LEHET MAGYARORSZÁG PALESZTÍNA? -hétfõn eldõl./emlékeztetõ:Isten Önt úgy segítse Orbán Viktor úr!


Emlékeztetõ:



"Isten Önt úgy segítse Orbán Viktor úr!"




Abban a reményben, hogy megfogadja a nép kiáltását,-Isten önt úgy segítse."


AZ ÖN SZAVAI:


„Én és a pártom is készen állunk az erõs, a felelõs és a cselekvõ kormányzásra.


Ön kihagyta a magyar népet, akit érint s kihagyta az Istent, aki segíthet.




" A négy évben mikor miniszterelnök volt, ön sokat elmulasztott, ami miatt ma rossz állapot van Magyarországon."


Az egyik: Meg kellett volna adni minden Magyarországon született személynek a magyar állampolgárságot,


A második: A közbiztonság miatt vissza kellet volna állítani a csendõrséget.


A harmadik: Vissza kellett volna venni a néptõl ellopott gyárakat és az üzemeket.


A negyedik: De a legfontosabb Isten és az Istenbe való hit visszaállítása. Mi, és sok millióan elõttünk ezer éven át, Isten nevébe esküdtünk fel hazánk védelmére, bíztunk Istenben, hogy megsegít harcunkban, ami nem azért volt, hogy más népek földjét elvegyük, vagy leigázzuk õket.


Ön teljesen kihagyta Istent a beszédjébõl, és azt mondta, hogy a „a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom.” Talán itt van a hiba. Nekünk az iskolában úgy tanították, hogy a hit egy szilárd, megalapozott bizalom mindenben, amiben hiszünk. Pl.


Hiszek egy Istenben.


Hiszek egy hazában.


Nincs itt semmiféle remélt dolog.


Ön mondta, hogy „Öntsünk tiszta vizet a pohárba!”


Magyarországnak most nagy változásra van szüksége. A felelõsségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövõnknek.




Ön együtt dolgozott ezekkel a jó firmákkal 12 évig. Hová süllyedt az ország?








forrás:







" A négy évben mikor miniszterelnök volt, ön sokat elmulasztott, ami miatt ma rossz állapot van Magyarországon."




..........................................................


EMLÉKEZTETÕ-HÉTFÕRE-2011. JÚNIUS 14.ÉRE,


http://mti.hu/cikk/483511/-


a legyöngített, elszegényített ország védelmére!


Egy egyszerû lépést várunk Önöktõl!


Nem jogi csûr-csavarást, brüsszeli szempontokat, liberális iskolapéldákat!


Nem kiskapukat tõke-erõs ideérkezõknek!



Nem jól megírt beszédeket,-végtelen -és leállított interpellációkat.


NEM LEBEGTETÉST A SOROS UNIÓS ELNÖKSÉGIG!


-NÉZZE HOGY LEHET 7O HEKTÁRT SUKORÓN SZEREZNI,-MAJD VÉGNÉLKÜLI PEREKBE FOGATNI,- AZ EGÉSZ ORSZÁG SZEMELÁTTÁRA,-AZ IGAZSÁGOT MINDENKINEK TUDVA!




NEM BESZÉDET,-CSELEKEDET VÁRUNK HAZÁNK, A MAGYARSÁG JAVÁRA!


ÖNÖK SZOLGÁI A NEMZETÜNKNEK!


TEGYENEK IS ASZERINT!






http://kuruc.info/r/1/41444/













2009-06-02. 12:04





Balczó Orbánnak: megvédik az ország szuverenitását, vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy palesztinokká váljunk a saját hazánkban?



N Y Í L T L E V É L


Tisztelt Elnök Úr!


Amit elértünk, az nem elegendõ – ismerte el Ön miniszterelnökként 2001. június 19-én az Országgyûlésben napirend elõtti felszólalásban értékelve a termõföldre vonatkozóan kormánya és az Európai Unió közötti megállapodást. Ezt megelõzõen írta alá Martonyi János külügyminiszter Göteborgban a csatlakozásunkat elõkészítõ tárgyalások meghatározó dokumentumát, a magyar termõföld tulajdoni kérdéseit is magában foglaló „A tõke szabad áramlása” fejezetet. Nekem az a megtisztelõ lehetõség jutott, hogy a MIÉP-frakció álláspontját képviselhettem, megalapozott aggályainkat kifejezve a termõföldünk magyar tulajdonban tartását illetõen.

