Mítosztalanítás/ 37. A Felkent


/folyt.


Az is nyilvánvalóan eltér az esszénus vallási szokásoktól, hogy Jézus olajat és balzsamot használt.

Jézust "A Felkent"-nek nevezték /Chrestos/, ez a cím /vagy különleges jelzõ/ különböztette meg a többi esszénustól.

Az õsi szertartásokban az olajjal való felkenés segítségével mágikusan kiátkozták a démonokat és a test, valamint a lélek bajainak gyógyulását várták tõle.

A felkenést arra is használták, hogy a hívõ testét "megpecsételjék" vele, az Istenséghez kössék, akinek védelme alá került. Celsus említi, hogy az Ophitikus gnosztikusok ismertek egy bizonyos fajta megpecsételést, mely az "Atya Fiává" tette az embert, feltéve, hogy az, aki kapta, a szertartás közben a következõ szavakat mondta: "Az Élet Fájának fehér kenõcsével kentek föl engem".

/Origenes Contra Celsum VI,27/.

Fülöp apokrif evangéliumában pedig a következõ olvasható:

"Az Élet Fája a Paradicsom közepén áll, mint az olajfa, melytõl a felkenés olaja /chrisma/ származik, ez a szent kenet a feltámadás forrása".

/Nag Hammadi Kódex II 3, l2l, l5-l9/.

Ha a szabad szellem isteni testben való végsõ reinkarnációjára gondolunk ebben az összefüggésben, feltûnik az az új elem, amelyet Jézus, a Felkent adott a különbözõ esszénus szekták tanításaihoz.

Amint Ireneus írta, a felkenés a "tökéletesség" átadásának szertartása volt és többre értékelték,mint a szokásos keresztelést.

A felkenést általában a fejen végezték, legtöbbször a homlokon, néha kereszt formájában.

A felkenés hagyománya a védikus Indiáig nyúlik vissza, ahol az aszkéták /sadhus/ és a különbözõ vallási felekezetek tagjai most is a homlokukon viselt fehér vízszintes /Siva/ vagy függõleges /Vaishnava/ vonal jelérõl ismerhetõk fel, melyet olaj és szent hamu /vibhuti/ vagy por keverékével rajzolnak fel.


A korai kereszténységben gyakoriak a misztikus nézetek, kivált Pál leveleiben, leginkább az efezusiakhoz írt apostoli levében /ami nagy valószínûséggel nem Pál mûve/.

Erõs gnosztikus hatás fedezhetõ fel János evangéliumában, alexandriai Kelemen, Origenesz és az origenisták mûveiben.

Kevés eredeti gnosztikus forrás maradt fenn, a hatalomvágyó egyházi intézmények által "eretneknek" kikiáltott kéziratok teljes megsemmisítése miatt.

A fennmaradt gnosztikus irodalom nem más, mint a Pistis Sophia /Pistis=hit, Sophia=bölcsesség/, Jeu könyvei és a kopt Nag Hammadi könyvtár szövegei, melyeket a Kr.u. negyedik században állítottak össze és l945-ben fedeztek fel újra a híres Holt-tengeri tekercsek megtalálásához hasonló módon.

Ezen a ponton Jézus eljövetelének tágabb, teljes ázsiai hátterérõl és a korai egyház módszereirõl tehát több a bizonyíték.

A közvetlen kapcsolatot akkor találjuk meg, ha Jézus életét és szavait az Újszövetségben vizsgáljuk.

/szerk.Béres E.