Meghalt Gyuri bácsi-+Bulányi György+



http://index.hu/belfold/2010/06/07/meghalt_bulanyi_gyorgy/




Meghalt Bulányi György



2010. június 7., hétfõ 08:58

A piarista szerzetes a XX.századi magyar katolicizmus egyik legnagyobb hatású alakja volt. Az evangéliumi erõszakmentességet hirdetõ Bokor katolikus bázisközösség alapítóját a pártállam idején rendszeresen zaklatták az állami hatóságok, és elítélte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, majd a Hittani Kongregáció vezetõjeként Joseph Ratzinger is. 1997-ben mentette fel a Vatikán.


Elhunyt Bulányi György piarista szerzetes, a Bokor katolikus bázisközösség alapítója. Az 1919-ben született szerzetes tanár 1945-ben egy, az evangéliumot radikálisan követõ kisközösségi hálózatot kezdett szervezni. 1952-es években államellenes szervezkedés címén életfogytiglani börtönre ítélték.


1956-ban kiszabadult. 1958-ban ismét elfogták, a börtönbõl 1960-ban szabadult végleg. Ezután szállítómunkásként dolgozott. A hetvenes évektõl kezdve újító szellemû teológiája és az evangéliumi erõszakmentesség következetes képviselése miatt folyamatosan ki volt téve az állami és az egyházi hatóságok zaklatásának.


A Bokor bázisközösség tagjai az egyházakat felügyelõ pártálami hatóság, az Állami Egyházügyi Hivatal felszólítása ellenére sem hagytak fel a katonai szolgálat megtagadásával, és ez, valamint az engedetlenség vörös posztó volt az egyházügyi pártfunkcionáriusok szemében. Bulányai mozgalma mintegy 5000 fõsre nõtt és egész Európában a zsinati katolicizmus és a keresztény kurázsi egyik szimbólumává vált.


A kooperációra nem hajlandó Bulányi páter tanításait 1982-ben a püspöki kar elítélte, eltiltották a nyilvános misézéstõl és a Hittani Kongregációhoz fordultak a tanai miatt. Az akkori prefektus, Joseph Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) 1986-ban felszólította fel Bulányit, hogy vonja vissza „téves, veszedelmes és kétértelmû” tanításait.


Bulányi szerint Ratzinger és a püspöki kar rosszallását 1980-as, Egyházrend címû írásának alapgondolata váltotta ki: „úgy vélem, hogy az egyháznak a jövõben más, a maitól eltérõ struktúrája is lehet, mégpedig a bázisközösségek alapján". Bulányival alá akartak íratni egy Ratzinger által összeállított, tizenkét pontos listát. A páter egy tizenharmadik, szövegrésszel kiegészítve – amely szerint az ember „csak a lelkiismeretének tartozik engedelmességgel” – írta alá a dokumentumot, amit viszont a kongregáció prefektusa nem fogadott el.


A kompromisszum bõ évtizeddel késõbb, 1997-ben született meg: Bulányi kiegészítése bekerült a dokumentumba, amelyet így már õs is aláírt. A Magyar Katolikus Püspöki Kar több mint fél évvel késõbb, 1997. szeptember 10-én tájékoztatta a nyilvánosságot Bulányi György rehabilitálásáról.


Az elmúlt években Bulányi páter a piaristák egyik rendházában élt.


(Forrás: Wikipédia)


........................................


http://www.hir24.hu/belfold/78818/elhunyt-a-bokor-kozosseg-alapitoja.html




.............................




http://www.hir24.hu/belfold/78818/elhunyt-a-bokor-kozosseg-alapitoja.html



.......................



Forrás:

http://hungary.indymedia.org/node/16993


Szembenállás mindörökre





Beszélgetés Bulányi Györggyel, a Bokor Katolikus Bázisközösség alapítójával


"Öt évtizednyi folyamatos küzdelem világi és egyházi hatalmasságokkal a jézusi erõszakmentesség jegyében: nagyjából így foglalható össze Bulányi György és a Bokor Katolikus Bázisközösség története. Bulányi páter, a Bokor alapítója úgy véli, a ‘97-es vatikáni rehabilitációja óta eltelt négy esztendõ alig hozott változást.




– Ön folyamatosan konfrontálódott és ma is szemben áll a mindenkori (világi és egyházi) hatalommal. Mibõl táplálkozik ez az ellenállás?


