A vágott-virág gyökértelen nemzedék megfosztása a családi élettõl


A közelmúltban megküldte a vidéken élõ barátnõm nekem Az anyaság árnyoldalai címû írását, ami megjelent a helyi folyóiratban.

Az újságcikkrõl a következõk jutottak eszembe:

Egyfelõl, barátnõm: - a jobbítás szándékával - elemzi a mai helyzetet a gyermekvállalási kedv kihalása miatt. Tényeket sorakoztat egymás után.

Másfelõl: tanácsokkal látja el az olvasót arra vonatkozóan, hogy mi módon lehetne ezeket a rossz jelenségeket megszüntetni. Nagyon jó problémalátó képességgel írja le azokat a körülményeket, ahol elromlott és elromolhat - családi- és társadalmi szinten - az életünk.

Az ok-okozati összefüggésben szemlélve a problémát, muszáj voltam megírni neki, hogy ezek a tényfeltáró gondolatok az okozatok felsorolásából állnak, miközben, nem tesz említést a problémák valódi okairól!



Errõl jutott eszembe a következõ gondolatsor az okokról:

Az alábbi felsorolást végigolvasva könnyebb lesz megérteni, hogy a ,,határon belüli" magyarság miért nem tudta az IGEN gesztusával megszavazni a határon kívüli magyarság magyar állampolgárságát? Adni csak az tud, akinek van mibõl! Annyira lepusztult lelki- és egzisztenciális állapotban érte az anyaországiak gyökértelenné váló felét ez az állampolgársági szavazás, hogy képtelenek voltak IGEN-nel szavazni! Igaz, az elutasításra való buzdítás kampánya is megtette a maga hatását...

Most arról a hatvan éves folyamatról szeretnék írni, ami megelõzte ezt az elutasítást! Mielõtt a magyarországi folyamatokról írnék, egy kísérletet szeretnék ismertetni.

Az utódokról való gondoskodás (képtelensége) a civilizált társadalmak problémája. Ezzel kapcsolatban végzett kegyetlen kísérletrõl készült egy film. Évekkel ezelõtt, még a (Spektrumon?, vagy a National Geografikon?) a tévében, sorozatban adták.

A film címe: Az érintés hatalma.

Ebben, megrendítõ képsorokat lehetett látni, amint különbözõ fokozatokban elkülönítették az újszülött majmokat az anyjuktól.

Példa 1.:
Egy üvegfallal körülhatárolt szobában látható volt, amint egy nõstény majom szoptatja újszülött kicsinyét. A látvány idilli EGYÜTTLÉTET mutatott. Pár nap múlva egy üveg közfalat tettek az anya és kicsinye közé. A kicsi rátapadt az üvegfalra és sírt, visított, miközben véresre karmolta a rideg üveget, hogy átjuthasson rajta az anyjához. Az anya, tehetetlen dühében, véresre verte a fejét az üvegfalban. Nyilvánvaló volt, hogy inkább elpusztulnának, minthogy ,,lemondanának" egymásról!

Egy idõ után a kicsit kivették és egy emberre bízták, aki megpróbálta cumisüvegbõl táplálni. Nehezen akarta a cumisüvegbõl az ételt elfogadni. Majd amikor mégis sikerült megetetni, úgy kapaszkodott a kölyök ebbe a gondozóba, hogy inkább hagyta, hogy eltörjék a kis mancsát, de nem hagyta lefejteni magát róla.


Példa 2.:
Egy másik, az anyjától erõszakkal elszakított kismajmot betették egy pihe-puha anyaggal bélelt, speciális inkubátorba. Még egy kis plüssmajmot is kapott. Ebbe a plüssfigurába kapaszkodva nõtt föl aztán, és csak úgy volt hajlandó a résen bedugott cumiból enni, ha ezt a plüssmajmot ölelgethette közben. Amikor kivették az inkubátorból, ugyanúgy sírt, visított utána, mint az elõbbi példa kismajma az élõ anyja után! És, nem volt hajlandó enni sem, míg vissza nem kapta a plüss ,,pótmamáját".


Példa 3.:
Ez utóbbi kismajmot, amikor már nem szorult a cumisüveges táplálásra, visszatették az üvegszobába: abszolút rideg körülmények közé. Mélységes depresszióban élte meg az ivarérett kort. Ekkor kivitték a szabadba és összeeresztették hasonló korú fajtársaival. Örökké verekedés, visítás és anarchia keletkezett körülötte. Képtelen volt a kommunikációra, kapcsolatteremtésre. A közeledõ hímeket egyenesen megverte! Majd, amikor mesterségesen megtermékenyítették, és hosszas vajúdással megellette kicsinyét, szörnyû látványban volt részünk! Földhöz vagdosta a visítozó kicsit és nem volt hajlandó gondozni, táplálni... Talán, mert nem tudta hogy hogyan kell? (Egyébként ugyanezt a jelenséget figyelhettem meg akkor, amikor kisebbik fiamnak két aranyos pintyõkét - hímet és tojót - vettem ajándékba. Valószínû, hogy már ezek a kismadarak is keltetõben keltek ki és nõttek föl egy ketrecben...)


Példa 4.:
A majmok után embereket figyeltek meg, hogy mennyire fontos számunkra is a testi közelség, az ÉRINTÉS egészen a párválasztástól, a gyermekszülésig és gondozásig.

