Bene Gábor: Március Idusán.

Március Idusán.

Valahogy nem arról az 1848. márciusi történésekrõl szóltak most a megemlékezések, amelyekrõl szerettem volna hallani. Minden egyes beszédbe beleszövõdött a napi pártpolitika, minden szónok a pártjának az álláspontját erõsítette a „márciusi ifjak tetteirõl” való megemlékezés kapcsán. Mindez sokak számára természetes, nekem azonban nem az. Én valami tisztát szerettem volna kapni március idusán. Valamit, amit nem kell sem Fidesz, sem szocialista, sem LMP szemüvegen keresztül nézegetnem, sõt még a Jobbik kétségtelen igazság-nagyítóján sem. Ám szinte minden hazugság a mai világunkban, mindent hamisítanak, szétbeszélnek, vagy elhallgatnak, esetleg alaposan átalakítanak. Fel is tettem magamnak azokat a kérdéseket, amelyeknek a kibeszélését nagyon régóta hiányolom a médiában, s az utcai megemlékezéseken.

1848-ban volt – e forradalom?

Ha volt, akkor törvényes volt, vagy törvénytelen?

Elõzmények:

1847/48-ban sûrûsödtek a válságok jelei Európában. Az állítólagos „népek tavasza” csak részben a túlzásba vitt kizsákmányolásnak és az ebbõl eredõ társadalmi feszültségeknek az eredménye. Valójában a felvilágosodásnak nevezett „nagy elsötétedés” megosztást is szolgáló ideológiái ugyanis, felgyorsították a népek beolvasztásának erõszakos folyamatát, de a forradalmak közvetlen kiváltó oka mégis inkább az általános európai pénzügyi válság volt. (Lehet az nem véletlen, hogy mindig a bankárkaszt politikája okozza a válságát a világnak?)

A pénzhatalom által gerjesztett pénzszûke ugyanis, gazdasági válságot okozott, ezzel létrehozta a társadalom feszültséget. Ehhez járult hozzá a valós ellentét a régi arisztokrácia, s az új pénzmágnások között, ami olyan érdek forradalmakat generált, amely láncreakció szerûen terjedt.

Ebbõl a helyzetbõl egyedül a magyar törvényes ”forradalom” volt a kivétel, hiszen hazánkban éppen a nemesség állt az alkotmányos berendezkedés modernizálásának élére, s elõjogaikról lemondva elkerülték az összeütközést a magyar társadalom más csoportjaival.

Igaz nálunk is megjelent a polgári átalakulás igénye, ez azonban nem rombolással, hanem jogkiterjesztéssel akarta a változást. Mindezt a reformkor szellemisége már meglehetõsen elõkészítette, viszont az uralkodó Habsburgok abszolutizmusa, igen nehéz helyzetbe sodorta a magyarságot, hiszen a pénzszûke nálunk még erõteljesebb volt, mint Ausztriában, vagy Csehországban.

A forradalmak láncreakciója:

jan. 12.: Palermóban

febr. 8.: Piemontban

febr. 17.: Toscanában

február 22.: Párizsban

márc. 3.: az utolsó magyar rendi országgyûlés alsótáblája Pozsonyban felirati javaslatot fogadott el az alkotmányos átalakulásról

1848. márc. 13.: Bécsben.

1848. márc. 15.: Pesten történt egy vértelen erõdemonstráció

1848. márc. 17.: Berlinben, tört ki radikális megmozdulás.

A francia forradalom indoka, társadalmi és ideológiai bázisa:

Lajos Fülöp polgárkirálysága a monarchistáknak illegitim, a köztársaság híveinek monarchia, a francia nacionalistáknak és bonapartistáknak pedig azért elfogadhatatlan, mert nekik csak és kizárólag Napóleon öccsének fia, Louis Bonaparte uralma hiányzott.

1./A Francia nagypolgárság tehát ki volt rekesztve a hatalomból, így a céljuk egy mérsékelten liberális, de alkotmányos monarchia volt. Ezért õk cenzusos választásokkal törekedtek hatalomszerzésre, s mivel Lajos Fülöp polgárkirályságának nem volt valódi társadalmi-politikai bázisa, így bár szerette volna, de nem sikerült átalakítania a rendszert alkotmányos monarchiává. Bázis nélkül tehát, bukásra volt ítélve!

