A nyugati mintájú értékrend.

Bene Gábor S: A nyugati mintájú értékrend.

Mottók: Tudással a gyûlölet ellen!

Tudással a polgári álságosság és a globalista bosevik-burzsoázia ellen!

Higgye el a kedves olvasó, hogy az egykori elvtársak 1998-ban hirtelen átalakultak. Este lefeküdtek mint veretes kommunisták, majd másnap liberálisként ébredtek! A napokban találkoztam ismét Szozsenyicin örök érvényû gondolataival, amelyet nem lehet eléggé az agyunkba vésni ahhoz, hogy értsük a mai világ átalakulásának nagy trükkjét, s a kommunistákat olyan megvilágításban is tudjuk szemlélni, hogy õk valójában a vörös rongyokból szivárványszínûbe öltözött globalisták!

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemû európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bõrt igénylõ hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.” (Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin)

1989-ben sokan fellélegeztek, hogy megbukott a bolsevista rendszer, s meg fogunk szabadulni elõbb-utóbb a rendszert mûködtetõ, s a valódi kommunista (közösségi?) elveket is hamisan hirdetõ párt minden szemetétõl. A szovjet mintáról átalakított államkapitalista termelési mód akkor valóban megbukott, de a szocialista párt által átmentett „ál-szocialista-magánkapitalizmusban” azonban – a társadalom nagy többsége számára – csak lassan leplezõdik le a bolsevik banda hataloméhsége és erkölcstelen, nemzetellenes gátlástalansága. Sõt még ennél is lassabban az a nyugati értékrend, amely nemcsak elfogadta tárgyaló partnerként a véreskezû gyilkosokat és elvtársait, hanem egyenesen hatalomban is tartja õket, hiszen nekik még annyi gátlásuk sincs a néppel szemben, mint az egykori népköztársaság középvezetõ rétegének, illetve az MSZMP egyszerû tagjainak. No persze nem szeretném õket sem felmenteni, de azt világosan kell látni, hogy õket éppen olyan erõs agymosás alatt tartották, mint ma a társadalom nagy részét. (Jelen írásom mottója ezért még az is lehetne:

„ha a nyerészkedést megszünteti a világ, vele együtt megszûnik a zsidókérdés is”)

Vajon ledõltek-e már azok a tabuk, amelyek a nyugati értékrendet védik?

A nyugati világ „modern” liberalizmusának hatásait, csak egy évtizede kezdte érezni a hazai társadalom, s erre sokan úgy reagáltak, hogy visszakanyarodtak a bolsevik gondolkodás bugyraihoz, s a szélsõbaloldali eszmerendszert kezdték magasztalni. Az mindenképpen igaz, hogy soha nem térhetett volna vissza ismételten - egy ilyen hamis irány, ha nincs a politikai és gazdasági kapitalizmus ennyire mély erkölcsi válságban. A válság ugyanis valójában nem is „pénzügyi”, hanem az erkölcstelenség okozta manipulációs válság, amelynek a megjelenési formája kötõdik a pénz másodlagos – ún. spekulatív szerepéhez. A nyugat értékrend ugyanis csak papíron létezõ fogalmak összességébõl áll, amelyek a gyakorlati életben egyre szûkülõen valósulnak meg, sõt egyre inkább az értékrendi elvek ellenkezõjét kezdik jelenteni a szavak.

A legjelentõsebb társadalmi érték az alkotmányosan rögzített ún. „emberi” méltóság, amit a közszabadság hordozna. Ám a mai, egyre zavarosabbá váló értékrendben maga a kifejezés, tehát a közszabadság is önkényesített, az igazság fogalma viszont teljesen relativizálódott. A jog - Magyarországon az idegen jogrend - pedig egyenesen a pénzhatalom mozgatta pártérdekek hordozójaként jelenik meg. Ha alaposabban belegondolunk a hatalom gyakorlás lényegébe akkor rádöbbenhetünk, hogy a származékos képviselõi hatalom valójában: pártfegyelemre épített diktatúra.

A szépen hangzó képviseleti demokrácia ugyanis nem egy értékrendet, hanem egy hatalmi centrumot jelent, ahol a kormányzás igazolhatósága, a kétes döntések felelõsségének alapos szétterítése az igazi cél. Így valójában nincs is törvényileg rögzített – pontosabban a magyar hagyományoknak, lelkiségnek megfelelõ – értékrend a magyar nép és a politika tudatában, de közbeszédben végképp nincs!

Ezen értékrend nélküli helyzet azonban, mégsem ennyire egyszerû!

1948-ban fogadta el az ENSZ, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

Ennek 30 cikkelye határozza meg az alapvetõ polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokat, melyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra és politikai meggyõzõdésre való tekintet nélkül. Ennek a legfontosabb elemei a következõk:

• jog az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz;


• jog a mûvelõdéshez;


• jog a kulturális életben való részvételhez;


• jog a magántulajdonhoz;


• védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elõl;


• a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága;


• a vélemény és kifejezése szabadsága.

