Karácsony-Kerecseny


Karácsony - Kerecseny


A téli napforduló õsi ünnepe: a kereszténységben Jézus Krisztus földi születésének napja: az öröm és a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülõföld, az életet adó fény megszületésének ünnepe.


A világosság gyõzelme a sötétség fölött.


"December 21-rõl 22-re virradóra születik újjá a Nap, a fény. A téli napforduló ünnepe, Luca napjától leghosszabbak, legsötétebbek az éjszakák. Õseink ekkor a fény újjászületését, az új évet ünnepelték.


Csak a naptárreform óta esik most Sziveszter napjára.


Ezen a napon 21-én szent helyen tüzet gyújtottak, a hiteles ember meghívta a négy égtáj szellemét és ifjú kerecsenysólymokat röptettek azért, hogy segítse a Nap útját minél magasabbra.


A Napot dallal, énekkel köszöntötték, azzal a reménnyel lelkükben, hogy eljön a tavasz, s bõség köszönt e népre nemzetre.

Vigíliáján lámpagyújtáskor kezdõdõtt a kántálás, korintyálás, gegõzés, kolindálás - velük egy idõben jártak az ostyahordozó gyerekek. Az ostyát rendszerint a kántor készítette. Jézus képe vagy jelképe volt rajta, a szoba közepéna mestergerendára függesztették föl.


A moldvai székely karácsonyi kántáló ének az esztendõ két kezdõ pontjára utal: az egyik karácsony, amikor a teremtõ, törvényadó Fény születik, a másik pedig húsvét, amikor az Õ áldozata révén, s ereje által a határ, s az ember lelke is újjászületik:


" Paradicsom közepibe',
Aranyszõnyeg leterítve,
Azon vagyon rengõbölcsõ,
Abban fekszik az Úr Jézus:
Bal kezibe' aranyalma,
Jobb kezibe' aranyvesszõ.
Megzuhintja a vesszejét:
Zeng a mezõ, zúg az erdõ.
Sohsem láttam szebb teremtõfát,
Mint az Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérral virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik."

A karácsonyfa a XIX. században polgárházakba érkezett jövevény: e században fokozatosan terjed el állítása falvainkban: rendszerint almával és aranyozott dióval ékesítik és a mester gerendáról függ alá.

Országszerte az ünnepi asztal éke a Luca-napkor sarjasztott búza volt, közepén a szentelt gyertyával.

A karácsonyi asztal, a születés-varázslás mágikus idõszakában: középre a lucabúza került, mellé az elmúlt esztendõ terményeibõl tettek, az asztal alá búzaszalma került (Napot, Jézust idézõ sárarany, Jézusnak Jézussal ágyaztak), s az ekevas.

A szalma a születést jelölte, a lucabúza a húsvéti mezõt, a gyertya Jézus áldozatát, a minden-jóságot.

Az éjféli mise Úr-felmutatása alatt az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be, s a barmok megszólaltak, a család jövõ évi sorsáról beszéltek: ha e mágikus percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott. A kutak, források, patakok vize egyetlen pillanatra borrá vagy aranyos vízzé változott, s aki ezt a pillanatot eltalálta, egészséget, szépséget ihatott belõle.Ebben merítették meg azokat az almákat is, amelyek közül egy-egy a karácsonyi asztalra, mosdóvízbe (errõl mosakodtak vízkeresztig) és az állatok itatóvizébe került.


Ekkor mutatta meg eredményét advent, Márton, Katalin, András, Borbála, Miklós, Luca napja andrásoló vagy más jósló cselekménye. Az éjféli "misevégzõ" harangozással fejezõdött be a napfordulás, a születés szent idõszaka. Misérõl hazamenet terítették meg a karácsonyi asztalt. Abroszának, amely Mária szûzi méhét idézte meg, a termékeny istenszülõ anyaméhet gyógyító és termésvarázsló ereje volt (egyebek között ebbõl vetettek tavaszon és õszön), s erõt kaptak azok a növények (magok) és gazdasági eszközök, amelyeket az abroszra, illetve az asztal alá tettek.


A karácsony asztal a házi-oltár a hálaadás és a könyörgés eszköze volt. A gazda ekkor, az asztal mellett szegte annyi részre az aranyosvízbe merített almát, ahányan az asztal körül álltak, a Mindenséggel való együvé tartozás, a család összetartozásának jeleként. Az asztalra kerülõ ételek egészség és szerencsejósló húsfélék, édesség és gyümölcsök voltak. Mielõtt evéshez láttak, a gazda a szoba négy sarkát búzaszemekkel szórta meg: de nem hiányozhatott az étkezésbõl a fokhagyma, a méz és a dió sem. Vacsora után gondosan összeszedték a morzsát: gonoszûzõ, betegséggyógyító és termésvarázsló szerepe jött.


A tüzet reggelig táplálták, némely vidéken öreg fa tuskóját tették rá, a házi tûz, az õs ilyenkor panaszolta el, ha év közben szemetet tettek bele vagy nem kapta meg az ételek "javát". (Régebben étkezés elõtt ételbõl, italból, adtak a tûznek, a régi-régi áldozat emléke maradt fenn e szokásban.)


Kora reggel regõsök járták végig az utcákat, s köszöntõ gyermekek: aztán, szomszédok, rokonok, komák. Székelyföldön "megénekelik" egymást a nagy család különvált tagjai: énekes köszöntõvel keresik föl az "öreg" házát, s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szerettetivel. A regõsök csapata általában vízkeresztig járta a falut. Pogány-kersztény alakoskodók voltak õk. Állatbõrbe öltöztek, léncosbottal, köcsögdudával, dobbal zajongtak, zenéltek, "moccantottak". Különösen a lányos házakat keresték föl, egyebek között farsangi esküvõre regélték egybe a fiatalokat."

Forrás:"trifu"-net