Amnézia és a józan gondolkodás

Amnézia és a józan gondolkodás.

Nagyon súlyos zavarok összefüggõ mátrixa ismerhetõ fel a mai magyar társadalom életében. Ebbõl merítve elemeznék ki párat, hozzátéve, hogy a kép koránt sem lesz teljes, hiszen olyan sokoldalúak ezek - az állítólagosan a modern világ okozta zavarok - , hogy kutatni kellene õket.

Az elsõ a társadalmi amnézia.

Itt csak részben gondolok a látható, de kötvénypiacnak csúfolható pénzmanipulációra, mert valójában a háttérben meghúzódó és láthatatlan erõk által mozgatott ún. anti-piacról van itt szó. Ahol a valóságban a pénzkartell teljes mértékben felszámolta a piacot, s mint egy magánkaszinóként üzemelteti a világ pénzügyi rendszerét, s a legkülönbözõbb pénzügyi trükkök segítségével alkot értéktelen pénzbuborékokat, s ezzel elvonja a termelõgazdaságtól a megtermelt hasznának jelentõs részét. Mindezt azonban még azok sem akarják átlátni, akik pedig szakmájuk, vagy pénzügyi tapasztalataik révén a gyakorlatban is megtapasztalták, mert egy hamis túlélési ösztön ütötte fel a fejét, amelynek azonban történelmi magyarázata van.

Az ezzel kapcsolatos súlyos emlékezetkiesés, illetve a pénzmanipulációs rendszerrel való szembe nézés hiánya azonban, csak az egy oldala a magyar társadalom tragédiájának, mert a XX.-ik század végén megszûntünk nemzet lenni, s azóta mint lakosság, vagy mint állampolgárok, csak vegetálunk.

Olyan kompromisszumokat kötöttünk ugyanis a bolsevizmus túlélése érdekében, amely megváltoztatta az egykori nemzet arculatát és erkölcsi tartását is. Ilyen erõteljes erkölcsi zuhanás, ilyen alapvetõ sekélyesedés még nem történt a nemzet életében. Az 1867 utáni idõszak sem hasonlítható hozzá, hiszen a véreskezû Ferenc Józsefet királlyá koronázták ugyan, (ahogy Kádárt is felmentette a társadalmi tudat a kollaboráció és a tömeggyilkosság alól!) de a kiegyezés kori leépülési folyamat, mégis más alapokról indult és kisebb erkölcsi rombolással járt. Igaz, a leépülési folyamat akkor a politikai vezetõ osztály meghasonlásához, az idegen harci propaganda pedig a világháborúért való lelkesedéshez vezetett. Ezek a magyar lelkiségtõl idegen hatások pedig elvezettek az önvédelmi reflex tejes felszámolásához. A puccsal hatalomra kerülõ Károlyi Mihály kikeresztelkedett hadügyminisztere - Linder Béla - mondotta 1918 november 3-án a padovai fegyverszüneti egyezmény napján a budapesti helyõrség tisztjei elõtt a következõket: “Menjetek széjjel az országban és hirdessétek emelt fõvel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye gyõzött, az emberiség gyõztesen került ki a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval gyõzni fogunk a béketárgyalásokon is. Ez a mi leghatalmasabb fegyverünk. Nem kell hadsereg többé.

Soha többé katonát látni nem akarok.”

És a beszédet követõ lefegyverzés, majd a frontharcos katonák szétszélledése után lépik át Magyarország határát a román és szerb csapatok, majd a háborúban velünk együtt harcoló cseh légiók, akik pontosan tudták, hogy hadsereg kell, ha a nemzetük élni és megmaradni akar. Az említett Linder-beszéd után Károlyi Mihály szólat meg és 4 koronára emelte a tisztek zsoldját. Ezzel lecsillapította a tiszteket, akik maguk között hallgatásra bírták azon társaikat, akik felismerték az önvédelmi reflex tejes felszámolásához vezetõ puccs valós célját!

TEHÁT MÁR AKKOR IS AZ ISTENNÉ EMELT PÉNZ RONTOTTA MEG A TISZTEKET.

