Lelkek napja, gyertyagyújtás, Isten lepénye a szegényeknek
- Részletek
- Béres Erika
- Találatok: 1009
Lelkek napja, gyertyagyújtás, Isten lepénye a szegényeknek
Lelkek napja, gyertyagyújtás, Isten lepénye a szegényeknek
Molnár V. József: "Jeles napok az évkörben"
"Az élõ és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, az Úr színe elõtt egymásért könyörögnek és helytállnak.
Mindenszentek a küzdõ, szenvedõ és diadalmas egyház ünnepe.
A küzdõ egyház: a földön élõ; a szenvedõ egyház: a tisztító tûzön szenvedõ; a diadalmas egyház: a mennyekbe jutott hívek társasága. Mindenszentek mindazon megdicsõülteké, akikrõl a kalendárium megszámlálhatatlan sokaságuk miatt külön-külön, név szerint nem emlékezik meg.
Mindenszentek a szentek egyetemes egységét hirdeti, az európai közösségtudat kialakításában jelentõs része, szerepe volt; az utóbbi idõben a halottak napjának vigíliájává változott.
2. Halottak napja
(A régiségben olykor „lölkök napja; a küzdõ egyház megemlékezése a szenvedõ egyházról.)
Nemzedékek elõtt általános dologtiltó nap volt. Ilyenkor tilos volt a földmunka, a répa és a krumpli elvermelése, a varrás, a mosás, a takarítás, a meszelés, a káposztának télire való eltevése - néhol az egész halottak hetében.
A hívek halottak napján alamizsnát osztottak: kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab volt a legáltalánosabb adomány. Az alamizsnát ilyenkor a templomban fölállított halottak napi katafalk, gyászkoporsó mellé rakták.
A koldusok és a rászoruló családok a paptól, harangozótól, koldusbírótól vagy templomatyától kapták meg a részüket.
Ilyen módon kirekesztõdött alamizsna adó „dicsekvése",
- a rászoruló Istennek az õ adományát köszönhette meg.
Mivel a temetõ az utolsó két évszázadban a helység szélére szorult, az alamizsnaosztás fokozatosan, egyre több helyen a temetõ kapujánál történik.
Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozónak. Az ételt azután a koldusoknak és a szegényeknek ajándékozzák vagy maguk költik el.
Szeged környékén mindenszentek estéjén egy vagy két óra hosszat szóltak a harangok.
Tápén azt tartották, hogy ez idõ alatt nem szenvednek a lelkek a tisztítótûzön.
Pórszombaton a halottakért mindenki maga harangozott annyi „verset,. ahány halottja volt.
Más göcseji falvakban sütnek, fõznek, éjfélig szól a muzsika, a régi engesztelõ torok maradványaként.
A vidám hangulattal a hazajáró lelket akarják megtéveszteni. Mosni, párolni nem szabad ezen a héten, mert a család halottja vízbe kerül.
Pölöskefõn megterítenek: rétest tesznek az asztalra és égõ gyertyát a közepére, s csak azután mennek a halottak litániájára.
Fehér terítõre kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek Kethelyen a halott résére.
Hegyhátszentmárton baranyai templom nélküli faluban a halottakért való könyörgés után a férfinép a harangtorony mellett rõzsét égetett, s közben minden férfi a halottaiért egy-egy verset harangozott, majd két csoportra oszolva a falu mindkét szélén megkezdték a szegények részére a koldulást.
A gyûjtés végeztével áldomást ittak, toroztak.
Az összegyûjtött ajándékot elárverezték, a befolyt összeget az egyháznak adták.
Csíkdelnén egész kemence cipót sütnek; „Isten lepény-nek, „halottak lepényé-nek nevezik. Még melegében általvetõbe teszik, s kiosztják a templom elõtt ácsorgó szegényeknek.
A halott (lelke) ilyenkor elmegy a hozzátartozójához, és ha azt tapasztalja, hogy a szegénynek nem adnak alamizsnát sírva távozik.
Az ország számos vidékén a hõsök emlékmûvénél este a négy világtáj felé négy koporsóforma rácsot állítottak, s gyertyákat gyújtottak a hozzátartozók a rácson.
A bácskai Tompa községben a legközelebbi hozzátartozó sírjáról összeszedték az elhervadt virágokat, kifõzték és meglocsolták e fõzettel a vetõgabonát.
A bátyai délszlávok az elmúlt mindenszentek óta elhalt hozzátartozó sírjára fehér abroszban kalácsot, rétest, sovány pogácsát, birsalmát, tál babot vittek. A sírra terítettek.
Galga mente néhány falvában is vittek ételt a sírkereszt tövéhez. Valamikor a halottak koporsójába is helyeztek ételt. Este a család halottjaiért az asztal elõtt, a vízbe fulladtakért külön az asztal alatt gyújtottak gyertyát.
Hercegszántó sokácai azt tartották, hogy a halottak a sírjukból fölkelnek és a templomba mennek, amikor is az üdvösségükért harangoznak. A göcseji Mikefán az ünnepen diófalevelet szednek és elteszik.
A diófalevél csakúgy, mint a diófa koporsó, a halott lelkének oltalmazója; a dió a középkorban a Megváltó jelképe volt.
Az élõ és a halott rokonság „összejön a göcseji Vadamason: vacsora után az asztalt nem szedik le, tiszta tányérokat raknak a halottak részére; kinek-kinek kedvelt evõeszközét teszik a tányérok mellé.
Kunszigeten és Nagykátán az asztal „hídján gyújtják meg a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik.
Régen országszerte égõ gyertyákat tettek az ablakokba.
Ünnepélyes körmenet indult a pap vezetésével Andrásfalván a temetõbe, amelynek négy sarkában imádkoztak. Az egyes sírokhoz külön nem mentek el. A körmenet aztán visszatért a templomba, a hívek kezében gyertya égett. A szertartás végén gyertyát adtak egymásnak, hogy otthon egymás halottaiért gyújtsák azt meg, hogy egymás halottaiért imádkozhassanak.
Hévízgyörkön a halottak búcsúját a temetõben tartják, a búcsúmisén jelen vannak a protestánsok is; ekkor szentelik föl az új sírokat is. A sírok felvirágozása, megkoszorúzása késõi német szokás.
Tápén azt tartják, hogy a halott sírjára helyezett égõ gyertyát nem szabad a máséra áttenni, mert átmegy vele a bûn is.
Általános szokás volt, hogy otthon apró gyertyákat égettek; a lámpát nem oltották el, mert a gyertya csak a halottakért világított. Egy-egy gyertya mellett mindaddig imádkoztak, amíg az el nem égett."