Mindez sajátosan mutatja a nyugati világ álságosságát, hiszen ezek a jogoknak nincs igazán szankciójuk, s csak akkor szokták õket elõvenni, ha valahol nem a nyugati „pénz- érdekeknek” megfelelõen történnek a dolgok.(pl. Irán.) Viszont olyan szövetségesek esetén, akik bizony százszorosan megsértik, soha nem hivatkoznak rá. (pl.USA háborúi, vagy Szaud Arábia ahol megkövezik a házaságtörõt)

Ez a nyilatkozat alapját képezi két, kötelezõ erejû ENSZ-egyezménynek. Elõször a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, másodszor a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, melyekre én is folyamatosan szoktam hivatkozni, hiszen ezeket állandóan figyelmen kívül hagyják akkor, ha nem a globális kapitalizmus érdekeit képviseli. Márpedig e két okmány minden hiányossága ellenére, alapvetõen nem a globális pénz-kapitalista világ érdekeit képviseli! Ilyenkor felmerül a gondolkodó emberben a kérdés: kavics került a gépezetbe, vagy port hintenek a szemünkbe?

Az állítólag – pontosabban papíron – egyenrangú polgárok mellérendeltsége, éppen az õsi erkölcs liberális zuhanásának következtében a jogok-kötelezettségek összhangját bontotta meg. Pedig erre az erkölcsre épült magyar társadalom 1944-ig, s nagyon is jól mûködött! Írom ezt annak ellenére, hogy az a társadalom sem volt teljesen tökéletes, mint ahogy sehol a világon másutt, nem jött még létre tökéletes társadalom. Akkoriban azonban még nem volt akkora ereje a társadalmat megosztani szándékozó sajtónak, s nekünk azon a szellemiséghez kellene visszakanyarodnunk úgy, hogy az 1956 õszén felmutatott erkölcsi nemesedést kellene hozzáadnunk a történelmileg jól megalapozott jogrendünkhöz. A valóban bizalmi alapra épített választásokkal, a médiamanipulációtól mentes intézményi vezetés szerintem nagyon is jól tudná helyettesíteni a jelenlegi erkölcsi válság idején a mellérendelést, ha legalább megtörténhetne – a választott vezetõk számonkérésének gyakorlata –, s szigorúan biztosítanák a közjóért történõ tevékenység befolyásolhatatlanságát a kampányban elhangzó vállalások beváltásának kötelezettségét. A társadalomnak szüksége van ún. nemes értelmiségre, tudással rendelkezõ vezetõrétegre, de nincs szüksége despotákra és akarnokokra, de fõleg nincs öntömjénezõ, nemzetüket eláruló pártpolitikusokra! A vezetõ legyen inkább elöljáró, s hassa át a tevékenységét a megválasztók érdekképviselete, az igazságos, szociális elosztásra irányuló törekvés, tehát a közjó szolgálata. A hagyományos magyar értékrendi sorrendet éppen a bolsevik és globalista liberalizmus miatt szükséges átértékelnünk, s olyan új technikát kellene bevezetnünk, amely kizárja „megosztásunkat” akár materialista-idealista, akár baloldali-jobboldali, akár vallási-faji különbségek mentén. Ezen hatalomszerzési technikák ugyanis az „Oszd meg és uralkodj” kiszolgálói. Ha minden megosztási kísérlet ellenére egységes nemzeti akaratot mutatunk fel a Szent Korona történeti alkotmányosság visszaszerzésének frontján, akkor – de csak akkor – fogjuk elérni a célunkat! Ám ha a különbözõségeink kerülnek elõtérbe, s az „õsmagyarvallás” fog szembeszegülni a keresztény/keresztyén vallásokkal, vagy a baloldali gondolkodás fogja a jobboldalit tovább gyûlölni és fordítva, akkor ne számítsunk a magyar megmaradásra, mert akkor magunk is segítettünk a nemzet egységének szalámizásában. (Természetesen nem a felelõsségrevonások elmaradására, s valamilyen hamis megbocsátásra gondolok, hiszen a bûnöket igazságos bírói ítéletekkel kell "honorálni" mindenképpen!) A véleménydiktatúra média hatalma által terjesztett álságos közgondolkodás a megosztás erõsítését szolgálja mindig, hiszen minden civil erõt megpróbál rábeszélni a pártalakításra, ami kifejezetten a további megosztást erõsíti. A másik közgondolkodást befolyásoló erõ az a közoktatás, ahol még ma is hatalmas lehetõsége van a polgárinak minõsített pénzuralmi véleménydiktatúrának. S nemcsak az általános és középfokú iskolák szintjén jelentkezik ez a probléma. Az egyetemek, tanszékek élén visszamaradt bolsevik káderek közül sokan még ma is terjesztik azon marxista-neoliberális téveszme szellemiségét, amely a globalista pénzbirodalom hatására a kapitalista magántermelés oldalára állt, hiszen meg volt gyõzõdve arról, hogy ez a termelési mód szolgálja a liberális tévtant: a fenntartható fejlõdést, valamint a marxista hatalmi célok „pénzeszközökkel történõ” megvalósulását. (lásd: Kína!)