Ez a szabadkõmûves puccs vezetett tehát a bolsevikok vérengzése, valamint a rác, oláh, cseh megszállások részleges eltûréséig. Ha nem lett volna „Rongyosgárda”, majd a Szegeden megalakult Nemzeti Hadsereg, akkor ma nem lenne Magyarország, mert felosztották volna hazánkat teljesen a szabadkõmûvesek. Pedig nem a csatatéren verték meg a magyar hadsereget, hanem lelkileg és itthon: az idegen érdek magyarul beszélõ képviselõi. 70 évvel elõtte azonban egy ilyen erkölcsi összeomlás, egy ilyen belülrõl induló vereség még teljesen elképzelhetetlen lett volna, hiszen a szabadságharcunkat is csak az óriási cári haderõvel volt képes letörni a Habsburg birodalom. A rövid (24 éves) Horthy korszak sok szempontból megpróbálta visszaépíteni a társadalmi kohéziót és a nemzeti gondolkodást, s valóban képes volt részben csökkenteni a társadalmi amnéziát, de sajnos sok fontos kérdésre nem tudott jó választ adni, mert akkorra már a bankárkaszt komoly világerõvé lett.

A második világháborúból azonban már nem volt lehetõség kimaradni, s azok a történészek, akik ennek az ellenkezõjét állítják: kifejezetten nemzetellenes munkát végeznek! Az újabb megszállások pedig olyan lelki terhet jelentettek a fizikai rombolás mellett, amit nagyon nehezen vészelt át a magyarság. A német megszállás megroppantotta az adott szó erejét, a szovjet és a segédcsapatok zabrálásai, rombolásai, nõket meggyalázó és fertõzéseket terjesztõ gyalázata pedig visszaidézte a 19-es román megszállás borzalmait, csak még ráerõsített. A szovjet hadipengõvel való elárasztása az országnak, megingatta a közmegegyezésben és az állam szerepében való hitet, s a XX.-ik század második hiperinflációja szinte minden dolgos egzisztenciát megingatott. Ezzel a stabilitásba vetett hitet is elvette az emberektõl, s így újabb oszlop dõlt ki a nemzeti gondolkodás alapjaiból. A „demokráciának” nevezett, visszataszító, bolsevik csalást és a tartós szovjet megszállás tûrését csak a félelmi propagandával, csak az ÁVO-tól való rettegés elültetésével tudták biztosítani. Ennek vetett véget 56 õsze, amikor - mégegyszer és eddig utoljára - nemzetté állt össze a lakosság, s mindenki a maga módján vett részt a küzdelemben, megtalálta a saját helyét a szabadságharcban. Ilyen fellángolásra lenne ma szükség, ha nem is fegyveresen, de eszmeileg mindenképpen. Ennek az amnéziának ugyanis az az egyetlen orvossága, hogy tisztán és érthetõen kimondjuk az igazat! Nem tekintünk úgy a fennálló „közjogi provizóriumra”, mintha egy valóságosan bennünket képviselõ, magyar állam lenne, hanem világosan meglátjuk benne azt, hogy a láthatatlan bankárkaszt irányítja a látható kormányokat szerte a világon. Görögországtól az USA-ig!

A beszédem elején említett súlyos zavarok összefüggõ mátrixát azonban nemcsak a társadalmi amnézia és az aranyborjú imádata, hanem az önkéntes agymosás is okozza.

Kiveszett ugyanis az önálló és a történéseket elemzõ gondolkodás a társadalomból.

Az elemzõ gondolkodás hiánya.

Ezt persze nyugodtan hívhatjuk józan, magyar, paraszti észnek is, mert bármennyire is hihetetlen, de azokban a falvakban ahol ez megmaradt, ott nem vettek fel hiteleket, nem rohannak a multicégekhez felesleges és szemét minõségû holmikat vásárolni, nem hisznek a társadalomkábító szappanoperáknak, nem hagyják abba az egészséges élelmiszer termelését. (legalábbis saját felhasználásra mindenképpen termelnek, s hiába hirdetik például az olcsó csirkét a Tescók, nekik az nem kell, mert tudatosak és nem vett erõt rajtuk a fásultság!)

A józanész diktálta életforma tehát kiveszett a társadalom nagyobb részébõl és az életüket az határozza meg, hogy mikor és milyen árleszállítások vannak a bennünket moslékkal etetõ multinacionális bevásárlóközpontokban. Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy a moslék szót nem én találtam ki! Azt csak kölcsönvettem Kertész Ákostól, akinek freudi elszólását, már elemeztem párszor, de úgy látszik újra és újra szükségessé válik ez. Idézem tehát az elszólás egy mondatát: ”… a magyar a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. "

Az állítások tehát még egyszer:

1/ a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érzünk egy szikrányi lelkiismeret furdalást!

