A nemzeti összefogás múlhatatlan szükségességérõl!


A nemzeti összefogás múlhatatlan szükségességérõl!



A napokban jártam Hódmezõvásárhelyen, ahol rendvédelmiek, tûzoltók, katonák tüntettek magánérdekeik védelmében. Átvittem nekik pár száz darab szórólapot, amelyben kifejtettem azokat az igazságokat, amelyeket nem akar felismerni a magyar társadalom. (a szórólap szövege a cikk végén csatolva) Hosszasan beszélgettem Szima Judittal, aki az egyetlen valóban független rendõrszakszervezet nagy tekintélyû vezetõje. Az õ kiállása és bátorsága példamutató lehetne a magyar közszolgálatnak, csakhogy azt már elérte a ravasz háttérhatalmi erõ, hogy neki is gyanús már mindenki, aki közelít hozzá.


Sajnos a bankárkaszt olyan pénzügyi erõvel bír – ha törvénytelenül és fedezet nélkül adja is kia bankókat –, hogy ebben a mai világban (ahol persze nincs „összeesküvés”) nem tudunk ellene fellépni, mert megosztanak minket. Leszoktattak az elemzõ és józan gondolkodásról, de a pénzvezérelt agymosás médiahülyítése még el is kábít bennünket. Mi pedig hisszük a hazugságaikat, elfogadjuk a semmit sem érõ pénzüket, s gyanúsan tekintünk egymásra, mert állítólag mindenkit beszerveztek már!


Pedig ez lesz a vesztünk! Ha nem tudunk bízni a másik magyarban, akkor ezek biztosan ki fognak minket irtani. Álmaimban így is azokat a bádogvárosokat látom, amelyeket a naiv és tisztességes magyarok milliói töltenek majd meg, a hitelt felvevõ meggondolatlanságuk okán. Mert elfeledték az õseink megtapasztalt intelmeit: „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” vagy: „A kitartó munka meghozza a gyümölcsét!” Ugye a kitartó hitelfelvételrõl nem szól mondásunk? Szegény nagybátyám még a lottóra is nemet intett, mondván: „nekem kivan a pénzem”! Neki tehát csak annyi kellett mindig, amit a két dolgos kezével meg tudott keresni. De nyerni, vagy elõre felvenni pénzt, nem volt hajlandó soha.


A hazai problémák persze éppen azon a kábító és csábító trükkökön épült fel, amelyek elhitették az emberekkel, hogy: nekik ez jár! A trükkök százait persze az intelligensebb réteg is „bekapta”, s a kapzsiságot belénk oltó kufárság ezen, nagyot mosolygott, majd elkezdte behajtani a kamatos kamat és költségek törlesztéseit. A törlesztés persze nemcsak a bankárkaszt stílusa, mert még a magyar emberek is törlesztenek most: a rendõrökkel szemben.



A rendõrök 1956-ban nem a törvénytelen hatalmat védték, hanem a népnek adták a fegyvert. Sajnos a helyzet megváltozott, s a rendõrök bennünket vertek 2006 õszén, s kifejezetten a törvénytelen hatalom mellé álltak, mint ahogy az ügyészek, bírák, de az államigazgatás tagjainak nagy része is. A 2006-os munka azonban valóban meghozta a gyümölcsét, mert a magyar társadalom nem állt most melléjük. Nem mentek a Kossuth Lajosról elnevezett térre ki azok a tisztességes százezrek, akiket a gyurcsányimus magánhadseregévé tett készenléti rendõrök vertek, rugdostak, lõttek. Pedig milyen egyszerû lett volna a helyzet, ha a tömeg most is az utcára vonul, hiszen most a rendõrség valószínûleg nem esett volna neki saját kollégáinak, nem lõtték volna ki azok szemét, nem rúgják le azok veséjét. A mostani nagy egyetértést csak a 2006-os erkölcstelen magatartás akadályozta meg, hiszen a most kilakoltatók is a rendõrséget használják fel mocskos céljaik elérésére.


Ráadásul a követelések – amit a rendõrök megfogalmaztak, ismét nem a nemzeti célok irányába hat, s nem a közjó elérését célozza, hanem egy szûk rétegnek (rendõröknek, vámosoknak, katonáknak, tûzoltóknak) a magánérdekeit.



(Záradék Szima Juditnak: Kedves Judit!


