Bevezetõ gondolataim a 2011. évi Alaptörvény hibáiról.

Bevezetõ gondolataim a 2011. évi Alaptörvény hibáiról.

Talán kicsit messzirõl indulok, de mindez nagyon is szükséges ahhoz, hogy górcsõ alá lehessen venni azt az anyagot, amelynek elemzése elõttünk áll.

1920. június 4-én szétszabdalták Magyarországot, 1944. március 19-én a német, majd folyamatosan szovjet megszállás alá kerültünk, de azóta sem kaptuk vissza függetlenségünket. Még a szovjet kivonulás elõtt, D209 és társai segítségével megszállta az országot a bankárkaszt pénzügyi rendszere, s lehetetlenné tette a magyar önrendelkezés jogának visszaszerzését. Ezen pénzügyi megszállás lerázásához pedig arra lenne szükség, hogy a magyar nemzet erõsödjön meg lélekszámban és tudásban, s minden magyar állampolgár legyen tisztában az õsi alkotmányosságunk lényegével, annak közjót – tehát a tisztességes egyéni életet is – szolgáló rendszerével. Ám sajnos a társadalom „latin-amerikanizálódott”, mert nem a középosztály erõsödött meg, nem az vált széles réteggé, hanem egy szûk gazdag réteg vált ki a társadalomból és az emberek nagy többsége vagy mély-nyomorba lesüllyedt, vagy pedig a nyomor elkerülése ellen való küzdelem tölti ki mindennapjait, mialatt a rajtunk élõsködõ idegen bankárkaszt és lakájai dõzsölnek az adósságcsapdából származó jövedelmükön. Ha a társadalom tagjainak zöme a nemzet tagjává érik, akkor lesz lehetõségünk a bajaik orvoslására, s akkor a nemzetpolitika valódi képviselõi ki merik majd mondani, hogy igényt tartunk a gazdasági, politikai, pénzügyi önrendelkezésre.

A jelen „alkotmányozási” fázisban a képviselõk - deklaratív formában ugyan -, de helyreállították azt a magyar alkotmányosságot, amelyet már 1989-ben kellett volna, hiszen a mindenkori magyar képviselõknek (legitimitásuktól függetlenül), ez lett volna a kötelessége. A megkésett jogfolytonosság helyreálltás azonban formai és tartalmi hibákban is szenved. Az, hogy az 1989. XXXI. törvény egyértelmûen a bolsevik hatalmi struktúra tagjainak átmentését szolgálta nem kérdéses. Az viszont, hogy a jelen alaptörvény célja valójában a bolsevik hatalomgyakorlási forma fenntartása, vagy a hagyományos magyar közjogi gondolkodáshoz való visszatérés elsõ és bátortalan lépése: nehezen dönthetõ el. 1949-ben az akkori alkotmánynak csúfolt hatalmi szabályzat megalapozott egy olyan államberendezkedést, mely az MSZMP vezetõ szerepének határozott kinyilvánításával, mind a végrehajtó hatalom, mind a törvényhozás és a bírói hatalom irányítását maga alá rendelte. Ebben a kérdésben viszont nem történt alapvetõ változás sem 1989-ben, sem 2011-ben, hisz a médiabefolyásolásról hallgató, a „szabad választásokon” gyõztes párt(ok) vezetõ szerepérõl, sõt annak kizárólagos, semmivel nem korlátozható döntési jogáról, ma sem vitázik a nép. Sõt, még az Ogy. által megválasztott AB tagok döntése is, csak párthatalmi korlátot kap azzal, hogy a kormány megszorításait nem véleményezheti!

