"A január 1-jén életbe lépett új médiaszabályozás ellen számos intézményi és személyes, alapos és elsietett, ötletes és közhelyes, hazai és nemzetközi tiltakozással találkozhattak az elmúlt napokban különbözõ orgánumokban a közügyek iránt érdeklõdõ olvasóink. Az [origo]-tól hagyományosan távol állnak a széles gesztusok és látványos megmondások, most sem ilyesmi következik - de mivel az olvasóinkkal való jövõbeli kapcsolatunkat legalábbis potenciálisan meghatározhatja ez a törvény, az új év alkalmából összefoglaljuk, hogyan látjuk a helyzetet.

A sajtószabadság korlátozásának lehetõségét önmagukban nem - a leggyakrabban elhangzó, de nem egyetlen érvet véve példának - a kiszabható nagy összegû bírságok teremtik meg, hanem az, hogy nem tisztázott, milyen indokokkal lehet kiszabni ezeket. El tudunk képzelni extrém helyzeteket, amikor az állami közbeavatkozás jogos és a bírság indokolt lehet, bár ezen elképzelhetõ esetek szinte mindegyikére vonatkozik a büntetõ törvénykönyv is (ahogyan a polgári törvénykönyv számos passzusa is védi azokat, akikkel méltatlanul bánik a média). Jelen pillanatban azonban a médiatörvényekbõl nem állapítható meg, hogy milyen vétségekért járna szankció, sõt az sem, hogy mi számít vétségnek. Megfordítva: ha egy-egy médium ad arra, hogy jogkövetõ legyen, ezekbõl a törvényekbõl nem fogja megtudni, hogy hogyan csinálja.

A kiszabható büntetések alapjául szolgáló vétségekrõl nem a törvény, hanem az azokat kiszabni jogosult Médiahatóság maga rendelkezik majd, amely intézménynek ezen kívül is számos, önkényeskedésre is lehetõséget teremtõ eszköz áll majd rendelkezésére.

Visszatérõ érv az új törvénnyel kapcsolatos vitákban, hogy ellenzõi "miért feltételezik, hogy a jogalkalmazók önkényeskedésre fogják használni" a törvény adta lehetõségeket? A mi megítélésünk szerint mindegy, hogy feltételezzük-e vagy sem: egy törvény - bármely törvény - akkor tölti be a hivatását, ha nem is lehetséges önkényeskedésre használni, mert tartalmaz erre nézve garanciákat. Mi egyébként nem feltételezzük az önkényeskedés szándékát, és nem azért, mintha ne lehetne okunk erre, hanem mert úgy véljük, hogy a demokrácia egyik alapja az aktorok egymás iránti bizalma. Ennek hiánya minden félbõl a legrosszabbat hozza ki (ahogy azt jól példázza a magyar közélet és az ország elmúlt tíz-tizenöt éve).

Orbán Viktor miniszterelnök kormánya egy gazdasági, kulturális és morális tekintetben is legatyásodott országot vett át az elõdeitõl. Ez sok mindenre mentség vagy hiteles indok, ám a szinte minden nyilvánosan leírt vagy elhangzó szót, bemutatott képet ellenõrzõ - és potenciálisan büntetõ - hatóság létrehozását biztosan nem indokolja sem a válság, sem az elõzõ ciklus korruptsága, sem más racionális ok. Szabad sajtó nem azért van, hogy - bármilyen impresszív többséggel megválasztott - kormányok csicskája legyen.

Hanem azért, hogy a polgárok gyakorolhassák a véleménynyilvánítás alapvetõ emberi jogát, hogy tájékozódni tudjanak az életüket érintõ eseményekrõl, támpontot kapjanak választói és fogyasztói döntéseikhez, és persze szórakozzanak. (Ha az elmúlt nyolc évben nem mûködtek volna lelkiismeretes újságírók, bloggerek és kommentezõk ebben az országban, vajon hogyan értesültünk volna a Gyurcsány-kormány viselt dolgairól?) Ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy ne viselnének a médiában dolgozók - ahogy mindenki - felelõsséget saját tetteikért, de nagyon nem mindegy, hogy e felelõsségnek ki és milyen szabályok alapján lehet bírája.

Továbbra is úgy véljük, hogy hazánk jogállam, ahogy az elmúlt húsz évben még egyszer sem állítottuk, hogy ne lenne az. Az ember nem mondhatna ki ilyesmit anélkül, hogy abból ne következne rengeteg sürgõs teendõ. Mindannyiunk érdekében azt reméljük, hogy a kormányfõt most Lukasenkohoz vagy Chávezhez hasonlító nemzetközi kommentátorok minél hamarabb kénytelenek lesznek új cikkeket írni, amelyekben megállapítják: a riadalom immár nem indokolt, a magyar demokrácia megvédte a nyilvánosságot és ezáltal saját magát. A Médiahatóság majdani döntéseit követõ fellebbezésekre reagáló bírói gyakorlat, majd pedig egy belátó, a médiatörvényeket a lehetõ leghamarabb módosító kormánytöbbség van abban a helyzetben, hogy hamar bebizonyítsa: pánikra semmi ok.

Ha optimizmusunk ellenére mégis ennek az ellenkezõje - tehát a sajtószabadság valós és konkrét korlátozása - történne majd, nem fogunk habozni felemelni a szavunkat.

Az [origo]-val olyan újságot hoztunk létre tizenkét évvel ezelõtt, amely abban hisz, hogy a tények tárgyilagos ismertetése, az azokhoz való szigorú ragaszkodás (még a véleményalkotásban is), az egyenlõ mérce alkalmazása és az azok alapján való tájékoztatás a demokrácia egyik legfontosabb eszköze. Mi a továbbiakban is e szerint fogunk eljárni (a médiatörvény ügyében is ezt tettük cikkeinkkel), és jelenleg nem látjuk, hogy ebben mi vagy ki akadályozhatna meg minket. "