Jobboldali plebejus vagyok”

Jelen írást csak azért adom közre, hogy az írástudó és gondolkodni is képes nemzet kevésszámú tagja véleményezze, s cáfoljon meg, ha vannak érvei és ellenbizonyítékai.

Honféltõ szeretettel: Dr. Bene Gábor

„Jobboldali plebejus vagyok”

Jelen rövid esszé címe Orbán Viktor szavait tükrözi, amit a Le Monde címû francia napilap szombat délután megjelent számában olvashattunk. A kijelentés valóban meglepõ, de világos magyarázat is arra, ami mostanában történik.

A kedves olvasó bizonyára tudja jól, hogy amit legjobban rejteget a pártpolitikus, azt kell kinyilatkoznia, azt kell mindenki által láthatóvá tennie, mert akkor senki nem fogja majd azt kétségbe vonni, vagy kutakodni utána. Nézzük akkor meg, hogy mi is a jobboldaliság legfõbb ismérve? A hagyománytisztelet, vagy a nemzethez való kötõdés? Esetleg az értékelvûséghez való ragaszkodás? Vagy az Isten létének elismerése is elegendõ a jobboldalisághoz, s ezzel már hiszem is a végtelen Teremtõt, aki van, lesz és mindenütt jelen van? Vagy próbáljam meg a baloldaliság ellentéteként felfogni, s határozzam meg a téridõ korlátait erõszakkal lebontó és a fejlõdés helyett forradalmat akaró „örök vesztesek” ellen-ideológiájaként? Esetleg a monarchisták vagy a közjót szolgáló arisztokrácia tudná a valódi jobboldalt emblematizálni? (Egyébként: errõl fog a Magyarok Szövetsége rövidesen ideológiai tanácskozást folytatni!)

A jobb és bal fogalma talán a természettudományban jelentkezik legmegragadhatóbban, ahol a szimmetria a nyugalmat jelenti, az aszimmetria pedig a változást. A kettõ pedig csak együtt – egymást feltételezve létezhet – s így együtt pedig mutatja az emberi létet, a semmibõl teremtett világot. Bár a tudomány már tudja, hogy minden energia, de az ember a semmibõl teremtett világot hiheti véletlenül kialakultnak, de Én hiszem az Isten által teremtettnek. A liberálisok szerint: ha hiszem Istent, akkor van, ha nem hiszem, akkor viszont nincs. Ám ezek a fogalmak a politika szintjén ide-oda vándorolhatnak a korszellem és a politikai erõviszonyok tükrében. Így azután megállapíthatom, hogy a „divide et impera” hatása mind a bal-jobb fogalmai, mind az ateista és istenhívõ ellentétében csak a megosztást szolgálhatja.

Ha ez így van, akkor miért állítja OV magáról, hogy jobboldali? Segítségül idézem Makovecz Imrét: „…egy determinizmus valósul meg, egy sajátos szereposztás és szerepjátszás, amely között a baloldaliság és jobboldaliság között számomra nem maradt más, mint maga a maszk, maga az álarc, amelyet a görög perszónának hívott. Egy olyan perszonális lét, amelyet mindkét oldal determinál, és szabadságomat a legsúlyosabban sérti.”

Rólam sokan tudják 2006 óta, hogy szamárságnak tartom a jobb-bal felosztást, mert ez csak szerepjátszás, mert csak a megosztásunkat szolgálja. Van, aki tisztességes, s kiáll a nemzeti függetlenség mellett, mások ezzel szemben tisztességtelenek, mert a haza függetlenségét – amelyért annyi magyar vért ontottunk már – feladják némi baksis reményében.

Elképzelhetõ-e az, hogy valaki jobboldali és baloldali egyszerre? Szerintem ez nem lehetséges, bár szoktak ellenpéldákat felhozni például Picasso esetében. Õ ugyanis a kubista képeiben baloldali, a neoklasszikus periódusában jobboldali. Csakhogy nem ugyanazon biológiai személyrõl van szó, hiszen 7 évente teljesen kicserélõdünk, s ez különbözõ idõkben folytatott mûvészi munka volt. De idézhetem Churchillt is, aki ifjúkorában liberális, majd konzervatív lett, de akár magát Orbán Viktort is. Mindenki fejlõdhet és válhat mássá, lehet Saulusból Paulus, de egy idõben és egy helyen senki sem lehet kétféle!

