SZÉNAHORDÁS ÉS PACSIRTA-TRILLA

A nyár vége-felé ugyanazzal a módszerrel, mint a szalmát - hordták be a téli takarmánynak való szénát. Volt a legelõnek mindig egy olyan része, ahol nem legeltettünk azon a nyáron.

Ez, többnyire a Bakér partján és környékén volt. Itt, bizonyos rendszerességgel - attól függ mekkora volt a szárazság - lekaszálták- és szép rendbe, majd kazalba hordták a füvet.

Ez volt csak izgalmas mozzanata gyerekkoromnak! Csodálatos volt megtapasztalni, hogy micsoda nyüzsgõ élet költözött ezekbe a száradó rendekbe! Éppen ezért, nagyon óvatosak voltak a szénahordók - nehogy szétdúljanak egy-egy madárfészket, vagy még idõben szóljanak a macskának, ha egérfészekre bukkantak. Gyönyörû gyíkokat láttam villámgyorsan elszaladni, amint a biztonságos búvóhelyül szolgáló széna hirtelen eltûnt felõlük. Láttam "félelmetes" sikló sietõs, kígyózó tovasiklását.

Ilyenkor mindig megnyugtattak, hogy: - "Nem kell félni, mert nem bánt! Ez nem kígyó, hanem sikló! Jobban fél tûled, szõgény, mint té tüle!"

Láttam fészkérõl felröppenõ madárszülõket, "akik" halált megvetõ bátorsággal, zuhanórepüléses fejcsippentéssel próbálták elüldözni a "betolakodókat". Ezek körül a fészkek körül mindig hagytunk egy kis szénát, mondván: - "Ezek a madarak és majd a felnövekvõ fiókáik szödik össze a sok férget a gyümölcsfákról, így segítve az embernek. Isten Édenkertjében minden élõlénynek mögvan a maga dolga..."

Akkor még nem tudtam, hogy egy életre szólón magamba szívhattam azokat az illatokat. Lelkem láthatatlan "fényképezõgépével" rögzíthettem a méh- és rovarzümmögéses, színes pillangós rétet; a kék égen úszó bárányfelhõket; a hirtelen kitörõ nyári záporesõket, amint a szikes talajon, a repedésbe befolyó víztõl pillantok alatt életre kelt a természet. Láttam a Bakérban kikelõ ebihalakat és azt: hogyan lesz belõlük béka. Láttam a víz fölött szálló csodálatos szitakötõket, a víz felszínén úszkáló rovarokat, vízipókokat...

Soha nem felejtem el, amint nagyapa egyre gondterheltebben meg-megállt munka közben. Elõttem van, amint egy alkalommal letörölte a verejtéket homlokáról és azt mondta, miközben felnézett a magasban trillázó pacsirtára:

- "Ez is csak fönt a magosban, az Úr szabad egiben TUDJA mondani a magáét!"

Ekkor vált számomra a „MAGASSÁGOS ÉGBEN” TRILLÁZÓ PACSIRTA a SZABADSÁG szimbólumává.

Bp. 2007. november 5.

Bóna Mária Ilona