2./A közép- és kispolgárság is a hatalmat szerette volna megragadni, de a céljuk az általános választójog és a közjót szolgáló köztársaság. (Ez volt a legveszélyesebb irányzat a nagypolgárság bankárkasztja számára, s így õket akarták ellensúlyozni, és szembeállítani a legkiszolgáltatottabb réteggel, a fellázított munkássággal!) Az osztályellentéteket elutasító konzervatívok ellen azonban, „láthatatlan kezek” terelték egységfrontba az ellenzéket. Majd a liberális nagytõke egymásnak ugrasztotta akiket csak lehetett, és az alkotmányozó nemzetgyûlés közép-kispolgár képviselõivel összeszövetkezve, véres eszközökkel letörik a munkásokat.

3./ Az új, harmadik erõként megjelenõ francia munkásság - amelyet a pénzkartell háttérügynökei is gerjesztettek -, célul tûzte ki a szociális és igazságos állam megvalósítását. Az ideológiai háttér miatt rövid idõ után szembe kerültek a liberális nagyburzsoázia bankárkasztjával, mert azok nem akartak sem szociális, sem igazságos államot, hanem a régóta áhított pénzhatalmi diktatúrát akarták megvalósítani. Április 23.-án választással létrehozták az elõzõleg már bevált és általuk jól irányítható alkotmányozó nemzetgyûlést. (Gondoljanak erre azon magyar testvéreim, akik nem Joghelyreállító, hanem alkotmányozó Nemzetgyûlést akarnak Magyarországon ma!) Mindezt, az általános választójog alapján, mert akkor már nagyon is tudták manipulálni a tömeget. Több mint 9 millió polgár szavazott, de a speciálisan francia hagyományú alkotmányozó gyûlés többsége mérsékelt republikánus, vagy az „elsötétedés” kapcsán erkölcsi züllésnek indult, s így a modern pénzkartell által megvásárolható, megtéveszthetõ személybõl lett képviselõ. Így ne is csodálkozzunk, hogy felléptek az alaposan felcukkolt és rombolásra is hajlamos munkások ellen. A június. 23-án kitört párizsi munkásfelkelést, a tejhatalommal felruházott Cavaignac tábornok három nap alatt brutálisan leveri. November 21-én pedig a köztársaság sokadik alkotmányát kihirdetik, s ezzel Franciaország prezidenciális köztársaság lesz. Amelyben azóta is, csak a látszólag szabad választásokon dõl el: kit választ a nép a pénzkartell felkínált jelöltjei közül. Ahol nem a köztársaság, hanem a gyarmatokról beözönlõ javak biztosították a „fejlõdést”, illetve a relatív jólét anyagi alapjainak nagy részét külsõ forrás biztosítja máig.

A törvényes magyar forradalom rövid története.

A folyamatról maga Kossuth nyilatkozta a következõket:„…a program, melyet az 1847-48-i országgyûlésen keresztülvittünk, egyenesen azon reformmozgalom eredménye, mely már 1790 óta fennállott az országban: e program alapelvei nyilvánosan megvitattatnak éveken keresztül, évekkel a februári forradalom elõtt, s mi ez izgató eredmény befolyása alatt semmit sem változtattunk”

Kossuth a pozsonyi Országgyûlés alsóházában már februárban bejelenti felirati javaslatát a közteherviselés kimondása, a kárpótlás melletti azonnali jobbágyfelszabadítás, a városi kérdés megoldása, a nép felruházása politikai jogokkal és felelõs magyar kormány kinevezése ügyében. Törekvéseinek nagy lendületet adott az utolsó rendi országgyûlésen a párizsi forradalom híre, hiszen Kossuth javaslatát az alsóház ezúttal egyhangúan elfogadta. Ám a bécsi kamarilla azonnal felismerte a veszélyt, s Bécsbe rendelte a Nádort és helyettesét, hogy a fõrendiház ülését meghiúsítsa. A fõrendiház valójában csak a bécsi forradalom kitörésének másnapján március 14-én fogadta el a javaslatot, s a pesti forradalom, valamint István nádor hatására az uralkodó (V. Ferdinánd) április 11-én szentesítette is a törvényeket. Ezzel a törvényes rend szerint, maga a „közjogi forradalom” vált törvényessé, hisz minden a magyar alkotmányosság szabályai szerint történt. A „márciusi ifjak” fellépése tehát abban különbözött más „forradalmaktól”, hogy nem történt sem rombolás, sem gyilkolás. Az úgynevezett forradalom tehát a pesti radikálisok nyomásgyakorlása volt a fõrendekre és az uralkodóra. Irinyi József például Kossuthtal egyeztetve március 12-re elkészítette az országos petíciós kampány elsõ változatú 12 pontját, amely, Kossuth felirati javaslatán alapult, bár azt helyenként ki is egészítette, de lerövidítve fogalmazta meg. Annak a végleges szövege készült el a bécsi események hírére, s a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése is belekerült március 14-én. Ez lett a híres, a Landerer nyomdában kinyomtatott 12 pont!

