Ez az ország igazi bal-sorsa

Ez az ország igazi bal-sorsa

Akár a zavaros, romlott, savanyú húsleves, amiben a zöldség már megkülönböztethetetlenül összerohadt, olyan a mai szociálliberális értelmiség gondolatisága és értékrendszere. Moslék. Ennél csak vulgárisabb jelzõvel lehet azt a marxista írástudót illetni, aki úgy húsz évvel ezelõtt, egy reggeli kávé után, a fürdõszobai tükörbe nézve rájött: õ liberális. És minden pironkodás nélkül nézi most is önmagát. Ma õ a sajtószabadság, vagy a vallásszabadság leghangosabb védelmezõje. A demokrácia felkent papja vagy -nõje. Ugye nem kell neveket sorolnom? Ismerjük, mert nekünk, magyaroknak, ez jutott. Ez az ország igazi bal-sorsa.

A demokratikus baloldali értékrend nálunk, a liberális és a szocialista (ex-kommunista) gondolatiság nászának korcs gyermekeként látta meg a napvilágot. Három külön alomból született. Vannak elõször is az idõs, a kommunizmusban valóban hívõ, nemcsak rendszert, hanem életet is váltók. Másodsorban jöttek a Kádár-rezsimben szocializálódott, de annak értékeiben már csalódott, kiégett középkorúak, akik jobb híján a pénz felé fordultak. És utoljára érkeztek a manapság húszas éveikben járó, a Nyugat felé nyitott, de rendkívül felszínes „y generáció” tagjai. A legidõsebbek még hittek Lukács marxista „reformjaiban”. Ebben nevelkedtek. Pontosabban csak azok tanulhattak és élhettek késõbb szellemi alkotóként, akik elfogadták az ideológiai alapvetéseket. (Vagy harmadik útként a menekülés és az alkoholizmus várt rájuk.) Aztán a rendszerváltáskor szembe kellett nézniük a múltjukkal. Pontosabban kellett volna, hisz ez sokuknál elmaradt. Példaértékû „életben maradási stratégiát” mutatott a politika és az emblematikus Horn Gyula életútja. Ha a liberálisokkal együttmûködve miniszterelnök lehet egy volt kommunista, akkor egy marxista értelmiségi számára is van járható út a demokráciában. Így õ, a tapasztalt baloldali, nem bújt el. Hagyta magát elcsábítani a beáramló liberalizmus bájától. Hisz annak logikája ismerõs volt számára. Európában, hasonlóan Magyarországhoz, egy „izmus” volt ekkor a közbeszéd ura. Ott a liberalizmus, itt a marxizmus szocialista változata volt az az ideológia, ami kizárólagosságot élvezett a fogalmak és értékek definiálásában. Megmondta, mi a szabadság, mi az igazságosság, mi a feladata az egyénnek, s általában: mi a jó és a rossz. Ha valaki vitatta, az vagy vereséget szenvedett, mert beleragadt a liberális diskurzus fogalmi keretébe; vagy szalonképtelenné vált, és kiközösítették az értelmiségbõl. Így ez az új, „importált” liberális keret nagy biztonságot adott a volt marxistának. Mert megszokta, hogy az ellenfelet nem meggyõzni, hanem legyõzni kell. Olykor pedig a történelembõl is kitörölni, elpusztítani. Ebben igen jó eszköz a liberalizmus is. Így – húsz év távlatából nézve – nem is meglepõ az egymásra találásuk.

Ily módon sajátította ki a „hozzáértõ” és a „szakértõ” jelzõket az élet minden területén. Ma is azt terjeszti, hogy egy mûvész, vagy egy tudós kizárólagosan liberális lehet. Mint néhány évtizede, mikor ugyanezt mondta, csak akkor a marxizmus szót használta. Aki a másik oldalon áll, pedig bunkó, primitív. Esetleg fasiszta. (Akkor is és ma is használja ezt a stigmát.) De semmiképpen sem demokrata. Ha másként gondolkodókat látnak, elvtársaikkal szaladnak Brüsszelbe egy kis árulkodás (vagy árulás) végett. Mint azelõtt Moszkvába. Ugye ismerõs játék?

A második generáció tagja egykoron még a KISZ-ben írogatta jelentéseit az egyetemi közhangulatról, de már nyugati nyelveket tanulhatott és ismerkedhetett a demokráciával. Skizofrén helyzetét fokozta, hogy az általa támogatott politikus rávetette magát a döglõdõ állami vagyonra. Magát épp ezért ma már pragmatikusnak tartja – de jobbára értéknélküliségét, nihilizmusát takargatja. Tragikusan kiégett, így az anyagiak felé fordul. Õ már valóban hisz az individuum kizárólagosságában. A közösség felé érzéketlen, csakis a saját karrierje és a pénz érdekli. Õ a kulturális és tudományos pályázatok kedvelt sztárja.

A harmadik, legfiatalabb baloldali generáció tagja nem volt már úttörõ sem. Számára a szocializmus történelem. Valójában most kezdi igazán hallatni a hangját – életkorának megfelelõen lázadó hangnemben. Így mi, szemlélõdök is, csak most ismerkedünk vele. Nyugati könyveket olvas, és angolul beszél. Amerikanizálódik. Az idõsebb baloldaliakat megveti, de a rendet és a harmóniát is gyûlöli. Nyitott az újdonságok iránt, viszont tragikusan vak a hagyományokra. Nem ismeri és nem éli meg, milyen is magyarnak lenni. Kineveti, gúnyolja hazáját, lenéz minden értéket. Okosnak tartja magát, de voltaképp nagyon felszínes. És rendkívül vulgáris. De hát mit is várhatnánk azoktól a fiataloktól, akik számára az elõdök: a hazájukat áruló nevetséges vének, vagy csak a pénzzel törõdõ, önzõ felnõttek voltak? Szegény lett a baloldal, mert koldus, ki értékek nélkül él.

2012-03-24 Nagy Ervin