A magyar média és a politika felelõssége és a normasértõ cigányság

Napi szinten hangsúlyozzák, hogy a cigányság személyiség formálásában a társadalmi környezet jellem- és tudatformáló hatásainak fontos szerepe van. Viszont már nem kap ilyen hangsúlyt az, hogy ebben a folyamatban, mint exogén tényezõnek, a családnak van elsõdleges szocializációs szerepe és felelõssége. A család szerepe valamennyi társadalmi tényezõ közül a legmeghatározóbb. Olyan családoknál, ahol a család számos tagja börtönbüntetését tölti, és napi szinten kelnek-fekszenek a bûnözéssel, ott a bûnözés tanult viselkedési formává válik.

A kriminalitás felerõsödésének egyik felelõse a tradicionális emberi és kulturális értékeket romboló média is.

Ez a média a „nagy balhé sok nézõ” filozófiából táplálkozik, ha egyáltalán ezt a módszert „média filozófiának” lehet tekinteni. Ahelyett, hogy becsületes cigánycsaládokat és közösségeket, jól tanuló sikeres gyermekeket mutatnának be, ezzel példát állítva a cigányság elé, ehelyett gyenge szellemi képességû cigány sztárokat és a demencia szintjén álló, mosdatlanszájú lumpen elemeket szerepeltetnek.

A magyar sajtó olyan mértékig kozmetikázza, bagatellizálja a cigánysággal összefüggõ anomáliákat, hogy már-már a normasértésre ösztönzõ hatások erõsebbek, mint a normakövetésre ösztönzõké. Az amerikai televíziózás stílusát majmoló, magát „liberálisnak” nevezõ szennymédia, és ezek reklám-televíziós ikertestvérei a valóság helyett egy teljesen torzképet sugallnak. Úgy állítják be a rendszerváltozás utáni helyzetet, mintha a fõ életcél a vagyon, a haszonszerzés, a sikeres vállalkozás, és a pénz felhalmozása volna. A TV-stábok által ilyen szellemben megkomponált személy a „tetkós karú, vastag smukkokkal teleaggatott, pirszinges, napszemüveges, merdzsós csávó”, akinél az a „frankó, ha bögyös macákkal pezsgõt szürcsöl a jakuzziban”

Igen ám, de ezen luxuscélok eléréséhez szükséges háttér, környezet és „eszközök” , a tehetség, akarat, meg kitartás általában nem áll a hazai cigányság rendelkezésére. A nyomor mélyébõl elõtáruló valóság sötétségét csak a reklám-szennytelevíziók fénye világítja meg.

A cigányságot a többszintû (társadalom, iskola, család) szocializálódás hiányosságai mellett szociális helyzetének sikertelensége, frusztrált társadalmi pozíciója és a média hamis, káros értékközvetítése egyre fokozódó agresszivitásra, bûncselekmények elkövetésére ösztönzi.

Az egykori Szabad Kezdeményezések Hálózatának részét képezõ SZETA már a hetvenes évek végén az akkori társadalmi vezetéshez címzett kritikájában elmondta, hogy a cigány-nyomornegyedek ifjúságának nincs meg a legális lehetõsége ahhoz, hogy a társadalmi életben sikeres legyen és az ebbõl adódó feszültség eredményezi a többségi társadalom által elfogadott értékek és normák elutasítását. A magyar költségvetés a cigánytelepek felszámolására, a cigány fiatalok oktatására, a szakmunkás képzésre már a hetvenes-nyolcvanas években jelentõs pénzeszközöket fordított. A vidék cigányságának legnagyobb munkáltatói a mezõgazdasági nagyüzemek és élelmiszeripari feldolgozók gyárak, üzemek voltak. A városi, vagy városok környéki cigányságot az építõipar szívta fel. Ebben az idõben nem volt még szembeötlõ és megoldhatatlannak tûnõ a cigánykérdés. Viszont a rendszerváltozás után a legaljasabb módon a „szociális érzékenységet hirdetõ” egykori állampárt tagjaiból verbuválódott szocialista párt fordított hátat a cigányságnak. Az elvtársak a kapitalizálódás bûvöletében, miközben sorra vágták zsebre vagy árusították ki a negyven év alatt felhalmozott társadalmi, vagy, ahogy azt Õk korábban fogalmaztak - össznépi vagyont -, eközben minden szívfájdalom nélkül kerültek az utcára a cigányok ezrei és tízezrei.

