Eszme-rendszerváltás

(Paradigma-váltás)

Egy valódi rendszerváltozáshoz elõbb jövõnk tudományos világképét kell megfogalmazni…

Fel kell végre készíteni Magyarországot a valódi rendszerváltozásra, -változtatásra, méghozzá oly módon, hogy megfogalmazza a váltáshoz szükséges paradigmát.

(Paradigma: az adott korszakban elfogadott általános tudományos tételek együttese.)

Legutóbb, 2008. április 5-re összehívott Nemzeti Kerekasztal tanácskozásán hangzott el hogy rendszerváltásra, vagy paradigmaváltásra van szükség.

A kettõ nem mindegy, ezért nem „rendszerváltás” vagy „paradigmaváltás”, hanem és…! Méghozzá a sorrendet is meg kell fordítani, mert valóban elõbb paradigmaváltásra van szükség, vagyis: jövõnk tudományos világképét kell megfogalmazni, hogy azután - annak jegyében - lehessen végre rendszert váltani!

Elhangzott az is, hogy radikális megfogalmazása szükséges a paradigmaváltásnak.. Ez így nem helyes, mert bármilyen eszmeiség nem lehet radikális. Viszont, egy bizonyos eszmeiség jegyében, annak szellemében végrehajtott változtatásokra, változásokra lehet azt mondani, hogy radikális.

Miért is érzi bárki a paradigmaváltás szükségességét?

Válasz: mert „korszerûtlenné és hiteltelenné vált a hatalom”. Ez így igaz! Csakhogy, ez nem most derült ki, hanem már az 1980-as évek végére. Ugyanis, eleve az 1990-es un. elsõ szabad választások kiírására is azért volt szükség, mert akkor is kiürült az államkassza és Medgyessy Péternek már akkor(!) be kellett volna jelentenie Magyarország fizetésképtelenségét.

Csakhogy, az akkori Nemzeti Kerekasztal tárgyaló felei megkötötték a „bukott” hatalommal azt a bizonyos Paktumot (melynek létezését Rajkai Zsolt a mai napig tagadja) és ezzel megpecsételõdött Magyarország és a benne élõk sorsa!

Fõleg azoké, akik a változásra szavaztak.

Mert igen is változást akart Magyarország népe!

Máskülönben nem gyõzhetett volna a magát akkor még rendszerváltoztatónak felmutató MDF! Csakhogy, errõl az MDF-rõl és a hatalomba került politikusainak egy részérõl hamarosan kiderült, hogy ugyanolyan erkölcstelen, korrupt, mint amilyen a bukottnak tartott, magát szocialistának mondó politikusai voltak.

Hogyan történhetett ez meg?

Csak úgy, hogy az MDF-et meghatározó politikusok, mint Antall József és Boross Péter mind helyeselték és aláírták a paktumot az ország romlását okozókkal.

Miközben, sok MDF-es éjt nappallá téve munkálkodott, ülésezett és szervezkedett, mégsem jutott szóhoz a helyi szervezet összejövetelein. Márpedig, aki helyi szinten „labdába sem rúghatott”, az országos feladatoknak még csak a közelébe sem kerülhetett. Ezen elkötelezett és elhivatott emberek ma már visszavonultak „emigrációjukba” és azóta is folyamatosan keresik a rendszerváltás kudarcának okát.

Majd, amikor kiderült a D-209-es tsz-ügynökrõl, ami…?

Az emberek elkezdtek kombinálni és jogosan!

Sokan emlegettek egy bizonyos paktumot, amirõl Boross Péter így nyilatkozik:

“...Ezért kötötte meg az ismert paktumot és nem tette lehetõvé, hogy a tudatlanság, vagy félismeretek ezt lehetetlenné tegyék.”

Köszönöm a visszaemlékezõ Boross Péternek az MDF-Fórum 2003. decemberi, 5. számában megjelenõ mondatot!

Ez az egy mondat adott magyarázatot egy sor, azóta is érthetetlen történésre!

Kik akadályozhatták meg az ország és a benne élõk sorsának jobbrafordulásáért küzdõk kompetenciához jutását?

Kinek állt érdekében, hogy a jobbító és változtató szándékúak ne tudják érvényesíteni elképzeléseiket?

Elsõsorban a kádári suttyom-terrort megvalósító spicli hálózatot mûködtetõ titkosszolgálati vezetõknek.

Nekik volt a legfõbb okuk arra, hogy ne legyenek elszámoltatva, mint a németeknél pl. a Stázi…Így fordulhatott elõ, hogy a titkos-szolgálatokat mûködtetõ vezetõk megtarthatták hatalmukat és az 1990 elõtti „tudás”, valamint az „ismeretek” birtokában, sikerrel privatizálják át a társadalmi (állami) vagyonokat a magánvagyonukat gyarapítandó magánvállalkozásaikba.

