Mítosztalanítás/ 53.- Jézus vagy Pál?


A nazarénusok - az esszénusokkal ellentétben - nem voltak aszkéták.


Mt. 11.19 "Eljött az Emberfia, eszik és iszik és ezt mondják, "Ime, falánk és részeges ember".


János l9.3l-32 szerint a két rabló néhány órán belül megfulladt, mert az eltörött lábuk nem tudta megtartani a testüket.

/mindez pénteken történt, a sabbat miatt, hogy siettessék halálukat./


"Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az õ lábszárcsontját nem törték el..." /János l9.33/


"Volt ott egy ecettel tele edény.

Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tûztek és odatartották a szájához.

Miután "Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta:

"Elvégeztetett".-

És fejét lehajtva, kilehelte lelkét". /János l9.29-3o/.


Az ecetnek idõleges stimuláló hatása van ,mint az illatos sóknak, sõt gályarabok felélesztésére is használták.

A sebesülteknek ecetet adtak, hogy erõre kapjanak.

De Jézus reakciója ennek pontosan az ellenkezõje volt:

amint belélegezte a gõzét, ill. megízlelte az "ecetet", kimondta az utolsó szót és kilehelte lelkét.

Ez a reakció fiziológiailag megmagyarázhatatlan.

A zsidó szokásoknak teljes egészében megfelel, hogy egy halálra ítéltnek mirhával vagy tömjénnel fûszerezett bort adjanak, hogy annak enyhén kábító hatása könnyítse a kínt.

A zsidó Talmudban megtalálható ennek leírása:

"Annak, aki kivégzésre indult, egy kis darab tömjént adtak borral telt serlegben,hogy elveszítse eszméletét"./Sanh.43a/.

A római katonák nemcsak,hogy megengedték a kábító italt, hanem egyikük nyilvánvalón segített is felnyújtani az italt Jézusnak /Mt 27,48, Mk l5.36, Lk. 23.36, Jn. l9.29./


Azonban mindegyik evangélium szerint ecetet, nem pedig bort nyújtottak neki.

Az ital valamilyen fõzet volt, melynek íze olyan savanyú volt, mint az eceté: az ecet latin neve acetum, ennek eredete pedig az acidus, azaz savanyú és az acere, azaz savanyúnak lenni.


A megközelítésnek egy másik módja is lehetséges.


A perzsa Mitras-kultuszhoz tartozott a "haoma áldozat", ami nagyon hasonlított a keresztény szentáldozáshoz.

Seydel professzor a következõket írja errõl:

"A haoma áldozat formája megegyezett a szokásos perzsa halotti áldozatokéval.

Kicsi, körülbelül nagyobb érme méretû kerek kenyereket ajánlottak föl és fogyasztottak el a haoma itallal együtt.

A haoma eredetileg az asclepias acida szoma növény kipréselt leve volt, ezt locsolták a védikus árják is a szent tûzre.

Ezt az italt az isteni élet szimbólumának, az istenek italának és a halhatatlanság italának tartották".

A vallásos önkívület ilyen állapotában megnyilatkozhatott egy felsõbb tudat, kinyilvánítva a látomásokat.

Az asclepias acida európai változatai a méreggyilokfélék, latinul Vincetoxicum hirundinaria, vagyis "gyõzd le a mérget"/vince latinul =gyõzd le, a vincere felszólító alakja, és toxicum görögül=méreg,----tehát: ellenméreg.

Természetesen ahhoz,hogy valaki jól tudja használni a növényt ,ismernie kell az ital keverésének fortélyait.

Az esszénusok jól képzett gyógyítók hírében álltak.

A növény mérgének túlságosan erõs adagja Jézus életét veszélyeztette volna.

Dioszkuridesz, a Kr. u. elsõ századi görög orvos és gyógyszerész azt írta, hogy a méreg ellenméregként is használható volt /Mat.Med.3,92/.


Egy l563-ban írott botanikuskönyv /Mattioli, 337.od/.szerint "ez a gyökér nagyszerû minden méreg ellen, tökéletes anyagú és minõségû, ezért is nevezik minden méreg ellenszerének.

Borban veszik be, utána pedig erõsen izzad az ember."

A különösen erõs izzadás és a száj kiszáradása

/"Szomjazom"

Jn. l9,28/ a mérgezés jellegzetes tünetei.


A méreggyilkot Svájcban /Zermatt, Wallis/ "mesterfû"-nek nevezik, Ausztriában /Linz, Tirol/ zsidófûnek vagy /Karinthiában/ fehérkereszt-fûnek.

Talán a növény csodás hatásának ókori emlékezete jut kifejezésre ezekben a nevekben.

...

Pálnak sikerült felhasználnia Jézus kereszthalálát, amikor megalapozta pogány tanítását a megváltás áldozatáról, mely minden embernek megmentés ígért a halál és a kiontott vér által.



/szerk.Béres E.