A keresztény erkölcsiséget elvetõ nyugati értékrendtõl tehát abszolút nem idegen a cinizmus, szemtelenség, hataloméhség, gátlástalanság, rombolási hajlam, kultúra- és szellemellenesség. Ezek mai megtestesítõitõl, azaz a globalista bankárkaszttól és azok kiszolgálóitól nem várhatunk tehát többet mint a bolsevik gyilkosoktól. Az a gondolat, amely a privatizáció és az adósságcsapdába csalás eredõjét meghatározza, kétségkívül globális, de már több ezer év óta! Mivel egész életemben mély sajnálatot éreztem a zsidóság szegényebb rétege iránt, s számomra nem jelent problémát az igazság kimondása, így bátran idézem Aquinói Szent Tamás gondolatát, amelyet természetesen nem csak a zsidókra, hanem - származásától függetlenül - minden globalista bûnözõre kellene a mai államhatalmaknak érvényesíteni: "Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni õket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek." „A zsidók uralma” c. mûvébõl való idéztem okán, ne érjen olyan vád, hogy csak keresztény szerzõt szólaltatok meg, nézzünk egy rövid gondolatot a zsidó származású, – kereszténynek tehát semmiképpen nem nevezhetõ – Marx Károly 1843-as anyagából: "Ha a társadalomnak sikerült a zsidó sajátságos lényét, a nyerészkedést megszüntetni, akkor a zsidó megszûnt létezni" Egyszerûbben fogalmazva tehát: ha a nyerészkedést megszünteti a világ, vele együtt megszûnik a zsidókérdés is! S mivel nem tekintem a zsidóság egészét nyerészkedõnek, így nem kívánom a zsidóság egészét minõsíteni sem kommunistának, sem globalistának, tehát jelen esetben csak arról a vékony, de gátlástalan rétegérõl beszélek, akik Budapesten svájcisapkának mondták a Szent Koronánkat, vagy a keresztények legyilkolásának spontán vágyát érezve, ezt csak úgy benyögték a Tilos Rádió mûsorába. Mindezt sajnálatos módon, a szabadságra oly kényes nyugati értékrend békésen eltûrte.

Ami persze a nyugati értékrend címkéje alatt megjelenik manapság a napilapokban, vagy a televíziók mûsorában, az olyan hihetetlenül ártalmas évek óta, hogy szerintem éppen idõszerû lenne a társadalom morális színvonalának megmentése. Sajnos, soha nem lehetett volna ezt megtenni nemzetünkkel, ha nem akadt volna mindig pár kollaboráns magyar, vagy magyarul beszélõ befogadott, aki hajlandó volt baksisért elárulni a közjót! Az erkölcsi mélypont talán még nincs itt, de a szellemi és gazdasági válság valószínûleg rövidesen oda juttat bennünket. A 2006-os Erkölcsi Forradalom éppen erre a furcsa helyzetre kívánt választ adni, de a hamis közbeszéd olyan mélyen beépült a társadalomba, hogy bár sokan megértették a Kossuth tér üzenetét, de a többséghez vagy nem jutott el, vagy nem volt képes feldolgozni, megérteni! A kettõsmérce, illetve a hazugságállam elleni harchoz nagyon nagy szükség lenne a szellemi forradalmunk – vagy ha úgy jobban tetszik - megújhodásunk lényegi összefoglalására, mert a harchoz szükséges szellemi muníció sajnos nem könnyen elérhetõ, s nem is könnyen érthetõ. Tûzzük ki célul azt, hogy a legegyszerûbb emberek is legyenek képesek a szavainkat helyesen értelmezni, tegyük végre egyértelmûvé, hogy a liberális közbeszéd milyen csúsztatásokat alkalmazott, s akkor minden épeszû magyar meg fogja érteni, hogy: 1956 példájaként csak alulról szervezõdõ mozgalom képes megmenteni az országot, csak alulról megbízott vezetõk lesznek alkalmasak a közjó érdekében kiállni és az alkotmányosságunkért tenni is! A média által felépített „hõsök” erre alkalmatlanok. A nyugati mintájú értékrend viszont minden pillanatban szedi az áldozatait, s gyermekek és felnõttek egyaránt áldozatul esnek a trendi marhaságoknak, televíziós agymosásnak. Ahogy csak lehet: Tegyünk ellene!

Mozdítsuk elõ a nemzeti önszervezõdést, amely együtt jár a szemfelnyitó tudás megszerzésével, s mindez megalapozza az alkotmányos jogtudatunk visszaszerzését!