Mítosztalanítás/ 36. Én pedig mondom nektek...


/folyt.


A qumráni szerzetesek, Pitagórasz követõ, az indiai bráhmanák és Hermész Triszmegisztosz gnózisának követõi egyaránt egy reggeli és egy esti imát mondtak, Kelet, a Nap szimbóluma irányába.

További figyelemreméltó tény, hogy az esszénusok nem a jeruzsálemi templom naptárját követték - a holdnaptárt - hanem saját módszereiket használták az idõ múlásának kiszámítására.

A nap-évet alkalmazták, ami sokkal pontosabb, már használatos volt a bráhmanák uralmának kezdetétõl. Az egész Római Birodalomban csak Gaius Caesar idejében vezették be a Naphoz igazított naptárt, de azt a zsidók máig sem fogadták el.

A qumráni naptárban a vallási ünnepek minden évben a hétnek ugyanarra a napjára estek "ellentétben a hivatalos zsidó szokással".


Az évnek négy évszakra való felosztása sem tartozik a zsidó hagyományhoz.

Az õskori Görögországban csak két vagy három évszak volt, amíg Pitagorasz be nem vezette az év új felosztását, ismét csak indiai mintára.

Az esszénusok egyik tétele az esszénus flozófia szellemi hátterére és eredetére utal.

Az indiai bölcsekhez és a görög filozófusokhoz hasonlóan hittek abban, hogy a lélek halhatatlan és hogy a lélek irányítja és felügyeli az átmeneti testet.

Jézus adta a tanításhoz a végsõ feltámadás új elemét.

Õ beszélt a holtak feltámadásáról, - anélkül, hogy kifejezetten a test feltámadására utalt volna.

Így természetesen nem az emberi test feltámadásáról beszélt, hanem a reinkarnáció eszméjérõl.

A pitagoreusok, az orfeánusok, Empedoklesz, Platon és az új-platonisták - hogy csak néhányat említsünk - mindannyian ismerték a lélek új testben való újraszületésének tanát az esszénusokon kívûl.

A "metempsychosis" elve /a régi görögök által használt szó/ fennmaradt a gnosztikusoknál és néhány iszlám szektában, ezenkívül a klasszikus teozófia és antropozófia alkotórésze.

Az esszénusoknak is volt egy karmáról szóló tanításuk, mely a "megvilágosodottaknak" lehetõséget nyújt, hogy megváltoztassák életútjukat vagy tovább éljenek a bûnben és az "ítélet napján" az elveszettek között találják magukat.

Az apokalipszis tudatában éltek és várták Isten királyságának közelgõ kihírdetését.

A Jézus és az esszénusok közötti számos párhuzam ellenére az ellentétekrõl is szólnunk kell.

"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek...Én pedig azt mondom nektek..."/Mt 5.32-48/.

A zsidó törvények szerint azt, aki megszegi a shabbatot, meg kell ölni.

A qumráni Damaszkus-szöveg azonban megtiltja annak megölését, aki megszegi a shabbatot és Szent Máté evangéliumában Jézus azt mondja: "Mert az Emberfia ura a szombatnak" /Máté, l2,8./

A különbség különösen feltûnõ Jézusnak az ellenség szeretetére vonatkozó parancsval kapcsoatban: az esszénusok bizony tudták gyûlölni ellenségeiket.

Valóban, Qumrán lakói nagyra értékelték elzártságukat a világ többi részétõl és tudatában voltak, hogy egy bizonyos szellemi elitet képviselnek.

Ezzel ellentétben Jézus a bûnösökkel kereste a kapcsolatot, hogy azokon segíthessen, akiknek valóban szükségük van rá.

Nyomatékosan kijelentette, hogy õt "Izrael házának elveszett bárányaihoz" küldték.

Kifejezetten ellenzett mindenfajta vallásos egoizmust és bármelyik vallási intézmény mohó vágyát a "kizárólagos" bölcsességre.

/szerk.Béres E.