A katolikusok hittanát vallja a Magyarok szövetsége/8oo bankár Bécsben/bekérették a szlovák nagykövetet


2010. május 3., hétfõ 21:59

Kapcsolatfelvétel a Magyarok Szövetsége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia között
Budapest, 2010. május 3., hétfõ (OS) -

A Magyarok Szövetségének kezdeményezésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia márciusi ülésén Dr. Márfi Gyula veszprémi érseket bízta meg azzal, hogy találkozzék a Szövetség vezetõivel. Erre a találkozóra 2010. március 28-án a veszprémi érseki palotában került sor, ahol Márfi érsek fogadta Vukics Ferenc elnököt, Benis Miklós gazdasági vezetõt, valamint Pigler Gertrud és Blum Lászlót Veszprém megyei elöljárókat.

A találkozó célja elsõsorban néhány múltbéli félreértés tisztázása volt. A félreértések tisztázása közben fény derült egyes médiumok felelõsségére is, amelyek a Magyarok Szövetségét úgy mutatták be, mint ún. “újpogány szervezõdést , amely leértékeli a történelmi keresztény egyházak szerepét a magyarság életében.

A barátságos légkörben lezajlott megbeszélésen a felek szükségesnek tartották az alábbiak tisztázását és közzétételét:

A Magyarok Szövetségének illetékesei leszögezték a következõket:

1. A Szövetség alapvetõ célkitûzései nem ellenkeznek a Katolikus Egyház hittani és erkölcsteológiai tanításával.
Céljait a keresztény értékrend alapján szándékozik megvalósítani. A Szövetség arra törekszik, hogy a keresztény egyházaknak az eddiginél nagyobb beleszólása legyen a társadalom életébe.

2. A Szövetség nagyra értékeli a magyar történeti keresztény egyházak szerepét – ezen belül a Magyar Katolikus Egyház szerepét is – a magyarság életében. A kereszténységnek nagy és pozitív szerepe volt népünk történetében már a honfoglalás elõtti idõkben is, és ma is pozitív szerepe van nemcsak Magyarországon, hanem a határainkon túl élõ magyarság körében is.
3. A Katolikus Egyház különösen is nagyra értékeli a Szövetség törekvését az individualista, egyház- és nemzetellenes irányzatok pusztító hatásainak ellensúlyozására.

Mindkét fél hisz abban, hogy a hitnek és a keresztény értékrend elfogadásának döntõ szerepe lesz Magyarország megújulásában. A felek remélik, hogy a megújulás megvalósítható, és ennek érdekében készek az együttmûködésre.

Veszprém, 2010. április 16.

Aláírók:

Vukics Ferenc a Magyarok Szövetsége elnöke Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek


Kiadó: Magyarok Szövetsége Egyesület
http://os.mti.hu/pages/News.aspx?ni=62070
........................................................
KAPCSOLÓDÓ EMLÉKEZTETÕ:

http://magyartaltos.info/index.php/irasok/magyar-jelenunkrol/987-papp-lajos-nyilt-level-a-magyar-puspoki-konferencia-fomeltosagainak

http://kaszapf.blogspot.com/

http://nol.hu/belfold/erdo_peter_biboros___a_tortenelemnek_ura_van_

http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=32867&rovat=10&sessid=KjYzODUyNzY3MTI3NjA3NjY5NzU3OTA1MjA4


........................................................

.........................................................




http://mti.hu/cikk/483390/



A Külügyminisztériumba kérették a szlovák nagykövetet






2010. június 10. 14:37

A Külügyminisztériumba kérették Peter Weisst, Szlovákia budapesti nagykövetét - közölte a tárca szóvivõje. Az intézkedés elõzménye, hogy a szlovák kormány június 9-én olyan nyilatkozatot jelentetett meg, amelyben revizionista törekvésekkel vádolta meg a magyar kormányt és az Országgyûlést. A kommüniké szerint a magyar fél visszautasította a szlovák kormányhatározatban foglalt vádat, átadta a Szlovákia által kifogásolt Nemzeti Összetartozás törvényének angol fordítását, és felhívta a figyelmet arra, hogy sem a törvény szövegében, sem szellemében nincs szó területi revízióról. A jogszabály ezzel szemben a szuverén államok közötti kölcsönös tiszteletrõl és együttmûködésrõl szól, ezt a magyar kormány Szlovákiától is elvárja.


Kattintson a hirdetésre!


A szlovák kormány által a trianoni szerzõdés aláírásának 90. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozat szerint a magyar politika éket ver a nemzetek és az államok baráti és békés együttélése közé, s a nemzetközi békerendszerek és a 21. századi modern európai politika iránti tisztelethiány megnyilvánulása.



Ezzel a szlovák kormány a magyar parlament azon döntésére reagált, amellyel június 4-ét, a trianoni szerzõdés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.


