A mûvelt polgároknak - egy radikális neveletlen
- Részletek
- Béres Erika
- Találatok: 994
A mûvelt polgároknak - egy radikális neveletlen
....................... Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Mondjál csak új Hegyibeszédet
Csak ennyi jutott eszembe a "só"-ról. Béres
....................... A KÉT CIKK: "Gyomorba rúgással felérõ pofont kaptak a nemzeti érzelmû magyarok, amit Szentesi Zöldi László - az utolsó mohikánok egyike, akinek még érdemes volt gondolatait elolvasni a Magyar Hírlapban, meghallgatni az Echo Tv-ben - osztott ki, megfosztva magát a korrekt, tisztességes, nemzeti újságíró minõsítéstõl. „ Wass Albertrõl, õszintén” címû irományában magyar gyûlölõ, liberális zugfirkászokat megszégyenítõ módon arra vetemedett, hogy irodalmunk nagyra becsült, sokat szenvedett, magyarságáért üldözött, azért mindig kiálló alakját holmi pártpolitikai célokra felhasználva, megfossza tiszteletünktõl, kikiáltsa holmi mûveletlen, könyvet soha kezébe nem vevõ, Jobbik hívõk irodalmilag középszerû írójának. És megtörtént a csoda. Nem szakadt ránk az ég, nem árasztotta el a Nílus vize országunkat, nem nyílt meg a föld a Magyar Hírlap szerkesztõsége alatt, egyelõre még senki nem vágott Szentesi képébe egy Rigó Jancsit vagy egy Rákóczi túróst, sõt ivólevet sem öntött senki a fejére, valamint betyárok sem tanították meg kesztyûbe dudálni a bayeri útra lépõ volt kedvenc újságírómat.
"Az egymás szeretetének törvényét, a mennybéli angyal titkát nem páncélos német lovagoktól, görög és talján papoktól tanultuk volt, hanem még Úr városából hoztuk azt magunkkal. De idegen tanok korbácsa alatt megfeledkeztünk róla a századok során, míg végül is ide jutottunk, hogy többre becsüljük az idegent, mint saját vérünket."
(Wass Albert: Karácsonyi levél;...Debrecenbõl
S míg csillagok kezdenek pislákolni,
Töprengjünk az eljövõ felõl:
Hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülrõl kezdeni?
(Dsida Jenõ - Hideg téli est)
Hamvas Béla: Ünnep és közösség
részletek
"A Szent Hétköznap az, amikor a dolgok csodátlanul jönnek és távoznak egymás után, mindegyik olyan egyszerû és józan, mint egy korty víz. A szent ideák világával szemben ez a szent ideátlanság világa. Szilárd, nyugodt, romantikátlan. Nem kedvel se szenvedélyt, se hõst. Eszméje nincs. Szakrálisan profán.
Az egész világon csak igen kevesen voltak, akik a hétköznapok kicsiny és közönséges mitológiáját megértették, és tudták, hogy mit jelent reggel fölkelni, mosdani, reggelit készíteni, dolgozni, sietni, bosszankodni, sértõdni - szürkén, gépiesen, átlagosan, megdöbbentõen józanul és hazugság nélkül s minden pátoszt kizárva. Csak egészen kevesen voltak, akik tudták, hogy ami egy napon az utcán, otthon, a boltban, a mûhelyben történik, az nem egyéb, mint ami századok alatt az egész világegyetemben történik. Ahhoz, hogy az ember a hétköznap isteni közönségességét és józan mitológiáját észrevegye, fáradhatatlannak kell lennie, nem szabad elfásulnia és egy pillanatra sem szabad unatkoznia; nem szabad kieresztenie kezébõl az idõt. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre. A hétköznapok mitológiájának erénye az éberség. (...)
A hétköznapok egyszerû, csendes, profán józanságában az Én, aki csak önmagát akarja, egyedül akar lenni, s minden tudást, örömet magának akar megtartani, megvan és él. Az ünnepen azonban meg kell halnia.
