népirtást, vagyis a zsidók elleni holokausztot, az el akarja a figyelmet terelni a bolsevik-kommunisták általi népirtásról. De, nem csak figyelemelterelésre jó a holokauszt-tagadás, hanem a bolsevik-kommunista népirtás áldozatainak kárpótlásának elkerülésére is.

És ebben az egész holokauszt-tagadásban az a legveszélyesebb és legtragikusabb azon sorsüldözöttekre nézvést, akik a mai napig nem kaptak erkölcsi- sem semmilyen kárpótlást és nem is fognak, ha mindenki a zsidó-holokauszttal foglalkozik. Hiszen, pont azzal lehetne a telhetetlen zsidók mai napig tartó kárpótlási követeléseinek elejét venni, ha egyenrangúan kezeljük a – zsidók általi revasból táplálkozó – bolsevik-kommunista eszmék jegyében kiirtott milliókat és utódaikat a zsidó-holokausztot elszenvedõkkel és utódaikkal!!!!!

Itt lenne az ideje végre arról is dönteni, hogy bocsánatot kérjenek a bolsevik-kommunisták az általuk kiirtottak utódaitól, valamint az üldözöttektõl és utódaiktól!

1990-ben eljött az ideje ezen nehézsorsúak szociális felzárkóztatásának, amit az 1945 óta negatívan megkülönböztetettekkel és utódaikkal, vagyis: a nehézsorsúakkal kellett volna kezdeni. Méghozzá, erkölcsi rehabilitálásukkal. Amiért ez akkor elmaradt, egy egész generáció kihalt és porlad kint a magyar temetõkben! Éppen ezért, a 2010-ben kétharmados többséget kapó politikusoknak az a kötelességük, hogy elkezdjék soron kívül a nehézsorsúak erkölcsi rebalitálását.

Ezt követõen, az újrahonosításuk feltételeit kell kigondolni és megvalósítani!

1.) Közpénzekbõl (vagy felebaráti szeretetbõl) jogi segítséget kell kapniuk a nehézsorsúaknak ahhoz, hogy megtudják miért váltak õseik sorsüldözöttekké (számûzöttekké) a saját hazájukban! Ehhez szükségesnek tartom felsorolni a "nehézsorsúak" körét.

2.) Nyilvánossá kell tenni azt a negatív diszkriminációt, ami által megtudhatja az utókor (nem csak a rokonság) hogyan válhattak annyira kiszolgáltatottakká, hogy képtelenek voltak önerõbõl a sorsukon változtatni?

3.) Ahol már nem él a közvetlen sorsüldözött és utódaik semmit nem tudnak õseik üldöztetésérõl, ott az üldözöttrõl megtalálható irattári anyagot kérés nélkül postázni kell a fellelhetõ utódok számára. (Ne felejtsük el, hogy a zsidóság a mai napig a mit sem sejtõ rokonokat is felkutatja és "kárpótolja" a holokausztot elszenvedõ rokonai miatt.)

4.) Minden fellelhetõ anyagot közzé kell tenni a média minden csatornáján!

5.) Minden nehéz sorsot örökölt nemzettestvérünknek meg kell adni a lehetõséget ahhoz, hogy boldogulhasson a jövõben.

- Ingyenességet kell biztosítani minden vállalkozás beindításához. Vagyis, az ehhez szükséges ismeretek megszerzéséhez! Bármilyen tanfolyam, vagy a felnõttképzésben való részvételéhez!

6.) Ingyen jár mindaz a kedvezmény, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc emigránsai kaptak a befogadó országban ahhoz, hogy boldogulhassanak új hazájukban! A kommunizmus mai napig üldözöttei és utódaik csakis egy újrahonosítási program megvalósításával lehetnek ismét egyenrangú polgárai a magyar hazának!

Emlékeztetõül ismét leírom, hogy kiket tekinthetünk nehézsorsúnak.