A törvényhozás trükkjei.

A bécsi forradalom kitörésének hírére a felsõtábla megszavazta a felirati javaslatot, majd az Országgyûlés három hét alatt megtárgyalta és el is fogadta az áprilisi törvényeket. Ezt a jogalkotói száguldást tette szükségessé a bécsi Államkonferencia ellenállása, amely március végén a legfontosabb törvények megakadályozásával fenyegetett, s a velük való tárgyalási munkában vállalt oroszlánrészt gróf Batthyány Lajos, István nádor és Deák Ferenc.

Március 18-án az Országgyûlés mindkét táblája elfogadja a közteherviselésrõl, az úrbéres szolgáltatások megszüntetésérõl és az egyházi tized eltörlésérõl szóló tv-t.

Március 20-án az alsótábla elfogadja az évenkénti országgyûlésrõl szóló és a sajtótörvényt.

Március 23-án az Országgyûlés felterjeszti a független, felelõs magyar kormányról szóló törvényjavaslatot.

Március 28-án Az uralkodó intéz leiratot az Országgyûléshez, melyben az önálló had- és pénzügy elfogadhatatlanságát, s a nemesi kártalanítás biztosíték nélküliségét kifogásolja. A leirat hatására Batthyány lemondást nyújt be. Március 31-én mégis elfogadja az uralkodó a törvényeket, mert Pesten a közhangulat kifejezetten az udvar ellen fordul, s ennek hatására és megszületik az elfogadó leirat.

Április 2-án az Országgyûlés megszavazza a 3 millió forintot az udvartartás költségeire.

Április 3-án befejezõdik a Nemzetõrségrõl szóló törvény vitája. A nádor felterjeszti jóváhagyásra a kormány minisztereinek névsorát.

Április 4-én felterjesztik a népképviseletrõl szóló törvényt.

Április 5-én a kormány elutasítja az újoncozást az Itáliában harcoló hadsereg számára.

Április 6-án az alsótábla elfogadja a Partium visszacsatolásáról és a megyei választásokról szóló, és a vallásügyi törvényjavaslatot. Ugyan ezen a napon határozatban mondja ki az Országgyûlés a horvátok szabad nyelvhasználatának tiszteletben tartását.

Április 7-én Az alsótábla elfogadja az Erdéllyel visszaálló unióról szóló törvényjavaslatot. A király aláírja jobbágyfelszabadításról szóló és a független magyar kormányról szóló törvényt, valamint a miniszterek kinevezését.

Április 10-én V. Ferdinánd jóváhagyja a népképviseleti törvényt, majd berekeszti az Országgyûlést. A Batthyány-kormány Pozsonyban tartózkodó tagjai leteszik az esküt, s ezzel megszületett az elsõ felelõs magyar kormány.

Az áprilisi törvények kiemelkedõ fontosságúak voltak a társadalom modernizálásában, de lerakta a fegyvert a monetáris diktatúra elõtt, viszont lerakta egy polgári Magyarország alapköveit is.

