Kilakoltatás a XVI-ik kerületben.



2012 április 4-én kilakoltatás történt Budapesten, a XVI-ik kerület Marcell utca 37-ben.A Korom családot rakta utcára a végrehajtó.A család ügyvédje megpróbálta jobb belátásra bírni a végrehajtót, hivatkozva a bíróságon benyújtott kifogásra, ám sajnos, sikertelenül. Úgy adták el fejük fölött két ízben is jogos tulajdonukat, hogy a családot nem is értesítették, a törvénytelen adásvételekrõl. A Korom család is deviza hitelt vett fel. Azonban, az Erste bank, egyoldalúan módosította a hitelszerzõdést. Mind ezek következtében a család az irdatlanul megnövekedett uzsorakamattal terhelt tartozását már nem tudta tovább fizetni. Emiatt az Erste bank a tulajdonos-hitelkárosult család beleegyése és tudta nélkül eladta a 80 millió forintot érõ ingatlant egy behajtó cégnek, név szerint a Cessió zrt-nek, mindössze17 millió forintért. A Cessió zrt tovább adta a szigetszentmiklósi Halomház kft. ingatlan-ügynökségnek egy árverésen, 28 millió forintért. A Halomház kft vezetõjét Lázár Imrének hívják.


Április 4-én 10 órakor, megjelent Dienes Árpád végrehajtó, négy rendõrrel,civilruhás parancsnokuk kiséretében, hogy az "új tulajdonos", birtokba vehesse az ingatlant.Birósági végzést-határozatot nem tudott Korom Ferencnek felmutatni, így a kilakoltatás még a hatályos jogszabályok értelmében is törvénytelen volt. A kilakoltatásnál mind össze, hét ottvonvédõ gyûlt össze. Felhívtuk Dienes Árpád végrehajtó figyelmét törvénysértõ eljárására, és arra, hogy biróság elõtt fog felelni tettéért. Ám mind ez, süket fülekre talált.


Ezek után a Kormos családot, apát, és fiát az utcára tették. Azon kívül, hogy kitették otthonukból õket, Dienes Árpád végrehajtó letiltotta Kormos Ferenc nyugdíjának 33 százalékát, 20 millió forintot szándékozik még behajtani rajta. A végrehajtást kérõ, az elõzõ "tulajdonos" a Ceeso zrt, adósságbehajtó cég. Nos, ez az arcátlanság és törvénytelenság felháborító. Úgy tûnik számomra, hogy ennek a jogállamnak titulált diktatúrában, a bírósági végrehajtó- a bajba juttott emberek vámszedõje- korlátlan hatalommal rendelkezik felettünk. S ki tudja, hány devizahiteles válik még áldozatává, az évszázad banki csalásának, és a törvények felett álló, bírósági végrehajtóknak. Riasztó híreket olvashattunk már számos esetben olyan bajba jutott deviza hitelesekrõl, akik önkezükkel vetettek véget életüknek.


De nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akik a megnövekedett közüzemi számláikat nem tudják kifizetni. Õket is utcára fogja elõbb- utóbb tenni a végrehajtó. Az õ estükben is történt már több ízben kilakoltatás. "Politikai elitünk" az ún. jobb és baloldalon már több esetben hangoztatta, hogy jogállamban élünk. De milyen jogállam az olyan, ahol a "politikai elit" húsz év alatt dobra verte a szorgos magyar nép által megteremtett nemzeti vagyont, Banánköztársasággá sílányitva hazánkat. Mind ezek következtében egyes becslések szerint három millióan tengõdnek létminimum alatt, többezren hajléktalanná váltak. Az Orbán kormány hangzatos ígéretei ellenére cserben hagyta a deviza hiteleseket. Ideje lenne ezt a gátlástalan "poltikai elitet", az ún. jobb és balololdalt egyaránt, elkergetni.



Bogád Antal