2/mindent másra hárítunk, másra mutogatunk!

3/boldogan dagonyázunk a diktatúra mocsarában és röfögünk!

4/zabáljuk a moslékot!

5/nem akarunk tudni róla, hogy le fognak minket szúrni.

Elemezzük ki Kertész Ákos állításait!

1/ a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érzünk egy szikrányi lelkiismeret furdalást!

Vajon mire gondolhat a magát vállaltan zsidónak aposztrofáló Kertész Ákos? Nem tán arra a háborús tragédiára, amely kiindulási pontját éppen 1933. március 24.-tõl számíthatjuk amikor „Júdea háborút üzen Németországnak” (Judea Declares War on Germany) felirattal harangozta be a Daily Express nevû brit újság címlapja az a cikket, ami egy Németország elleni bojkottról ad hírt. Ez felszólít a német javak és termékek bojkottálására. Amit ekkor még a Szovjetunió is támogat. Ezt a pár gondolatot valahogy elfelejtik megemlíteni a hazai történelemkönyvekben is. Hiszen ezért vált nyíltan zsidóellenessé a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, amelynek ideológiai alapjaival – például a német felsõbbrendûség hirdetésével – magam sem értek egyet, de nézzük az események megértéséhez szükséges német kronológiát!

1918-ban a német hadsereg a szövetséges túlerõ és bolsevikok hazai árulása miatt összeomlott. Berlinben ekkor egy kiló kenyér ára 0,63 Reichmárka volt! (RM).

A Versaillesban megkötött rablóbéke után leértékelõdött a német pénz és a 4.2 RM- 1 dollár átváltási arányról 14 RM - 1 dollár arányra változott, s Németország idegen pénzben fölhalmozott tartalékai lassan fölhasználódtak arra, hogy saját szenét visszavásárolja Franciaországtól és Belgiumtól - a lakások fûtésére, fõzésre és a gyárak üzemeltetésére. 1922 augusztusára kialakult hiperinfláció miatt, 1 USA dollár 4 600 000 RM-ba került, s így az arannyal vagy dollárral rendelkezõk föl tudtak vásárolni egész házsorokat, üzleteket néhány száz dollárért. 1923-ra a német lakosság teljesen elszegényedett, s nem volt képes a szövetségesek jóvátételi követeléseit tovább fizetni, mire a háborút finanszírozó NEMZETKÖZI BANKÁROK újra leértékelték a birodalmi márkát. 1923 januárjában már egy kiló kenyér ára 250 RM volt Berlinben, de júliusra az ár 14 szerese lett, azaz 3465 RM. (A forint leértékelés ma is könnyen eredményezhet hasonló meglepetéseket!)

Ezek után ugye érthetõ, hogy sok olyan személy, akiknek rokonai voltak az USA-ban néhány centért tudtak ékszert, mûkincseket és más értéktárgyakat venni a németektõl, akik arra kényszerültek, hogy eladogassák tulajdonukat csak azért, hogy élelmezzék családjukat. A hiperinfláció tovább mûködött és szeptemberre egy kiló kenyér ára 1 512 000 RM lett! 1923 év végére egy kiló kenyér ára elképesztõ összeg: 201 milliárd RM volt. Majdnem minden német család elvesztette javait, megtakarított pénzét, állását és házát. Szinte a teljes ipar és kereskedelem ment át nemzetközi bankárok felügyeletébe és "idegen állampolgárok"tulajdonába.

Kanyarodjunk csak vissza a magát zsidónak valló Kertész Ákos elsõ állításához:

1/ a legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érzünk egy szikrányi lelkiismeret furdalást!

Az elõbbi történelmi tények alapján még azok a németek sem hibáztathatóak egyértelmûen a második világháborúért, akik pedig elszállították Magyarországról a zsidó állampolgárainkat, nemhogy azok a magyarok (pl. Koszorús ezredes, vagy maga Horthy Miklós, vagy a névtelen bujtatók ezrei), akik nem tudták megakadályozni ezt! Kiknek a történelmi bûneirõl kellene tehát beszélnünk? Hiszen a bankárkaszt részben zsidó tagjai okozták a háborút és nem a magyar kisemberek! Ezzel minden vád visszahull Kertész Ákos fejére!

Második igaztalan és aljas állítása a liberális mûvésznek így szól:

2/mindent másra hárítunk, másra mutogatunk!