De, megfigyelték az ,,érintés hatalmát", annak pozitív hatását a mindennapi életünkben is.
Titkos kamerával megfigyeltek egy pénztárosnõt és a vásárlókat. Elõfordult, hogy amikor a blokkot, vagy a visszajáró pénzt átadta a pénztáros a vevõnek, megérintették egymást. Ilyenkor, - nemre és korra való tekintet nélkül - kivétel nélkül, mosolyogva távozott a pénztártól az illetõ!


Példa 5.:
Olaszországban, egy szegény halászfalu lakosságát és a falu kastélyában berendezett állami gondozott gyermekeket megfigyelték és a kapott adatokat összehasonlították. Megdöbbenõ eredményre jutottak. (Megírtam a díjnyertes szociográfiámban, 1996-ban, és azt hiszem az életrajzi regényembe is belevettem.) A minden földi jóval ellátott és fölszerelt árvaház-kastélyban élõ gyerekek tanulási eredményi átlaga jóval alatta maradt a szegényes halászfalu gyermekeié alatt. De még az egészségi állapotuk is sokkal rosszabb volt. Sokkal gyakoribb volt a megbetegedések és az elhalálozási számuk is!

Azt hiszem ezek a kis felsorolások is önmagukért beszélnek!
Mint, minden utódnak, így az embergyereknek kiváltképpen szüksége van a szülõi gondoskodásra! Amit teljesen nem pótolhat sem nevelõnõ, semmilyen szakember, sem a tárgyak és játékok arzenálja!

Ráadásul, az embergyerek olyan tehetetlen lényként születik a világra, hogy legalább egy évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán lábra tudjon állni! Ezért is van szüksége az embergyereknek még évekig a teljes (testi-lelki) odafordulásra!
Ehhez, azonban JELENLÉT KELL!

Ettõl a JELENLÉTtõl fosztották meg 1945 után az anyákat. Az erõszakos egyenjogúsításra hivatkozva tömegesen beterelték a gyárakba õket és kicsinyeiket kénytelenek voltak bölcsõdébe vinni.
A 3 mûszakban üzemelõ nagy textilgyárakban (fonodák, szövödék) berendeztek vállalati bölcsõdéket és óvodákat.
Mesélték óvónõk és volt dadusok, hogy az ötvenes években négy- öt hónapos csecsemõket bilire ültettek etetés után és kikötözték õket valamilyen szilárd tárgyhoz. (Az összes szakirodalomban arról lehet olvasni, hogy addig nem szabad ültetni a csecsemõket, míg maguktól fel nem ülnek! A felülésre kb. kilenc hónapos korában képes egy átlag csecsemõ!)

* Hogy mekkora kárt okoztak ennek a generációnak a lelki fejlõdésében, megláthatjuk a halálozási arányukban. Velük népesül be a hajléktalanszálló és a nagyvárosok körüli erdõ, utca, tér és aluljáró!
* Õk azok az anarachisták, akik annyira nem képesek a társasélet-, a békés egymásmellett-élés módjainak elsajátítására, hogy kiközösülnek mindenhonnan. Pedig, bennük is megtalálható a szeretet, gondoskodás utáni hiábavaló vágyakozás! Errõl szól a Fedél nélkül címû újság legtöbb írása!
* Ezeknek az embereknek az a tragédiájuk, hogy - lélekben - gyermekek maradnak örökre.
Akit megfosztanak a gyermekkortól, az addig nem tud továbblépni a személyiségfejlõdésben, míg át nem éli azt...
(Alkoholisták lélektanáról olvastam ezt valahol. Talán, Buda Bélától?)

Nyilvánvalónak tûnik, hogy sem a katonai diktatúrákban, sem a politikai diktatúrákban nem tudták megoldani az utódokról való gondoskodás problémáját.

De, a fogyasztói (kapitalista) társadalmak szüleiktõl elidegenített, úgynevezett jó iskolákban nevelt, sikerorientált, infantilis aranyifjai is pótcselekvésekkel, pótszerekkel (szexuális szabadosság, drogok fogyasztása) próbálják meg tompítani a szülõi jelenlét- szeretet- és lelkiélet hiánya miatt kialakult iszonyatos hiányérzetet!
A fogyasztói társadalomra jellemzõ még: a sok, utcán felnõtt, senkinek sem kellõ, semmirekellõ, elembertelenedett, koravén fiatalja is. Õk ugyanúgy pótcselekvésekkel és pótszerekkel próbálják betömni a bennük tátongó lelki ûrt és ordító hiányérzetet!!!

Nekünk, a rendszerváltozáskor már minden társadalmi formulára vonatkozóan voltak ismereteink! Tehát: annyira kézenfekvõ lett volna, hogy úgy rendezzük be társadalmunkat, hogy az kedvezõ legyen az utódokról való gondoskodásnak!
A négyévenkénti visszarendezõdés a szocializmus nevezetû politikai diktatúrában kialakult módszerekhez sem kedvezett új, csaléádközpontú életeszmény térhódításának.
Pedig, mi már azt is tudjuk, hogy kizárólag azok a fajok lesznek a túlélõk, amelyek megtalálják a legoptimálisabb módját az utódgondozásnak!

Mindenképpen olyan ország-vezetésre van szükség, amelyik segít visszatalálni Istenhez! Hiszen Tõle származik minden földi javunk, az anyaméh gyümölcse, pedig jutalom! (Zsoltárok 127:3.)
2006-10-03

Bóna Mária Ilona