Ön válaszában így fogalmazott: „Szeretném megismételni, amit az elõbb mondtam, hogy önmagában az, amit elértünk, önmagában nem elegendõ. Én arra szeretnék mindenkit kérni ha bántónak érzik a szóhasználatomat, akkor megkövetem önöket elõre is –, hogy sopánkodás helyett a külföldi és belföldi magánszemélyek termõföldtulajdon-szerzésére vonatkozó törvényeket férfiasan, gyorsan, határozottan és keményen alkossuk meg az õszi ülésszak alatt.”

Az ígéret nem teljesült, az elfogadott törvény elhalasztotta a külföldiek földvásárlásának szabályozását – azt végül a 2004. május 1-jei uniós csatlakozás elõtt néhány nappal a helytartónak szegõdött Medgyessy-kormány, az MSZP-SZDSZ koalíciós többség alkotta meg.


A fenyegetõ közeljövõ: 2011-ben lejár a külföldiek termõföld-vásárlásának moratóriuma, aminek következtében megkezdõdhet a leértékelt magyar termõföld külföldieknek történõ kiárusítása – ennek megakadályozása nem egyszerûen mezõgazdasági kérdés, hanem állami szuverenitásunk megtartásának-visszaszerzésének záloga.

A jelenlegi, minden eddiginél károsabb MSZP-SZDSZ hatalmat leváltó parlamenti többség és kormány feladata a nemzeti érdekû földtörvény megalkotása, s ezzel összefüggésben uniós csatlakozási szerzõdésünk felülvizsgálatának kezdeményezése.

Az ezt teljesítõ, a termõföldet a tulajdoni formától függetlenül a nemzet vagyonaként deklaráló törvényjavaslat – amint azt feltehetõen Ön is tudja –, Dr. Tanka Endre professzor munkájaként elkészült, a Barankovics István Alapítvány kiadásában ismertté vált.

A csatlakozási szerzõdés módosítására azért van szükség, mert az abban foglaltak a külföldiek földvásárlására vonatkozóan nem tennék lehetõvé a nemzeti törvényben meghatározott feltételek érvényesítését – hiszen a „tõke” szabad áramlása nem korlátozható.

Ugyanakkor ennek a lemondásunknak az elvárása ellentétes a hatályos európai joggal, a Római Szerzõdésben foglaltakkal, ami a tulajdoni kérdésekben meghagyja az országoknak a törvényi szabályozás lehetõségét. Vagyis a csatlakozási szerzõdésben foglaltak politikai alávetésnek tekinthetõk, a bõvítés elõtti tizenöt tagországra – és a nemzeti érdekeit hatásosan képviselõ Máltára – nem vonatkoznak. A diszkrimináció tilalma pedig az EU leghangsúlyozottabb alapelvei közé tartozik, vagyis fellépésünknek szilárd alapjai vannak.


Az elõzõek alapján kérdezem Elnök Urat, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek, mint a következõ kormány meghatározó erejének szándékában áll-e az említett földtörvény megalkotása és a csatlakozási szerzõdés felülvizsgálatának kezdeményezése?

A kérdés azért is aktuális, mert ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan az uniós színtéren is meghatározott teendõk lesznek.

A magyar választóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy kiket küldenek az Unió parlamentjébe, és mit fognak tenni azok, akiknek a kezébe adják az ország kormányrúdját?

Megvédik az ország szuverenitását, vagy pedig hozzájárulnak ahhoz – és most a kifejezés nem hatásvadász, hanem a valóság –, hogy palesztinokká váljunk a saját hazánkban.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom – amennyiben választói felhatalmazást kap – mindkét színtéren elkötelezetten fog cselekedni a magyar érdek védelmében."


Balczó Zoltán
a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke