Rövid, nyílt levél a rendvédelmi dolgozóknak!


Rövid, nyílt levél a rendvédelmi dolgozóknak!



Igaz, ti vagy a kollégáitok vegzáltak, vertek, fújtak le könnygázzal minket 2006-ban. Ám a magyar ember mindig nagylelkû volt, még az ellenfeleivel szemben is. Költõt idézek:


„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tõle kérek kenyeret
s csak õ, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bûnös is, magyar….”


Ám amikor elolvastam a szórólapotok 8 pontját, akkor visszarettentem.


Ti még most sem álltok ki a nemzet mellett, s csak magatokra gondoltok?


Ti még most sem értitek, hogy 2006-ban értetek is tüntetünk?


Hányan hallgattátok pedig a Kossuth téren, amint felvázoltam a jövõt?


Amint kértem, hogy: gondolkozzatok!


Vegyétek észre azt, hogy ti is sorra kerültök.


Rátok sem lesz szüksége ennek a törvénytelen rendszernek, amely jogfolytonos a Rákosi-kádár diktatúrával!


A Húsvéti Alaptörvény óta persze lehet azt mondani, hogy már nem jogfolytonos azzal, de ez is hazugság, hiszen nem tértünk vissza a történeti alkotmányhoz, csak látszatra.



Nos, amíg ti nem juttok el oda, hogy Dzsida Jenõ szavai szerint ne legyen más testvéred csak a magyar, addig mi, nem támogathatunk benneteket!



Én azonban segítek. Kijavítom nektek a 8 pontos követeléseteket, s ezzel gyertek ki az utcára! Íme:



Nemzetünk védelmében követeljük – nemcsak a rendõrök –, de mindenki számára:



1. „Halálpálya” helyett, kiszámítható tisztes megélhetést biztosító Életpályát mindenkinek!



2. A Történeti Alkotmány a nemzeté, a szerzett jogoktól az alapján: nem fosztható meg senki!



3. Az egy fõre lebontva kisebb GDP-t produkáló lengyel bérszintet biztosítsák mindenkinek!



4. Minimálbér tízszeresénél senki ne kaphasson többet, de minden bér legyen inflációkövetõ!



5. Senkit ne lehessen éhbérért dolgoztatni az állítólagosan törvényes „közhatalomnak” se!



6. A munka, lakhatási jog, egészségmegõrzés biztosítása a "minket képviselõ" állam feladata!



7. Korszerû és nemzetvédõ államot akarunk, de a bevált történelmi hagyományaink alapján!



8. Követeljük a bankárkaszt kiszolgálása helyett a jogok és kötelezettségek egyensúlyát!



Ha ezzel a 8 ponttal fogtok tüntetni, ha a teljes társadalom érdekében léptek fel, akkor úgy fogunk hozzátok viszonyulni, ahogy 1956-ban viszonyult a nép a rendõrséghez!


Ne feledjétek! Akkor egyetlen rendõr sem volt hajlandó a tömegbe lõni! Az általatok írt 8 pontot pedig felejtsétek el, mert az egyéni jó, csak a közjó után valósulhat meg! BG