Visszanézõ. II.

Visszanézõ. II.

Lassan véget ér az esztendõ, ilyenkor érdemes számvetést tartani. Nézzük, hogy miket emelt be a 2/3-ad az ország alaptörvényébe abból, amirõl a Magyarok Szövetsége már 2009 januárjában elkészített alaptörvény tervezete is szabályzott? (Stílszerûen a narancssárgával kiemelt részeket igen, a feketén maradt szövegrészt viszont nem! Tessenek elgondolkodni azon, hogy mi okból nem férhetett bele a Fidesz elképzeléseibe a kihagyott szövegrész? Talán attól tartottak, hogy mintának használja majd fel a Matica Slovenska?)

„16.§ (1) A magyar állam a bejegyzett nemzetiségek állami nyilvántartásba vett tagjai számára biztosítja a belsõ önrendelkezés (autonómia) lehetõségét, melynek keretében maguk határozzák meg az alkotmányosság keretein belül, együttélésük alapelveit; saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvi oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.
(2) Ezen jogok gyakorlása azonban nem vezethet mások jogainak sérelméhez.
(3) A magyar állam biztosítja a nemzetiségeknek az egyéni és közösségi részvételt a közéletben, s helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre. (4) Sem a nemzetiségek tagjaival, sem bármely magyar állampolgárral szemben semmiféle megkülönböztetés (sem negatív, sem pozitív) nem engedhetõ meg. A megkülönbözetés ugyanis büntetni rendelt bûncselekmény.”

Az MSZ törvénytervezetében megfogalmazott elvek azonban nem is annyira újak a magyar közjog történetében, hiszen hazánkban született meg az elsõ autonóm terület II. Géza idejében, majd II. András erõsítette ezt meg egy oklevélben (Adrenanum) 1224-ben. A szász „universitásnak” még szokásjogi statútuma is volt. Nem attól kell tehát tartani, hogy az autonómia gyengíti a központi államot, hanem csupán attól, hogy olyan nemzetiségek akarnak majd háromszintû (személyi, területi, kulturális) autonómiát, amelyek majd ehhez központi támogatásokat követelnek, pedig az autonómia lényege éppen az, hogy saját erõbõl tartják fenn a kulturális, oktatási és önkormányzati szerveiket, amint a szászok is tették jó pár évszázadon keresztül.

A jelen liberális felfogások egyik legkártékonyabbika a pozitív diszkrimináció, hisz ha hazánkban valakit pozitív megkülönböztetés illet, akkor másokat azzal negatív hatások érnek. Ezért az õsi alkotmányosság alapján „egy és ugyanazon szabadság” illet meg mindenkit! Ennek kell vonatkoznia a munkavállalás területére is, mert nem elfogadható, hogy olyan személyek követeljenek munka helyett segélyt, akik nem külsõ okokból, hanem önhibájuk miatt nem járultak eddig hozzá a közterhekhez.

„26.§ (6)Az állam kötelessége, hogy minden ésszerû eszközt felhasználva, pl. a hivatalos munkaidõ lecsökkentésével, állami beruházásokkal, vállalkozást segítõ módszerekkel, kert / termõföld biztosítással és a hagyományos élelmiszer feldolgozóipar ujjászervezésével, a dolgozni akaró és tudó állampolgárainak biztosítsa a tevékeny élet lehetõségét, s jövedelmet a megalázó segélyezés helyett.”

Amint önök is megfigyelhették, ebbõl a szakaszból nem sikerült a Fidesznek átvenni egyetlen gondolatot sem. Valószínûleg teljesen alkalmatlan butaságokat írtunk/írtam le, s így nekik elegendõ csak annyit leírni a XII. cikk második bekezdésében, hogy: „Magyarország törekszik megteremteni annak lehetõségét, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson” Sajnos ezt az igyekezetet nagyon kevesen érzékelték eddig a munkanélküliek közül, vbiszont a dolgozni nem kívánók teljes mértékben kihasználták a helyzetet. Most pedig nézzük hogyan próbált Szövetségünk javaslata védekezni a liberálisak hazudott családrombolás és a felelõtlen családalapítók, illetve a családi pótlékra vadászók többszintû, társadalmi kártételei ellen?