A korabeli Európához viszonyítottan egy demokratikus választási rendszert és az azon alapuló népképviseleti országgyûlést hozott létre. Bár az ország államformája továbbra is királyság maradt, azonban nem szabadultunk meg a Habsburg uralomtól. Megvalósította az Erdéllyel való egyesítést, de felszámolta a sajátos magyar joguralom „ál-feudalizmusának” önvédelmi rendszerét. Azonban megszüntette az elõzetes cenzúrát is, bár az üzleti alapon szervezõdött lapkiadás nem vált nemzeti érdekûvé, sõt, sajnos nagyon is szabadossá, sõt felforgató liberálissá vált. Az apostoli királyság nagy lépést tett a vallási szerepének leépítése, és az összes vallás – létszámtól független – egyenjogúsítása felé, aminek negatív következményeit manapság érzékeljük leginkább. Az örökváltság azonnali és kötelezõ volta, valamint annak általános jellege, a kelet-közép-európai államok történetében példa nélküli, és a parasztság számára a legelõnyösebb megoldás lett volna, ha azonnal bekövetkezik.

Viszont nem rendezték a hadsereg ügyét, ugyanígy a Nemzeti Bank létrehozását, sõt az Ausztriához való viszonyt: sem pénzügyi, sem politikai vonatkozásban. Sõt még az addigi államadósság kérdéseit sem sikerült szabályozni, vagy legalább megegyezni benne. Kossuth is a politikai nemzetben gondolkodott, amelynek tagjai anyanyelvtõl függetlenül egyenlõ jogokkal rendelkeznek. Ám részben a kamarilla szándékos egymás ellen uszító politikája, részben bécsi a pénzkartell és ígérgetései, illetve az általa fizetett cseh, oláh, és rác agitátorok hatására a nemzetiségek egy része ellenünk fordultak.

Ezzel a törvénycsomaggal megszûnt a nemesség adómentessége, és egyrészt jelentõs új bevételi forrásra tett szert az állam, másrészt a nemesi kiváltságok egyik sarkalatos pontját sikerült ezzel érvényen kívül helyezni, elõsegítve a társadalmi különbségek csökkenését. Az országgyûlés e törvénnyel egyben érvénytelenítette az Aranybulla és a késõbb rá hivatkozó törvényeknek - vonatkozó rendelkezéseit. Ezzel öt olyan kiváltságot töröltek el, amelyek a sarkalatos nemesi jogok közé számítottak. 1./ A nemesi birtok mentesült a királyi adók, a szabadok dénárjai fizetése, valamint a beszállásolás alól. 2./ A fiú utód nélkül meghalt nemes birtoka egynegyedét a lánya örökölje, a többirõl szabad akarata szerint rendelkezzék. Ha nincs végrendelet, akkor rokonai az örökösök. 3./ Csak akkor száll birtok vissza a koronára, ha a nemesnek semmilyen örökösei nincsenek! 4./ Mentesültek a nemesek a megyésispánok joghatósága alól. 5./ A király országon kívüli hadjáratába csak az uralkodó költségén tartoztak vele menni, ha idegen támadás érné az országot, akkor viszont minden nemesnek hadra kell kelnie.

Az Aranybulla és az õsiség eltörlése nem csak pozitív hatásokat hozott. Mert ugyan elérhetõvé tette a nem nemesi származású rétegek számára a földtulajdon szerzését, egyben lehetõvé tette a nemesi földek eladását, vagy jelzálogba adását is. Így nagyban hozzájárult a gazdasági élet fellendítéséhez, viszont az adósságcsapdák eredményeként vált nagyon sok földbirtokos nincstelen dzsentrivé. A törvény további hatása, hogy megteremtette a jogi egyenlõséget nemes és nem nemes között, valamint a felelõs minisztereket!

A szabályozás szerint a miniszterek felelõsségre vonhatók Magyarország függetlenségének, a fennálló jogrend, a magántulajdon és a szabadságjogok megsértéséért, a rájuk bízott pénz hûtlen kezeléséért, s hivatali mulasztásért. Eljárást ellenük az alsótábla kezdeményezhet, és a felsõtábla tagjaiból választott bíróság dönt az ügyében. Nagy hiányossága az áprilisi törvényeknek, hogy csak a normális ügymenetet szabályozza, a rendkívüli helyzetekben és a vészállapotban érvényes viszonyokról nem szól. Megjelenik benne a kormány tagjainak személyes felelõssége. Igaz ez akkor is, ha politikai felelõsséggel alig tartozott az országgyûlésnek, hiszen a parlament csak kirívó esetekben ítélhetett el egy minisztert.

