PLÁGIUMBOTRÁNY?

Plágiumbotrány?

(Hogyan lehet egy humanitárius katasztrófáról elterelni a figyelmet?)

Magyarország még ma is következmények nélküli ország. Hála a hamis rendszerváltásnak olyan erkölcsi fertõben élünk, ahol a csalás meg van engedve a bankoknak, a hazugságoknak semmi féle komoly következménye nincs a politikusok vonatkozásában, a körbetartozás szinte természetes jelenségként mûködik a gazdaságban, s olvashatunk cikkeket arról, hogy minden tizedik nyelvvizsgát igazoló bizonyítvány hamisítvány. Mindez szinte teljesen természetes az Országgyûlésben ücsörgõ és komoly fizetéseket felgomboló „képviselõk” számára, hiszen õk is részei a rendszernek, õk is fogaskerekévé váltak ennek a velejéig romlott és hamis, magyar valóságnak.

Lehet persze azt állítani, hogy egyes pártok nem érintettek ebben, de az egyre fokozódó túlszabályozás hihetetlen butasága ellen még senki nem lépett fel, a jogok és kötelezettségek arányosságát nem képviseli senki a „tisztelt házban”, amit sajnos már régóta nem lehet ezzel a jelzõvel illetni! A hazugságállam és a hazug demokrácia színháza közben folyamatosan mûködik. S a pártok magukra vették a megfelelõ jelmezt és a számukra megírt forgatókönyvet, ha nem is tudatosan, de tudattalanul váltak bio-díszletté, ebben a tragikus XXI. századi tragikomédiában.

Nézzük elõször az egyik kormánypárt legutóbbi nyilatkozatát.

„A Kereszténydemokrata Néppárt reményei szerint végre pontot tett a politikai támadások végére a Schmitt Pál államfõ kisdoktorija ügyében a független és szakmai testület által lefolytatott és a hibákat feltáró eljárás. A bizottság jelentése szerint formailag megfelelt a Testnevelési Egyetem doktori eljárása Schmitt Pál kisdoktorijának értékelésekor.

A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel idõben…(?)

A tényfeltáró bizottság jelentése szerint hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt a Testnevelési Egyetem doktori eljárása Schmitt Pál kisdoktorijának értékelésekor.”

A végeredmény tehát az, hogy a nem létezõ köztársaságunk, s annak egy doktorátust „megszerzõ” elnöke is fel van mentve, mert az erkölcs nem számít csak akkor, ha az kedvez a hatalomban lévõ pártoknak, személyeknek.

Én januárban még más véleményen voltam, hiszen még petíciót is készítettem az államfõnek, elismervén azt, hogy bár a köztársasági államforma soha semmi jót nem hozott a magyarságnak, de most nem az a legfontosabb alapkérdés, hogy ezt tárgyalgassuk, hiszen egy új és erõteljes „Pozsonyi csata” bontakozik ki elõttünk, ahol az EU ismét le kíván bennünket tarolni. (Emlékeztetõül csak annyit, hogy Õshazába visszatérõ Árpád nagyfejedelem népe, s a velük örömmel egyesült õs-honos és nyelvazonos lakosság ellen, 907.július 3-án az egyesült európai hadsereg támadást indított. Ludovikus Rex Germaniae elrendelte, hogy: „..a magyarok kiírtassanak„ Akkor a hon-visszafoglalók legyõzték a nagy túlerõben lévõ egyesült sereget, de még egy magas erkölcsi szinten élõ, bátor és kulturális, hadtechnikai szinten kiváló vezetés, valamint egységes nemzet vette fel a harcot a korszak EU-jával.) Ma pedig egy ócska, nemzetrontó áldemokráciát és önérdeket védõ, sõt naponta gyakorló elit kezében van az ország, akik zsarolhatóak, tehetségtelenek és balgák. Nem véletlen tehát, hogy a bankárkaszt 1982 óta folyamatosan építi ki a hazánk megszállásának újabb és újabb stációit, s nem véletlen, hogy csak szavakban küzd az elit a nemzetért és a többszörösen vesztes magyar társadalomért.(lásd: devizahitelesek átverése)

Képesek leszünk-e egy újabb csatára az egyesült Európával akkor, amikor az államfõ önként nem képes önkritikát gyakorolni és nem képes vagy erõs kézzel, s a „rablóból lesz a legjobb pandúr” módszerével véget vetni ennek az aljas és erkölcstelen pártszínháznak, vagy lemondani végre.

Ugyanis addig, amíg a politikai pártszínház ezzel a cirkusszal tereli el a társadalom figyelmét a legfontosabb kérdésekrõl – pl. a bankok csalóan profitmaximalizáló tevékenységének trükkjeirõl –, addig nem tudunk még kis csatát sem megnyerni az EU gyarmatosító szándékaival szemben. Amíg nem lesz erkölcsi megújhodás, addig vesztesek maradunk!