Az ünneprõl általában két mozzanatot emelnek ki: hogy a hétköznap értelme itt leplezõdik le, s hogy a légkör isteni jelenléttel telik meg. De a hétköznapok értelme azért nyílik meg, s a légkör azért telik meg isteni jelenléttel, mert az isteni léttel való közösség itt teljesül. Ezt a teljesülést az áldozat teszi lehetõvé. Ha az áldozat nem lenne, az isteni lét az emberben le lenne zárva. Az áldozat pedig nem egyéb, mint a külön, egyéni, magányos emberi Én levetése. Amikor az ember egyéni Énje megsemmisül az áldozat percében, az út az isteni létbe szabaddá válik. Amikor pedig az ember a többi emberrel a magasabb létben találkozik, kilép a szenvedésbõl. Ez az ünnep a közösség. Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak Énjének feláldozása árán jut el. Ezért az ünnep a kollektív lét megvalósulása. Minden közösség ünnepi. Ezért beszél Hölderlin festliche Gemeinschaftról. Nincs is más ünnep, csak a közösségé. A hétköznap az Én-ek nyüzsgése. Az ünnepen csak az isteni létbe emelt emberiség él közösen és együtt.
Közösségrõl filozófia, tudomány, költészet úgy beszél, mintha lenne. A közösségre azonban az ember még nem érett meg. A közösséget csak az Utolsó Lélek teremti meg, ezért a közösség csak az Utolsó Lélekben valósulhat meg. A nagy emberi kollektívum, minden ember találkozása és egysége az isteni létben, apokaliptikus esemény, egyike a világtörténet legutolsó és legnagyobb eseményeinek. Addig csak az Én-ek vannak, fajok, nemzetek, nyelvek, vallások, érdekek, szenvedélyek, csak szellem, természet, eszme, igazság. Ünnep nincs. Nem is lehet. Ami van, csak a hétköznap, néha világosabb, néha sötétebb. Mert az ünnep apokaliptikus természetû: az Utolsó Idõben nyugszik. Amikor az ember lehántja magáról Énjét, igazi lényében megnyilatkozik, és a közösségben minden emberrel egyesül.
Weöres
.................
Ha e beteg, bolond világra
Uram, még egyszer megszületnél,
Bár milliónyi templomod van,
Kezdhetnél megint Betlehemnél.
Szalmajászolnál rangosabb hely
Uram, tenéked ma se jutna:
Soha messzibb a Te országod,
„Miatyánkod” bár mindenki tudja.
Ha így jönnél Názáretbõl
Sápadtan, fázva, december este,
Az ügyefogyott szenvedõkhöz
Párizsba, vagy Budapestre,
S leülnél az éhezõk közt
S abból, amit valaha mondtál
Mesélnél új vigasztalásul –
Elfognának a tizedik szónál.
S amit mondtál a gazdagokról
S ha gyûlnének az elhagyottak
S szólnál az Írás-forgatókról
S ha megpróbálnád Uram még egyszer
Az Embert rávenni Szeretetre –
Internálnának, esküszöm rá,
Ha nem is vernének mindjárt keresztre./Dutka Ákos:
Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban/
http://hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27033"Szentesi Zöldi László a bayeri úton"
2010. február 15. 16:20
HunHír.Hu
Hagyjuk most Wass Albert irodalmi munkásságának megítélését! Ezt elvégzi majd az utókor, a jelenkor olvasói pedig maguk is eldönthetik, szeretik-e írásait, kezükbe veszik–e újabb és újabb mûveit, az elsõ sorokba középre helyezik, vagy az alsó polcok mélyére dugják könyveit. A lényeg úgysem itt huncutkodik. Szentesi Zöldit sem az író munkássága irritálja, hanem az, hogy Wass Albert hazaszeretete okán a magyarság ikonja lett, szobrok tucatjait állítják neki szerte az országban, kultikus tisztelet övezi határon innen, gúnyhatáron túl. És itt van az eb elhantolva! Volt nemzeti újságíróként arra vetemedik, azt merészeli, azt bátorkodja sugallani, hogy Wass Albertet csak az általa 10 százalékosnak remélt réteg tiszteli, tisztelje, aki a Jobbik táborához köthetõ. Hogy süljön le a képérõl a bõr, hogy ragadjon be az Echo Tv stúdiójában a hazudozó székébe, hogy a tükre mutassa meg igazi, ördögi arcát az ilyen pártkatonává süllyedt volt gondolkodónak, aki képes holmi pillanatnyi pártérdekért a megosztás kövét dobni a nemzet köreibe! Ráadásul hazudik! Ocsmányul és gátlástalanul hazudik! Bátran állítható, hogy a Fidesz hívõk nemzeti érzelmû táborában ugyanolyan megbecsülésnek örvend munkássága és hitvallása okán Wass Albert, mint a Jobbikhoz húzókéban.
