Mára cáfolhatatlan bizonyítékok hosszú sora jelzi, hogy a többséget alkotó Nemzet az Öszödi Böszme hazugságbeszéde óta felébredt Csipkerózsika álmából, viszont a tüntetéseken való aktivitása minimálisra csökkent. Ez szerintem két okra vezethetõ vissza.

Egyrészt: a 2006. október 23-i tüntetés résztvevõi elleni brutális rendõri fellépés,-

ami a legsötétebb Rákosi korszakot elevenítette fel,- másrészt a bérrabszolgaságba

kényszeríttet sokaság részérõl a munkahely elvesztésének fenyegetõ réme, ami sajnos,

Demoklész kardjaként lebeg a fejük- fejünk fölött. Tartok tõle, hogy az általam felsorolt

két ok, a hallgatag többséget ismét távol fogja tartani a szeptember 17.-re tervezett

tüntetésünktõl. Ördögi kör, amit a Globális Tõke, és Helytartója, a Nemzetáruló kormány kényszerzubbonya szabott ránk, akaratunk, és beleegyezésünk ellenére. Pedig a végsõ cél, a magyarság teljes kifosztása, és módszeres, lassú elsorvasztása.

Nagy kérdés, hogy mikor ismeri fel a tönkretett, megnyomorított sokaság a saját érdekeit, hogy leveti e, levetjük e, a tizennyolc éve ránk erõltetett kényszerzubbonyt? Kockázat nélkül pedig nincs elõrejutás. Fontoljunk meg magyarok! El kell végre dönteni, mi a fontosabb. Gyerekeink, unokáink jövõje, vagy a félelem vasmarokszorítása, ami arra ösztökél minket, hogy a zsarnoki hatalom kénye, kedve szerint éljünk, végsõ pusztulásra ítéltetve. Gondoljátok, gondoljuk meg honfitársaim. Legyünk ott minél többen szeptember 17-én 16 órakor a Corvin köznél,- a VIII-ik kerület, József körüt és az Üllõi út sarkán,- a puszta létünk védelmében, a valódi rendszerváltozásért tartandó tüntetésünkön, hogy lemondásra kényszerítsük ezt a fejünk tetején táncoló Nemzetáruló Kormányt, és az álliberális, álellenzéki szövetségesét.

Bogád Antal