A döntõ lépés: felvásárolni a földeket

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/rejtozkodok_es_arcatlanok.html

"Rejtõzködõk és arcátlanok"

A Magyar Hírlap cikke:

2009.dec.09.:

"Magyarország ma ugyanannak a nagy érdekközösségnek két változatát nyögi. Az egyik változat elrejti az arcát, nevét, címét, háttérben terjeszkedik a pénzével, és irányít másokat, strómanokat, megvásárolt és rövid pórázon tartott politikusokat, ügyvédeket, ügyvezetõket. Ezeknek a rejtõzködõ tulajdonosoknak a címét kellett most a napokban törvényesen elrejteni, nehogy kilétüket felfedhessék. Az offshore cégeket többek között erre találták ki, de a demokráciában valamiképpen védeni kell a nyilvánosság elõl azokat a tulajdonosokat is, akik a pénzükkel egyenesen ide jönnek, azonban a háttérben akarnak maradni.

De mért is rejtõzködnek ezek? Nyilván azért, mert a hátsó szándékokat nem kell elõtérbe tolni, hiszen azok azért hátsók, hogy ne lehessen tetten érni õket. A tulajdonosokat pedig nem kell kitenni közvetlenül a megszállt ország népe indulatainak. Oda-vissza úgy lehet legjobban nagy pénzeket mozgatni. A ciprusi offshore cég például nagyszerûen rejti a tulajdono­sait. Az ügyvezetõ handabandázik, nem adja ki megbízóit, és ez érthetõ – hiszen ezért fizetik. Érdekes ugyanakkor, hogy olyan, az egész magyar népességet érintõ ügyben, mint amilyen a mostani influenzajárvány, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak sincs informá­ciója a tulajdonosokról, akik egyébként közpénzbõl kaptak a magyar államtól milliárdokat – támogatásképpen. Az is lehet persze hogy a nemzetbiztonság õrei nem akarták elárulni még az Országgyûlés illetékes bizottságának sem azt, amit tudnak. Végül is, mi közük van hozzá, mi közünk van hozzá, hogy kiknek a kezében van az egészségünk, az életünk, és kiknek a kezébe kerülnek az adóforintjaink.

Elvégre demokrácia van, és a demokráciában mindenki úgy titkosít, ahogyan csak tud, és azt titkosít, amit csak akar. Sukoró ügyében elég volt például tudni Blum úr nevét, a háttérnek rejtve kellett maradni, mert lesz még sok hasonló kivásárlás, kaszinóprojekt, és gondolni kell a jövõre is. Már az is elég kínos, hogy az izraeli Blum úr maga ilyen mértékben a nyilvánosság elé került, és bizony akaratlanul rávilágított a háttérre is és az egész felvásárlási folyamatra. Ám egyelõre ennél is sokkal fontosabb – az újabb kárpótlási kampányban – rejtve maradnia, hogy a kárpótlási jegyekért kik jutnak a még állami kézben lévõ földekhez, milyen mértékben és milyen minõségû földekhez és hol. Az ugyanis, hogy Magyarországon kié lesz a jövõ, ki uralja az országot a következõ száz vagy ezer évben, döntõen a magyar termõföld birtoklásán múlik. Ha már az ipar, a kereskedelem, a bankok, értékes ingatlanok nagy része idegen kézben van, ha már tökéletesen eladósították az országot, akkor csak még egy lépést, egy döntõ lépést kell tenni: fel kell vásárolni a földeket. És ezt nálunk csendben, félig vagy teljesen rejtve, de meg lehet tenni – miközben nagy a hangoskodás a közéletben, kezdõdik a választási csinnadratta is, és ebben a zajban sok mindent el lehet még intézni csendben, lopakodva.

Az igazi hatalom háttérhatalom, az igazi szándék, Magyarország jövõjét illetõen, hátsó szándék, de ne háborogjunk, mert van azért itt nyilvánosság is. A Nagy Érdekcsoport másik változata ugyanis mindenki számára látható, hallható, mégpedig napról napra. Ezek az új arcátlanok. Ezek nem rejtõzködnek, az õ arcuk látható, arcátlanságuk csupán annyit jelent, hogy nem tudnak elpirulni, mert nagyon vastag bõr fedi a képüket. Az õ szerepük az, hogy ha lebuknak is akárhányszor, tartsák a frontot, viseljék büszkén a rendszer természetét, a liberális demokrácia legfõbb törvényét: mindenki úgy hazudik, ahogy tud, mindenki annyit lop, amennyit tud – és mindenki úgy árusítja ki az országot, ahogy ügyességébõl telik. Ezt a réteget biztonságosan fenntartja az idegen spekulánstõke és az a hazai törvénykezés, amely nekik mentelmi jogot, elévülési törvényt, lényegében érinthetetlenséget biztosít mint képviselõknek, kormánytagoknak, és ha már pozíciójukban tarthatatlanokká válnak – mint éppen egy Draskovics nevû mindenes –, akkor kitárul elõttük a nagyszerûen jövedelmezõ „magánszféra”, és csörgethetik az aranyaikat magabiztosan. Mi pedig biztosak lehetünk benne, hogy ezentúl is ott lesznek minden fordulónál, mert ott lesz a náluk nagyobb úr is: a háttérhatalom.

Olyan ez, mint egy mese. Álmodni sem tudnának szebbet. Anélkül kapják meg a fele királyságot (vagy akár a teljes kiskirályságot), hogy meg kellene küzdeniük a hétfejû sárkánnyal. Gondolom, hisznek abban erõsen, hogy majd eljön az idõ, amikor már a rejtõzködõknek nem kell rejtõzködni, az arcátlanoknak nem arcátlankodni, mert nyíltan és maradéktalanul birtokba vehetik az országot, amelynek népét tönkretették, maradékát a maguk igájába vonták – és nem lesz már senki, aki bármit is számon kérjen rajtuk. És miben hiszünk mi? Miben hisz ennek az országnak a népe, amely ma még van, él és még mindig élni akar? Talán abban, hogy egyszer mégis elszámolásra üt az óra, és eljön a visszavétel ideje is."