(A joghelyreállító szabadságharcot éppen a pénzügyminiszter Kossuth Lajos gyors pénzelõállító intézkedései tették lehetõvé, de ez okozuta a vesztét is, hiszen a Rothschild dinasztia bécsi ága nem tudott beletörõdni a fejõstehén elvesztésébe.)

Az Áprilisi törvények közjogi rendelkezései a Bach-korszak után és Kiegyezés során újra érvénybe léptek. A Magyarország államszerkezetérõl szóló III. törvénycikkely egy évszázadon keresztül meghatározta a magyar közjogot, a kiegyezés megerõsítette azt, és egészen az 1949-es ál-alkotmányig, sõt a miniszteri felelõsségre vonatkozó rendelkezések formálisan egészen 1973-ig érvényben maradtak.

Minden szabadságharcunk (az 1848-49-es is), az alkotmányosság védelmében zajlott!

A magyar közjog szerinti történeti Alkotmány, Isten akarata. Mivel azonban Isten társai vagyunk a Teremtésben, így nemzedékrõl nemzedékre fejlesztettük az Alkotmányt az egymásután következõ korok kihívásaihoz.

Ez a fejlesztés azonban nem papíralkotmány formájában ölt testet, hanem lelkünkbe vésõdött igazságérzet és méltányosság formájában. Ezen tiszta életmód az, amely visszatükrözõdik a magyar Szentkorona fényén és isteni üzenetén. Bár az Alkotmány a Teremtés óta van, azt nem lehet elõre megírni, csak felismerni és lelkünkbe vésve megélni, hiszen minden kor újabb és újabb kihívásokat készít számunkra. Olyan ez, mint maga az anyatermészet. Állandó körforgás, amelyben minden nemzedék megmérettetik, s ha könnyûnek találtatik, akkor elbukik, de jön a következõ nemzedék, amely tanul elõdei hibáiból. A magyarság minden eddigi nemzedéke csiszolta az Alkotmányt, s ezért egy generáció nem is változtathatja meg alapvetõen, még ha bolsevik vagy globalista is az adott korszak. Mivel a nemzet nem egy generációból áll, hanem a múlt és jövõ magyarjai is alkotják, így a jövõ nemzedékeknek is kell a lehetõség arra, hogy a fejlõdés elkövetkezendõ korszakát is megtapasztalva, továbbcsiszolják az Alkotmányt! A múltat azonban sem MI, sem Õk nem feledhetik, nem írhatják át, mert az eddigi nemzedékek jogi tapasztalataihoz sok szenvedés, önfeláldozás és vér tapad. Nem feledhetõ tehát sem Rákóczi joghelyreállító szabadságharca, sem az V. Ferdinánd által aláírt 1848-as törvények elleni Habsburg támadás, majd az ezt követõ szabadságharc, amely nemcsak a függetlenséget, de az alkotmány helyreállítást is szolgálta. Sõt, nem feledhetõ az a nemzetféltõ konzervativizmus sem, amelyet az 1920. évi I. törvénycikk képviselt, amellyel helyreállították a jogfolytonosságot a történelmi államaink sorával. Utolsó uralkodónk IV. Károly, aki formálisan nem mondott le, de nyilatkozatában ez olvasható: Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlõdésének, mely iránt változatlan szeretettõl vagyok áthatva. Ennél fogva minden részvételrõl az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendõ államformáját megállapítja. (Eckartsau 1918 november)