Mire ez az idõzítés? Mire ez a megosztási kísérlet Szentesi Zöldi úr? Mekkora árkot szeretne ásni, szeretnének ön által is ásatni a hazájukért aggódó magyarok közé? A Fidesz nemzeti hívei most mit csináljanak? Dobják könyveiket a szemétbe, magukat köpjék szembe, sunnyogva nyöködjék, hogy õk ezt már régen tudták, csak nem merték megmondani? Mennyit kap az árulásért? Ennyire fontos az a szerkesztõi szék? Ennyire nem bízik magában? Ilyen magas helyrõl kapta az utasítást? Nemzeti újságírónak képzeli még magát? Ugye, mindent meg tud majd magyarázni? Ugye, most már bármit megtehet gátlások nélkül - úgy is mindegy alapon - mint hasonszõrû kollegája Bayer úr? Ugye milyen jó, hogy hetekig ezen a témán csámcsoghat ötven különbözõ mûsorában az Echo Párt-Televízió, elfeledtetve azt a tényt, hogy a Fidesz nem hajlandó közzé tenni programját, miközben annak támogatásra százezer számra gyûjti a kopogtató cédulákat? Nem szégyelli magát? Nem. Nem hinném.
Persze, megszokhattuk. Naponta pofoznak bennünket a saját hazánkban, naponta csattannak arcunkon a gyalázatos ütések, de ami belülrõl jön, az fáj a legjobban. Az írástudók árulása. Az hagyja a legnagyobb nyomot, attól görbül legjobban a szánk széle.
Ugye, ismerõs a kifejezés, Szentesi Zöldi úr? Az Echo Tv mûsoraiban ön és kedves kollegái sokat emlegetik, és eszükbe sem jut, hogy önök közül egyre többen írástudókból pártkatonákká vedlettek. Fájdalmas ezt a folyamatot követni. Különösen, ha az újságíró munkásságát sokáig figyelve és tisztelve éri az arcul csapás az olvasót. Bayer, a nagy Bayer már régen elesett, és Zsoca cica lett belõle. Egy volt újságíró, aki a „Mélymagyar” címû mûsorában odáig süllyedt, hogy mûsora teljes terjedelmét egy kétes tisztaságú beruházás, a Páty mellett épülõ, tájidegen monstrum-építkezés beruházóinak propaganda mûsorává süllyesztette, és volt hozzá hatalmas arca, hogy a mûsor végén kijelentse: „Na, ugye, hogy nálunk lehet beszélni errõl a témáról!” Ugyanis Pörzse Sándor tényfeltáró interjúját ugyanebben a témában betiltotta a pártállami idõkben virágzó, ma a Széles birodalomban új erõre kapott cenzúra. Bayer, a hírhedt nõfaló, a legjobban fizetett magyarországi volt újságíró, aki radikálisabb volt a radikálisnál, aki kapára-kaszára szólította a meggyötört vidéki magyarságot, aki az 5-ös számú Fidesz pártkönyvvel a zsebében az egész, hangsúlyozottan a teljes parlamenti politikai elit felelõsségét hangsúlyozta az ország tönkre tételében, mára egy mûsoraiban röhingcsélõ, jóllakott napközisre emlékeztetõ, szigorúan a Fidesz vezetõinek mondataiba kapaszkodó, koncra váró párt-szócsõ lett, aki gátlástalanul gyalázza a radikális változtatást akaró, általa még pár hónapja tüzelt nemzetieket.
Bayer kétes fényében aggódva figyeltem Szentesi Zöldi úr tevékenységét, abban reménykedve, hogy a rendkívül szimpatikusnak, és igaz magyarnak tûnõ, józan újságírót nehogy elérje a megfelelési kényszer ragálya, nehogy olyan mondat hagyja el a száját, nehogy olyan mondatot vessen papírra, ami megbocsájthatatlan módon átsorolja az áruló írástudók közé. Aggódtam érte. Kár volt.
