Korszakváltás közelsége miatt recseg a világgazdaság? I.rész

Korszakváltás közelsége miatt recseg a világgazdaság? I.rész

(Elõször három levélrészlet, majd következik az elemzésem!)

„A szegény dolgozik a gazdag kizsákmányolja. A katona megvédi mindkettõjüket. Az adófizetõ fizet, mindhármukért. A munkakerülõ pihen, mind a négy helyett. A részeges iszik, mind az öt helyett A bankár átveri mind a hatot. Az ügyvéd becsapja mind a hetet. Az orvos megöli mind a nyolcat. A sírásó mind a kilencet betakarja földdel. A politikus pedig mind a tíznek a nyakán élõsködött...de ha elfogy a dolgozó, kit ver át a bankár, s kibõl élnek a többiek?”

„És újra itt állunk egy éhséglázadás, vagy joghelyreállító szabadságharc küszöbén. A kérdés az, hogyha egymillió ember meg meri tenni a lépést és nem fizet a bankoknak - mert nem tud fizetni annyit, amennyit követelnek tõle -, akkor az állam, a közhatalom, a rendõrség mit tesz? Vajon a semmi hasznot, csakis kárt okozó külföldi érdekeltségek védelmében a saját állampolgárainak ugrik, ha kell tûzzel-vassal, fegyverrel és vérrel, de kiteszi

az utcára a dolgozó polgárait, azok gyerekeit, nyugdíjas szüleit? Vagy mi lesz? Annyi itt az elemzõ, sokat látó, halló, okos kollega. Szerintetek mi lesz? Ki mellé fog állni a hatalom? Kinek a felhatalmazása által? A választók vagy valaki más érdekeit fogja szem elõtt tartani? És mit tesz? Ha ellenáll a tömeg, mert egy millió család az már majdnem az ország fele, akkor

közéjük lövet? Mert ha egyszer ellenállnak, akkor ott az üres ígéretek, a szép szó már nem fog segíteni. A bankok továbbra is zsarolni fognak, mert olyan pénzeket követelnek már most is, amihez semmilyen joguk nincs, csak mert gyávák a törvények hozói. És ha az utcára küldik a családokat, akkor miben, és kiben lehetne még reménykedniük? Mert azzal még nem lesz meg a követelt pénze a banknak sem!. Eladják az embert is, mint személyes adóst, valahova rabszolgának, vagy szervdonornak? Mi a cél ezzel, és ki fogja megállítani a katasztrófát? Mert, hogy jön a katasztrófa az tuti! Hány embernek kell majd meghalnia, hogy valami olyan történjen, ami megállítja ezt a folyamatot? És ki fogja vállalni mindezért a felelõsséget??”

„Én csak azt nem értem, hogyan lehet valaki annyira szûklátókörû és tájékozatlan, hogy még a kormány segítségére számít! Ez kb. olyan fokú naivitás, mintha a Sátán közbenjárására várnánk avégett, hogy üdvözüljünk, s a Mennyekbe kerüljünk!

A Magyar Érdekképviseleti Szövetség Mozgalom (Magyar-Ész) a héten egy búcsúlevelet kapott egy budapesti családtól, az öngyilkos családapa, aki a napokban önkezével véget vetett életének, azt írta: "A kilátástalanságba és az éhezésbe elfáradtam." Azt tudjuk, hogy a család banki hitelt vett fel, amíg volt munkája a családfõnek addig tudták a banki törlesztõ részletet fizetni. Az elhunyt apa vegyészként dolgozott egy gyógyszeripari cégnél, de munkája megszûnt, innen kezdõdött a kilátástalan helyzetük. Nem tudták fizetni a banki hitelüket, ezért egy uzsoráshoz fordultak, aki halálba kergette a családapát. Hátrahagyta két gyermekét, az egyik 12 a másik 14 éves, az anya idegileg összeomlott, feje felett összecsaptak a hullámok, helyzetük egyre kritikusabbá válik. A család kálváriájának nem kellett volna halállal végzõdnie. Hol marad a kormány és a banki segítség? Ennyit ér egy ember élete?”