Károly azonban, az 1921-es év folyamán kétszer próbálta meg visszaszerezni királyi hatalmát Magyarországon, ezért a nemzetgyûlés 1921. november 6-án elfogadta a Habsburg-ház negyedik trónfosztását kimondó törvényt, de a királyság intézmény rendszerét fenntartotta Magyarországon. Elismerem, hogy mindez nagyrészt a nagyhatalmak nyomására történt, hiszen maga Horthy Miklós is a Habsburgok pártján állt, de ekkor mégis megtörtént a Habsburg-ház negyedik trónfosztása. Talán nem véletlen, hogy minden szabadságharcunk a magyar alkotmányosság védelmében zajlott a Habsburgok ellen. (1707-ben Rákóczi Ferenc, 1849-ben a Kossuth Lajos javaslatára mondták ki a detronizációt.) A trónfosztás így az Antant nyomása mellett a nemzet elemi érdekével volt azonos, mert a Habsburgok akarták folyamatosan elvenni az Alkotmányunkat, s utolsó „rendes” Habsburg királyunk képtelen volt megvédeni az ország területi egységét, nem tudta útját állni az általa kinevezett Károlyi gróf, alkotmányellenes polgári „demokratáinak” és népköztársaságának. Sõt a törvényeket teljesen semmibe vevõ bolsevik „vörösterrort” sem akadályozta meg! A történelem fintora, hogy amit épp a Habsburgok akartak - hogy megszûnjön a magyar történeti alkotmányosság -, azt 1919-ben éppen a népköztársaság és a „vörösterror”hajtotta sikerrel végre. Károlyi és Kun Béla uralmával tehát, több évszázados Habsburg álom vált valóra, legfeljebb nem IV. Károly érdekében, hanem éppen a kárára. Ne feledjük, hogy a Habsburg uralom elõtti magyar nemzet, Európa egyik legerõsebb nemzete volt, amelyet éppen õk tettek tönkre, gyengítettek le. Az Alkotmányvédõ küzdelmeink tehát kivédték ugyan a Habsburg királyaink törekvéseit, de belerokkantunk, s az utolsó Habsburg király által kinevezett Károlyi gróf honvédelem rontó és országvesztõ munkájának eredményét nem kis részben okozta, éppen az õt kinevezõ IV. Károly. Ezért most – felelõsségem teljes tudatában – kijelentem, hogy bár a nagyhatalmak nyomására született, de az 1921:XLVII.tc. nem illegitim, mert egybeesik a magyar nemzet érdekeivel! Ez a törvény kimondta:

1. § IV. Károly király uralkodói jogai megszûntek. 2. § Az 1723. évi I. és II. törvénycikkben foglalt pragmatica sanctio és minden egyéb jogszabály, amely az Ausztriai Ház trónörökösödési jogát megállapította vagy szabályozta, hatályát vesztette és ezzel a királyválasztás elõjoga a nemzetre visszaszállt. 3. § A nemzet a királyság õsi államformáját változatlanul fenntartja, de a királyi szék betöltését késõbbi idõre halasztja és utasítja a minisztériumot, hogy eziránt, az arra alkalmas idõben javaslatot tegyen.

A Habsburg pártiaknak talán még annyit elárulok, hogy Károly azért a magyar trón visszafoglalását, kísérelte meg, mert Ausztriában akkorra már nemcsak a Habsburg-házat detronizálták, hanem a köztársasági államformát is törvénybe iktatták, s ott, nem volt semmi keresnivalója.

De térjünk csak vissza az alkotmányvédõ harcainkhoz.

A magyar történelem tehát a joghelyreállító szabadságharcaink története. Nem volt nekünk romboló hajlamú és az alkotmányos törvényeket megtagadó forradalmunk sohasem. Nem csak 1848-49 volt törvényes és joghelyreállítást célzó szabadságharc, de 1956 forradalma is törvényes volt, mégpedig egy törvénytelen rendszerrel szemben. Hiszen ahogy Werbõczy is írta: nem a királyi szentesítés, nem az országgyûlési szavazás az alkotmányosság legfõbb támasza, hanem az, hogy a nemzet elfogadja-e magáénak a törvényt? Sokan értik ezt a mondatot úgy, hogy a törvényes renddel szembe lehet menni. Ez persze nem igaz, de 1956-ban sem volt törvényes a rend, s így az örök érvényû „jus resistendi” lépett életbe, miszerint bármely alkotmánysértõ hatalommal szemben mindig jogos az ellentmondás és ellenállás.

Az 1956-os joghelyreállító szabadságharc éppen úgy elbukott, mint a Rákóczi- féle, vagy a Kossuth - féle joghelyreállító szabadságharc. Azonban mind a Szatmári béke, mind a Kiegyezési törvény – bár nagy áldozatok és kompromisszum árán – de visszaállította a magyar alkotmányosság legfontosabb elemeit. Nekünk 2006-ban még nem sikerült a legutolsó és vesztes joghelyreállító szabadságharcunkat követõen kiegyezni a hatalom bitorlóival. Sajnos az elmúlt korok szabadságharcosai tisztában voltak a Szentkorona Alkotmány súlyával és nagyszerûségével, de ma nyoma sincs, sem „deákferenceknek” sem „károlyisándoroknak” a magyar közéletben. Ha valaki nem ismerné a Szatmári békét, felsorolom fõbb pontjait: Közkegyelmet biztosított, sõt a kurucok fegyvereiket megtartva térhettek haza. Az új király szavatolta az Alkotmány visszaállítását, az országgyûlés rendszeres összehívását, és a szabad vallásgyakorlást, sõt az összes idegen intézményt és méltóságot megszüntette. Azaz többet adott az akkori magyarságnak vissza, mit a „rendszerváltás”!