Megjegyzem: a 99. számú módosítás (amelyet sajnos visszavontak) nagy lépést jelentett volna, mert a közjogi hagyományainktól teljesen mértékben idegen Alkotmánybíróságnak, adhatott volna értelmes feladatot azzal, hogy megszabja számára a határozathozatal alapvetõ kereteit. Az utolsó kormánypárti módosító javaslat szerint az Alkotmánybíróságnak (AB) az alaptörvény mellett a történeti alkotmány, illetve a sarkalatos (kétharmados) törvények alapján kellett volna meghoznia döntéseit. A javaslat elfogadása azt eredményezte volna, hogy az AB-nek valóságos munkát kellett volna végeznie az eddigi látszattevékenysége helyett. Miután a történeti alkotmány jogelveit kibontja – és azoknak a szerves jogfejlõdését kidolgozza –, egy olyan egyértelmû és a történelem által kicsiszolt rendszert kellett volna figyelembe vennie, amely nemhogy bizonytalanságot okozott volna, hanem az évszázadok alatt bevált rendszer továbbfejlõdését segítette volna elõ. Ugyanis csak azok számára nem egyértelmû, hogy mi számít történelmi alkotmánynak, akik hatalmi gõgbõl és az abszolút igazságtól való félelmükben azon hazugságokat terjesztik, miszerint nem lehet régi (akár évszázadokkal ezelõtt meghozott) törvényekre hivatkozni. Érdekes, hogy az angol közjogban ez nem okoz problémát, csak nálunk lenne belõle gond.(?) A javaslatban szereplõ sarkalatos törvényeknek az AB általi felülvizsgálata azonban valóban más kérdés. Szerintem azokat is a bevált természetjogi alapelvekkel kellene összevetnie az AB-nek, mert az alaptörvény és a sarkalatos törvények lehetnek mellérendelõ viszonyban is, hiszen csak a történelem viharait kiállt elvek lehetnek maguk is mércék (ilyen a történeti alkotmány kicsiszolt elvrendszere), és az összes többi (pl. alaptörvény, sarkalatos törvény) megmérendõ törvények és a fejlõdés által változtathatók lehetnek csupán. Igaz elismerem, Európa nem ezt az utat járja 1789 óta, de nálunk éppen a magyar alkotmányosság okán, csak 1919-ben kezdõdött a jakubinus-bolsevik terror!

Az említett 99. sz. módosító indítványt azonban az Országgyûlés alkotmányügyi bizottsága hét igen és tizenkét nem szavazattal vetette el. Mivel a bizottság egyharmada támogatta a módosító indítványt, a házszabály értelmében a javaslatról a plenáris ülésnek is szavaznia kellett volna, de Lázár visszavonta. A javaslatot támogatták a Jobbik képviselõi, sõt Gaudi-Nagy Tamás kijelentette, hogy a javaslat lehetõséget ad arra, hogy az Alkotmánybíróság a ( pártja által visszaállítani kívánt) történeti alkotmány alapelvei alapján hozzon döntéseket. Ezzel szemben Gulyás Gergely az alaptörvény egyik szövegezõje szerint az indítvány minden pontja tragikus következményekkel járna. (vajon kire lenne tragikus következménye? Talán a hatalomban megmaradt bolsevikokra?) Lázár nem árulta el, hogy ki volt a módosító javaslat szerzõje, de sajnálatosan nem látták át a képviselõk (különösen a jogászok), hogy mennyire fontos kérdést vetett fel Lázár. A frakcióvezetõ szerint a javaslat nagy vitát váltott ki a frakcióban és a jogi szakmában is. Álláspontom szerint azonban nem kapott a vita elég nagy nyilvánosságot, mert a hatalom is visszariadt attól a lehetõségtõl, hogy a bevált és igazságos jogelvek fogják felülírni a végre megszerezett 2/3 többség döntéseit. További komoly szakmai vitákra lenne szükség abban a kérdésben is, hogy a sarkalatos törvényeknek és az alaptörvénynek milyen viszonya lesz egymáshoz, illetve a történelmi alkotmány alapelveihez? Ha ugyanis ezt a módosítót tragikusnak ítélték meg (pl. Gulyás Gergely), akkor sajnos Én is tragikusnak ítélem a jövõnket. A történelmi alkotmányra való tartalom nélküli hivatkozás ugyanis, csak a bolsevik-globalista típusú állami irányítás továbbvitelét, fennmaradását jelentheti, s nem a valódi rendszerváltást!

Nézzük, milyen feladatokat kellett volna a 2/3-nak felvállalnia:

1./

A jogfolytonosság helyreállítása csak fokozatosan történhet, mint 1920. I. törvényben. De az új alaptörvényben kell megállapítani, hogy a katonai és pénzügyi megszállás korszakaiban hozott törvények és rendeletek csak addig maradhatnak érvényben, ameddig az AB azokat felül nem vizsgálja a történelmi alkotmányosságunk alapelveivel való összehasonlítás keretében, illetve a felelõs minisztériumok elõterjesztik, a képviselõk pedig elfogadják az új szövegeket.

