CS M-nek

Mosolyodra nemrég

felhõ ereszkedett,

bánat ülte szíved

ezt beszélte szemed.

Szép nyírségi Rózsa,

tolvaj járt kertedbe’,

árny takarta napod

kedved elrebbentve?

Összesúgtak titkon

kedves nõvéreid,

ifjú királynénk vaj’,

miért szomorkodik.

„Rabló szél portyázott

az ibolya remeg”,

hallga tulipánnak

a szellõ mit fecseg.

Jaj, de csitt! ott mi közelget

komor, sûrû éji felleg,

fekete, bús gyászhuszárok

vészt hozó had, varjú károg.

Dúlják kerted, árva Rózsa

ám de mozdul varázsszóra,

belereng a vén temetõ

zúg a tölgyes, jön az erdõ!

Száját tátja mezõváros,

a Nap pislog, igen álmos.

Na de ilyet! Mátészalkán

ükapám se látott talán.

Évezredet zengve jönnek

nem hajolnak, inkább törnek.

Körbejárják kerted, völgyed,

õrt állnak a büszke tölgyek.

Bogád Antal