Ez volt a „nagy bolsevik munkás szolidaritás”.

Midõn az elvtársak a koloniál stílusú bútoraikat cserélték biedermeier és egyéb antik bútorokra, - késõbbiekben azt állítva, hogy a nagymamáé volt -, ez alatt elkezdõdött az össznépi lefele csúszás, mely folyamatban a cigányságnak a kukázás, a prostitúció, a lopás, rablás maradt. A bolsevik csemeték és unokáik egy része a természetes generációváltásnál szép lassan más irányt váltva, az elegánsabb és intellektuálisabb Szabad Demokraták pártjába fészkelték be magukat. Munkahely teremtés helyett szociális segélyekkel és a bûnözéssel kapcsolatos nagyobb toleranciával tömték be a cigányság száját.

Ebben a folyamatban a segítségükre voltak azok a pallérozottabb modorú cigányok, akik fizettségért és önkormányzati pozíciókért cigányetnikai pártcsicskásokká szegõdtek.

Ezek a pártcsicskák a támogatás címén folyósított lefizetések fejében a baloldal és a liberálisok mellett mozgósították a cigánykolóniákat. Ez volt a prolisztokratákká vedlett bolsevik újnemzedék rendszerváltozás utáni második „kékcédulás” bulija.

Azáltal, hogy a liberál-posztbolsevik hadoszlop cinikus gõggel mindent támogat, ami erodálja, rothasztja a tradicionális emberi, valamint polgári értékeket egy szervezetlenségi

(„social desorganisation”) állapotba taszította az egész országot. Már ott tartunk, hogy Magyarországon az alapvetõ kérdésekben sincs egyetértés (consensus). Az egész országot különbözõ kultúrák, politikai szervezõdések érdekkonfliktusa jellemzi. Ezek végsõ soron generálják a normasértéseket és a bûncselekmények körét és jellegét kibõvítik.

A bevezetõben azt írtam, hogy a cigányság személyiség formálásában a társadalmi környezet jellem- és tudatformáló hatásainak fontos szerepe van. Ez igaz, viszont napjainkra a magyarországi cigányok által elkövetett bûncselekmények és a magyar lakosság sérelmére elkövetett napi szintû agresszió már olyan mértéket öltött, hogy a bûncselekmények oksági analízisét már nem a különbözõ társadalmi, biológiai és pszichikai tényezõk számbavételével kell kezdeni, hanem a határozott állami beavatkozással, a normasértésre való gyors és „könyörtelen” reagálással, mert ennek hiánya az alapvetõ oka a bûnözésnek. Egy lezüllesztett politikailag kézivezérelt, manipulált és alapvetõ feladataiban kiszervezett rendõrséggel ilyen határozott intézkedéséket nem lehet végrehajtani.

A jelenlegi magyar rendõrség intézkedéseinek középpontjában a posztbolsevik kormány ellen és egyéb társadalmi anomáliák ellen tüntetõ tömegek szétverése áll.

Tehát ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a társadalom önszervezõ és védekezõ mechanizmusai beindultak és az állam helyett a civil társadalom szervezi meg saját védelmét.

Amennyiben tovább fog zülleni a magyar társadalom, úgy néhány éven belül önvédelmi és paramilitáris szervezetekkel lesz tele az egész ország.

Ez a folyamat nem más, mint egy megbetegített társadalom mélyrõl feltörõ immunreakciója, válaszadása, vagyis röviden definiálva ez egy okozat.

Egy normális jogalkotásnak és jogalkalmazásnak, így a magyarnak is a prevencióra, a kiváltó okok megszüntetésére kell törekednie és nem az okozat felszámolására, a jogos társadalmi önvédelmi reakció elfojtására és szétverésére, - ha csak ez a jogalkotás és alkalmazás nem a politikai tényezõk által manipulált - .

De erre a – „ha csakra” – a közeljövõben választ kapunk.

Bodó Kirchsteuer Attila