Kedves, Ifjú!

Bocsáss meg nekem, amiért eléggé elutasító voltam, pedig csak „beszélgetni” szerettél volna velem! Megoldhatatlan, magánéleti problémák kezdik kikezdeni a türelmemet. Pedig, mindig is legendásan türelmes voltam az emberekkel…

Ezért is voltam képes együtt élni és három gyermeket szülni egy olyan embertõl, aki ezt nem is akarta. Csak aztán, beletörõdõn elfogadta, de lélekben soha nem volt partnerem a gyermekvárásban. Örökösen aggodalmaskodott, hogyan, mibõl fogunk megélni??? A létbizonytalanság az én életemet is végigkísérte, de ha én kettesben lehettem (volna) azzal, akit szeretek, megszûnt a világ minden kínja, bánata, problémája.

Na ez az, amire nem volt lehetõségem, mert akkoriban káderlapok kötöttek házasságot káderlappal. Így megfosztódot az ember a magánélet boldogságától. Megfosztódott az örömtõl; a nõiségben rejlõ örömtõl.

Oly korban éltem meg ifjúságomat, középkoromat és úgy tûnik öregkoromat is úgy fogom megélni, amikor emberségem, nõi voltom kimerült a termelésben nyújtott teljesítményemben, vagy a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyemben.

Ezért is éltem úgy meg anyaságomat, mint egy számûzött. Nem volt elég gond, hogy a szülõket elidegenítették saját gyermekeiktõl és fordítva, akkor még a nyugdíjasokkal is elhitették a bolsevista politikusok, hogy az õ rovásukra kapják a kismamák a semmire sem elegendõ gyest, (gyermekgondozási segélyt).

Ennek ellenére úgy éltem meg áldott állapotomat, mint aki részese lehet a teremtésnek. Mert „ember nem alkothat nagyobbat, mint embert”!

Ennek az alkotói folyamatnak lehettem részese többször is.

Az elsõ, sikeres szülésem után még két évig lebegtem a boldogságban, csak az fájt, hogy nem volt egy teremtett emberi lélek sem, akivel megoszthattam volna!!!

Ezért, aztán nagyon igyekeztem, hogy szeretetre méltó és - fõleg akkor ez nagyon fontos volt - „hasznos” legyek a magánéletemben és a társadalmiban is.

Amiért sem a magánéletemben nem éreztette velem senki, hogy szüksége van rám, a szeretetemre, sem a társadalmi elfogadhatóságomat nem tudtam semmilyen szakmai területen megvalósítani, ezért azt hittem, ha gyereket/eket szülök és nevelek, akkor ezzel lehetek igazán hasznára lélekszámában fogyó nemzetemnek!!!

Na erre kaptam a legnagyobb pofonokat az un. „élettõl”!

Mert valahogy ebbéli szerepemben sem tudott elfogadni sem a férjem, sem a társadalom! Három gyermeket szültem, de minden szülésem olyan volt, hogy ha a Szûzanya nem segít, mindketten, mindhárom alkalommal ott maradunk halva a szülõágyon!!!

Ezért, a legfontosabbnak azt tartom, hogy a fiatalok tanuljanak meg szeretni!!!

Ne fogadják el a most divatos, egymás használatba-vételére való kapacitálást.

Mert, az, hogy a nõ és a férfi úgy tekint egymásra kizárólag, mint a szexuális élvezkedés tárgyára, nagyon degradáló!!!

Magyarul: lefokozza emberi voltunkat!

Arról nem is beszélve, hogy míg „használ” valakit az ember, addig nincs módja arra, hogy megtalálja a duál-párját!

Mert tudd meg, hogy minden ember úgy születik a világra, hogy él valahol a másik nembõl egy ember, aki neki született! Akivel csodálatos boldogság minden kontaktus, még a távolból is!

Akire, ha csak rágondolsz, áramütés-szerû bizsergés járja át a testedet, lelkedet! Hát, még a fizikai együttlét!

Akivel tökéletesen mûködik a telepatikus kapcsolat.

Akivel ugyanarra gerjedsz és minden egyes együtt töltött pillanat pozitív élménnyel tölt el még akkor is, ha netalán-tán összevesztek valamin, mert olyan természetes, hogy közben a szeretet érzés megmarad és magától értetõdõ a békülés!!!