Csakhogy éppen Õ az, aki nem hajlandó szembenézni a tényekkel. Addig ugyanis, amíg nem történt meg a német megszállás, egyetlen embernek sem görbült meg a haja szála sem faji alapon, ha nem volt bûnözõ. Még a zsidótörvényeink is õket védték, hogy nehogy megszállja az országot a német hadsereg, mert akkor elkülönítik õket a társadalom tagjaitól, mert a német birodalmi tudat veszélyesnek ítélte a szabad mozgásukat. Ez lenne a másra mutogatás? De ezek tények! Mint ahogy az is tény, hogy Horthyt nem ítélte el még a Nürnbergi bíróság sem. Viszont tanúként valóban meghallgatta. Így azután megállapíthatjuk, hogy éppen a liberálisok azok, akik a felelõsséget nem vállalva, másra mutogatnak. pl. Horthyt fasisztának nevezik!

De nézzük a harmadik állítást, amelyben már van némi igazság!

3/ dagonyázunk a diktatúra mocsarában és röfögünk!

Az, hogy ma diktatúra van Magyarországon nem kétséges ugyan, de ez már 1944-tõl kezdõdõen igaz. S a legsötétebb korszakot, nem véletlenül fajtársai alakították ki Kertész Ákosnak! Ne legyünk szégyenlõsek és mondjuk ki, hogy Rákosi Mátyás és köre szinte 100 százalékban volt zsidó. Ilyenkor mindig sajnálni kezdem azon zsidó honfitársaimat, akik tisztességes életet élnek, vagy azokat, akik az életüket adták 1956 szabadságharcában, vagy az utána következõ megtorlásban. Ilyenkor Radnóti Miklós hazáját szeretõ soraival szoktam magam vigasztalni: „Itthon vagyok…”

Vagy gyakran jut eszembe Löw Lipót rabbi, aki Nagykanizsán csak magyarul volt hajlandó prédikálni, majd késõbb az 1848-49-es szabadságharc tábori lelkésze lett. De vajon miért kanyarodott el a zsidóság liberális része – bár ma is vannak Angyal Istvánok, – a magyar nemzet szabadságharcától a rabláncra fûzésünkig? S, vajon kik készítették számunkra a Kertész Ákos által elröfögött: "diktatúra mocsarát"?

Talán buta öngyûlölõként mi magunk? Nem az a kollaboráns réteg, amelynek tagjai mögött az a Sztálin állt, akinek az eredeti neve: Dzsugásvili, s ez georgiai nyelven azt jelenti, hogy egy ’zsidó ember fia’. Róla ugyan az terjedt el, hogy nagy antiszemita volt, mert rengeteg zsidót kivégeztetett, akik a hatalmát veszélyeztették. No de nézzünk, mit állít maga Dzsugásvili az antiszemitizmusról 1931. január 12-én az amerikai Jewish Telegraphic Agency /JTA/ újságíróinak: „Válaszolva a kérdéseikre: a nemzeti-faji sovinizmus a kannibalizmus korszakából fennmaradt embergyûlölõ jellegû hagyomány. Az antiszemitizmus, a kannibalizmusnak egyik legszélsõségesebb és legveszélyesebb formája, és ez a fajvédelmi sovinizmus. Az antiszemitizmus, mint villámhárító eszköz elõnyös, mert eltereli a kapitalizmusról a munkásság ütéseit. (?) Az antiszemitizmus veszélyes, mert a munkásságot a helyes út helyett a dzsungel hamis útjára téríti. Ezért a kommunisták, a meggyõzõdéses internacionalisták az antiszemitizmusnak csak kiengesztelhetetlen és kemény ellenségei lehetnek. A Szovjetunióban elítélik az antiszemitizmust, mint a szovjetrendszer legkomolyabb ellenségét. A Szovjetunió törvényei szerint az aktív antiszemitákat halállal büntetik.”

Tehát ez lehetett az ok, hogy a nyakunkra küldte Rákosi: született Rosenfeld Mátyást, Gerõ: született Singer Ernõt, Farkas: született Löwy Mihályt, Péter Gábort (eredetileg: Eisenberger Benjámint), Aczél Györgyöt (eredetileg Appel Henriket), Apró: született Klein Antalt, stb. Az utolsó névhez csak annyit, hogy 1956-ban a Kossuth téri fegyvertelen tömegbe lövetett, s a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókjának kifosztásában is jeleskedett, amit persze szigorúan elhallgat a hazai véleményformáló média, hiszen Gyurcsány feleségének a nagyapjáról van szó! (A szintén véreskezû Biszku Béla óriásnyugdíja legalább néha szóba hozható a TV-ben.)

