A devizahitelek megoldása: IN INTEGRUM RESTITUCIO

A devizahitelek megoldása: IN INTEGRUM RESTITUCIO

„…az állami vezetés természeténél fogva nem azok érdekeit szolgálja, akikre rá van bízva, hanem - ellenkezõleg - azokét, akik õrá vannak bízva…..Ha tehát akár a közjót, akár egyes csoportok érdekeit kár éri vagy fenyegeti, s az másként el nem hárítható, vagy nem kezelhetõ, az állami tekintélynek kell közbelépnie.” 1891 XIII. Leó pápa

A kormány abból indul ki, hogy a devizahitelezés elméletileg rendben van. A 180,- HUF/CHF mesterséges árfolyam tervezett idõszakos alkalmazása ezen a hibás elképzelésen alapszik. Nem mentegetni kívánom a jelen kormányt, de hibás alapelveken felépített és abban tovább mûködõ rendszerben lehetetlen helyesen cselekedni, s ezért kellene végre a rendszert rendbe tenni!

Jelenleg ugyanis éppen kormány nevetségesen alacsony bankadóját akarja az árfolyam emelkedésbõl vissza szerezni a bankárkaszt leggátlástalanabb rétege.

Világosan kellene azonban már látni a kormánynak is, hogy a devizahitelezés eredetileg is csupán a kamatmaximalizálás, illetve az extraprofitra való mohó és gátlástalan törekvés szüleménye, egy „vevõt” becsalogató reklám trükk!

Amikor már a magas MNB alapkamat mellett nem tudott „elegendõ” profitot besöpörni az „ideiglenesen itt állomásozó” leánybank, akkor egyszerû cselhez folyamodott. Azzal szédítette meg a lakásra áhítozókat, hogy a svájci frank alapú hiteleknek sokkal kedvezõbb a törlesztõ részlete, mint a forintalapúnak.

Ez a bank részérõl pedig csak egy reklámfogás volt, hiszen nagyon is jól tudták, hogy ez a hitel egy idõzített bomba. Tájékoztatás elmulasztása érvénytelenné teszi a megkötött szerzõdéseket, s ezt az államnak – mint a nemzet érdekeit képviselõ intézményrendszernek – azonnal perelnie kellett volna, már az elsõ pillanattól kezdve. A perben persze lehetõsége van a bankoknak a bizonyításra, hogy õk úgy jártak el, ahogy az általában elvárható. A körülmények azonban nem erre utalnak, a károsultak nem errõl beszélnek! Ha például nem svájci frankot kapott az illetõ a hitelfolyósításakor, akkor miért is fizessen vissza svájci frankot, vagy annak árfolyamának megfelelõ forintot? Egyrészt ez a termék magát az államot is megkárosította, mert valóságos gazdasági alap nélkül tõzsdézett sok ezer állampolgárának a pénzével a bank, s bennfentes információi ellenére elveszítette annak pénzét, de jelentõs profitot „termelt” magának. Ugye milyen elképesztõ mindez egy józanul gondolkodó magyar számára?

Már maga a spekulációs gazdasági modell is egy bûncselekmény a tisztesség és a munka ellen, de ez a hiteltípus nemcsak „hibás termék”, hanem sima csalás is!

Ugyanis tévedésbe ejtették és tévedésben tartották a hiteligénylõket a várható árfolyam emelkedés valószínûségét tekintve, hiszen ha nem is lettek volna bennfentes információik errõl, akkor is a szakmai elemzések ezt már elõjelezték. Pl. A Bankszövetségnél már 2006-ban tudták, hogy 2008-re várhatóan legalább 182,- forintot környékén lesz egy svájci frank értéke.

Mivel a tõzsdei árfolyamok mozgása sem elsõsorban a vállalatok teljesítménye vagy a találmányok hasznosítása okán történik, hanem remények, vagy tudatos manipuláció hatására, így a valutaárak mozgása is hasonlóképpen: manipulált! Ahogyan a spekulációs buborékok minden esetben elvezetnek egy pénzügyi összeomláshoz, úgy vezet el a magánbanki hitelezés a csaláshoz, uzsorához azért, mert a magántõke gyarapodása elé nem rak ésszerû gátat a modern állam!

Lehet arra hivatkoznia most a kormánynak, hogy az MNB-nek az Európai Központi Bank alá rendelése óta végképp nincs lehetõsége megfékezni az elszabadult hajóágyúként viselkedõ ál-magyar, ál-nemzeti és ál-bankot, de sajnos éppen a kormány és maga a teljes politikai osztály (minden pártjával együtt) okozta ezt a tehetetlenséget a belépéssel. Érdekes, hogy az 1924-es alapítás óta most elõször válik a széles társadalom által is felismerhetõvé az MNB szerepe, amely dicstelen hazaárulások sorozata 1944-óta! Ez az intézmény ugyanis már nem a nemzet érdekeit képviseli, hanem a nemzetközi bankárkaszt hû kiszolgálója, a világ legjobban megfizetett közalkalmazotti vezetõjével.

