Mítosztalanítás/ 49.Tövissüveg - hasonló a keleti koronákhoz




1898-ban Secondo Pia amatõr fényképész fényképet készített a lepelrõl. Amikor a sötétkamrában elõhívta az exponált üveglemezeket, a fotólemez negatívja Jézust úgy mutatta,amilyen a valóságban lehetett.

Az elõttünk ismert Jézus -arcmásokat akkor találjuk meg a turini leplen, ha fölcseréljük a világos és sötét tónusokat.


A tudományos vizsgálat szempontjai:


l. A képen látható test meztelen. A római törvények szerint a bûnösöket ruhátlanul végezték ki. Jézus teljesen ruhátlan mûvészi ábrázolása minden korban megbocsáthatatlan istenkáromlásnak számított volna.


2. Ez a kép nyilvánvalóan olyan embert mutat, akit úgy feszítettek keresztre, hogy odaszögezték, nem pedig bõrszíjakkal kötözték hozzá, ami szintén gyakori szokás volt.

Mivel a keresztrefeszítések gyakoriak voltak, ez a tény önmagában még nem bizonyítja,hogy a test Jézusé volt.

Mivel azonban Konstantin, az elsõ keresztény római császár megszüntette a kivégzésnek ezt az embertelen módját, a lepel egészen biztosan Kr. u. 330 elõttrõl származik.


3. Az ábrázolt személy szakáll- és hajviselete az egész Római Birodalom területén szokatlan volt, - nem úgy Palesztinában, és határozottan arra utal, hogy az áldozat a nazarénus szekta tagja volt és az esszénus közösséghez tartozott.


4. A lepel tökéletes bizonyítékot szolgáltat az evangéliumokban leírt keresztút hat fõbb állomására.

Elõször is az orovosok megerõsítenek több daganatot a jobb szem alatt és más sérüléseket az arcon, amelyeket nyilvánvalóan a katonák arcra mért erõs ütései okoztak.


5. Másodszor: kicsi, de jól megkülönböztethetõ sebhelyek fedezhetõk fel a háton mindenütt. Összesen több, mint kilencven ilyen sérülés van, így nemcsak azt lehet megállapítani, hogy hány ütést mértek a korbácsolás során, hanem azt is, hogy római "flagrum"-ot használtak.

Ezen az ostoron három bõrszíj volt, mindegyiknek a végén két darab ólom- vagy csontgolyó.


6. A keresztút harmadik állomásának igazolását az jelenti, hogy a váll felületén lévõ, korbácstól származó sebeket nyilvánvalóan kidörzsölte valamilyen súlyos teher, ez azt jelenti, hogy a keresztrefeszítés áldozatának valóban magának kellett vinni a kereszt vízszintes gerendáját.


7. A keresztút negyedik állomására a homlokon és a fej hátulsó részén található szabálytalan vérfoltok utalnak, ezek a töviskorona bizonyítékai.

Ez azonban nem kör alakú korona volt, ahogyan a legtöbb mûvész ábrázolta a keresztény ikonográfiában, hanem valószínûleg az egész fejet beborító süveg, hasonló a keleti koronákhoz.

Egy hamisító egyszerûen lemásolta volna a megszokott kör lakú töviskoronát.


8. A keresztút ötödik állomása, a rászögezés a keresztre, látható a lábakon és a kezeken lévõ vérnyomokból.

A nagyobb vércsíkok folyásának iránya jelzi, hogy a karok körülbelül 55-65 fokos szögben voltak kinyújtva.

A lepel egyik legmeglepõbb információja az, hogy a szögeket a csuklóba verték és nem a tenyérbe, ahogyan pedig minden mûvész feltételezte és ahogyan a keresztrefeszítés minden ábrázolásán is látható.

Bardet francia sebész kísérletei azonban bebizonyították, hogy a tenyérnél a kereszthez szögezett kezek nem bírtak volna el negyven kilónál nagyobb testsúlyt anélkül, hogy elszakadtak volna /mivel a tenyérben az ujjcsontok folytatódnak/.

Melyik hamisító tudta volna ezt?


9. A keresztút hatodik állomása ismerhetõ fel a test jobb oldalán, az ötödik és hatodik borda között lévõ 4,5 cm-es sebben. Láthatólag a sebbõl nagy mennyiségû vér folyt el, ami megegyezik Szent János evangéliumának beszámolójával a lándzsa által okozott sebrõl, melybõl azonnal "vér és víz" folyt ki.


lo. Sem a combokon, sem a lábszáron nem látható nagyobb sérülés, ami azt jelenti, hogy a lábakat valóban nem törték el.


A fentiekben felsorolt tényezõk arra utalnak, hogy ez nem közönséges keresztrefeszítés volt.


Herbert Thurston jezsuita történész azt írja, ezek a jellegzetességek soha senki másnál nem jelentkeztek így együtt.


1969-ben Pellegrino, Torinó kardinálisa tudományos szakértõket választott ki, hogy szisztematikusan megvizsgálják a leplet.

Kezdetben a csoport csak tizenegy szakértõbõl állt.

A következõ évek során azonban olyan jelentõs felfedezéseket tettek, hogy egész intézetek, egyetemek, sõt még a NASA/Amerikai Nemzeti Légi és Ûrhajózási Hivatal/ is bekapcsolódott a lepel vizsgálatába.


1969-ig minden vizsgálat a lepelrõl készült fényképfelvételek alapján folyt.

Magát a leplet elõszõr 1969-ben vizsgálták meg.

Furcsának tûnik, de a bizottság létezését és feladatát szigorúan titokban tartották, tagjainak nevét 1976-ig nem hozták nyilvánosságra.

Ezek az elsõ kísérletek meglehetõsen kevés eredményt hoztak.

Számos színes felvételt készítettek és a lepel részeit mikroszkóp alatt vizsgálták természetes és ibolyántúli fényben.

A kísérlet záródokumentuma egész sor tudományos vizsgálatot javasolt, valamint kisebb minták vételét a további kutatásokhoz.



II.Savoyai Umberto olasz király, aki ebben az idõben a lepel hivatalos tulajdonosa volt, számüzetésébõl beleegyezését adta a tudósok kívánságaihoz.

A kutatók 1973-ban elõzetes terveik szerint három napon át szisztematikus vizsgálatokat végeztek a leplen.

Az eredményt késõbb "élõben" mutatták be egy televíziós adás keretében, több, mint egymillió nézõnek és e mûsorban VI. Pál pápa is beszédet tartott.


Néhány évvel korábban egy német sindonológus /=lepelspecialista/ azzal vonta magára a figyelmet, hogy több feltûnõ publikációt is közzétett, amelyekben azt állította, hogy a lepel minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy Jézus nem lehetett valóban halott, amikor levették a keresztrõl.


Hans Naber /alias Kurt Berna, alias John Reban/ nagy hangon jelentette be az egész világnak, hogy egy holttest nem vérzett volna tovább olyan módon, ahogyan a turini lepel alatt lévõ test nyilvánvalóan vérzett.

Naber elméletét több szakértõ kész volt támogatni.

Az egyház dogmáinak hivatalos képviselõi természetesen nem fogadták el ezt a tételt.


/szerk. Béres E./