ÁLOM A VÁROSRÓL

Leszállt az alkony, bevakolta napunk,

sátrat bont a fény, homály, csend neszez,

árnyaiból font takarót az est.

Tört szárnyú vércse vijjog

sebzett sólyom légörvényt kavar,

felmorajlik, zeng a tölgyes,

riadt vadként lebben az avar.

Út szélén törve, jegenye törzse,

korall ruháján vérgyöngy, szemfedõ.

Templom õrtornyán koboldok tánca,

harangot kongat, lázít a szél.

Süllyed a Titán, sikong az éter,

támad a Hullám, Európa vész el.

Lázsebe gyötri nyugtalan alvót,

balzsamot álom – kelyhe sem ad.

Felhõk függönyén átlibben a Hold,

ezüstfonálból kristály – fátylat fon.

Ömlik a fény, omlik az árny.

Csillagkönny mossa, kelti a hajnalt,

tûzvörös lándzsát tör a virradat,

S szétdöfi az éj haldokló leplét

ébred a város, ocsúdik a fény,

és kibontja szárnyát örök – zöld remény.

Bogád Antal