– Az elsõ világháború végén születtem, kis békés intermezzo után jött Hitler, aztán Sztálin, majd a neoliberalizmus. Az a Jézus, akit megismertem, nem tud mit kezdeni sem Hitlerrel, sem Sztálinnal, sem a neoliberalizmussal. Mindegyik az uralmat és a hatalmat akarja biztosítani a maga elitje számára, és mindegyik meg akarja találni az abszolút megbízható katonai szövetségest, akivel aztán bele tudja verni a betonba azt, aki ellenkezik vele. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy mondjam azt, amit megértettem Jézus által, és ezzel a szembenállásom tökéletesen biztosítva volt és van mindörökre.


– Írásaiban következetesen a hierarchia szót használja az egyház helyett. Mit ért ezen és azon, és mi a kettõ viszonya Ön szerint?


– A hierarchia szó etimológiailag szent uralkodóréteget jelent, amely elmondja a hatalma alá tartozóknak, mit kell gondolniuk. Az egyház Jézus elképzelése szerint az volna, amit a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazott: Isten népe. Ha egészen pontosan akarjuk Jézus gondolatait közvetíteni, akkor azt mondhatjuk, hogy az egyház a tanítványok összessége. Amikor Jézus az egyház kifejezést használta, arra gondolt, hogy lesz, aki majd megérti azt, amit õ akar, s akkor a tanítványokból tanítók lesznek, akik elmennek a „Föld határáig” és tanítványokká tesznek minden embert. Jézus három esztendeig reggeltõl estig és estétõl reggelig együtt volt ezzel a tizenkét tinédzserrel. Miért tette ezt? Azért, mert azt gondolta, hogy annyira mélyen beleivódott tudatukba az, amit tapasztalnak a világban, hogy ha nem próbálja meg õket kiragadni a megszokott környezetbõl, csak idõnként elmond nekik egy prédikációt, akkor mondhat akármit, semmi sem hat reájuk.


Jézus egyébként inkább Isten országáról beszél, ami minden emberé, s tartalma óvodások számára is érthetõ: jónak kell lenni. Semmi brosúra. Egyedül üdvözítõ vallásról Jézus nem tudott.


– Írásaiban gyakran hangsúlyozza, hogy a trón és az oltár „egyhasi testvérek”. Milyennek látja ezek magyarországi viszonyát?


– István Koppányt négyfelé, birtokait kétfelé vágatta, az egyik részt kapta a pannonhalmi apát, a másikat a veszprémi püspök. Ettõl a pillanattól kezdve a magyar királyság egyet jelent a magyar kereszténységgel. Ezt senki nem kérdõjelezte meg, kivéve Rákosi Mátyást. De az õ agya sem járt máshogy, mert pillanatok alatt létrehozta a békepapi mozgalmat 1949-ben, Mindszenty letartóztatása után. Késõbb a Vatikán kiegyezett a rezsimmel, és attól kezdve azt nevezték ki püspöknek, akit az ateista-kommunista hatalom akart. Rendszerváltásról beszélnek, de személyi változások alig voltak, a magyar katolikus egyházban például egyáltalán nem.


XII. Pius pápa, aki ‘58-ban halt meg, ugyanolyan elutasító volt mint a Kreml mindenfajta közeledést illetõen. Nem jézusi meggondolások alapján volt ilyen merev és elutasító, hanem sértõdött volt a világra, az amerikai politikára. Aztán jött XXIII. János pápa, aki azt mondta, hogy tegyünk különbséget az ember és az eszme között, az eszmével szemben állhatunk, de az emberrel nem. Ennek az eredménye lesz az, hogy VI. Pál 1964. szeptemberében megköti azt a bizonyos megállapodást.


Hogy egy ideig az egyházi hierarchia nem kezdi el még rúgni a jézusi gondolatot hordozó kisközösségeket, az kizárólag egyetlen ember áldozatának köszönhetõ, akit úgy hívnak: Mindszenty József. Hivatalától megfosztották ugyan, ám VI. Pál megígérte neki: „Te vagy és maradsz Esztergom érseke”. Amíg õ élt, nem igazán tudott a hierarchia mit csinálni, de aztán lehunyta szemét, és Lékai Lászlót kinevezték bíboros-érsekké, õ pedig játéka lett az államhatalmi erõknek. ‘76 nyarán foglalta el székét, és – dokumentum van errõl a kezemben – ‘76 szeptemberében Baji László már elõterjeszti a párt számára, hogyan kell a bíborost és a püspöki kart szembeállítani a kisközösségek által képviseltekkel.
‘79-tõl kezdve összeegyeztethetetlennek tartjuk a katonáskodást a Jézushoz való tartozással. Az ezért járó háromévnyi börtönt nem vállalja senki más, csak a Bokor. Ennek eredményeképpen a többi kisközösség is szembefordul a Bokorral.