............................................


"MNO - KA
A trianoni szerzõdés 90. évfordulója alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát tartanak pénteken Párizsban, a francia szenátus épületében. Az eseményt a Párizsi Magyar Intézet Baráti Köre, a párizsi magyar nagykövetség és a szenátus francia–magyar interparlamentáris csoportja sze ...tovább »rvezi.
A tanácskozás – amelyen francia, brit, olasz, szlovák, szerb és román történészek mellett magyar részrõl Romsics Ignác és Ablonczy Balázs tart elõadást – Gérard Larcher, a francia szenátus elnökének üzenetével nyílik meg."

(MTI)



........................................


http://kuruc.info/r/2/61030/











2010-06-10. 07:51


Elégedett Orbánékkal az IMF Rosenbergje


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán üdvözölte, hogy a magyar kormány vállalja a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését.

"Üdvözöljük, hogy a magyar kormány szükség esetén korrekciós intézkedéseket szándékozik végrehajtani a (hiány)cél elérése, valamint annak érdekében, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályán maradjon" - tudatta közleményében a Magyarországért felelõs új misszióvezetõ, Christoph Rosenberg, aki hétfõtõl szerdáig nem hivatalos tárgyalásokat folytatott Budapesten.

A szakértõ az egyeztetések után közölte: a szóban forgó intézkedésekrõl és egyéb lépésekrõl az IMF hivatalosan a készenléti hitelprogram következõ felülvizsgálati fordulójában, július elején fog tárgyalni.

Rosenberg megállapította: az Európai Bizottságtól érkezett szakértõkkel közösen "hasznos tárgyalásokat" folytatott a magyar fõvárosban a kormány 2010. évi és késõbbi terveirõl.

Az IMF a látogatás elõtt annyit közölt, hogy együtt kíván mûködni az új magyar kormánnyal, és Rosenberg útjának célja a nem hivatalos kapcsolatfelvétel a kabinettel.

(MTI)
.................................



http://www.youtube.com/watch?v=hCCQ3rFq3Yk&feature=related





http://www.youtube.com/watch?v=LSihvlJDMMU&feature=related

//www.youtube.com/watch?v=LSihvlJDMMU&feature=related



http://www.youtube.com/watch?v=McqyS1rl0sA&feature=related



Drábik János a Magyar Földvédõ Mozgalom sajtótájékoztatóján .1 rész


Forrás: www.youtube.com


A Magyar Földvédõ Mozgalom sajtótájékoztatója az MVSZ székházában
sajtó nélkül. (2002)
A Magyar Föld nem eladó!
(nagy kár, hogy a videó csak mostanában látott

http://www.youtube.com/watch?v=PSGQYqYqsl0&NR=1


...........................................

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=308305


Bécsben tanácskoznak a világ bankárai


"Az európai adósságválság és annak nemzetközi kihatásai állnak a nemzetközi pénzügyi intézet (IIF) Bécsben szervezett közgyûlésének középpontjában. A szerdától péntekig tartó nemzetközi bankártalálkozón pénteken felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

A három napos bécsi tanácskozáson jelen lesz a nemzetközi bankszakma színe-java - mintegy nyolcszázan - köztük Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, a Deutsche Bank élén álló Josef Ackermann, Soros György nagybefektetõ, vagy éppen Jeórjiosz Papandreu (Giorgos Papandreou) görög miniszterelnök.




Az európai adósságválság mellett terítékre kerülnek a pénzpiacok,a globális pénzügyi szektor megreformálásának, újraszabályozásának a kérdései, illetve ezeknek a világgazdaságra gyakorolt hatásai is.

Bár a tanácskozáson alapvetõen csak elvi állásfoglalások várhatók - az IIF szóvivõje szerint - számos kérdésben, azért nagy jelentõségû a találkozó, mert elõsegíti a véleménycserét a magánszektor és az állami szféra képviselõi között.

A mintegy 400 bankot tömörítõ washingtoni székhelyû IIF, 1983-ban jött létre éppen a latin-amerikai adósságválság kirobbanása idején.

Az IIF májusban egy olyan új rendszer kialakítása mellett tört lándzsát, amely arra kötelezné a nemzetközi bankokat, illetve a részvényeseket, hogy a jövõben vállvetve viseljék egy esetleges bankválság költségeit.
"

MTI
...........................
............................
http://kuruc.info/r/2/61014/









2010-06-09. 18:55


"Nemzetközi" bankárokkal találkozik Orbán, Soros is ott lesz



Az európai adósságválság és annak nemzetközi kihatásai állnak a nemzetközi pénzügyi intézet (IIF) Bécsben szervezett közgyûlésének középpontjában. A szerdától péntekig tartó nemzetközi bankártalálkozón pénteken felszólal Orbán Viktor is.