De miért is olyan fontos nekünk az Alkotmány visszaállítása?

A magyar nyelv csodálatossága abban is megmutatkozik, hogy képszerûen értelmez. Minden szavunk értelmezésével eljutunk annak lényegéig, így az alkotmány szóval azonos a Szent Korona, amely egy titokzatos eredetû alkotás/alkotmány. Vele megkaptuk õseinktõl a Teremtõ kegyét a szokásjogi alkotmány megõrzésére, sõt a jobb idõkben való hit és a tudás átadás kötelezettségét is. Nekünk tehát ma is kötelesség az Alkotmányt megõrizni, továbbfejleszteni, s ha eljön az idõ, akkor kötelességünk átadni az emberiséget védõ jogtudatot!

Mivel az Alkotmányt, Isten akarata szerint a nemzet alkotta meg lépésrõl lépésre, csakis a nemzet egységes akarata változtathat rajta! Idõszakosan regnáló párthatalmak, diktátorok vagy külföldrõl érkezõ agresszorok, ezt soha nem tehetik! Ha mégis megteszik, akkor az, nem lehet soha törvényes! Mivel magyar ember eddig soha nem írt papírra alkotmányt - hiszen azt a lelkében õrzi -, így alkotmányozni nem is lehet. Helyette a történeti alkotmánnyal és történelmi államelõdökkel kell a JOGFOLYTONOSSÁGOT helyreállítani!

Miért történeti az Alkotmányunk?

Mert a Magyar nemzet létezése óta fennállóan, a szkíta õsállami létbõl lelkiségünkben magunkkal hozott, ezért nem leírt, de a szokásjogból idõnként írásba átvetült életszabályaink összessége. Valamint a szerves-társadalomi rendünket szabályzó, fenntartó közösségi akaratának és szükségletének fejlõdése, s annak újrafogalmazása. (Vérszerzõdés, Szent István intelmei, Aranybullák, Nagy Lajos és Mátyás törvényei, Werbõczy Tripartitum, Pragmatica Sanctio, 1848. áprilisi törvények, Kiegyezés, 1920. I. Törvénycikk, 1926. XXII. tc.)

A magyar nemzet ÁLLAMALKOTÓ akaratát kifejezõ és szerves társadalmunk nemzetpolitikai értékrendje ez, mely évszázadok alatt kikristályosodott életmódja, közösségépítõ, összetartó ereje alkotott.

Ehhez minden magyarnak tartania kell magát, ezt az erõs hitet kell a Szent Korona képében: lelkébe építve hordozni! Ezért õseink, ezt nem is foglalhatták írásba csak akkor, ha valamely fõ, vagy a tagok közül valakik, nem akarták azt betartani, s betartatni. A világ megromlásával és felgyorsulásával elfordult a jó iránytól az ember, s erkölcs romlás miatt az értékrendnek írásos megerõsítése, sõt az elvek kodifikációjára is szükség lehet! Mivel az Alkotmányt, a Nemzet alkotta, csak is a Nemzet egységes akarata változtathatja meg! Egyszerre kell tehát döntenie téren és idõn át: Árpádnak, Istvánnak, Lászlónak, Mátyásnak, Bocskainak, Rákóczinak, Horthynak, Kossuthnak és persze a pesti ifjúságnak is, a nemzet korokon átívelõ képviselõinek! Idõszakosan regnáló párthatalmak, vagy külföldrõl érkezõ agresszorok, ezt soha nem tehetik!

Ha mégis megteszik, akkor soha nem lesz törvényes! (Akik szeretnek tudományos érveket hallani: lehet, hogy legális, de nem legitim!)

Ezekrõl szerettem volna hallani az ünnepi beszédekben: Bene Gábor