Most 2001-et írunk, a helyzet mit sem változott. Van az államhatalommal összefonódott hierarchia és szemben vele a „merev és makacs” Bokor. Pedig semmi mást nem képviselünk, csak amit nekik is képviselniük kellene.


– A „hivatalos” egyház történetében a „másképp gondolkodókkal” való párbeszédnek Ön szerint mekkora szerep jut és jutott?


– A felvilágosodás után kialakul a párbeszéd, majd abbamarad, s aztán továbbra is üt a hierarchia. Mégpedig azzal a megmaradt lehetõségével, hogy megmondhatja: ki vagy közösítve, fel vagy függesztve. Amíg meg nem történik ez a bizonyos ütés, addig van párbeszéd. Ratzingernek (bíboros, a Vatikán tekintélyes hivatala, a Hittani Kongregáció, az inkvizíció jogutódjának prefektusa; N.F.) könyvnyi terjedelmû levelet írtam az anyanyelvén. Elolvasta, és azután ütött. Azóta nem megszólítható. A városmajori templom plébánosa nem enged be a plébániájára, nemhogy a Ratzinger!


– Jim Jarmusch Halott ember címû filmjében Nobody, az indián azt mondja egy misszionáriusnak: a te krisztusi látomásod ellensége az én krisztusi látomásomnak. Ezzel leírható a Bokor és a - az Ön szóhasználatával élve - hierarchia viszonya is?


– Miután ‘97-ben a Vatikán rehabilitált, a magyar katolikus sajtókirály, Lukács László piarista rendtársam egy genfi ökomenikus újságban azt írta: Bulányi integrálhatatlan. Helyes. A jézusi integrálhatatlan.


Nem igaz, hogy egyházat csak akkor lehet építeni, ha milliárdos birtokaim vannak és hatalmas összegeket kapok. Akinek kell ez a valami, az áldoz rá. Ja, hogy a keresztény szülõk arra ugyan áldoznak, hogy a gyerekük balettet tanuljon, azt viszont mondjuk az Orbán-kormánynak kell biztosítani, hogy a hitoktatóknak bére legyen, mert erre az öntudatos katolikus szülõknek egy fillérük sincs? A Bokornak nincs szüksége állami támogatásra, mégis, nagyon sok a pénze, elküldi Indiába az éhezõknek. A keresztény ott kezdõdik, hogy olyan sok a pénze, el sem tudja költeni, és legalább tíz százalékot odaad az éhezõknek, ha már azok a csúnya farizeusok is tizedet tudtak adni mindenbõl.


Egyházi épületek, mûemlékek… Gondoskodjon a mûemlékrõl az, aki akar. Én rettenetesen boldog vagyok, ha Jézus iránt érdeklõdõ emberekkel meg tudom tölteni ezt a szobát. És itt megy tovább az, amit Jézus gondol, amikor a szó körbemegy, és mindenki elmondja egy adott kérdésre válaszolva, hogy mit mond neki a lélek.


– Kik jönnek ma a Bokorba?


– Tönkrement házasságú emberek, félszárnyú madarak, vámosok és bûnösök – nem farizeusok és írástudók –, akik szeretnék az Istennel rendbe tenni a dolgaikat. ‘49-ben az erkölcsi és szellemi elit jött a Bokorba, az egyetemisták legjava, akik nem adták el magukat a pártnak. Most mindenki eladja magát. Kinek? A mammonnak, a neoliberalizmusnak, a kapitalizmusnak. Aki érvényesülni akar, az nem akarja Istennel rendbe tenni a dolgát. Legfeljebb elmegy a vasárnapi szentmisére, ami érintetlenül hagyja a törekvését, hogy hatalmas, gazdag és erõs legyen."


További információk:
http://www.bokorportal.hu/alapito.php

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bul%C3%A1nyi_Gy%C3%B6rgy