A három napos bécsi tanácskozáson jelen lesz a nemzetközi bankszakma színe-java - mintegy nyolcszázan - köztük Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, a Deutsche Bank élén álló Josef Ackermann, Soros György nagybefektetõ, vagy éppen Jeórjiosz Papandreu (Giorgos Papandreou) görög miniszterelnök.

Az európai adósságválság mellett terítékre kerülnek a pénzpiacok, a globális pénzügyi szektor megreformálásának, újraszabályozásának a kérdései, illetve ezeknek a világgazdaságra gyakorolt hatásai is. Bár a tanácskozáson alapvetõen csak elvi állásfoglalások várhatók - az IIF szóvivõje szerint - számos kérdésben, azért nagy jelentõségû a találkozó, mert elõsegíti a véleménycserét a magánszektor és az állami szféra képviselõi között.

A mintegy 400 bankot tömörítõ washingtoni székhelyû IIF 1983-ban jött létre éppen a latin-amerikai adósságválság kirobbanása idején. Az IIF májusban egy olyan új rendszer kialakítása mellett tört lándzsát, amely arra kötelezné a nemzetközi bankokat, illetve a részvényeseket, hogy a jövõben vállvetve viseljék egy esetleges bankválság költségeit.

(FN)
......................
......................








http://www.mno.hu/portal/718217

SVÉD-IZRAELI ÉRDEKELTSÉG A BALATONI REPTÉR:


"Maratoni hosszúságú lakossági fórumon tiltakoztak kedden Balatonalmádiban a Szentkirályszabadjára tervezett cargo repülõtér ellen. Egyszerûen nem tudják elfogadni azt, hogy Almádiban, az Öreg hegy fölött 180 méteren óriásgépek mozogjanak. Az elviselhetetlen zaj mellett a várható környezetszennyezésrõl és a rezgések okozta statikai problémákról is voltak akadémiai szintû hozzászólások – számolt be az egyik résztvevõ az MNO-nak.
Tóth László, mint helyi háztulajdonos, az ügy horderejét a sukorói kaszinóváros példáját említve úgy mutatta be, hogy ha ezt egy egytõl ötig terjedõ skálán egyesre értékeljük, akkor a tervezett reptér (ami mögött ismeretei szerint egy svéd és izraeli tulajdonban lévõ vállalkozás áll) a skálán legalább 3-asra, 4-esre tehetõ. A tervek ellen fellépõ közel ezer „ügyfél” (többek között Siófok, Almádi és Tihany önkormányzata) a tervek napvilágra kerülése után elérte azt, hogy elutasították a repülõtér engedélykérelmét.

(Még 2009. februárjában tartott Balatonalmádiban közmeghallgatást a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség, majd azt követõen júniusban elutasító határozatot hozott.) A beruházó természetesen fellebbezett, novemberben pedig az országos környezetvédelmi fõhatóság megsemmisítette az elsõfokú határozatot, a regionális szervet pedig megismételt eljárásra utasította. Tóth László szerint nem az érvelésükkel volt a gond, egyszerûen annyi történt, hogy a felsõörsi jegyzõt, mint érintettet, elfelejtették bevenni a határozatba, amit így formai okok miatt meg kellett semmisíteni.

A 16 órakor kezdõdõ és fél kilencig tartó lakossági fórumon megjelentek a befektetõ képviselõi, a cég ingatlanfeljelsztési vezetõje és két szakértõ is, akik Tóth László szerint a fórum elején azt bizonygatták, hogy „nem lesz itt semmi, ami káros” és csak négy „mûveletre” lehet számítani naponta. Ezzel szemben évi 18 ezer le- és felszállást emlegettek korábban és negyedóránkénti „mûveletre” kérték az engedélyezést – mondta Tóth László. A beruházó emberei után a tiltakozók kerültek sorra, több mint harmincan szóltak hozzá - civil szervezetek képviselõi, akadémikusok és helyi lakosok -, s valamennyien elutasították a tervezett fejlesztést.

A tervezett reptér elleni tiltakozást koordináló Kelet-balatoni Légtérvédõ Egyesület és az érintettek két további irányban is várhatóan lépéseket tesznek. Felvetõdött az, hogy ha már elkerülhetetlen a ICAO Cat 1-es besorolású, nyilvános, nemzetközi kereskedelmi repülõtér megvalósulása, akkor az óriásgépek Veszprém irányából ereszkedjenek le és emelkedjenek a magasba. Tóth László szerint ez eddig azért nem jöhetett szóba, mert Veszprémben jóval nagyobb ellenállásra számít a befektetõ. A tiltakozók felteszik azt a kérdést is, hogy egy 5,5 milliárdos értékre becsült repülõtérhez hogyan juthatott hozzá potom egymilliárdért.
.................................................
.................................................




