Ne kapjuk el, hanem értsük meg Náthát!

Ne kapjuk el, hanem értsük meg Náthát!

(Nátha: az állam nem késõn ébredt EZ volt a CÉL!)

Az 1996-ban született, majd módosítgatott Pénzintézeti törvény, így határozza meg a pénzügyi szolgáltatást:

3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következõ tevékenységek üzletszerû végzése forintban, illetõleg devizában, valutában:

a) betét gyûjtése és más visszafizetendõ pénzeszköz - saját tõkét meghaladó mértékû - nyilvánosságtól történõ elfogadása;

b) hitel és pénzkölcsön nyújtása;

c) pénzügyi lízing;

d) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása;

e) elektronikus pénz kibocsátása;

f) olyan papír alapú készpénz-helyettesítõ fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minõsül pénzforgalmi szolgáltatásnak;

g) kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása;

h) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történõ kereskedelmi tevékenység;

i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése;

j) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás;

k) hitel referencia szolgáltatás;

Itt tehát nem szerepel még semmi olyasmi, hogy lehetõsége lenne a levegõbõl „készített” és fedezetmentes pénzkibocsátáson kívül, bármi olyasmire, ami a hitelek törlesztõrészleteit megkétszerezzék, vagy megháromszorozzák! Hiszen egyértelmûen meghatározza a hitel és pénzkölcsön nyújtását akár elektronikus pénzkibocsátással is, de csak forintban, illetõleg devizában, valutában.

Mivel az állam is bünteti az uzsoraszerzõdéseket, így álláspontom szerint azon esetek, amikor ilyen mértékû a törlesztõrészlet emelkedése, meg kellene vizsgálni a hitelfelvevõk mellett az állam és a hitelintézetekét is. Aki ugyanis

„más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékû ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élõ hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által - jogszabályon, bírósági határozaton, hatósági határozaton vagy szerzõdésen alapuló tartási kötelezettség alapján - eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.” Egy ilyen törvényszöveg azonban egyértelmûen vonatkoztatható a bankokra is, hiszen a szakmai tevékenységük egyértelmûen nem volt eléggé körültekintõ, s így további súlyos nélkülözésnek teszi ki a vele CHF „alapú” hitelszerzõdést kötõ személyeket és azok családját. Csakhogy van itt egy bökkenõ. Az uzsoraszerzõdést ugyanis éppen a bankok védelmében hozza meg az alsóház, s bár nagyon tetszetõs a törvényszöveg, de a „gazdák érdekkörébe tartozó kereskedelmi bankokkal szemben nem fogják alkalmazni! Romániában a kormány letiltotta az OTP deviza alapú hiteleit, sõt a náluk tetõ alá hozott uzsoratörvényben nem 1-3, hanem 1-5 évig terjedõ a szabadságvesztés lehetõsége uzsora esetén.

Ráadásul, hogy bonyolultabb legyen a képlet, az említett pénzintézeti törvény (1996.CXII.) 200/A. § elsõ bekezdése már – szemben a 3.§ meghatározásával – így szól: Ha pénzügyi intézmény a fogyasztóval devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett (a továbbiakban: deviza alapú) lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerzõdést, vagy pénzügyi lízingszerzõdést kötött, akkor

a) a kölcsön folyósításakor a kölcsön,

b) a havonta esedékessé váló törlesztõrészlet, valamint

c) a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék

forintban meghatározott összegének kiszámítása - ha a pénzügyi intézmény nem határoz meg saját deviza-középárfolyamot - a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett, hivatalos devizaárfolyam alapján történik.

Mindez nagy valószínûséggel csak az EU csatlakozás hurráoptimizmusának korszakában kerülhetett a törvénybe, de a magánbankokra átépített pénz és hitelrendszer természetesen alaposan kihasználta ezt. Vélelmezhetõ továbbá az is, hogy a szöveget bár a pártfegyelemhez szokott „képviselõk” szavazták meg, de annak megírását és a pénzügyi lobbi érdekei szerinti elfogadását már, a „szakma legkiválóbb” tekintélyei végezték. Sõt még az sem kizárt, hogy a magyarnak és nemzetinek csúfolt bank alkalmazottai tettek ilyet. A törvényben addig nem is említett (nagy uzsorához vezetõ) lehetõséget a késõbbiekben már pontosan körül is írja a törvény (?) szövege:

209. § (1) A hitel- és a kölcsönszerzõdés általános szerzõdési feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell legalább

a) a pénzügyi intézmény teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát,

b) azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat,

c) a kamatszámítás módját,

d) az egyéb díjakat és költségeket,

e) a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségeket,

f) a KHR-rel kapcsolatos adatkezelési szabályokat, a jogorvoslati lehetõségekre való figyelemfelhívással együtt,

g) deviza alapú lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerzõdés esetén a 200/A. §-ban foglaltaknak megfelelõen kiválasztott és alkalmazott számítási módot, továbbá azt az adatot, hogy a forintban meghatározott összeg kiszámítására mely idõpontban kerül sor.