Ráadásul itt nem is lehet a politikai váltógazdálkodás szokásos szóvirágait elõvenni, s az elõzõ – egyébként nagyságrendekkel hazaárulóbb – kormányokra hivatkozni, mert a bennünket gyarmatosító bankárkaszt intézményrendszerét, pl. az EU-t minden akkori párt lelkesen kívánta. (elõnyeit magának, hátrányait nekünk!)

Természetesen nem dicsérni akarom a bolsevista korszakot, de az akkori, félig jó közpénzrendszert megsemmisítõ politikai áramlatok nem tudták mit tesznek! Ma pedig itt ülünk a „feketejánosok” elindította adósságcsapdában és vergõdünk nemzetként, de magánszemélyként is. A pénzmanipulációs világ ugyanis nem hajlandó visszavonulót fújni addig, amíg nem lépünk fel ellenük egységesen és határozottan. A devizahitelezés alapja ugyanis éppen abban keresendõ, hogy az MNB magasan tartotta az alapkamatot a magánbankok sem kívántak szembe menni az Európai Központi Bank elképzeléseivel, s így inkább a menekülõ valuta státuszát elfoglaló svájci frank (igen alacsony) alapkamatát csillantották meg a becsapni szándékozó hiteligénylõk elõtt.

A nyugati bankok soha sem akarnak kimaradni zsíros üzletekbõl, s így, ha a többi leánybanknak nem is, de a kelet-európaiaknak megengedték a csalást. Ahogy épp most értesülhettünk arról, hogy minden termékekben megmutatkozik másodrendûségünk, hiszen Ausztriában a hitel is átlátható, de ott árult ivólevek 50%-os gyümölcstartalma helyett, nálunk csupán 14%-os ugyanaz a termék. Persze sorolhatnánk a bennünket megkülönböztetõ és alaposan megkárosító tényeket, de minek. A hazai pénzpiacon is így került bevezetésre a CHF hitel. Romániában legalább észnél volt a kormány és az OTP néhány ezres valutaalapú hitele után betiltotta azt. Talán nem is a várható árfolyam emelkedés miatt, hanem hogy ne idegen (magyar ?) banktól függjenek állampolgárai. Már ez is felvet egy kérdést, hogy a magyarnak nevezett állam kormányainak milyen elkötelezettsége lehet a nemzettel szemben?

A közvagyon kirablása és a gyarmatosítás miatt rettenetesen sérülékeny magyar gazdaságra pedig a valutaalapú hitelek óriási veszélyt jelentettek már a kezdetektõl. Igaz a jelen kormány felismerte a veszélyt és lépett is valamit ebben az ügyben.

A jövõre vonatkozóan megszüntette a valuta alapú hitelt azok esetében, akik most, nem valutában kapják a fizetésüket. Ezzel tulajdonképpen el is ismerte a korábbi gyakorlat hibás voltát, azonban senkit nem volt felelõsségre azok közül, akik a hibás szabályozásban vétkesek. Álláspontom szerint kötelezõ volna e felismerést a múltra is kiterjeszteni. Ha a jövõben nem törvényes olyan személyeknek adni valutaalapú hitelt, akiknek az árfolyam ingadozás gondot jelenthet, akkor miért nem lehet a hibás gyakorlatot visszamenõleg felszámolni?

Álláspontom szerint itt az állam hibázott, mert engedte a bankárkaszt hazai képviselõit csalni, s ennek helyrehozása is az állam feladata lenne: egy állami mulasztást – in integrum restituició – kiigazító és azonnali, kormányzati lépéssel.

Milyen indokai lehetnek egy ilyen eredeti állapotot helyreállító döntésnek?

Elõször is bankárok jól tudták, hogy az csalás, ha õk csak számolási alapként használják a valutát. (tehát nemcsak hibás a termék, hanem csalási szándékú)

Másodsorban tudták, hogy Svájcot is szeretné az EU bekebelezni, különösen a bankárkaszt által gerjesztett euro válság leküzdése okán, ezért ilyen ott a kamat.

Harmadszor azt is tudták, hogy a frank: a világ „menekülõ valutája”, s ha nem sikerülne a bekebelezés, akkor is jelentõsen emelkedni fog a frank árfolyama.

Negyedszer, a fenti bennfentes információk egyenként is megalapozó erõfölényt, minden állam törvénye tiltja. Különösen, ha egyoldalú is a szerzõdésmódosítás!