Ugyanakkor, részben illegalitásba vonulva - továbbra is (vissza)élhettek és (vissza)élhetnek az elõzõleg elraktározott információk és “tudás” adta elõnyeikkel!

Õk azok, akik mindenkinél jobban tudják, hogy ki az, akit el „kell” lehetetleníteni, aki elõl – saját magánvagyonuk és hatalmi kompetenciájuk megtartásának érdekében - el „kell” zárni minden lehetõséget!

Mindebbõl következik, hogy nem is annyira a „kis” megbízottak ártalmasak, hanem a megbízóik! Az olyan milliárdossá vált egyének, mint pl. Kapolyi László és társai. Mert, bizony a megbízók továbbra is „szolgálatban” tarthatták és tartják a jól bevált - zsarolással és minden más aljas – módszerekkel a megbízottakat.

Ugyan, nem hivatalosan, hanem mindenféle bujtatott un. fedõ- állásokban elhelyezve az élet minden szintjén és területén õket.

Napjainkban is jelen vannak a családokban és rátelepednek a magánéletünkre is. Van, ahol olyan mértékben, hogy még magánélete sem lehet annak, aki szembe mer helyezkedni velük… Ezért, „kellett” olyan hiábavaló módon, éjt-nappallá téve dolgozniuk a pártoktól függetlenül is tevékenykedõ, jó-szándékú, valódi rendszerváltozást akaróknak!

Ezért is fordulhatott elõ, hogy újra és újra visszaszavazták a nemzetrontó politikai hatalmat gyakorlókat és ezért sem valósulhatott meg a valódi rendszerváltozás. Sajnos a „jelenlegi politikai konstrukcióban sem valósítható meg”.

„Nem diktatúrát akarunk, hanem egy valós népképviseleti rendszert, és egy olyan kormányzatot, mely alkalmas arra, hogy szakítson a hagyományossá vált eszközrendszerrel, egyrészt szigorúan betartva az emberjogi, és kötelmi kérdéseket és amely a legszigorúbb erkölcsi alapon mûködik, visszatérve õsi alkotmányunk alapjaihoz, keresztényi erkölcsiséghez, amikor nem a törvények és azok kijátszása, ahol helyre áll a Kötelesség – Felelõsség, Feladat - és Jog harmóniája.” (Idézet a Nemzeti Koordinációs Testület által megfogalmazott vitaanyagból.)

Ezzel teljesen egyet lehet érteni, csakhogy mindaddig, míg az un. nép félismeretek és a tudatlanság jegyében lesz „belezavarva” egy újabb választásokba, nem látok arra semmi garanciát, hogy nem ugyanaz fog-e megismétlõdni újra és újra, mint eddig az 1990-es elsõ szabadnak hitt választások óta minden egyes választási alkalommal?! Hiszen, nem szeretnénk, ha a diktatúra tovább folytatódna!

Csakhogy, elõbb alkalmassá kell tenni a saját képviseletére azt a bizonyos – ma már nem is létezõ – népet!

Mert nem csak a nemzetet szabadították meg nemzettudatától, hanem mára már olyan, hogy „magyar nép” nem is létezik!

Mi történt a néppel? Hova lett? Az történt vele, hogy átalakult nyájjá, melynek tagjai akkor tapsolnak, amikor megmondják neki, hogy tapsoljon! Mint a kereskedelmi televíziók fizetett közönsége. (Erre akkor figyeltem föl, amikor a Kossuth téren a szakszervezetek tartottak demonstrációt.)

A „nyáj” sem egységes, mert két vezér mögé sorakozott föl és mindegyik a saját vezérétõl várja a megváltást.

Nos, öntudatra kell ébreszteni azt a bizonyos népet … méghozzá a sorsüldözöttek két és fél milliós táborát!

Kik is õk valójában?

Õk azonosak

- az otthonaikból elûzött kitelepítettekkel és utódaikkal;

- az államhatalom által, a „nép nevében” kisajátított üzleteikbõl-

mûhelyeikbõl a gyárakba tereltekkel és utódaikkal;

- a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erõszakos TSZ-esítésének

áldozataival és utódaikkal;

- a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédõ katonákkal és utódaikkal;

- a málenkíj robotot túlélõkkel és utódaikkal;

- a recskihez hasonló büntetõ- átnevelõ táborokat túlélõkkel és utódaikkal;

- az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek utódaival!

- magyarsággal kisebbségben élõkkel…és ezen belül a legnagyobb létszámú cigányságra gondolok, kiket egy sajátságos segélyezési rendszerrel önmaguk mennyiségi reprodukciójára ösztönzik.