A fenti lista persze koránt sem teljes, de nem is ez a cél, hanem a Kertész Ákos által felhozott "diktatúra mocsara és a röfögés". A mocsarat tehát nem a magyar emberek hozták létre, bár valóban kevés az ellenálló képességünk ezen bolsevikból globalistába hajló mocsár és az azt mûködtetõk ellen. Sajnos a freudi elszólás igazsága kézenfekvõ, fel kellene végre számolni a hazai diktatúra mocsarát és nem engedni többé errõl röfögni az õsrasszisták képviselõit!

A negyedik állítása Kertésznek így hangzik:

4/zabáljuk a moslékot!

Sajnos azért freudi elszólás ez is, mert bár éppen az õsrasszisták multinacionális és bevásárlóközpontjai látnak el bennünket az említett moslékkal, de még ezt is a mi számlánkra írja a magyar állam eddig még „megbecsült polgára” Kertész Ákos. Vajon az Õ családi neve hogyan hangozhatott eredetileg? Bár még ezt soha nem kérdeztem meg Reiner Péter barátomtól, aki „vállalja zsidó gyökereit és büszke magyarságára”. Egyrészt azért nem, mert „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”, másrészt tudom, hogy a zsidó családnevek éppen II. József – a törvénytelenül uralkodó kalapos király – rendelete alapján változtak német nevekké. Zabáljuk a moslékot, amit elénk vet a globalista métely, amit csak azért kapunk, hogy rászokjunk az egyre egészségtelenebb mûkajákra és nehogy eszünkbe jusson rendes táplálékokat elõállítani magunknak, mert akkor mibõl lesz az extraprofit Kertész Ákos elv-társainak?

Persze minden rosszban van valami jó is! Ha már ilyen põrén az arcunkba vágja az igazságot, akkor vegyük elõ a jobbik eszünket és ne fogadjuk el többé azt a moslékot, amit nekünk szán a globalista pénzháttérhatalom!

Keressük meg a lehetõséget arra, hogy magyar emberek által elõállított élelmiszert vegyünk és együnk! A tudatformálás nagyon szükséges lenne a vásárlás, pontosabban az élelmiszer beszerzés esetében. Nagyanyáink még tudták, hogyan kell eltenni a befõttet, a paradicsomlét, a savanyúságokat. Nagyapáink a disznóvágásakor nemcsak a zsírt sütötték ki, hanem húsokat és arra öntötték a zsírt, hogy sokáig elálljanak a finom sültek a bödönben. Értettek az aszaláshoz és a káposzta savanyításához is. Ezek a tudások szinte minden falusi háznál megvoltak még az én gyermekkoromban is. Édesapám maga készítette elõ, „gyalulta” le a káposztafejeket, s nekem csak a „taposás” öröme jutott! De nem csak az élelmiszert tudták az õseink megspórolni, hanem pl. a tisztítószereket is. Nagyanyáink még ecettel és szódabikarbónával tisztítottak, ma pedig a környezetszennyezõ bevásárlók a reklám által beléjük ültetett áltudással a legszennyezõbb szerekkel térnek haza, ami még ráadásul sokkal drágább is!

Ne zabáljunk tehát több moslékot és ne adjunk pénzt a környezetszennyezõ szerekért többé!

Legyen ennyi eredménye Kertész Ákos mocskolódásainak és számoljuk fel az elemzõ gondolkodás hiányát!

Végül reagálnék az ötödik állítására: „nem akarunk tudni róla, hogy le fognak minket szúrni?” Talán sokaknál így van ez, hiszen a túlélési ösztön ezt követelte meg a bolsevik korban tõlük. Ám az írásom is arra utal, hogy észrevettük már, milyen sorsot szán nekünk a globalista világ. Észleljük a kést, amelyet nekünk élesítenek, de ma már nem 1919-et írunk.

Ma már nem altatható el annyira az önvédelmi reflexünk, mint akkor. Ma már figyelünk!

Áldott ünnepet kívánok tehát, minden jóakaratú embernek a földön, akár magyar, akár nem! (És figyeljünk...!)

Szeged, 2011-12-14 Dr. Bene Gábor S.