Ma Magyarországon a frank árfolyam a legjobban figyelt mutató, pedig annak csekély köze van a hitelesek problémáihoz. Sokkal inkább az egyoldalú szerzõdésmódosítás az, ami ezt a meglepõ hazai hitelválságot okozta. Ahogy az ingatlan hitelek lufijai is kipukkadtak, úgy fog majd a svájci frank alapú hitelek luftballonjai is szétpukkadni!

Elõször is tisztázzuk, hogy a bankok – pontosabban a bankárkaszt – van uralmon ma, Magyarországon is. Ezért a bankok nem hajlandóak eltekinteni az egyoldalú szerzõdésmódosítás lehetõségétõl, amelyre egyébként egy (rossz) törvény adott lehetõséget a számukra. (azt most ne kutassuk, hogy milyen lobbi tevékenység eredményezte a törvényt, de valószínûleg nem kevés szavazatot kellett megvásárolniuk érte.)

Miután a hazai alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank uralja – amely sem nem magyar, sem nem nemzeti, sem nem bank – így a külföldi tulajdonú kereskedelmi bankoknak nem volt lehetõségük a hazai kamatszint mellett arra, hogy az egyre vadabb profitszerzés érdekében a hazai kamatszintet csökkentsék le, s ezzel újabb százezer magyart csábíthassanak bele az adósságcsapdába. Erre volt válasz a „kreatív” megoldású ún. „svájci frank alapú” hitel, melynek költségei (tehát a kamaton kívüli fizetnivalók) óriásiak voltak ugyan, de a kamat – hála a svájci központi banknak – igen alacsony szinten állt akkoriban. Hasonló „kreatív” módszerekkel megpróbálkoztak a bankok más környezõ államokban is, de jelenleg még nálunk a legnagyobb a baj.

Mivel az anyabankok államaiban tilos egyoldalú szerzõdésmódosítást alkalmazni, így ezt a rafinált módszert - nálunk próbálták ki elõször. A csábítóan alacsony kamatok persze sok új „kuncsaftot” csaltak lépre, s a banknak az is megérte volna, ha nem emelkedik a frank árfolyama, hiszen így is megvolt rajta a tisztességes haszon. Csakhogy Svájc, nem akar csatlakozni az EU államaihoz, sõt nem akar részt venni az euró megmentési akció pénzügyi finanszírozásában, s e tények nagyon felbosszantották a bankárkaszt agy-trösztjét! A végsõ célhoz - Európa teljes egyesüléséhez -, egy sokkal nagyobb pénzügyi zsarolásra van szükség, egy olyan hatalmas világválságra, mint amit a húszas évek végén szenvedett el a világ. Ezért fog ez rövidesen bekövetkezni, s addig is a magyar hitelcsapda „melléktermékei” fizetnek óriási ’kamatokat’ a fel sem vett svájci frankok után, árfolyamveszteségként.

Európa teljes egyesítése okán gondolhattak csak arra, hogy a külkereskedelmi mérleg lerontásával a svájci kivitelt lenullázzák, s ezzel olyan helyzetbe kerül majd a svájci állam, hogy kénytelen lesz végre csatlakozni az Európai Egyesült Államokhoz.

Szakmailag persze meg lehetne mondani, hogy körülbelül hol lehet a svájci frank egyensúlyi árfolyama. Azonban az OECD / Washingtoni konszenzus óta a reálgazdaság és a pénzgazdaság fokozatosan elvált egymástól, s a reálgazdaságban megtermelt profit nagy részét átszívja a pénzgazdaság. Tehát nem a valódi értéket elõállítók, hanem inkább a pénzvilág aratja le a haszon nagy részét. Miután a bankárkaszt uralja a reálgazdaságot és a köztájékoztatást is, így teljesen öntörvényûvé vált. Ezért a pénzvilágban várható kimeneteket a reálgazdaság elemzésébõl már régen nem lehet biztonságosan levezetni. A bankspekuláció pedig éppen erre épül, s bár a növekedés mellé egyenrangú szempontnak állítja az igazságosságot papíron a konszenzus, de mégsem érvényesül ezen fontos szempont megfelelõ súllyal!