Mert azt remélem senkinek nem kell – legalább itt a Nemzeti Kerekasztal résztvevõi elõtt - bizonygatni, hogy ezen sorsüldözöttek nem részesültek semmilyen (erkölcsi és anyagi) kárpótlásban, hiszen sokuk azt sem tudta, hogy egyáltalán jogosult-e rá! Velük szemben továbbra is folytatódott és folytatódik a negatív diszkrimináció, hiszen nem számoltattak el senkit, akik sorsüldözöttségükért felelõsek.

Az elszámoltatás elmaradása miatt elõttük továbbra sem nyíltak meg a lehetõségek, hiszen õk nem rendelkeztek semmilyen tõkével (anyagi- ismereti- kapcsolati) ahhoz, hogy VÁLTANI tudjanak!

„Az egységes Magyar Nemzet iránt elkötelezett, önszervezõdéssel
létrejött társadalmi szervezetek képviselõi tanácskozást tartottak
2008. április hó 5-én, Budapesten. A nemzeti akarat
megnyilvánulásaként, egyhangú döntéssel létre hívták a Nemzeti
Kerekasztalt, a nemzeti erõk fórumát.” (Részlet a Nemzeti Kerekasztal résztvevõnek nyilatkozatából.)

Csakhogy ez így nagyon hangzatos és fennkölt, de semmi köze nincsen a mai magyar valósághoz. Nagyon emlékeztet egy korábbi testületre, melynek prominens személyiségei sem fogadták el azon személyek panaszáradatát, akik az 1990 elõtti sorsüldöztetésrõl beszéltek.

Ehhez fel kellett volna vállalniuk a Nemzeti Konzultációs Testület tanult és nemzetközi szaktekintélyû tagjainak, hogy ha annyi probléma és tragédia közepette élte életét a magyar társadalom széles rétege az un. történelmi szocializmusban, akkor õk ahhoz bizony asszisztáltak a TUDÁS elefántcsonttornyából!

És ennek felelõsségét kellett volna felvállalva megfogalmazni a Fidesz, vagyis OV számára egy un. paradigmaváltást!

Ebbõl következik számomra, hogy a Nemzeti Kerekasztal prominens személyiségei sem ismerik azt a bizonyos népet, „nemzetet”, melynek nevében tanácskoznak és nyilatkoznak – többek között imígyen:

„Ezért a kerekasztal tárgyalásaira kiváló szakemberek mellett nemzetnek elkötelezett, rendszerváltó politikusokat is behívunk a Nemzeti Kerekasztalhoz, akiknek elsõdleges feladatuk lesz annak felügyelete, hogy csak oly irányelvek szülessenek, melyek kizárólag a magyar nemzeti érdeket szolgálják.”

Ennél az elgondolásnál ugyanaz a probléma, mert kiváló szakemberek csak azon személyek lehettek a múltban, akiket nem diszkrimináltak negatívan, vagyis meg tudták szerezni azt a bizonyos tudásbéli jogosítványt a kompetenciához.

Itt ismét és ismét kirekesztõdik az a bizonyos magyar nép, annak is az erõszakkal elplebsesített, sorsüldözött rétege, aki elõtt – a mai napig - nem nyíltak meg sem a rehabitálás sem a továbbtanulás, sem semmilyen lehetõségek.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindaddig nem lehet továbblépni, míg erre nem találunk azonnali megoldást!

Míg nem fogadjuk el, hogy 1990 elõtt sem tanulhatott bárki tovább és nem szerezhette meg azt a bizonyos „jogosítványt” ahhoz, ami feljogosíthatta volna õt, õket arra a bizonyos „népképviseletre”.

Mindenkinek figyelmébe ajánlom az 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés adatait. (KSH Statisztikai Évkönyv 1991.), mely szerint "... a kilencvenes évek kezdetétõl ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyészõ kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetõséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte”=(hiánya) „egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idõsebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezõkre és a reménytelenül leszakadókra." ? "Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnõttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsõsorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nõ az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erõs indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához."

: "A képzõ intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerûsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, mûködtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelõzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnõttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program." (Új Pedagógiai Szemle 1995/2.)

Most már csak azokra a politikusokra kell szavazni, akik megteremtik annak lehetõségét (valódi kárpótlás, tudás, induló tõke), mellyel az egyén képes lehet saját sorsának jobbra fordítására! Ehhez olyan választási törvényre lenne szükség, amely lehetõvé tenné a „jelöltállítást” azok számára is, akik „csak” szellemi- erkölcsi elhivatottsággal (tõkével) rendelkeznek és nincsenek mögöttük pénz-hierarchák!

Csakis ezek után beszélhetünk népfelségrõl, amelyik majd „átveszi a hatalmat”!

Budapest, 2008. április 15.

Bóna Mária Ilona