Böjte Csaba: Gondolatok egy Új év hajnalán!

Gondolatok egy Új év hajnalán!

Csodálom Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ö fáradt cinizmussal, a mennyei trónusán ülve, szemlélje és kommentálja az emberiség vergõdését. Ö közénk jött és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erõszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel. Utat keres, építkezik, társakat gyûjt, megtanítja õket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe irt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülõföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja õket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelõ Szent János lefejezése, egy - egy kudarc, nem bénítja le, duzzogva nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján elõre. Nem gyûjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon szál, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy elõre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok. Olyan döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak immel-ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helybe tipegõ, önzés burkában besavanyodott életükbõl kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetõen, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember meg tapasztalhat? Lehet, hogy izgalmas egy számítógép elõtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtûkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb, becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárny szegetten reménytelenségbe ostorozni, ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mint egy langyos szellõ belekapaszkodik embertársad, csüggedten logó vitorlájába, és elindítja öt a reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis magban feszülõ élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szeretõ szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek, ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni, a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét.

Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetbõl adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog jónak lenni, alkotni, a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévõ Isten irántunk való végtelen szeretetérõl.

Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed, magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás, nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem te magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégõ tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülrõl építkezve megszületik benned, a családjáért felelõs felnõtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az ö útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni. Te ástad a kutat, de annak, életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is, az igazi szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtõ Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmibõl, a végtelen létbe felnõni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdõvé válsz.

Minden egyes perc, óra amit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jószándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddõ poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térõ lehetõség. Tiszta szívembõl sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged ki olyan szellemi, lelki, anyagi erõket gyûjtesz, melyekbõl nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen lim - lomjaid õrzõjévé, egy karikás szemû, betörõktõl rettegõ éjjeli õré. Mi vagy te? Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedbõl a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem mert jó énekelni, társa lenni a korán kelõ pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt, amit csak te látsz egyedül, s alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá teszel az egész világnak.

A mozgásban lévõ Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtõ Istennek. Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvetõ örök kérdéseire is. Az élõ hit, az erõt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülõ tiszta vágyakban, álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered-e félrelökni, a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedõk csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben az Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz-e a gondolkodó, keresõ embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapba nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten simogató válasza lenni?

Karácsony van! Mersz szeretetbõl mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az újesztendõbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani!

Szeretettel, Csaba t.

Déva, 2o1o dec.30.