Mítosztalanítás/ 52. A vád: nazarénus!


Ókori szövegek szerint a hivatalos római halálos ítélet "ibis ad crucem", azaz "keresztre kerülsz" formula volt.



A keresztre feszítés volt a legmegalázóbb és legkegyetlenebb kivégzési mód.

Római polgárokat soha nem ítéltek erre a büntetésre, de a rómaiak által elfoglalt országokban a keresztre feszítés gyakori módja volt a lázongó nép nyugalomra és engedelmességre kényszerítésének.

A zsidók számára ismeretlen a keresztre feszítés és törvényes halálbüntetésnek csak a megkövezést, elégetést, lefejezést és a megfojtást ismerték el.


A mózesi törvények szerint azonban a már halott "istenkáromlót"felakaszthatták egy fára, "mert átkozott Isten elõtt az akasztott ember" /Második törvénykönyv 21.23/ .

Nyilvánvaló, hogy sabbat napján soha nem történhetett volna keresztrefeszítés, a sabbat pedig az azt megelõzõ elõkészület napjának estéjén kezdõdik, mely Jézus keresztrefeszítésének napja volt.

A rómaiak megszokták, hogy a lehetõ legjobban tolerálják a zsidók vallási szokásait a bajok elkerülésének érdekében, ezért a kivégzést is igen nagy sietséggel hajtották végre, hogy befejezõdjék , mielõtt az est leszáll.

A keresztrefeszítés gyötrelmes, kínos és hosszadalmas kivégzési mód volt, hiszen a többi lzadó és felbujtó elrettentésére szolgált.

Ha a keresztre feszített áldozat teljes súlya csak csuklóira nehezedik, öt-hat óra múlva áll be a halál, inkább fokozatos fulladás,semmint vérveszteség következtében.

Ilyen helyzetben a lélegzés ugyanis annyira nehéz,hogy a test végül nem tudja már az életben maradáshoz elegendõ oxigént felvenni.

Azért,hogy az ilyen "gyors" halált megakadályozzák, egy kis vízszintes támasztékot szögeltek a kereszt függõleges gerendájára a láb végénél,hogy az elítélt tartani tudja magát, amíg bírja.

A lepelben lévõ áldozat lábán a szögtõl származó sebek arra mutatnak, hogy nem volt ilyen támasztóléc, de a szög maga elegendõ támasztékot adhtott a fulladás megakadályozásához.

Az ortodox görög mûvészet a keresztet mindig egy kis támasztékkal ábrázolja.

Néha "sedile", egy kis fadarab ülésféleként szolgált, ez csökkenthette, de egyúttal meg is hosszabbította a szenvedést.

Seneca, Néró udvari filozófusa írta egy levélben:

"akiket ilyen halálra ítéltek, életüket cseppenként vesztették el" /Epistulae lol,l4./.

Az evangéliumok szerint Jézust a "hatodik órában", déli tizenkettõkor szögezték a kereszthez és a "kilencedik órában", azaz délután háromkor halt meg.

Sötétedéskor /Lukács evangéliuma szerint a hármas csillag jelezte a sabbat kezdetét, -legkorábban este hat órakor/ a testet - azt gondolván, hogy halott, levették a keresztrõl.

Ha pontosak az evangéliumok beszámolói, Jézus akkor már legalább három órája volt "halott".

Szokás volt táblát helyezni a keresztre, általában a lábak alá, melyen a név és az ítélet oka volt olvasható.

A hagyomány szerint Jézus tábláján latinul, görögül és arámul az állt:

"Jézus, nazarénus, a zsidók királya".


A keresztrefeszítés mûvészi ábrázolásain a táblán általában csak a latin

"Jesus, Nazarenus, Rex ludaeorum" szöveg rövidítése látható : INRI.

Nyilvánvalóan a Jézus ellen felhozott egyik vád az volt, hogy nazarénus!


/szerk.Béres E.