A kapcsolatrendszerre épülõ, vagy a szellemi tolvajlás eddig azért nem nagyon számított, mert a társadalom sem akarta átvilágítani a saját választottjait, hiszen elhitte, hogy szabadon választott a felkínált portékából. Ám 22 évvel a hamis rendszerváltás után, már vannak a népnek is tapasztalatai a pártszínházak mûködésérõl. ( Pl. Kóka doktor alaposan meggazdagodott, mint egy informatikai cég tulajdonos-vezérigazgatója, de rongálta hazánkat ahol csak tudta miniszterként) Persze sorolhatnám a neveket szinte a végtelenségig, mert szinte minden politikai szereplõ jelentõsen megnövelte vagyonát. Ezt azonban csak érintõlegesen ítéli el a közbeszéd, hiszen azt, éppen az érintettek és az õket „finanszírozó” háttérhatalom alakítja, s nem a társadalmi tudat. Ha azonban véletlenül valaki el is ítéli a gazdasági vagy szellemi tolvajlást, az sajnos szintén csak a pártpolitikai színház újabb elõadása és nem a valóságos intézkedés sorozat az ügy megoldása érdekében! Most, hogy Schmitt Pál doktori disszertációját vizsgáló bizottság megállapította, hogy a kisdoktoriját valójában más szerzõk írták. S a neves sportember, a Kádár korszak szállodaigazgatója, valójában csak összeollózta az említett mûvet, az ember abban reménykedik, hogy végre elkezdõdik az erkölcsi forradalom. S, lassan 6 évvel 2006 õsze után most, végre lemondanak azok, akik formai és tartalmi szabálytalanságokkal és nemtelen eszközökkel tettek szert vagyonra, doktori címre. Lemondanak, vagy megemberelik magukat és felismerve a világtörténelmi helyzetet szembeszállnak a globalista rémmel, hogy megmentsék a hazát!

(nem vagyok naiv, s tudom, hogy mindehhez olyan hatalmas társadalmi nyomásra lenne szükség, mint 1956-ban. De bármikor elszakadhat a cérna Görögországban, de még nyugaton is.)

A legmeglepõbb számomra az volt, hogy a doktori eljárás hivatalos dokumentációjában nem lelhetõ fel sem a doktori szigorlati vizsgáról szóló jegyzõkönyv, sem az írásos témavázlat, sem a doktori értekezést vizsgáló bizottság ülésérõl szóló jegyzõkönyv, ám a dokumentáció a bizottság szerint így is megfelel „a korabeli szokásoknak”!(?) Sõt a dolgozat „szakszerûtlen” forrásmegjelölésére is a bírálóknak kellett volna felhívniuk a szakdolgozat készítõnek a figyelmét.(magyarul a felelõsség át van hárítva!) De nem felelt meg az írás a forrásmunkák megjelölését elõíró szabályoknak sem, s így a 21-bõl 5 megjelölt mû egyszerûen beazonosíthatatlan! Schmitt Pál sehol sem használta a forrásmunkára vonatkozó közvetlen utalást: így nem használt sem idézõjeleket, sem szövegközi szerzõnév megadását, sem lábjegyzetet. Igaz, az értekezés végén egy ún. irodalomjegyzékben feltüntette a felhasznált mûvek egy részét, de a jelentés szerint ennek a kisdoktori értekezésnek 180 oldala – a mi a mû közel 80 százaléka –, részleges megegyezést mutat a bolgár Georgiev munkájával.

A bizottság legfontosabb megállapítása azonban az, hogy a dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljes mértékben megegyezik Klaus Heinemann Sport, the third Millenium címû mûvének részletével. Sõt a mellékletben szereplõ 1.- 2. számú diagram tökéletesen megegyezik a bolgár Georgiev mûvében is fellelhetõ diagrammal, de megegyeznek a többi közölt táblázatok is.(?) Erre mondják Pestiesen, hogy: durva!

Van azonban ennél durvább is, hiszen amint olvashatjuk a Tényfeltáró Bizottság jelentésében: A „szerzõ” azt hihette, hogy megfelel az elvárásoknak. S valóban, ezzel megfelelt a kommunista elvárásoknak.

