KEDVES MÁRIA,
Köszönöm rendkívül kedves, és elgondolkodtató írását.
Sajnos, hazánkban a „politikai elit” tizennyolc éves országlása,
olyan közállapotokat teremtett, aminek negatív hatását több
évtizedig fogjuk nyögni, még akkor is, ha a következõ parlamenti
választásokon, valóban ennek a megtévesztett, és sokat szenvedett
népnek Nemzeti elkötelezettségû kormánya lesz. Azonban, tekintettel
a többség jelenlegi mentálhigéniai állapotára és alacsony mûveltségi
fokára, erre vajmi kevés esélyt látok. Ezért gondolom azt, mivel
elõre borítékolható a Fidesz Magyar Polgári Szövetség gyõzelme
a választásokon, hogy próbáljuk meg a realitások figyelembevételével,
kritikánkat fenntartva kormányra kerülése esetén mozgásterét
felmérni. Ön szerint mekkora mozgástérrel fog rendelkezni az új Fidesz
vezette kormány? Szerintem ezt a rendkívül szûk mozgásteret, a hazánkat
gyarmatosított Globális Tõke fogja a számára kijelölni. S a Fidesznek,
mivel kész helyzet elé lesz állítva, nem kínálkozik más lehetõsége,
csupán annyi, hogy ellentétben a mostani kormánnyal, a Nemzeti
érdek karakteresebb képviselete mellett eleget tegyen a gyarmatosítók
elvárásainak. Ellenkezõ esetben a több irányú Globális Tõke kivonul
az országból, romokat és pusztulást hagyva maga után. Amellett a
nagyrészt külföldi bankok is kivonják a tõkéjüket a hazánkból, ami
gazdasági összeomláshoz vezetne. Tételezzük fel, hogy a Nemzeti
radikálisok nyerik meg a választásokat.
Õk mit tennének másként, mit tehetnének ebben a rendkívül nehéz
helyzetben? Természetesen nagyon fontos, és elsõdleges cél a Történelmi
Alkotmány helyreállítása, és választójogi törvény megalkotása az új
Országgyûlésnek, de ez egy csapásra nem fogja orvosolni az ország
rendkívül nehéz helyzetét, csupán a kilábalás elsõ és elengedhetetlen
feltétele. Kizárólag ezekre támaszkodva, lehet elindulni, a kibontakozás felé
vezetõ úton. A privatizációt felül kell vizsgálni, és a Nemzeti Vagyont
eltulajdonító szarkákat Bíróság elé kell állítani. Más szóval, elõször
rendet kell teremteni ebben a nehezen átlátható káoszban. Rendkívül
fáradtságos, és emberfeletti munka lesz. Ám ha életben akarunk
maradni és anyagiakban és lélekszámban gyarapodni, nincs más
választásunk. Még egyszer köszönöm megtisztelõ válaszát.
Rövid válaszomban megpróbáltam felvázolni, hogy a kutyaszorítóban
került hazánk eljövendõ Nemzeti érzelmû kormányának, bárki is lesz az,
szinte a lehetetlent kell megkísérelni ahhoz, hogy a szakadék
szélén táncoló országot a végsõ pusztulástól megmentse és a felemelkedés
útján elindítsa. Isten óvja Magyarországot és a világ valamennyi tájékán
élõ Nemzettestvéreinket.
Õszinte tisztelettel-rokonszenvvel: Bogád Antal