Egy ilyen kapcsolatból született gyermeknek lesz boldog a gyermekkora, mert egy gyerek saját létjogosultságát is megkérdõjelezi, ha anya-apa nem szereti egymást! Mert az annyira fájdalmas egy gyereknek, mint talán, semmi más!!!

Ezért lenne fontos, hogy minden gyerek szerelembõl foganva jöjjön a világra!!!

De, ha nem adatik ez meg, akkor legalább a kölcsönös szeretet legyen meg a pároknál egymás iránt.

Nahát, ez az, amit az én nemzedékem – kevés kivételtõl eltekintve – nem volt képes – többnyire önhibáján kívül - gyermekei számára produkálni, továbbadni!

Visszatérve a duálpár dologra, az is lehet, hogy hiába várod, keresed egy életen át, mert valami miatt nem találkozol vele, vagy nem lehettek egymáséi…

Az is lehet, hogy többször is megadatik, hogy úgy éld meg párkapcsolatodat, mint a duál-pároddal!!!

Az a legkegyetlenebb, ha mégis megtalálod és a háború szakítja el egymástól az ilyen párokat. A háború, vagy a despota hatalom!

Ilyen despota hatalomban kellett megélnie az én nemzedékemnek az ifjúságát!!!

Az a legszörnyûbb, hogy folytatódik ellenünk és fõleg a fiatalok elleni támadás.

Életünk irányítói továbbra is azok, akik valóban 7-5 millióban határozták és határozzák meg a magyarság „ideális” lélekszámát, miközben tárt karokkal várják és fogadják pl. a kínaiakat.

A minap olvastam egy újsághírt, melyben a szerzõ, „a történelem temetõjébõl elõbújó zombik”-nak nevezte a magyarokat!!!

(Az is igaz, hogy túlnépesedés van a földön, de ez ránk magyarokra egyáltalán nem, sõt az ellenkezõje érvényes!)

Az a társadalom, amelyik nem képes reprodukálni önmagát, kipusztulásra van ítélve! Márpedig, a mostani hatalom nem teszi lehetõvé, sõt az ellenkezõjére igyekszik kapacitálni fiataljait. Miközben, virágzó iparágak (szépségipar, szórakoztatóipar…) gazdagodnak meg ebbõl!!! Arról nem is beszélve, hogy mennyire megnehezítik az otthonhoz jutás lehetõségét is! Miért hajszolják bele a fiatalokat, mint az én nemzedékemet is abba, hogy öröklakásokat vásároljunk? Miért nem lehet bérlakásokat építeni? Erre miért nincs pénz???

Hát ezért írtam meg a történetemet, hogy az utókor tanulhasson belõle!!! Mert, az a politikai, társadalmi formáció, amelyik nem családban, mint a társadalom legkisebb sejtjében gondolkodik, abban veszélybe kerül a magánélet!!!

Ott az ember nem több, mint egy rabszolga, akinek termékenységét úgy akarják szabályozni, mint valami tenyészállatét!!!

Kedves Ifjú! Még ennyit úgy éreztem, hogy el kell mondanom. Azt hiszem, megértesz, ha azt mondom, hogy ezt, így lehetetlen kifejteni a „Fórum” kis ablakába beírható, meghatározott karakterben!!!

Mostanában olyan érzelmi felfokozottságban telnek napjaim, hogy képtelen voltam higgadtan leülni és ezt így kifejteni.

Ma éjszaka azonban, felébredve a legszebb álmomból eszembe jutottál és felkeltem, hogy írjak Neked. Közben, itt a wordben is letölti valaki, amit írok. Ezt sem lehet megszokni és ez az, ami miatt mostanában nem tudok írni…Azért is küldtem el azokat az írásokat, amelyek „készen” a rendelkezésemre álltak.

Meg, elegem volt a béketûrésbõl. Szerettem volna tudatni a világgal és Veled is, hogy milyen körülmények között éltünk a kádári suttyom-terror alatt.

És: milyen diszkriminációt kell elszenvednie annak aki, mint én is az élet lángjának tovább-adása mellett kardoskodunk!!!

Szeretettel és reménykedõ szívvel, hogy megadatik nektek a gyermekáldással kísért, magánéleti boldogság, tisztelettel: Bóna Mária Ilona, Bp.2006-06-18.