A következõ kérdés tehát az, hogy valójában plebejus-e a miniszterelnökünk?

(A szó eredeti jelentése: a köznép tagja az ókori Rómában.) Szóval önök szerint Orbán Viktor a köznép vagy az elit tagja-e? Lehetséges-e egyszerre a köznéphez tartozni és a pártpolitikai elithez? Tartozhat-e egy miniszterelnök a köznéphez?

Nos, szerintem Orbán Viktor az elitelméletek által jól körülhatárolt módon a pártelit tagja, s mint miniszterelnök nem is tartozhat a köznéphez. Ám azt elismerem, hogy bizonyos ügyekben léphet úgy, hogy a köznépet szolgálja, annak érdekeit helyezi elõtérbe. Próbáljunk meg találni ilyen intézkedéseket, s akkor beszélhetünk az Õ plebejus/köznépi érdekképviseletérõl.

Itt van például az igazságos 16%-nyi személyi jövedelemadó kérdése, amely annyi lehetõséget ad a magát baloldalinak hazudó MSZP rablóbandának, hogy néha úgy érzem mintha az ehhez való ragaszkodással szeretné a Fidesz visszaállítani a közismert politikai váltógazdálkodás, másik serpenyõjében megsült „szocialistákat” a választási rajthoz.

Önök szerint a plebejusgondolkodás, vagy plebejus szimpátia okán született ez az „arányos teherviselést” célzó törvény? Vagy van-e olyan példa, vagy magyarázat bárhol a világon, ami ezt plebejussá tudná tenni? Kérem önöket, hogy ha ilyet tudnak: értesítsenek! Én csak azt tudom, hogy a gazdasági világválság éveinek Amerikájában 9 adósáv létezett! Nálunk, már az 1848-as követelések is az arányos teherviselést tûzték ki egyik célként, de nem sorolom….

Miután az egysávos adókulcsot már az SZDSZ és a dávidi MDF is zászlajára tûzte, így el kezdtem gondolkodni azon, hogy honnan eredeztethetõ ezen „kitûnõ” ötlet? Igen nehezen döbbentem rá arra, hogy az IMF egyik tisztségviselõje a 2000 évek elején nyilatkozta azt, hogy Magyarországon elegendõ lenne 6 millió ember. Nekem vannak rossz érzéseim, mivel olvastam a Lugánói tanulmányt is, amelyben az emberiség nagyobb részének kiirtása a cél azért, hogy gátlástalanul tudják kifosztani a maradék társadalmat, s ne kelljen lemondani az uralkodó elitnek semmilyen kényelemrõl.

Ha egy ilyen parancs érkezett az új gyarmatosító (szovjet?) unió (EU?) központjából, s közben a kormányfõ szeretné kiépíteni a saját adminisztrácós bázisát és a magyar tõkés réteget is megerõsíteni, akkor le kell mondania 3-5 millió emberrõl a köznép sorából. Ja kérem, ha ezt kívánja tõlünk MOSZKVA, illetve talán már BRÜSSZEL? De ugye jól tetszenek ezt érteni!

Olvassák el még egyszer nyugodtan, mert nekem nagyon megrázó élmény e felismerés!

Szeged, 2012-02-08 Dr. Bene Gábor S.

Ui: Már 1974-óta tudják az amerikai újságírók és politikusok is, hogy a világ népességének további növekedése „nemzetbiztonsági” kockázatot jelent az USA-nak. Ám ahhoz, hogy a kívánt célt elérjék, naponta 350 ezer embertõl kellene megszabadulniuk. Ezt már nem lehet helyi háborúkkal és terrorakciókkal elérni, hanem ehhez bakterológiai háború, vagy halálos vírusok bevetésére van szükség idõrõl idõre. (?)