Bodó Kirchsteuer Attila MSZP székház elött tartott beszéde


2009. április 01


Tisztelt Honfitársaim!

Tegnap a Szabad Demokraták székháza elõtt tüntettünk.
A szónoki emelvényrõl kihirdettem a gyászt és szimbolikus értelemben felravataloztam az SZDSZ-t.
Azt is elmondtam, hogy az SZDSZ-nek addig volt fontos a szabadság, ameddig mandátumot szerzett és a hatalomgyakorlás részesévé vált.
Azt is kifejtettem, hogy az SZDSZ csupán nevében maradt demokrata, mivel a demokrácia legalapvetõbb jogát, az elõrehozott parlamenti választások igényét vonja kétségbe és akadályozza.



De most nézzük a kormányzó Magyar Szocialista Partot, hiszen az õ székházuk elõtt gyûltünk össze a mai napon!



A Magyar Szocialista Pártot az egykori KISZ vezetõk a Kádár rendszer demokratikus centralizmus elvei szerint akarják irányítani. Ez pedig mindig azt jelentette, hogy a centrum, a maroknyi és kivételezett vezetõség mondta meg azt, hogy mit gondoljon, és minek örüljön a demokratikus többség. Ez az irányítási módszer most sem változott, hiszen a felmenõk bolsevik vezetési gyakorlatát a leszármazottak viszik tovább.
Ilyenkor érdemes feltenni a kérdést, hogy a Magyar Szocialista Párt mitõl magyar és miért szocialista?

Az a párt, amelyik hét év óta, mint valami belsõ ellenség sorvasztja a magyar gazdaság tartalékait és tünteti el egykoron virágzó ágazatok tucatjait, és csõdbe visz az országot, ahelyett, hogy gyarapítaná azt, az ilyen pártot és politikai tömörülést nem lehet magyarnak tekinteni!

Szocialistának, meg szintén azért nem lehet tekinteni, a csupán nevében Szocialista Pártot, mert lépésrõl lépésre legarrogánsabb módon bontja le a legalapvetõbb biztonságot adó szociális rendszereket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarországon a szociális hálót maguk a szocialisták kezdték lebontogatni, hogy utána, mint valami pamut gomolyagot a nemzetközi ócskapiacon értékesítsék.

Milliárdos szocialisták, hol van a társadalmi érzékenység?


Ezen szocialisták közül, hányan hoztak létre alapítványokat szegény tehetséges magyar diákok taníttatására?



Hol van a Gyurcsány-alapítvány?


Hol van a Bajnai-alapítvány?


Én csupán parasztok sírjait látom és tönkre tett emberek ezreit!


Bajnai Gordon azt mondja "Mindenkinek fog fájni"!



Ilyen szólamok mellett hányan szálltak ki luxus limuzinjaikból, hogy mutassanak úgymond "
proletár szolidaritást" a magyar néppel?

Hányan mondtak le valahányad rész vagyonukról a közjó javára?

Tisztelt, magukat szocialistáknak tituláló törvényeket alkotó Honatyák!

Önök, hogy tudtak úgy milliárdosokká gyarapodni, miközben a magyar gazdaság óriási mértékben elszegényedett! Önök úgy gondolják, hogy egy elszegényedett ország milliárdosaiként, hazugságok árán hatalomra kerülve, erkölcsi alapjuk és joguk lehet a hatalom további megtartásához! ?
A demokratikus választások elmutyizására?




Kedves Honfitársaim!




Tartalmi értelemben véve Magyarországon nem létezik Szocialista Párt.



Akkor milyen pártnak a székháza elõtt állunk elvégre?


Honfitársaim, én megmondom nektek!


A mutyizók, a tarhálók, a kilométer átalányokkal baszkurálók pitiáner, de ugyanakkor milliárdosokká vedlett egykori harmadrangú, senkiházi KISZesek pártjának székháza elõtt állunk!