„29.§ (1) A házasság és a család – valamint a legmagasabb rendû nõi hívatás az anyaság – az államrend különleges védelme és ellenõrzése alatt áll.
(2) A gyermekek gondozása és nevelése a szülõk természetes joga és elsõrendû kötelessége.
(3) A szülõk kötelesek kiskorú gyermekük erkölcsi, lelki, szellemi és testi nevelésérõl és taníttatásáról minden körülmények között gondoskodni.”

Sajnos már látom magam elõtt a „liberális jogvédõt”, aki soha nem költözne olyan hátrányos helyzetû család közelébe, akikrõl rendszeresen leírja, hogy a csúnya magyarok üldözik szegényeket, mert pl. megkövetelik tõlük a szigorú iskolai megjelenést és az erkölcsi normák feltétlen betartását. Nos ha véletlenül olvasná soraimat, akkor bõszen vádolni kezdene az ’erkölcsi, lelki, szellemi és testi nevelés’ miatt, hiszen jól látható, hogy még a Fidesz – sõt a KDNP– sem vállalja fel ennek a konkrét meghatározásnak a teljességét. Hozzá kell tegyem azt is, hogy a megélhetési gyermekvállalásba menekülõ rétegeket rövidesen nem lesz képes az állam ellátni, mert részben az adósságcsapda miatti folyamatos forráskivonás olyan helyzetbe fogja taszítani a gazdaságot, hogy semmiféle olyan juttatást nem tud majd folyósítani, mint pl. a családi pótlék. S ha helyette bevezetne egy egységes és minden gyermek után járó – s az eltartásához is elég adókedvezmény százalékot –, akkor talán megnyugtatóan lehetne rendezni ezt a folyamatosan növekvõ és egyre veszélyesebb problémát, ahol a társadalmilag hasznos családok gyermekvállalási kedve csökken, a családi pótlékra vadászóké nõ!
„36.§ A magyar állam kötelessége, hogy valamennyi állampolgára érdekeit képviselje. Szervezze és biztosítsa számukra a társadalmilag hasznos munkát és jövedelmet, valamint a szociális biztonságot, az öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság, és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetéshez szükséges ellátást.

A fenti színmegosztásból világosan kiderül, hogy van szociális érzékenysége a Fidesznek, bár az állam kötelességeként nem merte a „képviselt” polgárainak az érdekképviseletét felvállalni!

S végül had tegyek egy fontos megjegyzést a preambulum (Nemzeti hitvallás) szerepére, amely az AB-nek elküldött beadványunk szerint sem jelentéktelen és politikai haszonszerzésre irányuló megállapítások sora, hanem valóban kötelezõ elvek kinyilatkoztatása az alaptörvény értelmezéséhez. Ez által pedig erõsebb, mint maga a normaszöveg. Ezzel pedig azt is kimondtam, hogy az alaptörvény belsõ ellentmondásai nem egyszerû koherencia zavarok, hanem a preambulum zsinórmérték szerepének szándékos, vagy átgondolatlan lecsökkentése. Pedig azzal, hogy a preambulum tagadja a jogfolytonosságot jelen „álalkotmánnyal”, így már régen ki kellett volna mondani az eddig építgetett liberális alkotmányjog alapjait, melyet elsõsorban az AB fektetett le, s amely olyan anomáliákat tartalmaz, mint pl. az AB 11/1992. sz. határozata a Zétényi-Takács törvény érvénytelenítésérõl. Ez utóbbit ugyanis a T/ 5005 számú elõterjesztés, amely elsõ része a „Kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenetrõl” szól, teljesen át fogja most írni.

Szeged, 2011-12-08 Honféltõ szeretettel: Bene Gábor S.