(2) Az (1) bekezdés g) pontját alkalmazni kell deviza alapú pénzügyi lízingszerzõdés esetén is.

(3) Fogyasztóval kötött kölcsönszerzõdésben vagy pénzügyi lízingszerzõdésben az ügyfél számára kedvezõtlenül kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani….

Ilyenkor kell alaposan elgondolkodni azon, hogy lehet-e ennél komolyabban „képviselni” a magyar társadalom elesettjei helyett a pénzarisztokrácia érdekét? Hiszen ha véletlenül lenne is a törvényben valamilyen passzus, ami a hitelfelvevõket védi, azt valószínûleg soha nem fogják alkalmazni a bankok. Ilyen pl. a következõ – tehát a (4) bekezdés b), c)és d) pontja is: ha valamely feltétel változása a kamat-, díj- vagy költségelem csökkentését teszi indokolttá, azt is érvényesíteni kell;

c) az adott kamat-, díj- vagy költségelemre kihatással bíró ok-okozati feltételeket együttesen, tényleges hatásuk arányában kell figyelembe venni;

d) díjat vagy költséget évente legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett elõzõ évi éves fogyasztói árindex mértékében lehet emelni.

Hallotta-e valaki, hogy bármely kis összeggel csökkentek volna a részletek? Vagy az ok-okozati összefüggéseket bármely bank a tényleges hatásuk alapján mérlegelte, s ezzel akár egyetlen forint extraprofitról is lemondott volna? Mert milyen érdekes jelenség az, hogy bár a 209.§ (12) bekezdése kimondja azt, hogy többek között a kamatnak a számítási módja egyoldalúan az ügyfél számára kedvezõtlenül nem módosítható, de mégsem figyel fel erre sem az ügyészség, sem a feleket képviselõ jogászság. Konkrétan a törvényszöveg tehát így fogalmaz: (12) Szerzõdés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével. Az egyes kamat, díj vagy költségelemek szerzõdésben meghatározott számítási módja egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezõtlenül nem módosítható.

Igaz a törvényalkotónak a figyelme nem kerüli el a kiskapuk alkotását sem, hiszen a következõ – a 210/A. § (2) bekezdése szerint:….szerzõdés a pénzügyi intézmény által az ügyfél számára kedvezõtlenül - e törvény eltérõ rendelkezése hiányában - nem módosítható. S végül a (3) bekezdés szerint:

A (2) bekezdésbe ütközõ szerzõdésmódosítás semmis.

No de ne jogászkodjunk, mert abban úgyis a bankok érdekképviselete fog gyõzni, hiszen ahogy egy Nátha becenevû véleménynyilvánító írta a 13. –ik kommentjében: az állam nem késõn ébredt EZ volt a CÉL! Nézzük inkább, hogy az adós helyzetét mi tudta volna stabilizálni, ha már az õseink által létrehozott és apáink által elveszített államra nem hagyatkozhatunk. Különösen azért mert már eleve nem is lenne szükség hitelre akkor, ha olyanok lennének a kereseti lehetõségek, hogy tisztességes munkával és spórolással lakáshoz tudna jutni bármely dolgozó ember. Az adós helyzetét viszont csak az alacsony kamat és a magas biztonság tudná rendezni. Ez utóbbit pl. maga a banki is nyújthatta volna megfelelõ hitelbiztosítás fejében. Alacsony kamatot viszont csak a „világ fõbankja” a bázeli központ adhatna, (Bank of International Settlement: BIS) vagy az EU központi bankja. (Frankfurt) Az ugyanis már nem szorul magyarázatra, hogy a magyarnak és nemzetinek csúfolt bank – sem XY MNB elnökkel, sem nélküle – magyar kézben nincs semmiféle döntési lehetõség az alapkamat vonatkozásában. S ha az adós azért vonakodik hitelt felvenni, mert fél a magas kamatoktól, s attól, hogy nemfizetés esetén komoly büntetésre számíthat, akkor az alacsonyabb CHF „alapú” hitel ígérete növelheti a hitelfelvétel bátorságát, mivel csökkenti a realitást és ezzel a félelmet. Ez a „reklámfogás” valójában elaltatja az éberségét a hitelfelvevõnek, de nem csökkenti, sõt növeli a banknak és alkalmazottainak a felelõsségét bedõlés esetén. Igaz, hogy a CHF „alapú” hiteleknél a bank határhaszna valami kevéssel alacsonyabb, mint az elõzõ idõszakban, viszont nélküle nem vették volna igénybe a bank szolgáltatását, tehát a profit jelentõsen csökkent volna.