http://barikad.hu/node/55139




S


OP: Elképesztõ dokumentum - Titkosítanák a 60 milliós átvilágítást


2010-06-10 12:45 barikád.hu





Elképesztõ dokumentum került a PécsiStop birtokába: egy a bíróságra küldött levél szerint Pécs polgármestere 10 évre titkosítaná azt a 3500 oldalas átvilágítást, amely 60 millió forint közpénzbõl készült. Így nem csak tartalmára, de létezésére sem derülhet fény megnyugtató módon.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) bírósághoz fordult, amiért nem kapta meg a pécsi önkormányzattól, illetve a város vezetõitõl azt az átvilágítási anyagot, amelyet a pécsi városháza, önkormányzati cégek és intézmények gazdálkodásáról készített egy cég bruttó 60 millió forintért.


Az alperes önkormányzat ellenkérelmet nyújtott be a bírósághoz. Ebben egyebek mellett azt írják, hogy a PDSZ nem a megfelelõ formában, a város által elõírt igénylõlapon kérte ki az adatokat. Azt is a szakszervezet szemére hányja, hogy nem jelöli meg pontosan, hogy az általa nem ismert dokumentum mely részeit kívánja megismerni.


Az ellenkérelem csúcsa azonban az a passzus, amely a dokumentum titkosításáról szól. Az alperes azzal érvel: az anyag bizalmas minõsítésû, a dokumentum egyes megállapításai, következtetései és egyéb információk a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján tíz évig nem nyilvánosak. A levélben az alperes leszögezi: tíz évig nem kívánják nyilvánosságra hozni.


A pécsi közgyûlés csütörtöki ülésén délelõtt negyed tizenkettõig három képviselõ kérte, hogy megismerhessék az átvilágítás teljes anyagát. Az állítólag 3500 oldalas anyag ugyanis pont olyan, mint a budaörsi jeti: mindenki beszél róla, mindenki hivatkozik rá, de még senki sem látta. Azok a képviselõk sem, akik folyamatosan szavaznak azokról az intézményátalakításokról, amelyeket elvileg a 3500 oldalas anyag alapoz meg. Van, aki abban sem biztos, hogy az anyag egyáltalán létezik. A valamivel optimistábbak szerint pedig annyira trehány és semmitmondó munka, hogy létezik ugyan, de nem merik nyilvánosságra hozni. Annak ellenére, hogy a pécsi polgárok adóforintjaiból készült, nem kevesebb, mint 60 millió forintért.


Girán János kabinetfõnök egy korábbi levelében azt írta a PDSZ pécsi ügyvivõjének, hogy "Természetesen biztosítunk lehetõséget, hogy az iratokat az érintettek, érdeklõdõk is megtekinthessék." A levélben konzultációkról is szó esett, amelyeken az intézményvezetõk az átvilágítás készítõitõl is kérdezhetnek. A STOP úgy tudja, ilyenekre soha nem került sor, igaz, a levelet április elsején keltezték.


STOP


......................................


http://kuruc.info/r/4/61041/











2010-06-10. 09:50


Bulgária és Románia elutasítja az orosz rakétavédelmet


Moszkva igen barátságtalan gesztusnak tekinti Bulgári elutasító álláspontját azzal az orosz javaslattal kapcsolatban, hogy a NATO és Oroszország védelmi rendszerének összekapcsolását kezdjék az S-300 és S-400-as elhárító-rendszerek telepítésével Bulgária és Románia területére. A két ország kategorikusan elhárítja a javaslatot, mint olyat, ami – ha megvalósulna – az szálláscsinálója lenne egyfajta újólagos orosz befolyásnak.

Nyikolaj Mladenov bolgár külügyminiszter a moszkvai Carnegie Központban tartott konferencián elhangzott javaslatot követõen emlékeztette az érintetteket: Szófia már döntött, biztonságát a NATO-ban, társadalmi-politikai fejlõdését pedig az Európai Unió nagy családjában látja biztosítottnak, így köszöni szépen, de nem kér az orosz elhárító-rendszerekbõl.

A lap emlékeztet rá, Mladenov magatartása már csak azért sem érthetõ, mert az elmúlt hónapokban amerikai, uniós és nem kevésbé NATO-vezetõk részérõl több olyan nyilatkozat hangzott el, mely a NATO-orosz kapcsolatok szorosabbra fûzését helyezte kilátásba, egyben kiemelték a biztonsági struktúrák összekapcsolását is európai szinten. Ráadásul az S-400 „Triumf” rendszer – véli a Nyezaviszimaja Gazeta – alkalmasabb a kontinens légterének védelmére, mint a Lengyelországban májusban felállított amerikai Patriotok, különösen, ha az egyre fenyegetõbbé váló iráni ballisztikus rakétakapacitásokra gondolunk.

(Nyezaviszimaja Gazeta, Glóbusz)
...............................