A NEHÉZSORSÚ: társadalmi tulajdonként kezelt, neki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, "minden joggal fölruházott", de azzal élni nem-tudó, kizsákmányolt dolgozó. Az ókori rabszolgát úgy adták-vették a rabszolgapiacon, mint egy "beszélõ-szerszámot". Modernnek nevezett korunkban - kitermelték a "nem-beszélõ" bérrabszolga-változatot, akit úgy adnak vesznek a munkaerõpiacon, mint a termelésben résztvevõ termelõeszközt. Abban azonban teljességgel megegyeznek, hogy az ókori és a modern rabszolga sem ismerhette és ismerheti genealógiai (származási) múltját, családi történetét, vagyis: magántörténelmét.

Egy ország történelme, pedig - az azt alkotó népesség EGYÉNi - magán-történelmének összessége: a NEMZET TÖRTÉNELME.

Akik NEHÉZSORSÚvá váltak az elmúlt 64 évben:

a.) az otthonaikból elûzött kitelepítettek és utódaik;

b.) az államhatalom által, a „nép nevében ellenérték nélkül” kisajátított üzleteikbõl- mûhelyeikbõl a gyárakba tereltek és utódaik;

c.) a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erõszakos TSZ-esítésének

áldozataik és utódaik;

d.) a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédõ katonák és utódaik;

e.) a málenkíj robotot túlélõk és utódaik;

f.) a recskihez hasonló büntetõ- átnevelõ táborokat túlélõk és utódaik;

g.) az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek, valamint utódaik;

h.) a velünk legnagyobb létszámú „kisebbségben” élõ cigányság.

A SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS szükségességének részletes indoklása

a.) Az otthonaikból elûzöttek két csoportját ismerjük:

· akiket a nyugati államokban már 1945 után oda menekült rokonság patronált és segített a nyugati letelepedésben, egzisztencia teremtésben;

· akik nem tudtak hova menekülni és „itthon” maradtak.

Akik a nyugati államokban otthonra találtak és tehetségük szerint kibontakozhattak, egzisztenciát tudtak önmaguk és utódaik számára biztosítani – nekik is jár az erkölcsi rehabilitáció és az elûzetésük miatti bocsánatkérés!!!

Akik „itthon” maradtak és vállalták a belsõ emigrációt, azoknak is jár a nyilvánossá tett bocsánatkérés, amit utódaikkal is hivatalosan közölni kell! Ugyanakkor, minden utód, aki javítani szeretne saját- és családja sorsán, ingyenességet kell, hogy kapjon az ehhez szükséges (akár szakmai, akár társadalmi ismeretek) megszerzéséhez!!!

b.) Az államhatalom által, a „nép nevében ellenérték nélkül” kisajátított üzleteikbõl- mûhelyeikbõl a gyárakba tereltek és utódaik számára is jár az erkölcsi rehabilitáció! Sõt, az anyagi is! Ennek is nyilvánosnak kell lennie. Ha már nem élnek azok, akikkel mindez megtörtént, akkor is nyilvánossá kell tenni azt a tényt, mellyel negatívan megkülönböztették és a társadalom perifériájára számûzték ezeket a nemzettestvéreinket!

Az utódoknak akkor is meg kell tudniuk, hogy miért tépték ki családjukat gyökerestül a nemzet testébõl és miért lett a sorsuk egyfajta gyökértelenség a saját hazájukban.