Nemrég majdnem elesett Kondor Katalin, aki helyeselte a Fidesz azon elképzelését, mi szerint nem teszik nyilvánossá a programját, hisz úgyis csak kiveséznék, esetleg ellopnák az ötleteket az ellenfelek. Tetszik érteni? Kondor Katalin, aki nyilvánosság elõtt, nagyon csalódottan nyilatkozott a Fideszrõl, aki a Magyarok Szövetségében a pártokrácia ellenfelének mutatkozott, most azért a pártért aggodalmaskodik, aki másokkal együtt, ígérete ellenére az útszélen hagyta, mellõzve azt a tényt, hogy a választóknak jogukban áll, mi több nagyon fontos megismerni a pártok programjait, hogy megfelelõ döntést tudjanak hozni a sorsukról.
Áll még Szentmihályi Szabó Péter, Döbrentei Kornél. Lovas Istvánban reménykedem ott a Magyar Nemzetnél. Nagyon téved, Szentesi Zöldi úr. Kell nekünk Tamási Áron, mint egy falat kenyér. Kell nekünk Dsida, és kell nekünk Hamvas, Kosztolányi. Kell nekünk Tormay Cécile, Szabó Dezsõ. Kell nekünk Reményik, Szerb Antal, és mindenki, akit felsorolt, és mindenki más is, akit nem. Nagyon.
Kell nekünk Wass Albert. Kell nekünk egy ilyen szikla szilárd eligazodási pont értékvesztett világunkban, amikor a magyarságnak nincs értelmisége, nincsenek íróink, költõink, mûvészeink, akik kiállnának értünk, akik megállítanák a fasisztázást, nácizást, akik nem csábítanának tiltakozásra, adott pillanatban cserbenhagyva minket, akik nem szállnának be a megosztásunkért folytatott háborúba, akik nem egy pártot akarnának szolgálni, hanem bennünket, mert már majd mindenki prostituálódott. Ki ezért, ki azért. Aki meg nem, annak nem halljuk a hangját.
Szentesi Zöldi úr! Dehogy érti ön a 10 százalék szívét, dehogy érti! Nem ért ön semmit! Nem érti ön annak a másfél milliónak a szívét sem, aki igent mondott 2004. december 5-én. Szerintem pár év múlva már saját mostani énjét sem fogja érteni.
Segítek.
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esõnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad…
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött õrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad…
Üzenem az erdõnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erõsebb a baltánál a fa,
s a vérzõ csonkból virradó tavaszra,
Újra erdõ sarjad gyõzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad…
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlõvé teszik is a földdel,
nemzedéknek õrváltásain
jönnek majd újra boldog építõk,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs õsi hófehér kövére
emelnek falat, tetõt, templomot.
Jön ezer új Kõmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kõbõl új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentõl való,
és IstentõI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kõ marad,
a kõ marad…
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyûlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kõ marad,
a kõ marad…
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hûségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás ûz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kõ marad,
a kõ marad…
Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdõk, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kõ marad,
de a kõ marad.
zete"
Wass Alberttõl elõször A funtinelli boszorkányt olvastam, és már akkor, a mára kibontakozott kultusz elõtt ugyanoda helyeztem magamban, ahova ma is. Ha csak az erdélyi irodalmat tekintjük, valahol Nyírõ József és Bánffy Miklós társaságában bukkan fel Wass Albert. Nyírõvel rokonítja szuggesztív tájleíró készsége, ösztönös panteizmusa, tömör, kifejezõ nyelvezete, regényeiben ki-kiütközõ novellaírói és ezzel együtt némileg elnagyolt szerkesztési hajlama. Bánffy Miklóshoz hasonlóan Wass Albert ugyanakkor a néphez hajló erdélyi arisztokrata rokonszenves alakja. Nem szénégetõ kunyhókban él, de minden idegszálával arra tör, hogy megértse az ezeréves magyarság írásba, dalba, versbe foglalt, sõt elveszett, már csak a lelkekben élõ mitológiáját.
