Kizsarolt termõföld - pusztuló civilizáció /5oo ezer hektárral csökkent a magyar termõterület az elmúlt 2o évben





forrás:


http://paradoomer.blogspot.com/2010/03/az-elelmiszervalsag-hattererol-es.html



Az élelmiszerválság hátterérõl és a termõföld pusztulásáról







"A 20. század II. felében a mezõgazdaság fejlõdése vitathatatlanul sikeres volt a világ nagy részén, hiszen élelmiszerbõséget teremtett mérsékelt árakon. Árnyoldala, hogy az éhezést számos fejlõdõ országban nem volt képes felszámolni. Az éhezõk száma ma is meghaladja a 800 milliót a Földön és ez a szám feltehetõen drasztikusan növekszik majd. Sõt, láthatóan a fejlett gazdag országokban is jelentõs rétegek alultápláltak vagy éheznek (munkanélküliek, otthontalanok, nyugdíjasok egy része). Az élettanilag optimális, minõségi tápláltság valójában az emberiség nagyobb felének nem adatik meg.







Növelnünk kell az élelmiszer-termelést, mely növekvõ tõkebefektetést, nagyobb tudást, kutatási hátteret feltételez. Valójában azonban hiányzik ez a háttér még a fejlett országokban is. Leépült, hiszen átmenetileg (relatív) élelmiszerbõség lépett fel (USA, EU). Az agrárkutatás kikerült a figyelem középpontjából. A fejlõdõ világban is csökken a mezõgazdasági munkaerõ, tért hódít a városiasodás. A rohamosan terjeszkedõ városok gyakran a legtermékenyebb síkságokat, talajokat falják fel. És nemcsak a talajokat, hanem a víztartalékokat is, melyek lehetõvé tennék az öntözést.




Az élelmiszertermelés és a mezõgazdaság jelenkori sajátosságait elemezve Nagy Bálint kiemeli, hogy a gyakran 40–60%-ot is elérõ vagy meghaladó állami támogatás megszüntette a szabad piacot. Az ágazat azt termel, amit támogatnak. A globális tõke uralma alá került és profitérdekek irányítják. A mezõgazdaság már egyre kevésbé a vidéki lakosság megélhetésének forrása és élettere. A tõke számára a paraszti életforma feleslegessé válik, a népesség kiszorul a munkaerõpiacról. Nem cél az egészséges élelmiszerellátás vagy a nemzeti önellátás. A termelés különféle adalékokat, hozamfokozókat, toxikusan ható mesterséges anyagokat használ. Kiiktatja a helyi fajtákat, génbankokat, melyeket saját genetikailag módosított (GMO) vetõmagjával helyettesíti. Leépíti a nemzeti agrárkutatást, kísérletügyet, minõségellenõrzõ és szaktanácsadó szerveket, hogy kontroll nélkül mozoghasson. Mindezt teszi a „versenyképesség” mítoszát hangoztatva. A szerzõ szerint az élelmiszertermelés problémáját nemzetbiztonsági ügyként kell kezelni, mert a GMO-kérdés a genocídium kérdését is felvetheti.




Sajnos nem a családi farm a jellemzõ, ahol a tulajdonos a földet megõrzi és generációk adják át egymásnak, érzelmileg is kötõdve minden röghöz. Az emberiség történetében mindig pusztult a talaj, ha elidegenedett a személyes törõdéstõl, gazdátlanná vált. Az ókori latifundium, vagy a modern monokultúrák erre egyaránt jó példák. Arisztotelésznél a négy alapelem (föld, levegõ, tûz, víz) elsõ tagja a föld, a talaj, mely létezésünk alapja minden tekintetben. Az élõ és életet hordozó talaj, melyet úgy kezelünk, mintha kimeríthetetlen és ingyen adott volna. Az olajat pl. stratégiai anyagnak tekintjük, a talaj hosszú távon még inkább az, és talán elõbb elfogyhat, mint az olaj.



A talajpusztulás globálisan egy-két nagyságrenddel haladja meg a talajképzõdés ütemét, melyet geológiai skálán mérünk. Természetes körülmények között évezredek alatt alakul ki a talaj mint természeti test, 1-2 évszázad alatt 1-2 cm feltalaj képzõdhet. A talaj nemcsak a termõképesség funkciójával rendelkezik. A víz, hõ, energia és a növényi tápanyagok raktára, az élõvilág primer tápanyagforrása, a természet szûrõ- és detoxikáló rendszere, a bioszféra génrezervoárja és a biodiverzitás fenntartója. A társadalom közös öröksége és kincse. Az Európa Tanács 1990. évi állásfoglalása szerint a talaj ökológiai funkcióinak megõrzését kell elsõdlegesnek tekinteni használata során. Mi a hazai helyzet? A termõföldnek nincs értéke. A rendszerváltás óta kormányaink egymást túllicitálva büszkélkedtek a zöldmezõs beruházásokkal. A legjobb talajaink sok ezer hektárja pusztul évente, miközben egyik-másik globális óriáscég néhány év múlva, amikor már itt adóznia kellene, továbbvándorol. Maga után hagyva a jóvátehetetlen kárt. A rendszerváltás óta Magyarországon 500 ezer hektárral csökkent a termõterület. Ebbõl mintegy 80 ezer hektárt véglegesen kivontunk a mezõgazdasági termelésbõl. Elnyelte az ipar, városiasodás, autópályák stb.