Meg kell tudniuk, hogy az 1945-ben polgárosodó magyarság mindenétõl ki lett fosztva és javaik (melyeket többnyire egy-egy mûhely és annak technikai munkaeszközökkel való felszereltsége jelentette) ellenérték nélkül un. társadalmi tulajdonba lett véve. Tette ezt a hatalom olyan megfélemlítéssel, hogy soha senki nem mert utódainak minderrõl beszélni. Ezeknek az embereknek nem lehetett több a gyermekük, mint szakmunkás – teljesítmény bérben. Bárki, bármilyen szakterületen szeretett volna továbbtanulni soha nem kapott zöld utat és állami támogatást semmihez. Az ilyen nehézsorsúak utódait érte a rendszerváltozás nevezetû változás többnyire „munkás” státuszban és a legszegényebb élethelyzetben. Nekik kellett volna mindenért fizetni akár egy magán-vállalkozás elindításához, vagy a hogyanhoz szükséges ismeretek megszerzéséhez. A nehézsorsúak utódait is megilleti az erkölcsi rehabilitáció mellett az anyagi támogatás az újrakezdéshez (otthonhoz jutás- munkahely-teremtés át- és továbbképzés) közpénzekbõl!

c.) A saját földjeiken gazdálkodó parasztok erõszakos TSZ-esítésének áldozatai, akik 1990 után nem mertek jelentkezni az un. kárpótlásért, mert annak idején (a TSZ-be erõszakolásukkor) lemondtak minden tulajdonjogukról. Ugyanis, csak így kerülhették el, hogy kulák-listára kerüljenek. Ami egyenlõ lett volna a recskihez hasonló átnevelõ táborba való számûzetéssel, vagy a már gyári munkahely elvesztésével.

Az ilyen sorsüldözött utódai a mai napig számkivetettek és elsõk között veszítették el állásaikat, mert semmilyen (anyagi- ismereti- kapcsolati) tõkével nem rendelkeztek. A gyökértelenség lett osztályrészük… és sok esetben azt sem tudja, hogy ki fia borja is valójában. Ami a legszomorúbb, hogy már nem is akarja tudni, mert annyira „megszokta a rosszat”! Ezek az emberek lettek a legnagyobb vesztesei az un. rendszerváltozásnak.

d.) A fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédõ katonák kiadatását nem kérte az 1945 utáni magyar állam! Minden nemzet nyomoztatott a honvédõ katonái után. Egyedül Magyarország nem volt kíváncsi a honvédõ katonáira! Ha mégis valaki hazavergõdött valamilyen csoda folytán, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy ami hazafias kötelessége volt, mármint a behívó parancsnak engedelmeskedve bevonulni, az addigra ellenséges cselekedetté változott és olyan üldöztetésben volt részük, hogy azt kívánták, bárcsak odavesztek volna a háborúban! Inkább az ellenséges országtól a halál, mint a saját hazájától az életfogytig tartó megtagadtatás!

Ezeknek a nehézsorsú embereknek és utódaiknak jár az erkölcsi rehabilitáció mellett az újrakezdéshez - a közpénzekbõl való -újrakezdési anyagi támogatás!

Nyilvánosan bocsánatot kell tõlük- (egyenként- személyre szólóan) és utódaiktól kérni!

Ha ez megtörtént volna 1990-ben és az azt követõ években, akkor pl. nem gyûlölték volna olyannyira az erdélyi nemzettestvéreinket. Hiszen, a tordai harcok során, 1944-ben 11 harckocsi tartotta hõsiesen a frontot két szovjet páncélos hadoszloppal (200 harckocsival) szemben!!! Alig tértek haza abból a harcból is hõs katonáink. De aki hazatért, a számkivetettség lett osztályrésze és ezért megkeseredett, boldogtalan emberek lettek, akikkel a rokonságnak sem volt tanácsos összetartani…nemhogy a határon túliaknak megszavazni a kettõs állampolgárságot!

a.) A málenkíj robotot túlélõknek is ugyanaz a nehéz sors jutott, mint a

fogságból hazatérõ II. világháborúba kötelezõen besorozott katonáknak.

