Égen menõ szép madár...-téli napforduló


"Égen menõ szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felõl tekint a Nap,
Ott látta az Õ szent fiát."
"Kerek istenfája,
Szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágának,
Ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán,
Három aranyalma.
Aki ezt kitalálja,
Hull az áldás arra."


"A régi ember hitte, hogy a téli "napfordulat" misztériumában, amikor meghal, s még ugyanabban a pillanatban meg is születik az új életet adó, áldott fény; (Megváltó támad Isten akaratából) éjféli harangszókor aranyossá válnak (vagy borrá változnak) a vizek, a kút vize is, s ha benne megmeríti az almát, amely számára az élet "egész"-ségét idézte meg, az szakramentummá lényegül.
Játékával e magasztos éjjelen a minden-kerekség része lett (jószágával együtt), s részese majdan az elkövetkezõ esztendõben Isten áldásának.
A természetben élõ ember a világot, a Mindenséget kereknek észlelte: "kerek határ", "kerek világ", s e kerekség kellõs közepét, a "föld köldökét" szentnek tartotta.
A moldvai csángó-magyarok szerint "a föld köldkirû , ha van szó, ahul õsapáink tájai, ahul él az ember, ahul nyeri mindennapi kenyerit, ott hul ismeri az egész világot".
A föld köldökét az égi biztos ponttal, féltekénken az északi sarkcsillaggal az "égig érõ fa" kötötte össze (az eget tartó világoszlop, a Mindenség tengelye),amelynek csúcsán a Teremtõ trónól, aki rendet tesz a világ látszólagos káoszában, s jeleket támaszt, amellyel tudatja a rendet, s parancsait.
Õ rakta az ég búrájára a csillagokat (s alkotta a csillagképeket), a Napot és a Holdat, azokat az égi lényeket, akik az égig érõ fa körül keringenek fáradhatatlanul. Ezek segítségével tájékozódott a régi ember, mind a kerek világ,mind a kerek esztendõ és nap születést, életet, halált hordozó, ciklikusan változó tartományában, tér-idõ misztikus mezején.
Az évkört már az ókorban tizenkét egyforma idõtartamú részre tagolta az ekliptikán köbemozgó (a régi ember által megtalált és kitüntetett) tizenkét csillagkép: az állatöv égi "képírása". A tizenkét csillagképhez tizenkét egymást kiegészítõ tulajdonság kötõdött, földi életünk, élõ környezetünk változásainak és átváltozásainak köre, ritmusa.
A változások és átváltozások idõpontjaihoz már az õsidõkben kultikus cselekvések tartozta: s fokozatosan ünneppé nemesedtek az évkör megtalált csomópontjai.
A középkori keresztény ünnepek (Jézusról, Szûz Máriáról, az angyalokról és a szentekrõl való megemlékezés alkalmai) csaknem kivétel nélkül az úgynevezett pogány ünnepek helyére kerültek.
A régi formákat új tartalommal töltötték meg.
A középkori ember hite szerint a Teremtõ parancsára elevenné, idõszerûvé, rendezetté lett az ókor végére bálványimádássá merevedett (túlspekulált, kaotikus) szakrális gyakorlat, a Mindenség megtalált rendjéhez való igazodás módja "módszere".
Népünkhöz - legendáink, szakrális falképeink, szokásaink tanúsága szerint - Szent Lászlóval szólt magyarul az "új" Isten. A kersztény államot alapozó Szent István után Õ volt keresztelõnk. Naptári ünnepe június 27., a nyári napfordulót jelölõ Keresztelõ Szent János (Jánosnak Jézusról való mondása: "Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell" - János 3,30 - egyszerre utal a nyár napforduló utáni csökkenõ, illetve a téli napforduló után növekedõ fényre) június 24-i ünnepét követi.
A középkorban a napfordulati tüzek, a "szentiváni" tüzek mellett az Õ ünepének vigiliáján is föllobbantak.
Nagy Lajos királyunk aranypénzeire Szent László képét vereti, megváltoztatva a mintául választott firenzei forint Keresztelõ János ábrázolását. Szent László az, aki a csodaszarvast (Isten küldöttét) a "pogány" magyarság "fényes állatát" angyalnak nevezi (nem tünteti el, átváltoztatja csupán!) a mogyoródi dombon, I. Géza elõtt: "Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala".
Falusi népünk archaikus imádságban a "se nem kicsi, se nem nagy madár, amely éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti".- hasonlóképpen alakul át:
"Égen menõ szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felõl tekint a Nap,
Ott látta az Õ szent fiát."
"Kerek istenfája,
Szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágának,
Ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán,
Három aranyalma.
Aki ezt kitalálja,
Hull az áldás arra."
Isten kerek esztendeje tizenkét más-más ágat, hónapot hajt, a tizenkét hónap ötvenkét hetet virágzik, s az ötvenkét hét három nagy ünnepet (karácsony, húsvét, pünkösd) terem. A három aranyalma archaikusabb felfogásban a Nap keltének és leszületésének három kardinális helyét jelölte, jelentette: a téli és nyári napfordulati, s a két napéjegyenlõség azonos helyét."

Forrás: Molnár V. József azonos címû könyve nyomán