Milyen érdekes, hogy az USA minden tagállama korlátozza a kiszabható kamat mértékét. Tulajdonképpen az uzsoratörvény egyszerû kamat és árszabályozás is, mert valóban csökkenti az egyes adósok által fizetett kamatot. A magas kamat a hitelezõk - akár monopolhelyzetnek, akár a keresési költségeknek köszönhetõ - piaci erõfölényének eredménye. Ha ezt korlátozza az állam, akkor arra ösztönzi a hitelezõket, hogy utasítsák el a magasabb kockázatú adósokat, mivel nem vethetnek ki rájuk magas kamatot. Ez pedig látszatra a csuka-fogta-rókának az esete! Ám a tapasztalat és a statisztika is azt mutatja, hogy az uzsoratörvények következtében jelentõsen csökkent a magas kockázatú adósok hitele, de nem csökkent az egyes adósok által fizetendõ kamat, sõt a bankok extraprofitja sem!
Ugyanígy a behajtás korlátozása is növeli ugyan a hitelezõk költségeit, akik emiatt vagy kamatot emelnek, megpróbálva így áthárítani a költségeket az adósokra; vagy megtagadják az adósok egy részétõl, elsõsorban a magas kockázatú adósoktól a hitelt. Az ilyen típusú a hatások elsõsorban az alacsony jövedelmû és kisebb vagyonú adósokat érintik. Azonban a behajtó cégek és az árverések a vagyontárgyakat mélyen a piaci értékük alatt értékesítik, s így a hitelminõsítést is maga végzõ bank a saját csapdájába esik, mert nem tudja visszaszerezni még a hitel összegét sem. Szerintem a szerzõdéseket újra kellene tárgyalni, hiszen az agresszív behajtás rontja a bank hírnevét és elriaszthatja az újabb hiteligénylõket! Többek között ezért is jó a szabályozása az amerikai Csõdtörvénynek, mert ha a 7. fejezete alapján csõdeljárást kér maga ellen a hitelt felvevõ, akkor ezzel az összes jövõbeli jövedelmét megvédheti; megtarthatja a csõd alól mentesített vagyontárgyait; megõrizheti olyan megtakarításait is, amelyek csak így élvezhetnek védelmet; valamint a csõdeljárással életbe lép a kötelezõ várakozási idõ, amely kitolja azt az idõpontot is, amikor a hitelezõk a vagyonának többi, nem védett részéhez hozzájuthatnak. Elismerem ez sem a valódi megoldás, de a jelen helyzethez képest nagy elõrelépés lenne. A helyzet megoldása az állam kezében van tehát. Ha – amint azt a bankok képviselõi hirdetik – elriasztja a szigorú szabályozás a nagyobb bankokat a szegényebb területekrõl, országoktól és megnehezíti az õket kiszolgáló kisebb bankok fejlõdését, növekedését, akkor legyen azon a területen állami bankrendszer! Adjon az állam szociális hitelt a szegényeknek! Álláspontom szerint ugyanis a nagybankoknak éppen az a céljuk, hogy az összes kis és középbank becsõdöljön, így felvásárolják, mert nem akarnak bíbelõdni a jövõben a kis konkurenciákkal!

Moderálásra küldömModerálásrVégül a 13.-as sorszámú kommentre hívnám fel mindenki figyelmét, amelyet mottónak választottam jelen írásomhoz. Ha nem sokan leszünk, hanem elegen, akkor minden változhat, mint ahogyan változott Izlandon is. Persze agyon fogják hallgatni a tüntetést, mint ahogy mást is, ami kicsit is veszélyeztetné a pénzhatalom diktatórikus tobzódását. Mi azonban nem csüggedünk, s várunk Szegeden, szerdánként a fõtéren 17 órától. Legalább egymás szemébe nézünk!

Szeged, 2011-11-10 Dr. Bene Gábor S.

Ui:

Mit is a Nemzetközi Fizetések Bankja?

Valójában a pénz tranzakciók szerinti versailles-i szerzõdés. Among others, its main goals are to promote information sharing and to be a key center for economic research. An international organization fostering the cooperation of central banks and international monetary policy makers.Egy nemzetközi szervezet, pontosabban „együttmûködés” a központi bankok és a nemzetközi monetáris döntéshozók között. Established in 1930, it is the oldest international financial organization, and was created to administer the transaction of monies according to the Treaty of Versailles. 1930-ban alapították, s ez a legrégebbi olyan nemzetközi pénzügyi szervezet, amely azért jött létre, hogy elõsegítse az „információk” megosztását, s fontos központja legyen a gazdasági kutatásnak.

Többek között az a fõ célja, hogy egy központból legyen irányítva a teljes világ pénzügyi rendszere, s ezzel a „világkományt” megelõzve alakítson ki politikai és gazdasági tömböket a világban. Essentially, the BIS is a central bank for central banks; it does not provide financial services to individuals or corporations.A BIS tehát a világ központi bankja, s így nem is nyújt pénzügyi szolgáltatásokat sem magánszemélyeknek, se cégeknek. Viszont tagbankjai a Bank of Kanada, a Federal Reserve Bank és az Európai Központi Bank, de a világ minden táján vannak képviseleti irodái: hazánkban, Mexikóvárosban és Hong Kongban, de még Kínában is. Member banks include the Bank of Canada, the Federal Reserve Bank and the European Central Bank.