Ötödször, az arányos kockázatviselés és a jó erkölcs hiánya miatt a szerzõdések már aláírásukkor érvénytelennek minõsültek, s a bank nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható! (sajnos ez utóbbi még a magyar államra is teljesen igaz!)

Végül a legfontosabb indok: a magyar állam nem engedheti meg a bankoknak –akik nagy részét fillérekért adta el, s elõtte még közpénzbõl fel is tõkésítette –, hogy az így becsapott, kijátszott magyar állampolgárok fizessék meg azt a bankadót, amit a kormány a korábbi extraprofitjukra kívánt ráterhelni!

A mai bankvilág ereje erõteljesen koncentrálódik. Az USA államaiban pár év alatt ment tönkre közel 200 kis és középbank, akiket a nagyok felvásároltak. (Marx jut az ember eszébe, aki szerint a nagyhalak megeszik a kicsiket!) Mindez azt mutatja, hogy mára szélsõségessé vált a kapitalizmus is, éppen úgy, mint a bolsevizmus. Talán vissza kellene térni azon korok erkölcseihez, amikor hasonló problémával küzdött meg az emberiség! Íme néhány idézet, azon idõkbõl:

„Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván;…” (Jézus szavai: Lukács, 6,35)

„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté, 6,24)

III. Jenõ pápa 1150-ben kihirdette:

„Aki többet követel vissza, mint amekkora a kölcsönadott összeg, az uzsorásság bûnébe keveredik. Minden uzsorának számít, amivel megnövelik a kölcsönadott összeget.”

V. Kelemen pápa (1311-ben), ezt írta:

„Nullával egyenlõ és semmis minden olyan törvénykezés, amely megengedi a kamatot.”

S végül aquinói Szent Tamás sorait idézném:

„A pénz csak fizetõeszközként használható fel, tehát a hívõk nem fizetnek kamatot. Kamatra kölcsönözni bûn.” (azonban elismerte a használat során nem fogyó dolgok haszonbérét, sõt a külön megállapodás alapján fizetendõ nyereségrészesedést és kártérítést is.)

Azonban Kálvin János (1509-1564) megengedi a kamatszedést, ha az összhangban áll a méltányossággal és a testvéri szeretettel. Szerinte az uzsorával ellentétben a kamat ne legyen tilos, különben a nyereségre törekvõ kereskedõ lehetetlenné válik. Ugye mindannyian érezzük, hogy mekkorát változott azóta a világ erkölcsisége, hogy eltûrjük a leggátlástalanabb csalásokat is, mert a bankra (vagy inkább a bankárkaszt parazitáira) szüksége van a gazdaságnak és a politikának is?

Csakhogy éppen azt a feladatát nem teljesíti, amire szükségünk lenne. Nem segíti a reálgazdaságot feltápászkodni, mert a pénzt fegyverként használja ellenünk, s azzal akarja megvalósítani az új-rabszolgaság intézményeit, amelybe már az államot is beszervezte. S így a politikai osztály tagjai is ragaszkodnak a pénz hatalmához, mert õk megfertõzõdtek a kufár vírus által, s nem a lelkiismeret nyomatja velük a szavazógombot, hanem a bankárkaszt.

Csakhogy nem számolnak a következményekkel. A magyar néplélek elkötelezett ugyanis az igazságosság mellett, s nem fogja eltûrni a kamatrabszolgaságot. Így a kormány kénytelen lesz jóvátenni elõdeinek hibáit, ha nem akar egyre erõsödõ ellenállást.

A Magyar Államnak igen komoly légtornász mutatványt kell most bemutatnia. Úgy kell egy vékony kötélen egyensúlyoznia, hogy ne essen le, de ne feszítsen ki másik kötelet, mert akkor már nem lenne többé légtornász. Ne ûzze ki a csaló bankárokat, de tegye helyére a cselekményeket és regulázza meg a csalókat! Olyan intézkedéscsomagot akarunk tehát, ami biztosítja, hogy ne csak a bankárok gyarapodjanak törvénytelenül, de ne is a közpénzek terhére oldódjon meg az ügy. A propaganda persze azt harsogja, hogy meg kell menteni a hiteleseket, de itt a magyarság „hitelessége” a tét, hiszen a jóhiszemû emberek becsülete és egzisztenciája van veszélyben, s a családi fészket, vagyonkájukat, életüket kell menteni! Tehát csak az eredeti állapot helyreállítása az egyetlen út, amelyben a felelõsség arányában viselje a három fél a kamatterheket, azonban a becsapottaknak ne lehessen nagyobb terhük, mint amit egykor vállaltak!

A banki forrásszerzés konkrétumait körüllengõ homály pedig olyan hatalmas visszaélési lehetõséget sejtet, amivel valamit kezdeni kell….

Szeged, 2011-10-12 Dr. Bene Gábor S.