Szomorúan állapítom meg, hogy a 215 oldalas anyagból legfeljebb 12 oldal maradt, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele. No de nézzünk más eseteket a magyar pártpolitikai színpad szereplõi közül:

A pofátlanság csimborasszóját jelentõ „na és?” Horn Gyulája, még 1977-ben kandidátusi disszertációt írt és védett meg, de sajnos ma ezt a ragyogó mûvet nem olvashatjuk, mert a mû érdekes módon „zárolt anyag", s így nem is kutatható. Az írást sokáig az MTA kézirattára õrizte, de azután sehol nem tudtak róla semmit. Állítólag a (TMB) Tudományos Minõsítõ Bizottság 1994-ben bekérte a célból, hogy megvizsgálja: indokolt-e még az anyag zárolásának további fenntartása. Késõbb az adatvédelmi biztos is vizsgálta a titkossá minõsítés okát, de a „Jugoszláv gazdasági rendszer elemzése” címû disszertáció valahogy mégsem került nyilvánosság elé. Talán nem is volt más célja az anyagnak, mint az, hogy "pufajkásunk" a közgazdaság-tudományok kandidátusa tudományos fokozatát megszerezze, s így némileg a tudósember látszatát keltse, s egyúttal a dicstelen 1956-os szereplését is eltakarja egy jóhangzású címmel. Az Akadémia Doktori Tanácsának elnöke nyilatkozta régebben, hogy az MTA irattárában nem találták meg azt a szakbizottsági határozatot, amely a dolgozat védésének és õrzésének zárt kezelését rendelte volna el, sõt a maga a disszertáció sem lett minõsítve. Az adatvédelmi biztos szerint Horn Gyula 1977-es kandidátusi disszertációja nem lehet zárolt anyag: ezért kutathatóvá kellene tenni!(várom a lehetõségét!)

Horn Gyula 1997-ben azt nyilatkozta: disszertációját ma is vállalja, s MTA Doktori Tanácsa a tudta nélkül zároltatta a dokumentumot, hiszen annak idején csak azért szerveztek zártkörû védést neki, mert a jugoszláv gazdaságpolitikával foglalkozott a tanulmány, s az akkor, állami érdekeket sérthetett. Csak azt nem értem, ha a jugoszláv gazdasági modellrõl ír valaki, akkor miért nem arra felé vezette az ország szekerét, s miért vitte hazánkat a legszélsõségesebben neoliberális bankárkaszt uralma alá? Miért erõltette a privatizációt, deregulációt, liberalizációt? Nem átlátszó ez egy kicsit, hiszen a jugoszláv modell teljesen az önkormányzati köztulajdon talaján állt?

Az erkölcsi megújhodáshoz azonban éppen arra lenne szükség, hogy a közszereplõ vagy nyíltan vállalja egykori önmagát. S nyíltan valljon arról, ami dolgozata kapcsán történt egykor, vagy ha ezt nem teszi, akkor álljon fel és ne járassa le az egyébként is erõsen illegitim állam intézményrendszerét. Sajnos kevés az olyan szellemiségû és jellemû ember, mint Ángyán József – aki nem tudván vállalásait megfelelõen teljesíteni – ezért mozgásterét nem hagyta tovább szûkíteni, s inkább lemondott a posztjáról. Neki tehát nem kellett „megbukni” plágium, vagy más erkölcsi kérdésben, mert van tartása és lelkiismerete. Következtetésképpen: magyar lelkialkatú ember.

Hiszen nem azt mondom én amit az LMP is szajkóz, hogy azonnal mondjon le Schmitt Pál államfõ. Hanem azt követelem, hogy vagy nõjön fel gyorsan Horthy Miklós szintjére, vagy vegye észre legalább azt, hogy a bankárkaszt kiszolgálása nem mehet tovább. Hiszen egy erkölcstelen világban már az is lehet nagyszerû eredmény, ha valaki szembenéz a múltbeli hibájával, megköveti a népet és onnan kezdve hûséggel szolgálja a többszörösen kirabolt veszteseket, egészen a haláláig. (s a magyar nemzet vérzivataros történelmében voltak is erre példák szép számmal!)

Természetesen nem szavakkal – mert azzal már tele van a padlás – hanem tettekkel kellene végre megmutatni a nemzet iránti hûséget, s ehhez a január 17-i petíciónk alapot is adott! Tessenek nyugodtan újra olvasni a petíciót, s lehet elgondolkodni azon, hogy amíg az erkölcstelenség „kaszál” Magyarországon, addig százezrek válnak hajléktalanná, mert nyakunkon a bankárkaszt és az állam által ránk szabadított humanitárius katasztrófa. Hogyan is léptek fel ez ellen az izlandiak, majd a görögök? Ideje van a cselekvésnek! Mert a Fidesz talán nem lövetne a tömegre, mint a szemkilövetõ Gyurcsányék, de a bankok által becsapott magyarok százezreit nem fogja megmenteni az utcára kerüléstõl csak akkor, ha a társadalom valóban összefog! Ahogy tette ezt 1956 õszén, s elutasítja a pénzügyi megszállás bankárkaszti uralmát, bátran és kitartóan. Komoly utcai tüntetésekre hivatkozva a kormány és az államfõ is bátrabban tenne lépéseket a megszállók ellen. Nemzettársainkért és a hazáért pedig, minden magyar embernek sikerrel lehet áldozatokat hozni, ahogy az izlandiak is elérték a pénzügyi megszállástól való megszabadulást!.

Szeged, 2012-03-28 Dr. Bene Gábor S.