Milyen trükkökkel vernek át bennünket?

Milyen trükkökkel vernek át bennünket?

Az alábbi anyagot már régen ismerem, de a magyarmegmaradásért.hu oldalon újra olvasva úgy gondoltam: közre kell adnom, hiszen ki tudja hol, s milyen változatban próbálkoznak majd megismételve a trükköt azon erõk, amelyek a nemzet elpusztítására, értékeinek megszerzésére törekszenek.

„Pár éve megjelent néhány ,,tisztességes" kereskedõ Szerencsen és környékén. Felderítették a nagyobb összefüggõ cukorrépa földeket, gazdáikat megkeresték. Ajánlatot tettek a földek két-három éves bérletére. Elõre kifizetik a bérletet, a szerzõdés lejárta után a gazdáé marad a föld, szólt az ajánlat. Rendeltetésszerûen használják, nem lesz gond a talajjal.

Vonzó volt az ajánlat, a bizonytalan termés helyett egy biztos bevétel, annyit hoz a bérlet, mint a jó termés esetén az átvevõ ad. Ráadásul dolgozni sem kell, aggódni az idõjárás miatt. A pénz is itt lenne, elõre két-három évre. Ki tudja, mi lesz itt két év múlva, ez meg biztos. Nem bíztak azonban a gazdák a "hintásokban", nincs jó hírük. Amerre járnak, kifizetetlen számlák, becsapott gazdák emlegetik õket. Mit tegyenek? Ügyvédek sora segít a szerzõdések megfogalmazásában. Sikerül. Némi ajvékolás után aláírják a kereskedõk a bérleti szerzõdéseket. Jön a vetés ideje.

A gazda kíváncsi, mit ültet a bérlõ a földbe. Hiába adta bérbe, mégis csak az övé, az õ földje. Kimegy a határba, semmi mozgás. Kimegy másnap is, de semmi. Nem érti a dolgot. Az elsõ évben az új ,,gazda" nem ültetett semmit. Aztán a másodikban sem. Nem azért bérelte
a földet, hogy ültessen bele, fáradjon vele, naponta aggódva nézzen az égre, hol esõt, hol napsütést kérve a Teremtõtõl. Más tervei voltak az újgazdának.

A cukorgyár az õsz beköszöntével várta a répát. Jött is egy kevés, a kicsiktõl, akik nem adták bérbe a földet, illetve azoktól, akik nem hittek a kufároknak. Erre azonban nem lehetett alapozni a termelést. A környéken répa nincs, külföldrõl hozatni költséges. Csökken a termelés a gyárban. A feleslegessé vált dolgozóknak felmondanak. A harmadik évre addig jutott a dolog, hogy bezárták a gyárat. Nem érdemes cukorrépát termelni a parasztnak, ezért nem foglalkoznak vele, áll a hírekben. Ha nincs répa, nincs termelés, nem kell a gyár sem.

Az üres gyárat õrzik, a fémek kelendõek a környéken. Az õrzés is tetemes összeg. Jön az ötlet, bontsuk le. Egyszeri költség, nincs vele többet gond. A jó ötletet hamarosan a tettek követik. Rohammunkában ledózerolják a cukorgyárat. Mire a régi gazda visszakapta a földet, lejárt a bérlet arra már fölösleges volt répát ültetni, nem volt hova, kinek leadni.

Fenti minta jól mûködik, behelyettesíthetõ a répa más terményekre is. A következmények láthatóak. Munkanélküliség, emelkedõ árak, elégedetlenség. Természetesen a valódi felelõsök a háttérben maradnak. Az általuk irányított médiában a hír annyi ezzel kapcsolatban, hogy a paraszt nem termel, nem éri meg neki, ezért kell nekünk többet fizetnünk a cukorért.

Így lesz a parasztból bûnbak, akit naponta szidunk, ha elkészül a teánk, kávénk, vagy ha lesz még mit befõzni a nyáron.

((Zárójelben jegyezném meg, hogy az õsi, nálunk honos gyümölcsfák szaporítása is tilos. Csak az uniós fajtákat lehet szaporítani. Azt, amelyiket évente többször kell permetezni, mindenre érzékeny. Mákot is csak olyat ültethetünk, amit õk engedélyeznek. Fogalmuk sincs róla Brüsszelben, milyen íze van egy jó kis házi tökös-mákos rétesnek. Vajon a mi gyerekeink, unokáink tudni fogják?) beküldte: laporzó)”

Nos, ezek után mit kellene tennie a „nemzeti kormánynak”? Szép csendesen megszervezni a gazdáknak a cukorgyártás kisüzemi lehetõségét. Lehetõleg úgy, hogy ha maga a répa termelése nem is hozna hasznot a gazdáknak, de a cukorgyártás „résztulajdonosaiként” megkapnák a megfelelõ részesedést. Erre azért is óriási szükség lenne, hiszen a profin rejtõzködõ gyarmatosítók képviseleti intézménye (gyengébbek kedvéért az EU), bármikor trükközhet, s új szabályozásokat vezethet be, pl. eltörli a területalapú támogatást, csökkent a kvótát, stb. De így, nem lenne gond a répatermeléssel, mert a késztermékbõl származó profitnak legalább felét ki lehetne osztani a „gyártulajdonosoknak”! A cukorgyár (de bármilyen élelmiszer feldolgozó) ugyanis, csak akkor tud jól mûködni, ha van elegendõ nyersanyag beszállító. S a szerzõdéses termelõknek ezért kellene minimális hozzájárulás fejében résztulajdont biztosítani az üzembõl. Tudom, hogy az lenne a legjobb, ha mindhárom pillér (termelés-feldolgozás-értékesítés) magyar érdekkörben mûködne, s így a piaci versenyt, de még a multik illetve a gyarmatosítók nyomását is elbírná a „hangya szövetkezet szerû” magyar érdekszövetség, s valóban ezt kell kitûzni célul. A cél és a lehetõség azonban nem mindig eshet egybe, s a cél fokozatos megvalósítása is több, mint a lehetõség teljes elszalasztása. (sajnos most, ez utóbbi látszik valószínûnek!)

Lehet, hogy csak azért kellett kiábrándítani a parasztságot a szövetkezés sok elõnnyel járó lehetõségébõl, hogy teljesen tönkre tudják tenni az önellátó képességû Kárpát-medencét? Tessenek csak gondolkodni ezen!

Szeged, 2011-05-14 Dr. Bene Gábor S.

Ui:

junius 6-án este 18 órától Kalocsán a Mûvelõdési Házban fogok elõadást tartani az Alkotmány és a jogfolytonosság kérdéseirõl.

Tehát arról, hogyan csapnak be minket a bankárkaszt hazai kiszolgálói!