Mítosztalanítás/ 50. Tudományos vizsgálatok és elhamarkodott kijelentések
- Részletek
- Béres Erika
- Találatok: 932
Mítosztalanítás/ 50. Tudományos vizsgálatok és elhamarkodott kijelentések
Werner Bulst fundamentalista teológus professzor számára Naber elmélete nem volt más, mint "tiszta fantázia".
Nabert hozzá nem értéssel, a képzettség és a "tudományos gyakorlat" hiányával váldolta meg.
Mivel Naber megtalálta az utat a világ nyilvánosságához, az lehetetlen volt, hogy egyszerûen figyelmen kívûl hagyják abban a reményben, hogy a dolog majd feledésbe merül.
Még a Vatikán is szükségesnek találta, hogy hivatalos magyarázatokat és cáfolatokat adjon.
Naber fenyegetések össztûzébe került.
A Naber nyomán széles körben elterjedt kételyek akkor látszottak gyökeret verni, amikor 1973-ban nyilvánosságra hozták a kutatások legfõbb eredményeit.
Egy modern, jól felszerelt laboratóriumban rendkívûl egyszerû meghatározni a vér legkisebb mennyiségének jelenlétét is vegyi reakciós tesztek segítségével.
A hemoglobinn bomlástermékének molekulái normális körülmények között még évszázadok múltán is reakcióképesek lehetnek.
A két független laboratórium vizsgálatának eredménye negatív.
A foltok, amik vérnek látszottak, nem vérfoltok voltak.
A Jézus lábán található vérnyom elegendõ lett volna annak bebizonyítására, hogy a vér azután folyt ki, miután Jézust levették a keresztrõl és ez igazolta volna Naber elméletét.
Természetesen sokkal egyszerûbbnek tûnt beismerni, hogy a lepel egy ügyes hamisító mûve, mint elismerni, hogy Jézus még élt, amikor levették a keresztrõl.
A "hamisítás" híre futótûzként terjedt el az egész világon, miután 1976-ban közzétették a bizottság beszámolóját.
Azt a tényt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy semmilyen anyagot nem találtak, amelyet egy ilyen hamisításhoz használhattak volna.
A hivatalos források azt is elmulasztották megemlíteni, hogy a hem, bár általában igen stabil, elveszti e tulajdonságát az 1532-ben támadt tûzhöz hasonló magas hõmérsékleten.
Hõ jelenlétében a hem felbomlik és kimutathatatlanná válik.
A vérnyomok hitelességének kérdését az 1973-as kutatások után évekig nem sikerült kielégítõen megválaszolni.
1978-ban a lepel éppen 4oo éve volt Torinóban és ezalkalommal újra nyilvánosan kiállították.
Augusztus 28. és október 8. között több, mint hárommillió zarándok látta a kereszténység legértékesebb eredklyéjét Jézus leghitelesebb képével.
Azután, a kiállítás utolsó napjának estéjén a vásznat eltávolították a golyóálló kiállítási burkolatából és egy állítható asztalra fektették.
A székesegyházzal összefüggõ Palazzo Reale egyik termében két, elismert tudósokból álló csoport várta, hogy megkezdhesse két hétre tervezett kutatási programját.
Az egyik csoport fõként európaiakból állt, közöttük volt Giovanni Riggi, a torinói mikroszkóp-szakértõ, Baima Bollone, milánói patológus, Luigi Gonella, torinói fizikus és Max Frei, zürichi kriminológus.
A másik csoport huszonöt amerikai tudósból állt, akik a fényképészet, színképelemzés, radiográfia, számítógép-technológia, szerves kémia és fizika szakértõi voltak, és a kifinomult készülékek egész tárházával érkeztek, melyek közül néhányat kifejezetten a lepelnek erre a tervezett vizsgálatára készítettek.
A következõ tizennégy napban rengeteg negatív felvétel, különleges fénykép, rajz és adattáblázat készül, megyeket aztán az Egyesült Államokban hosszadalmas és bonyolult eljárásokkal, hatalmas számítógépek segítségével értékeltek.
1980 óta több, elsõsorban tudományos folyóiratokban publikált elõzetes jelentést adtak ki a különbözõ intézetek.
A leplet elõször felosztották hatvan részterületre, hogy színképelemzésnek és fotometrikus megfigyelésnek vessék alá.
Minden részterületet gondosan lefényképeztek, egész sor különbözõ szûrõt használva.
A negatívok ezután számos optikai kísérlet alapjául szolgáltak.
A NASA fényképészeti laboratóriumában a fényképek tónusértékeit elemezték,/azaz átalakították számítógép-jelekre/, ami lehetõvé tette, hogy sokkal jobb minõségû képet készítsenek.
Az emberi szemnek láthatatlan apró részletek váltak könnyen észlelhetõvé.
Az eljárás a képen látható test életnagyságú, háromdimenziós reliefjét is rekonstruálhatóvá tette.
Hamisítás esetén elképzelhetetlen volna ilyen tökéletesen arányos munka.
A relief alapján meg tudták határozni a test valódi méretét és súlyát: Jézus körülbelül 180 cm mgas volt, súlya pedig 79 kg.
A tónusértékekek segítségével ki lehetett számítani minden ponton az anyag és a test közötti távolságot.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a képet biztosan a testtel való érintkezés alakította ki valamilyen módon.
A szálak elektronmikroszkópos vizsgálta kiderítette, hogy a képet nem valamilyen anyag részecskéje hozta létre, hanem a lepel szálai maguk sötétedtek el a felszínükön, azokon a helyeken, ahol a kép megjelenik.
Egy kísérletet magán az anyagon végeztek el, és ez a radiofluoreszcenciás színképelemzés volt. Ez a kísérlet végre igazolta a vérfoltok hitelességét.
A jelek igen nagy mennyiségû vas jelenlétét mutatták, amely a vér jellemzõ alkotórésze.
Dr. Walter McCrone amerikai vegyész számára ez elegendõ bizonyítéknak tünt ahhoz, hogy az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság éves közgyûlésén kijelentse a világsajtó elõtt, hogy a turini lepel nem lehet eredeti.
McCrone azt állította, hogy a foltokban lévõ vas biztos jele annak, hogy hasonló tartalmú festéket használtak,- holott ilyen festéket nem használtak a tizennegyedik század elõtt.
A vegyész maga még csak nem is látta a leplet!
/szerk.Béres E.
