Gyümölcsoltó /hitviták helyett

Molnár V. József: Boldogasszony

Megjelent: Molnár V. József: Örökség c. kötetében. Örökség könyvmûhely, Budapest, 2001.,90-91.old.

"Boldogasszony Boldogasszony a teremtett világ örök szomjúsága, a Mindenség öle, méhe, szerelmes szûzi Fényt-akarása. Nem Õ a víz és a föld, a fa és az erdõ, rét és a virág, sem a Hold és az Esthajnalcsillag, de mindezek mutatják, mondják, hogy Õ, a "Csillagszülõ" asszony.
Minden ember eredendõen lelkében hordja Õt. A kicsi gyermek, aki népünk hitében Isten tenyerén él, aki még szûz, belsõ késztetésbõl rajzával mesél jelenlétérõl. Õ a gyermekrajzok Nap alatt álló tulipán-koronás királynõ alakja: hajsátra az anyai oltalom jele, e rajzokon igen sokszor a földig ér, karja a teremtõ és igazító Fény felé lendülve áttörni készül, vagy áttöri e sátrat. (Talán az sem véletlen, hogy a kereszténység Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek, a még szûznek jelenik meg - Lurdes, Fatima, Medjugoje... -, s a már �züzek", javarészt öreg nénik a Márialátók.)

Kereszténység elõtti hitünkben az ural-altáji népek kettõs "Istennõ" képéhez hasonlóan létezhetett a Nagyboldogasszony és annak szûz leánya a Kisasszony.
Kereszténnyé lett népünk lelkében a Teremtõ akaratából a "Kozmikus parancs" személyessé lett a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép, új tartalmat kapott az õsi forma. Ideje érkezett, hogy a szûz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a teremtõ Atyát. (Éva, a Paradicsomban elcsábult õsanya, a romlott asszonyerõ eredendõ tartalmát kapta vissza Máriában. A romlás hatalma nem tûnt el ezzel a világból, de lehetõsége adódott a Jónak.) A "pogány" népünk Emeséje dicsõ és szent uralkodóinak õsanyja, aki álmában héjaforma madártól (a Turultól) fogadott magot, a Krisztust szülõ Máriát "elõlegezte" a magyarságnak.
(Figyelemre méltó, hogy Krisztus születése elõtt évszázadokkal a születés földrajzi helyének "holdudvarában" megjelenik a szárnyas Nap, amely hettita és kalotaszegi változatában a kétfejû sast is magába foglalja és a virágot. A Nap a Teremtõt idézi meg, a sas az Õ világra áradó Fénye, a virág a Nap földi nedve", a teremtettrõl szól ékesen, s a Fiúban világra születõ Istenrõl. Jézus régi imádságunkban: "Világ világa, virágnak virága". szárnyas Nappal együtt jelenik meg (punoknál, római mûveltségben) és a Krisztus születését követõ évszázadokban (Anatólia, Egyiptom) a gyermekrajzokkal analóg �ráns pózú" nõalak, az istenszülõ asszony s a mi Boldogasszonyunk; a szárnyas Nap - a hármasság eleven temploma: Atyaisten lánya, Krisztus - Jézus anyja, Szentlélek mátkája.
Miképpen az ural-altáji népek õsi hitvilágában, nálunk is a szülésnél segédkezik mindenekelõtt a kettõs istennõ alakja. Nagyboldogasszony (Szent Anna a gyermek-áldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó, akinek a neve a héberben kegyelmet jelent), segíti a meddõ nõt, hogy magot fogadhasson, s Õ vigyáz az áldott állapotukra. Szüléskor lánya, Szülõboldogasszony (az istenszülõ Mária), a "szombat asszonya" van jelen és Õ õrködik a "boldogasszonyágyát" fekvõ anya és gyermeke mellett; két angyal a társa (az ural-altáji szülést vigyázó, anyát óvó Szûznek is segítõi vannak.) Szülés után a harmadik nõalak, Szépasszony is megjelenik. Õ kint ólálkodik, s ha bent a tisztaszobában gondatlanul készítik el a boldogasszonyágyát, belopódzik és kicseréli a gyermeket idétlen sajátjával. A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben munkálkodó egyetlen asszonyerõ, Nagyboldogasszony, és Szülõboldogasszony a Rend (a lélek, a test, és a környezet rendje); Szépasszony, aki "ördöngõs" banya lánya, s a bukott angyallal szeretkezik-a Rendetlenség.
Mindkettõ a lélekben lakozó egytövû adottság; az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség. Az esztendõ körének számos Boldogaszszonya is (Gyertyaszentelõ-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony... - népünk hétnek mondja a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több) az egyetlen asszonyerõ, aki a változások és átváltozások rendjében is, miképpen a születésnél, szükségképpen mindig más-más "fényét" mutatja meg.
Boldogasszonyunk egyetlenségét és szerepét analógiás képi nyelven gyönyörûen mondja el az ország minden részében, több változatban is ismert régi imádságunk:

Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szûz Máriát,
Szûz Mária szülte Jézus Krisztust,
Világ megváltóját. "

Boldogasszonyban jelenik meg és benne munkálkodik a teremtõ és igazító Fény (õ a csipkebokor); benne, vele tudnak ma is a régiséget becsülõ öregjeink istenhez fordulni.
Õ "tompítja" a gyarlót égetõ Fényt (máriaüveg), esendõségünk értõje Õ, a bûnök megbocsátásáért esdeklõ. Vezeti öregjeinket szent fiához, benne, általa rendezett a lét. (Hívõ katolikus népünk még ma is az Õ oltárához fordul legelõbb, s csak utána a fõoltár felé, ahol a mostranciában mindig jelen van Krisztus.)
Öregjeink hitében a magyarság - a Teremtõ rendelésébõl, a Boldogasszony népe. Elsõ szent királyunk neki ajánlotta föl a Koronát, és az országot. Mária jelenléte hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szûznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar eredetûek (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra). Ilyen egyebek között a Szeplõtlenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Ennek az ünnepnek képi beszéde a várakozás idõszakában segítette a hajdan volt embert (még ma is néhány vidékünkön az öregeket), hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szûzet varázsolja izzóvá' lelkében, hogy a csillagnyi hites óhajtás " Szûzzé" változhasson - s eképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendõben újra meg újra) benne születhessen világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény."

http://www.bucsujaras.hu/tanulmany/molnarv/boldogasszony.htm