Addig a pillanatig, amíg nem érti meg minden magyar ember, hogy a magánérdek elõtt kell érvényesülnie a közérdeknek, amíg nem ismeritek fel, hogy közös a magyar rendõr és az összes magyar ember érdeke, s csak együtt tudunk kikeveredni abból a bajból, amit a bankárkasztot kiszolgáló pártpolitika okozott, addig nem leszünk képesek a pártok fölött és a gyakorlatban is összefogni: addig hitegetnek és letarolnak minket!)



Most olvastam el Lengyel Karcsi versét. S mintha õ is ugyanazt érezné, amit leírtam:



"Rendõr! Ne menj a végrehajtóval!



Neked is van hiteled!



Nem erre esküdtél.



Ne bántsd a magyart!



Ne õrizz vámost és pergõ dobot!



Üszköt ne dobj néped fedelére,



mert neked sem lesz hová megtérni!"




Szeged, 2011-05-29 Dr. Bene Gábor S.




A oldal:



A r e n d v é d e l m i d o l g o z ó k h o z !



Mi - a Közvagyon Résztulajdonosainak PJT tagjai, akik közel tíz millióan vagyunk - elutasítjuk a pártok kizárólagosságát a közhatalom gyakorlásában. Az állam régóta nem a közjót szolgálja, hanem magánérdekeket!


A köznép csak a hibás döntések anyagi felelõsségét viseli, s a hatalmi csoportok egymást csak ostorozzák, de nem mondják ki a hibás döntések eredetét a világ bankárkasztjának kiszolgálását! Mi nem ismerhetjük a jelen gazdasági nehézségek mélységét, mert mindent titkosítanak. De hivatkozva a pártok által agyonhallgatott magyar Történeti Alkotmányra: SZERZETT JOGRÓL VALÓ LEMONDÁST, KIZÁRÓLAG a TELJES NEMZET MEGKÉRDEZÉSÉVEL törvényesíthetne, még egy jogfolytonos közhatalom is!


A Történeti Alkotmány - amely az ország egyedüli törvényes alkotmánya - nem tesz lehetõvé sem 2/3-ad, sem 4/5-öd "többséggel" meghozott döntést, amely ellentétes az igazságos és méltányos magyar jogrenddel. Mi azért akarjuk újjáéleszteni a magyar öntudatot, hogy önszervezõdõ közjogi harc segítségével lerázzuk végre magunkról az idegen jogrendet!


2006-ban sokan felismerték már a (de jure) illegitim jogrend hibáját, ám a valódi alkotmányos rend visszaállítását az önök egyes szolgalelkû kollégái közremûködésével akadályozták meg.


A jelen (de facto) törvényesség viszont csalásra épül, mert a politikai osztály 1989-ben: tévedésbe ejtette és azóta is tévedésben tartja önöket, s a társadalom jó részét. Vessünk ennek véget, s állítsuk vissza a szerves jogfejlõdésben mindig megújuló történeti alkotmányt!


Vegyünk példát az alkotmányosságért küzdõ elõdeinkrõl: Rákóczi, Kossuth, Deák céljairól, a Nemzeti Hadseregrõl és az 56-os Pesti Srácokról. De ne feledkezzetek el 2006 tüntetõirõl sem, akik kicsit hamarabb ébretek a többieknél (és ne azonosítsátok Õket a provokátorokkal)!


Csatlakozzatok a közjogi harcunkhoz!



Dr. Bene Gábor S. 70/360 3595


www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cikk



B. oldal:



Bele kell-e törõdni abba, hogy folyamatosan hazudnak a pártpolitikusok?
hogy szakértelmükkel, “eltüntettek” kb. 37000 milliárd Ft közvagyont?
hogy, 220 md $ után fizetünk évi 1830 md Ft kamatot, járadékot?
hogy, állampolgárból alattvalóvá félemlítenek?

NEM, NEM és NEM! Szervezd a Nemzeti ÖSSZEFOGÁST!


Céljaink:


1. civilek rendszerváltó összefogása az erkölcsös nemzetért


2. szegénységünk okainak feltárása, és orvoslása


3. történelmi alkotmányunk és 1956 teljes érvényre juttatása


4. tisztességes közélet, nemzeti szakértõkbõl álló kormány


5. emberjogi- és valódi nemzeti érdek-képviselet


6. a magyar árúk, munkahelyek támogatása az EU helyett


7. alkotmányos rend és ökoszociális közjó


Minden civil szervezetnek és egyénnek itt a lehetõség a társadalom (pártpolitikai) megosztásával szembeszállni. Nem bal és jobboldali vak hitet, hanem a közjóért küzdõ alázatos összefogást hirdetett Széchenyi István gondolata: "A pártoskodás megosztja a nemzetet".


Vessünk véget a megosztásnak!