2./

Az 1949. évi XX. törvény és annak valamennyi módosítása, illetve az AB-nek azon döntései és kiegészítései, melyek az 1989. XXXI. tv szövege alapján születtek, azonnal hatályukat vesztik. Helyettük az alaptörvényt is korlátozó szokásjogi igazságosság lép életbe. Ezzel elkezdõdik az államszervezet bevált intézményeinek visszaalakítása, illetve a túlhaladott intézményeknek a szerves jogfejlõdéssel való átalakítása. (Pl. felsõház 1956-os választási elvek szerint.)

3./

A mellérendelõ hatalommegosztás elvének rendszeréhez az alaptörvényben szabályozni kell az államfõ jogait, amelyek vagy a legutóbbi szuverén államunk kormányzói státuszát, vagy az egykori Kormányzó elnöki jogkörét adja meg. „Az ország jövendõ kormányrendszerét minden részleteiben a nemzetgyûlés fogja megállapítani, addig pedig, míg ez a fentebbi elvek alapján megállapíttatnék, az országot […] közmegegyezéssel kinevezett kormányzó elnök, Kossuth Lajos fogja a maga mellé veendõ miniszterekkel […] kormányozni.”

4./

A mellérendelõ hatalommegosztás elve alapján vissza kell állítani a vármegyei önkormányzatok ellenõrzõ szerepét a központi hatalommal szemben, s nem formailag kell a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalomtól elválasztani, hanem tartalmilag is. Azaz nem lehet több hatalmi ágnak tagja egyszerre egy személy és a pártoknak sincs lehetõsége arra, hogy az alsóházon kívül más hatalmi szervben jelen legyenek. A felsõház csak párton kívüliekbõl állhat, az államfõt csak közvetlenül választja a nép, az igazságszolgáltatás szereplõit pedig csak az államfõ nevezheti ki, de csak a felsõház javaslatára.

5./

Végül a legfontosabb: a szuverenitás kérdése! Akár a külsõ, akár a belsõ függetlenség esetében ki kell mondanunk, hogy a magyar szuverenitás nem a királyé, de nem is a népé, hanem az igazságos joguralom letéteményesének, a Szent Koronának a birtokában van. Igaz – éppen a mellérendelés okán – a nép (pontosabban annak nemzetté tudatosult része) éppen az ellenõrzés jogával élve, minden esetben szembeszegülhet az alkotmányellenesen mûködõ hatalommal, ha az megszegi az (Szent Koronába rejtett) igazságos és méltányos jogelveket.

6./

Amíg mindezt nem ismeri fel a 2/3-ad hangadó rétege, s nem adják át ezt a tudást a társadalomnak – különösen az értelmiségnek–, addig bármikor bevezethetõ (az agymosó közbeszéd segítségével) újra a nyílt diktatúra, amelyet ma, globalista köntösbe rejteget a bolsevista érdekû rendszerváltók garnitúrája.

7./

Amíg nem pereli be a egy tisztességes magyar kormány azokat a bankokat, amelyek meghosszabbították hiteleikkel a kádári diktatúra haláltusáját - s ezzel adósságcsapdába és egy közvagyon kirabló ál-demokráciába kényszerítették a magyar nemzetet -, addig az életszínvonal romlás és az erkölcstelenség egyre nehezebben titkolható diktatúrája folytatódik Magyarországon!

Pedig már a nagyvilág lassan ráébred a helyzet tarthatatlanságára, s növekszik a kulturális kreatívok száma. Sõt pár éve egy dán, (név szerint: Jens-Peter Bonde) aki európai parlamenti képviselõ is, tett egy érdekes bejelentést. Szerinte az írországi népszavazás miatt megbukott „lisszaboni szerzõdés” alapvetõen kérdésessé tette az eddigi európai modellt, s új, konföderatív államszövetségre alapozó alternatívát kell kidolgozni. Utalt arra is, hogy ennek csak a magyar közjogi gondolkodás lehet az alapja, Magyarország Szent Koronájának értékrendje, hatalommegosztási rendszere, amely teljesen eltér a megszokottól.

Szeged, 2011-04-26 Bene Gábor S.