1945-ben a szovjet katonáknak parancsba volt adva, hogy szám szerint mennyi embert kell begyûjteni málenkíj robotra. Voltak falvak, ahol a már „békeidõnek” számító 1945. április 4-ét követõen összefogdosták a fiatalokat (nõket, férfiakat) az utcán és fölrakták a teherautóikra és irány Szibéria! (A nõket elõtte meg is erõszakolták.) Aki túlélte szörnyû szenvedéseit és haza tudott valamilyen csoda folytán jönni, az nemhogy elégtételért folyamodhatott szülõhazájában, hanem még akkora ellenõrzöttséget (rendõri felügyeletet) kapott a nyakába, hogy még azt is el kellett hallgatnia, hogy egyáltalán hol járt hosszú évekig! Annyira mélyen befészkelte magát a félelem ezeknek az embereknek a lelkébe, hogy jobbnak találták elhallgatni az igazságot utódaik elöl. Az elhallgatás, pedig a hazugság legalattomosabb fajtája , mert az ellen nem lehet védekezni, életstratégiát kialítani, amirõl nem is tudunk!!!

Éppen ezért, olyan politikai erõre van szükség, amelyik programjában meghirdeti és már a kampányban megkezdi az erkölcsi és anyagi rehabilitációját a nehézsorsúaknak és utódaiknak!

Meg kell szervezni számukra - a hazájuk földjén is, az egyfajta belsõ számûzetésben élõknek - az újrahonosítást!

Ehhez nem kell más, mint az erre vonatkozó adatok nyilvánossá tétele, és a negatív diszkriminációt évtizedekig gyakorló hatalom képviselõi- (emeszempé), valamint jogutódpártjainak (emeszpé, eszdéesz, emdéef) képviselõi részérõl a nyilvános bocsánatkérés!

Ahol már meghaltak ezen nehézsorsúak, õket posztumusz illeti a bocsánatkérés, amit az utódoknak kell átadni! Ezen utódok, ha bármiben segítségre szorulnak az újrakezdés során, minden támogatást (induló tõke, ismeretek megszerzése) – a szociális felzárkóztatás keretén belül - meg kell kapniuk!

g.) Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, valamint a kivégzettek utódai- rokonai sorsa egy nagyon fájón sajgó seb a nemzet testén-lelkén!

Ennek orvoslása a legösszetettebb feladat.

Hiszen, itt már muszáj megemlíteni, hogy a titkosszolgálatok által beszervezett rokonok és ismerõsök a mai napig jelentenek megbízóiknak!

Ezek a megbízók megtalálták minden megbízott zsarolhatóságát és ezzel a mai napig „szolgálatra” kényszerítésüket.

Mindaddig, míg ezen milliomossá és milliárdossá vált megbízók nem lesznek elszámoltatva, a megbízottak - és azok akikrõl jelentési kötelezettségük van - jelentési kötelezettségüknek eleget kell tenniük! Nehéz õket tetten érni, hiszen többségük valamilyen „bújtatott-polgári” állásban dolgozva jelentget megbízóinak az 1956-os harcokban jeleskedõkrõl és utódaikról. Aki többnyire a legjobb barátja, vagy a házastársa!!!!

Nos, amiért ezen besúgók hozzátartozóit azon mód valamilyen tragikus esemény érte, mihelyt megtagadni akarta a besúgási engedelmességet, bizony a mai napig családok százezrei zsarolhatók emiatt!!!

Sürgõsen le kell nagy nyilvánosság mellett leplezni ezen MEGBÍZÓKAT és el is kell ítélni õket! Ugyanakkor az évtizedekig jelentgetõ kis megbízottakat „takarékra” kell tenni, de szigorúan, hogy azok akikrõl jelentgettek, felszabadulhassanak ezen nyomás alól és maradéktalanul kifejthessék pozitív tevékenységüket a haza- és a benne élõk javára, családtagjaik büszkeségére és örömére!!! Ehhez minden eszközt meg kell találni és az eddig negatívan diszkrimináltak rendelkezésére bocsátani!