Miután csak a pénzvilág boszorkánykonyhájában mûködõ bankárkaszt lehet olyan helyzetben, ahol a semmibõl – szinte korlátlanul – állíthat elõ a virtuális pénzt és Svájc ennek a boszorkánykonyhának egyik alközpontja volt eddig, azonban mára ezen alközpont már feleslegessé vált a bankárkaszt számára. Sõt ma már úgy tûnik, hogy tõlük is át akarja venni a teljes pénzfelügyeletet! Eközben sajnos a gyengélkedõ eurótól menekülõ (német-francia-olasz) magánszemélyek is segítettek felhajtani a svájci frank árát, de ez nem lett volna elegendõ a jelenlegi valóban hatalmas emelkedéshez, ha nem lenne mögötte a bankárkaszt fejlett infrastruktúrája, zsaroló technikája, médiabirodalmának hatása.

Miután a világgazdaság felgyülemlett virtuális pénzügyi eszközei mára, már a reálgazdaság termelésének tízszeresét – de egyes elemzõk szerint az ezerszeresét is – eléri, így nem lehet pontos elõrejelzéseket, de még következtetéseket sem levonni. Sajnos a pénzügyi minõsítõk, kockázati besorolások és nagyon labilis tõzsdék uralma érezhetõ most, amely szintén nem kötõdik az értékteremtõ termeléshez, hanem csak a médiadiktatúra híreihez és elemzéseihez. Ezen utóbbiak igazgatják a világ gazdaságát, teljesen elszakítva a valós teljesítményektõl, mint ahogy a GDP is elszakadt a valós pénzügyi állománytól.

Az elmúlt évek manipulált pénzügyi válságai és a politikai osztályok gyávasága azt mutatta, hogy a pénzvilág mûködéséhez sem a nemzeti hatalom képviselõi, sem a nemzetközi hatalmi centrumok nem igazán mernek hozzányúlni, bár idõnként egy két határozott nyilatkozat elhangzik, de gyakorlati intézkedések nem történnek!

Pedig, ha nem alakul ki egy határozott szabályozórendszer a pénzvilág mûködése kapcsán, ha nem fékezõdik le a bankárkaszt hatalmának átterjedése a pénz és média birodalomtól a politikai és reálgazdasági szférába, akkor a pénzügyi mûválságok fel fogják õrölni a termelõszféra erejét.

2008-ban látszott erre a legnagyobb esély, mert az akkori ingatlan fedezeti válság után, volt féléves idõszak arra, hogy megzabolázzák a pénzvilág szerencselovagjait, s akkor nyílt egy lehetõség hatalmi konszenzusra, valamint pénzpiaci reformok bevezetésére. Ám a politikai osztályok függõsége és nemzetállamok közötti rivalizálás meghiúsította ezt a lehetõséget. A bankárkaszt és a pénzintézetek ügyesen kihasználták a helyzetet, s olyan óriási bankmentõ csomagokat zsaroltak ki a közpénzekbõl, melyek az államok eladósítását is növelve elõrevetítik az egyre közeledõ újabb és újabb „válságok és mûválságok” gerjesztését. A világ gondolkodóinak fel kellene ismerniük, hogy a pénz-kapitalista rendszer ezen formája nem mûködõképes, s a mesterséges pénzszûke vagy pénzelvonó taktika tragikus dolgokat eredményezhet a közeljövõben.