Wass Albert, azonkívül, hogy hõsként élt és halt meg, tagadhatatlanul messzire esik a magyar prózairodalom elsõ vonalától. Nem az õ hibája: a magyar regény Parnasszusán világsztárok foglalnak helyet. Wass Albertet egész egyszerûen nem lehet egy helyütt említeni Mikszáth Kálmánnal, Krúdy Gyulával, Kosztolányi Dezsõvel, Móricz Zsigmonddal, Ottlik Gézával. Ez az önkényesnek látszó felsorolás persze haszontalannak tûnik, hiszen az olvasó elõcitálhatja egyéni igazságát: nekem Wass Albert kedvesebb íróm, mint Krúdy Gyula, akkor most mi van? Akkor most az van, hogy mindenkinek szíve joga azt olvasni, amit akar. Az ízlés és a katarzis az irodalomban a legszentebb magánjog. Csakhogy létezik objektív, tudományos megközelítés, és ha ezt tekintjük, nem kétséges, hogy a felsoroltakhoz képest Wass eredetiségben, problémafelvetésben, népábrázolásban, regénytechnikai elemeiben hátrább szorul.
De nem is ezzel van a fõ baj. Hanem Wass Albert kultuszával, amely réges-régen nem az íróról, hanem a számûzött ember helytállásáról, önértelmezésrõl, a háborús bûnösség vádjáról, liberálisokról, polgáriakról, jobbikosokról, zsidókról, kommunistákról szól. Kár, hogy így van.
Wass Albertnek ma több tucat szobra áll az országban és a határon túl. Vajon miért? Aligha A funtinelli boszorkány írójának, sokkal inkább a hazájától megfosztott és Kuncze Gáborék idején is aljas módon hontalanságba kényszerített magyar embernek és polgárnak állították hívei.
Wass Albert ma kétségtelenül a politikai jobboldal ikonja, de legkevésbé regényírói munkássága miatt. Összetartó név és megkérdõjelezhetetlen erkölcsi minimum a táborban, de aki baráti társaságban vagy nyilvános elõadáson kritikusan szemléli az életmûvet, olykor ügynöknek, zsidóbérencnek, liberálisnak neveztetik.
Wass Albertrõl mintha nem szabadna kimondani, hogy nem õ a legnagyobb írónk.
Jól van ez így? Petõfi királyokat akasztó verse felett összehajolhat négy-öt magyar, a hús-vér és a költõ Adyról is születnek zavarba ejtõen õszinte írások, József Attiláról Mórocz Zsolt kiváló könyve óta tudjuk, hogy olykor szenvelegve a saját mítoszát élte, de a Wass-örökségrõl szóló esztétikai és közéleti viták állandóan jobb- és baloldali vádakba és ellenvádakba fulladnak.
Mindebben az a szomorú, hogy Erdély és az egyetemes magyarság nagyságrendekkel eredetibb és hasonlóan sorsverte íróját, Tamási Áront mintha felednénk. Azt a Tamási Áront, aki nemcsak az Ábel-trilógiával, de például a Jégtörõ Mátyással is a világirodalom csúcsait ostromolja. Wass Albertnek még a legélénkebb regényeit is különös mélabú, levertség, reményvesztettség, rossz pillanataiban póz hatja át. Tamási több színt ismer a palettáról, ezért is nagyobb mester: a komor derengés mellett derû, kacagás, csalafintaság keveredik prózájában – az életmû leggyengébb darabjai után is két kézzel kapnának a szerényebb tehetségû írók.
De Tamási Áron nem kell nekünk. Neki nem állítunk szobrot Hegyeshalomtól az Ojtozi-szorosig. Mi – önkényes szempontok szerint – a magatartást és a helytállást szemléljük az irodalomban, nem a szikrázó tehetséget. Mi nem akarjuk megfejteni az Erdély-trilógia karaktereit, legyintünk Schulze és Medve párharcára, nem olvassuk Kodolányi János történelmi regényeit, és egyáltalán nem érdekel bennünket Tersánszky Józsi Jenõ, Karácsony Benõ, Szerb Antal, Sinka István, Hamvas Béla írói teljesítménye és emberi helytállása.
Ki merem jelenteni, hogy Wass Albert hívei között sokan nem is olvasnak magyar regényt. A kultusz viszont kiválóan elfedi ezt az apró foltocskát. Nincs ezzel baj: de ugye, nem tetszenek majd betiltani az iskolai szavalóversenyeken „magyarellenes” címen azokat a darabokat, amelyek nem jutottak el a szívekig? Értem ezen a tíz százalék szívét.
Egyébként a magyar irodalom köszöni, jól van: nem kell zászlókra írni a legnagyobb magyar írók nevét, hát még a gyengébbekét.