Elejét kell venni egyszer, s mindenkorra annak, hogy az 1956-os szabadságharcosok ellenségei kerüljenek olyan hatalmi helyzetbe, hogy kisajátíthassák maguknak az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplését! Ezzel, szabad utat kaphatna az önállóság felelõsségével élõ 1956-osok és utódaik nemzetükért való kreatív életvitele és tevékenysége. Amihez, ha szükséges, minden erkölcsi és anyagi támogatást meg kell adni!

h.) A velünk legnagyobb létszámú- „kisebbségben” élõ cigányság tragikus sorsát meg kell tudnunk érteni ahhoz, hogy orvosolni tudjuk pillanatnyilag az egyik legnagyobb problémánkat.

Arról van szó, hogy évtizedeken keresztül a cigányságot önmaga mennyiségi reprodukciójára kényszerítette a mindenkori hatalom a sajátlagos segélyezési rendszerével.

Holott, amikor a többségi társadalom tagjait (saját földjén gazdálkodó parasztság, a saját mûhelyében dolgozó és éppen polgárosodó állapotjában lévõ kézmûvesség és minden önálló életvitelre képes réteg elveszítette fizetõképességét, a hagyományosan cigány szakmákat gyakorlók is elveszítették azt a megélhetõségüket, ami fenn- illetve eltartotta õket. Mihelyt elveszítették a fizetõképes keresletet a munkájukra, földönfutókká váltak.

Abban a pillanatban, hogy megszûntek a mezõgazdasági kis magángazdaságok és egybeszántották ezen gazdák parcelláit, nem csak az erõszakkal téeszekbe tereltek lettek az un. szocializmus kárvallottjai, hanem a cigány-szakmák mesteremberei is. Ráadásul, évtizedeken keresztül a többségi társadalom rovására segélyezték õket és ezzel a többségi társadalom által un. bûnbakokká váltak, akikre minden rosszat rá lehetett fogni és a népharagot ráirányítani.

A cigányság számára kell a felzárkózáshoz a legtöbb erkölcsi támogatást megadni. Hiszen, õk azok akik még a 8 osztályt sem végezték el a szocializmusnak hazudott társadalmi berendezkedésben! Minek is tanultak volna tovább, ha pl. az építkezéseken õk órabérben lazább teljesítményt nyújthattak, mint betanított munkások, míg a szakmunkások teljesítménybérben halálra dolgozhatták magukat, hogy a megélhetéshez szükséges minimumot megkeressék! Mihelyt kiugróan magas teljesítményre volt képes valaki, azonnal szigorították a normát… és ezzel egy állandó éhbéren tartották a szakmunkásokat.

A cigány származásúak azonban hamar rájöttek arra, hogy nem érdemes ingázni a nagyvárosokba, ha legalább 6-8 gyermeket nemzenek asszonyaiknak, akik világra hozva ezen gyermekeket, eltarthatták a családfõt az utánuk járó állami támogatásokból. A megoldás, természetesen nem az, amit a Gyurcsány-kormány hirtelen kitalált, hogy mindenféle teljesíthetetlen feltételt szabnak a segélyhez való hozzájutáshoz, hanem, iskolák sorát kell megnyitni, hogy a cigányság köreiben felszámolják az analfabétizmust!

Az igen is az 1990 elõtti politikai diktatúra bûne, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idõsebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt. (KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)

Azért, viszont már az 1990 utáni politika képviselõi felelõsek, hogy - a volt bolsevik-kommunistából lett - új burzsuj hatalom a régi-új módszereivel másodszor is teljes gazdasági csõdbe vitte az országot. És, ismételten a nehézsorsúak rovására… (Lásd: az MSZMP KB 1989-es jegyzõkönyveinek http://furaila.xfree.hu/140848 szövegeit!

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=30&pid=&pev=2006&pho=10&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=furaila 2006-10-23, 04:12:21, 4. oldal.)

Még a cigányságot is - érdekeltté kell tenni abban, hogy akarja az önállóság felelõsségével megvalósítható életvitelt!

Bóna Mária Ilona