Valójában tehát nem a kapitalizmus bukott meg, hanem annak a virtuális pénz-multiplikációra épült bank és hitelminõsítõ rendszere.

A hazai bankrendszer természetesen ugyanúgy mûködik, mint az anyabankjai, csak éppen a törvényi szabályozás miatt nincs lehetõsége otthon a hitelszerzõdések egyoldalú módosítására! Tehát a bankok csak részben hibáztathatóak a kialakult helyzetért, de az állam szerepe sem elhanyagolható. Hiszen nem korrigálták a rossz törvényeket, nem tértek vissza a legalább ezer éve elkezdõdött sajátosan magyar jogrend és alkotmányfejlõdés elveihez! Ha visszatérnek, akkor a modernizált állami struktúra mellett is védelmet biztosított volna az alkotmány ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok semmilyen uzsora jellegû kamatot – sajátos, egyoldalú szerzõdésmódosításokat –, ne alkalmazhassanak! Ám így a kispénzûeknek kimódolt „termék”, egy alapvetõen „hibás termék” került forgalomba, sõt a banknak az egyoldalú lehetõsége a szerzõdésmódosításra még azt is engedi, hogy még túlszámlázási lehetõsége is meglegyen. Jelenleg megállapíthatatlan a hitelesek tényleges tartozási összege, mert a bankoknak törvényi (?) lehetõsége az, hogy szinte annyit számítsanak föl, amennyit akarnak.

(csak óvatosan kérdezem, hogy milyen törvény lehet az ilyen?)

Ha a bankoknak nem lenne titkolnivalójuk….

A bankok az egész világon – kivéve a kamatot tiltó muszlim világot - a társadalmak nagyobb rétegének az izzó gyûlöletével állnak szemben, s ennek éppen a bankárkaszt gátlástalan profitéhsége az oka! A magyar állampolgárok sem értik, hogy mi történik velük! Mert nem képesek eligazodni a zavaros jogszabályi környezetben, nincs elég pénzük a méregdrága ügyvédi költségekre, s az igazságérzetüket is felháborítja a kifosztására való nyilvános törekvés. Sajnos nincs egyéni megoldás a svájci frankban eladósodottak számára csak akkor, ha elkezdik az önszervezõdést, s erõs érdekképviseletet építenek ki! Csak akkor tudnák kierõszakolni a helyzet tisztázását a kormányon keresztül, mert az árfolyamfék-program sokkal inkábba bankoknak biztosítja a szerintem jogosulatlanul magas profit megszerzésének a lehetõséget, s nem a hitelesek kifosztásának megszüntetését. Gyurcsány-Oszkó, majd a Bajnai magatartáskódex ötlete sem vált be, hiszen a bankok nem azért spekuláltak a frank erõsödésére, hogy – ebbõl a minden valószínûség szerint központilag bennfentes információból – ne óriási extraprofitot realizáljanak, hanem „jótékonyan” megelégedjenek azzal a kamattal, ami a szokásos. Mivel a banknak nem származna semmi vesztesége abból, ha nem hajtaná be az uzsorakamatot (ráadásul még árfolyamnyereségnek álcázva!), ha csak az anyaországában szokásos kamatot szedné be. A kormány sem veszítene a népszerûségébõl, ha ezt a bankoknál elérné, hiszen még az európai bankszövetség is rosszallóan vizsgálja a kelet-Európai devizahitelesek helyzetét. Bár a jelenlegi kormányunk éppúgy nem kérdezte meg az embereket, az állítólagos mentõcsomag kapcsán, mint az elõzõek sem. Hosszabb távon csak az jelenthet megoldást, hogy visszatér a közpénzrendszer bevált megoldása, s ezzel pénzbõséget teremtve sikerülhet teret adni az emberi tevékenységnek, alkotóképességnek-kreativitásnak, de ehhez kell a történeti alkotmány!

Szeged, 2011-08-18 Dr. Bene Gábor S.