Augusztus 20-a a „prágai tavasz” tükrében

Avagy: miért olyan ellenszenves minden magyar

– még a köztársasági elnök is – a (cseh)szlovákok szemében?

20-án folyt a könnyem, miközben néztem a tûzijátékot az RTL fiatal riportereinek kommentálásával és közvetítésével. Az egyik mondta, hogy neki ez a legszebb nemzeti ünnepe! Milyen jó ezeknek a tudatlan fiataloknak!

Hol a csudában voltak az õ õseik (Apjuk, nagyapjuk) hogy semmit nem tudnak elmondani mindarról, ami 1968. augusztus 20-án történt?

Mekkora történelmi mulasztás errõl hallgatni aug. 20-án?

Akik akkor voltak sorköteles „kiskatonák” és átvezényelték õket Csehszlovákiába, azoknak megpecsételõdött a sorsuk egész életükre!!!

Õk azok, akiket tartalékosként, 50 éves korukig nyilvántartásban tartottak és egész életükben mozgósíthatóak voltak!!! Rendszeresen berendelték õket un. továbbképzésre és nem mehettek külföldre 1968-at követõen 5 élvig!!!

Majd késõbb, õket irányították mindenhova, ahol a Varsói Szerzõdés tagállaminak – akár stratégiai szempontból – fontos „természetátalakító” munkát kellett végezni és ahol mindenféle konfliktust meg kellett „oldani”! Ott aztán összeszedtek mindenféle titokzatos betegséget, amibe hamarosan belehaltak!

Azok, az akkori sorköteles katonák, fõleg, a harckocsizók, a mai napig – ha még életben vannak – miért nem mesélhetnek minderrõl?!?!?

Amikor olyan korúakkal találkozom és rákérdezek, hogy részt vett-e a „Prágai Tavasz” leverésében, egészen biztosan, hogy elmismásolja a választ!

Pedig, most már legalább 21. éve el kéne mondani - legalább az utódaiknak - hogy miért olyan hallgatagok és szomorúak aug. 20-án?

Egyáltalán mit is jelentett a „prágai tavasz”?

1968-ban, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának január 3-5-i ülésén felmentették Antoni Novothyt, a párt akkori fõtitkárát, s helyére Alexander Dubceket, a Szlovák Kommunista Párt fõtitkárát választották meg. Ez ellen való tiltakozásként létrejött a független nyilvánosság, a szabad közvélemény újjászületett. Spontán módon autonóm szervezetek és intézmények keletkeztek az országban. Legfõbb követelésük az állami függetlenség volt, s ezzel próbáltak nyomást gyakorolni a bizonytalankodó új CSKP-vezetésre. A „prágai tavasz” fogalma egy nép szabadságmozgalmát, a polgári társadalom megvalósulásának kezdeményezését jelentette, miközben politikusai közül mindenki ragaszkodott a Párt vezetõ szerepéhez és a régi politikai rendszer megmaradásához. Olyannyira, hogy segítséget kértek a Varsói Szerzõdés tagállamaitól egy esetleges „ellenforradalmi fordulat veszélyének” elhárításához.

A „prágai tavasz”-mozgalomnak öt szocialistának nevezett ország (Szovjetúnió, Lengyelország, NDK, Magyarország és Bulgária) 200ezer fõnyi csapatai 1968. augusztus 20-i bevonulása vetett véget.

A CSKP ugyan elhatárolta magát az ország megszállásától, de a népi mozgalom hamar lehanyatlott, szertefoszlott az éledezõ polgári szolidaritás is, a helyére pedig mélységes kiábrándultság és csalódás lépett.

Maguk a „prágai tavasz” hõsei arra kényszerültek egy év múlva: 1969. augusztus 22-én, hogy „törvényen kívül helyezzenek” mindent, amit korábban ünnepélyesen kinyilvánítottak.

Talán, mindezek ismeretében sikerülne megértenünk mindazt az ellenségeskedést a szlovákok részérõl, amivel a magyarokhoz viszonyulnak.

A rendszerváltozással megvalósulhatott mindaz a törekvése minkét népnek – amikor létrehozták Cseh- és külön a Szlovák Köztársaságot – amit a Magyar Néphadsereg harckocsi századának segédletével 1968-ban levertek.

Micsoda paradoxona, vagyis ellentmondása ez is a magyarság sorsában, hogy mindez nem jöhetett volna létre a környezõ országokban, ha nem következik be az 1989-es „magyar fordulat”?!?

Vagyis, az un. „szocialista táborba” kényszerülõ országok és államok mind kivívták függetlenségüket, csak egyedül a magyarnak nem sikerült ezt megvalósítania. Hiszen Magyarországon annak – a cseh- és szlovák nemzethez tartozók szemében – az olyan gyûlöletessé vált Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjának tekinthetõ Magyar Szocialista Párt van még mindig hatalmon, amelyik már rég csak a nevében szocialista.

Mit is jelent az a fogalom, hogy szocialista?

Az bizony azt jelenti a világon mindenhol, hogy a szocializmus híve. Vagyis, olyan társadalmi rend, amelyben a termelõeszközök köztulajdonban („társadalmi” tulajdonban) vannak és az egész társadalom jólétét szolgálják.

A marxista megfogalmazásban (terminológiában) a tõkés társadalom megdöntését és a kizsákmányolás megszüntetésével a kommunizmus elsõ szakaszát jelenti a szocializmus. Éppen ezért: feltételezhetõ, hogy a szocializmusban mindenki képességei szerint dolgozik és a termelt javakból teljesítménye alapján részesül.

A szocialisták alapvetõ célul jelölik meg a szélesebb tömegek, az alsóbb rétegek anyagi viszonyainak megjavítására irányuló (tisztázatlan elvi alapokon álló) törekvést.

Teljesen nyilvánvaló már réges-régen, hogy a magyarországi szocialistapárt mindezt csak HAZUDJA! Egyértelmû ez már a szlovákok és a csehek számára (no meg a románoknak és a szerbeknek is) és ezért szenvednek a határon túl rekedt, kisebbségben élõ magyarok oly sokat, mert a „anyaországban” ilyen HAZUG POLITIKAI ERÕ VAN HATALMON.

Ezt azért tudnia kéne egy olyan köztársasági elnöknek, aki már 1968-ban sem volt egy hátulgombolós kisfiú és akirõl már minden körülöttünk élõ nemzethez tartozó tudja, hogy az õ asszisztálása nélkül ez a magát szocialistának hazudó kormánypárt nem tarthatta volna meg éveken keresztül az IGAZSÁG ELHALLGATÁSÁNAK HAZUGSÁGÁVAL megszerzett hatalmát!!!

A köztársasági elnök azt kapta, amit minden önérzetes nemzet vezetése megtett volna vele szemben.

Bp. 2009. augusztus 29.

Bóna Mária Ilona