A magukat szocialistáknak tituláló Mammon párt bebizonyította ország és világ elõtt, hogy a szemtõl-szembe való hazudozás taktikájával, és átveréssel is hatalmon lehet maradni Magyarországon. Sõt, amikor, már minden csõdben van, és nincs mit lenyúlni, akkor a "FÁJNI FOG" jelszavával, még a választásokat is el lehet kerülni.


Európának és az egész világ számára, a magyar népnek, hatalmas összefogással és elszántsággal kell példát mutatni arról, hogy egy tisztességes demokráciában egy önmagát becsülõ nemzet nem tûr meg hazudozókat, trükközõket, az országgyûlés épületében.


Ez a nép itt az MSZP székháza elõtt és az elkövetkezõ napokban az ország valamennyi megyéjében és egyetemein a hazudozók ellen emeli fel hangját és vonul az utcákra.


Ez a nemzet nem tûri tovább, hogy az egykori kádári nomenklatúra gyermekei és unokái ugyan úgy tovább hazudozzanak és ígérgessenek egy jobb és szebb világ eljövetelérõl, mint haza- és nemzetvesztõ elõdeik tették ugyanezt.


Ennek a népnek a Kádár-rendszerben azért kellett lemondani, mert akkor, a jelenlegi baloldali honatyák szülei és nagyszülei azt mondták, hogy szocializmust építünk. Most az unokák azt mondják, azért kell lemondani, mert kapitalizmust építünk és a megszorító intézkedések vezetik el az országot az anyagi gyarapodáshoz!


A mostani baloldal bolsevik pártelõdje, az MSZMP pártvezérnek, Kádár Jánosnak a vagyona több száz végrehajtott halálos ítéletbõl, nemzetárulásból és a munkásõrség központi kórusának dalait tartalmazó lemezgyûjteménybõl állt. Az utódpárt tagjai a kikupálódott unokák, már nem ilyen szerények. A karhatalmisták dalai helyett õk cégeket alapítanak, és milliárdos magánvagyont gyûjtenek, miközben az ország koldusbotra jut.


A magyar nemzetnek elege lett a baloldal több generáción keresztül folytatott permanens hazudozásból!


A magát szocialistáknak nevezõ párt ugyan úgy becstelen csalással a közérdekû adatok meghamísításával és eltitkolásával került kormányzati pozícióba, mint szellemi és természetes elõdeik 1947-es kékcédulás választási csalások idején.


Mi van szocialisták?


A 2006-os választások elõtt taktikai tanácsot kértetek az egykori ÁVH-s és karhatalmista nagyapáktól? Vagy megidéztétek a bõrkabátos komisszár és pufajkás felmenõk szellemét? Most viszont rettegtek a megmérettetéstõl, a szabad elõrehozott választások kiírásától?


Tisztelt Honfitársaim!


A népharag nem bársonyszõnyegen jár! Ezt pontosan a baloldalnak kellene tudnia, hiszen a Marxizmus dialektikáját és a tudományos szocializmus tanait a baloldaliak szívták az anyatejjel együtt magukba. A Bastille ostromára sem a parlamentben, hanem az utcán került sor. A baloldal írt hõskölteményt a bunkócskához! Sej, te bunkócska te drága ....A baloldal hirdette, hogy munkásököl vasököl, oda sújt ahova köll !... A baloldalon kottázták a német parasztvezér Geyer Flórián dalát a "rajta hát üsd és vágd, vezesd a parasztok rohamát" !..........


A Magyar nép nem akar benneteket a csõcselék dühével és viharával elsöpörni, úgy ahogy egykoron a Ti nagyapáitok tették a mi nagyapáinkkal!


Bár megérdemelnétek!




A magyar nép választásokat akar a demokrácia nevében!




Ezt ne akadályozzátok, és ezt lehetõvé tenni ne késlekedjetek,


mert a gyûlölet fokozódik és a harag rossz tanácsadó!



Köszönöm honfitársaim!


Összefogást!


Együtt a népakarattal a közvetlen demokráciáért!


Bodó Kirchsteuer Attila