Az agrártámogatások zöme mindenütt (Egyesült Államok, Európa vagy nem kevésbé Magyarország) a nagy árutermelõ monokultúrás gazdaságoknak jut, melyek környezet/ talajpusztítók és kevés embernek adnak munkát. A valós költségek alapján nem volna elõnyük a családi gazdaságokkal szemben. Az eróziót olajjal váltja ki a nagyüzem, fõként mûtrágyákkal. A talajpusztulás okozta termékenységcsökkenés ellensúlyozása ugyanis több mûtrágyát igényel. A mûtrágyák elõállítása viszont rendkívül energiaigényes. Ellenállóvá, fenntarthatóvá a fajgazdagság, a diverzitás tehet, mely monokultúrában szintén nem valósulhat meg. A biotechnológia, a GM-növények a globális cégek monokultúrás gazdálkodását szolgálják. Az USA Mezõgazdasági Minisztériumának (USDA) vizsgálatai szerint pl. a peszticidek használata nem csökkent a GM-növénytermesztésben, bár hirdetõi éppen arra hivatkoztak, hogy e növények ellenállóak. A növények termõképessége sem nõtt érdemben, sõt a GM-szójavetõmag több mint 8000 szabadföldi kísérlet eredményei alapján kevesebbet termett.




Stephens az 1840-es években Közép-Amerika õserdeiben elveszett civilizációk, 40 õsi városának nyomaira bukkant. David R. Montgomery könyvében a talaj szerepét vizsgálva az emberiség történetében arra a következtetésre jut, hogy a modern társadalmak nem tanulnak a múltból. Az emberhez hasonlóan a civilizációknak is van élettartama. Fejlõdnek, birtokba veszik életterüket, majd túlnépesedve lepusztítják erdeiket, erodálják (kimerítik, elsózzák stb.) talajaikat. A lakosság kipusztul, elvándorol, a civilizáció összeomlik. Ez történt az ókori civilizációkkal, mint Görögország, Róma, a maja birodalom, Húsvét-szigetek stb. Egyiptom elkerülte ezt a sorsot, mert a Nílus hordaléka évente újrateremti termékenységét. „Egyiptom a Nílus ajándéka” – mondta már az ókorban Hérodotosz.





Horn Péter szerint a növekvõ népesség és fizetõképes kereslet (Kína, India, Délkelet-Ázsia) által generált élelmiszerigény folyamatosan és drasztikusan emelkedik, melyhez most a bioenergia növények termelése is hozzáadódik. Emellett a gyógyszer- és csomagolóipar alapanyagát egyre inkább a növénytermesztésnek kell majd szolgáltatnia a jövõben a vegyipari alapanyagok helyett (lásd a nem lebomló nejlonzacskók betiltása, cseréje keményítõ alapú csomagolóanyagokra). Ezzel szemben rohamosan csökken a termõföld, az öntözõvízkészlet és a tengeri halállomány. Kína legértékesebb termõterületének mintegy 40%-át veszítette el az utóbbi évtizedek látványos ipari, infrastrukturális fejlõdése és a városiasodás nyomán. Hasonló a helyzet a világ, illetve Európa más vidékein, általában a legjobb földeket építik be. Kínában hagyományosan a földek felét öntözik, de a világ legnépesebb országa különösen érzékeny a vízhiányra, mert negyedannyi víz jut egy lakosra, mint a világátlag. A túlhasználat miatt a talajvízszint gyorsan süllyed, helyére gyakran tengervíz áramlik, és a talaj elsózódik, tönkremegy.

A TERMÕFÖLD GYORS PUSZTULÁSÁNAK OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI MAGYARORSZÁGON



Rohamosan fogyatkozik egyik legfontosabb nemzeti vagyonunk: a termõföld. Különösen vészesen gyorsult fel ez a folyamat a rendszerváltás utáni években. Míg 1938-ban a mûvelésbõl kivont terület aránya – a KSH adatai szerint – az ország teljes területének csak 6,6 százalékát, 1990-ben 11,5 százalékát tette ki, 1996-ban ez az arány már 13,8 százalékra emelkedett, 2001-ben pedig elérte a 16,9 százalékot!



Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az utóbbi években a vonatkozó statisztikák nem követték megfelelõen a valódi változásokat. Ezért javasoljuk, hogy a hagyományos statisztikai módszerek mellett ûrfelvételek alapján folyamatosan kövessék nyomon a földhasználat változásait. Az ipar, a bányászat, a közlekedés, a kereskedelmi és a lakóépületek, valamint egyéb létesítmények egyre több értékes földterületet fednek le gyakorlatilag visszavonhatatlanul. A szuburbanizáció, a közúti közlekedés robbanásszerû növekedése, a bevásárlóközpont terjedése és egyéb zöldmezõs beruházások azonban nemcsak környezeti szempontból okoznak súlyos veszteségeket, hanem gyakran társadalmilag is károsak és nemzetgazdaságilag is ésszerûtlenek."

[...]



PROF. DR. KÁDÁR IMRE tudományos tanácsadó, az MTA doktora (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)




Bejegyezte: Doomer dátum: 11:02

Címkék: