TUDÁSSAL a Gyûlölet ellen! OSKOLÁVAL a nemzetért!



(A hazai nyilvánosság jelen szerkezetében nem lehetséges a magam igazságát eljuttatni a teljes társadalomhoz. Talán még Orbán Viktort sem lehetséges megvédeni a hamisan éneklõ „regõsök” véleményhatalmi erõszakszervezetével szemben, különösen akkor, ha az írás nem a „politikailag korrekt” szellemében, hanem az avatatlanok számára készülõ ál-igazságok ellen hat.


Jelen írásom a bolsevik tudatipar szerepével kezdõdik, a globalista megmondóemberek gyûlöletének leleplezésével folytatódik, ám a vége "vicces")





TUDÁSSAL a „regõsök” GYÛLÖLETE ELLEN!



„És lészen csillagfordulás megint,


és miként hirdeti a Biblia:


megméretik az embernek fia,


s ki mint vetett, azonképpen arat.”


Wass Albert


„Én magyarságom soha nem tagadtam,


De soha nem is kérkedtem vele.


Nem pávatoll: egy mártír-pillanatban


Csak a bõrömmel együtt jönnele"


Mécs László


Wass Albert és Mécs László sorait nem véletlenül idézem a jelen írásom elõtt. Ismét olyan témát találtam, amely kiveri a biztosítékot a bal-liberális oldalon, de ezúttal remélhetõleg – bár más okból kifolyólag –, de a nemzeti-jobboldalon is.


A magyarországi lakosság tudatát fokozatosan programozták át 1956-ot követõen. Igaz, eleinte nagyon nehezen sikerült mindezt a még viszonylag primitív televíziós technikán keresztül, de ahogyan fejlõdött a „tudomány” egyre jobban vonták el az embereket a józan elemzés és önálló gondolkodás vagy ítéletalkotás területérõl, s tették õket a könnyen befogadható agymosás segítségével, a gondolkodás nélküli „szórakozás” feltétlen híveivé. Nyugaton mindez a baloldali diákmozgalmak leple alatt, míg a keleti blokkban a teljes állami intézményrendszer véleménydiktatúrájának segítségével történt. Marxista képzéssel egy olyan ideológiai átprogramozást hajtottak végre rajtunk, amely alkalmassá tette az embereket a tudatmódosító modernebb eljárások (pl. echelon) befogadására is. Így lett a nép pártidiótává programozva. Ma már sokan nem tudják elképzelni, hogy létezhetne egy olyan világ is, ahol nincsenek politikai (részek) pártok, nincsenek a csoportoknak - egyéni érdeket elõtérbe helyezõ - hatalmi törekvéseik, illetve nem a pénz Istenként való imádása a domináns gondolat. Mindezek mellett a félrevezetõ tévtanok, a materializmus beteges hajszolása, a teljes erkölcsi züllés, a különbözõ függõségek (alkoholizmus, kábítószer, hírfogyasztás, vásárlási õrület) romboló hatása mellett, még az egyre fokozódó igénytelenség is jelentkezett. A divatba hozott kulturálatlansággal együtt járó bûnt és lustaságot is, szép lassan beleültették a nép társadalmi tudatába úgy, mint az egyéneknek járó szabad(os)ság megnyilvánulásait. Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy a lakosság jelentõs része nem volt képes ellenállni a fokozódó nyomásnak, s egyre mûveletlenebb és ostobább lett. A tudatipar pedig lassan nekiállhat legyártani azon mesterséges mûagyag-agyakat, amelyek a teljes személyiségtorzulás eredményeképpen rövidesen szükségessé válnak. Mindez csupán a megfelelõ reklám és PR munka kérdése már, s a méregdrága mellnagyobbítás után jöhet a férfiaknak-nõknek egyaránt „eladható” mûanyag-agyak beültetésének világa. Persze mindez utópisztikusnak tûnhet, de sajnos nem járunk messze az igazságtól.


Ma már a legmodernebb eljárásokkal betett impulzusok hatására, a teljesen polarizált mûgondolkodást már létre is hozták, amely szerint a gyûlölködés az egyetlen társadalmi mozgatórugó, amely mindig valaki vagy valami ellen irányul. Pedig a költõnk világosan megírta:” mindig magunkért, soha mások ellen”! Sõt, ma a gyûlölködés mohó „élvezete” egyenesen „jár” a társadalom tagjainak, mert „megérdemlik”! Elhitették azt is az emberekkel, hogy a pénz dolgozik helyettünk és nekünk nem szükséges keményen dolgozni. Nem kell semmilyen értékteremtõ munkát végezni, mert amíg mi pihenünk: a pénz dolgozik helyettünk! Mindezzel egyetlen céljuk volt az agymosóknak, megszüntetni a számukra oly kellemetlen szakrális világot, amely az értékteremtésre, az ember és Isten kapcsolat bensõséges megélésén alapult. El kellett felejtetniük a társadalommal, hogy létezett olyan korszak, ahol a közhatalom nem a senkik és a leghitványabbak, hanem a közjót legalkalmasabban szolgálók privilégiuma volt. A gyûlölködés, irigység, hatalom és bírvágy mai terjedése tehát, éppen annak a következménye, hogy egyes személyek nem tudták elfogadni a társadalomban nekik kijáró helyet, hanem elõrébb, sõt valós érdemeiknél sokkal elõrébb akartak jutni. Miután mindezt nem tudták sem tudással, sem tehetséggel, sem szorgalommal elérni, így „kénytelenek voltak” (már az ókorban is), hazudni, átírni, kegyetlenkedni, gyilkolni, rabolni. A szkíta õstudás emlékeit –pl: a fantasztikus aranymûvességet –, ma is láthatjuk egyes múzeumokban és kiállításokon. Ám az õsi rovásaink rendre eltûnnek, s az emberiség bölcsõjében (sumer) található égetett agyagtáblák is nyomtalanul pusztulnak. Pedig lassan tudomásul kellene vennie az emberiségnek, hogy csak a tudás (a hamísítás nélküli õstudás) az egyetlen, mely segíthet túlélni a jelen borzalmait, a társadalom és a természet rohamos pusztulását. Csupán a tudás képes legyûrni azt az erõt, amely az „oszd meg és uralkodj” évezredes elvrendszerével fertõzi a világot. A magánpénz monopóliuma a legmodernebb eszközöket is beveti annak érdekében, hogy magukat az Isten helyébe képzelõ pénzmágnások olyan áttörhetetlen véleményhatalmat alakítsanak ki, amely mindent maga alá gyûr. Jelen állapotunkban már simán formálják az arcunkat a saját képükre, a tudatunkat pedig a saját kufárságuk és gyûlölködésük hasonlatosságára.


Különösen a gyûlölködésre való késztetés bizonyítására, idézek pár gondolatot Regõs Péter levelébõl, amelyet a new yorki Hungarian Lobby vezetõjének, Lipták Bélának írt:


„Nézd Béla! A gyengémre tapintottál, s mivel a hangvétel baráti volt a részedrõl, hát én sem mehetek el amellett, hogy õszintén bevalljam (I have to plead guilty), hogy nekem eszembe sincs megbékélni azokkal, akik a népem (?) gyilkosai, mészárosai voltak. Ez nem egy pitiáner jogvita két pereskedö fél között néhány krajcárról, amin lehet vitatkozni, aztán késõbb lehiggadva megegyezni peren kivül….. Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejû, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költõ tudná megfelelõen szavakba foglalni. Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedõt. Nem érdekel…


Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdõk, a mezõk, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak. Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülözõ nevetséges magabiztosságát utálom. Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyüszü méretü ország még nagyitóval is, minden nagyhatalmi vezetõt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták õt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm.”




A Magyar Zsidó Világszövetség New Yorkban élõ szóvivõjétõl, ez a hangnem nem is meglepõ! Sõt, Landeszmann György fõrabbi „klasszikus” kijelentései, vagy a Tilos Rádió kereszténygyilkolásra buzdító „jópofasága” után ez szinte már „normális” ebben az értékvesztett és elállatiasodott világukban. Le szeretném szögezni, hogy szerintem nem létezik olyan, hogy „zsidó kiválasztottság” vagy „zsidó jellem”. Nem létezik etnikai alapon szervezõdõ zsidóság sem, hiszen akkor õk is élnének a lehetõséggel, s olyan kisebbségi önkormányzatokat hoznának létre, mint a többi hazai nemzetiség. Az persze számomra is furcsa, hogy pl. a 2001-es népszámláláson, csupán 13 ezer ember vallotta magát izraelitának. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen kevesen vállalják a zsidóságukat? Állítólag ma, úgy 100 ezer körülire becsülik õket Magyarországon. Talán éppen a „regõsõk” gyûlölettõl izzó gondolatai hibernálják a zsidóság egyszerû és tisztességes tagjait egy olyan félelembe, amelybõl szinte lehetetlen megszabadulni?



De nézzük csak az idézet fontos és félelemkeltõ gondolatait.



Azon túl, hogy „a gyûszû méretû szar ország”…vagy… Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülözõ nevetséges magabiztosságát utálom” kitételekkel szórakoztat bennünket, sajnos belénk próbálja táplálni a magyarságból egyébként hiányzó gyûlöletet, s a saját (gyûlölködõ) képére kíván minket formálni. Pedig aki képes átvenni a másik ember utálatát, az meg is tanul tõle gyûlölködni. Az ilyen ember pedig idegenné válik a magyar néplélektõl, elszakad a szkíta hagyománytól. Ha jól végiggondoljuk, akkor csupán ez lehet az egyetlen célja Regõs Péternek! Mert érezhetõen az utálatra és gyûlölködésre akar szorítani minket. Népünket akarja megfertõzni, megváltoztatni. Azt a népet, amely a gyûlölködésre õsidõk óta képtelen. Ha ugyanis képesek lettünk volna gyûlölködni, akkor már régen kiirtottunk volna minden idegent a Kárpát-medencébõl, hiszen lett volna alkalmunk rá éppen elég. Így áll szemben egymással a Magyar Küldetés – amely a másokért élés szeretet filozófiájára épül –, s a talmudi kiválasztottság hamis mítosza, amely a másokból élést hozta magával. A hamis kiválasztottság tudat egyúttal a felsõbbrendûség és az uralkodás lehetõségét is megcsillantja nekik, pedig eredetileg csupán a kufárság szipolyozó rendszerét kívánták vele takargatni. A hamis kiválasztottság tudata neveli a szerencsétlen zsidó népréteget az utálatra, ez adja a szájába a gyûlölködés, valamint az általuk beképzelt szellemi felsõbbrendûség nevetséges magabiztosságát, amely nem a magyar karakter sajátossága, hanem éppen a kufároké. Talán azért is ilyen óriási a gyûlöletük ellenünk, mert sok ezer éve nem sikerült az õsi szkíta nemességet a saját karakterük irányába fordítani, bár azt elismerem, hogy voltak apróbb sikereik. A germánságot például sikerült nekik „felsõbbrendû” fajjá alakítaniuk akkor, amikor azok rádöbbentek az elvesztett elsõ világégés okaira, amikor a kufár szellemiségû pénzhatalom szorításában sikerült nekik megfelelõ demagógiára is szert tenniük. Akkoriban a Horthy korszak Szentkorona tisztelete megóvott minket a fertõzéstõl. A mai viszonyok között azonban a Szentkorona védõernyõje hiányzik, s így vajon mi fog bennünket megvédeni a „regõsök” által ránk csorgatott gyûlölet fertõzésétõl?


Vizsgáljuk csak meg, hogy ki is valójában dr. Regõs Péter?



Elõször is szóvivõje a MAZSIHISZ-t is magában foglaló Magyar Zsidók Világszövetségének, tehát elvtársa a pufajkás Zoltai Gusztávnak. Másodsorban különbözõ „politikailag korrekt” tehát az igazságot mélyen elkerülõ sajtóorgánumnak is a munkatársa. (pl. A torontói Menorah, a budapesti Mazsihisz lap az Új Élet, stb.) A feltûnõen védettnek tûnõ, s ez okból nagyon is „bátor” tollforgatónak tehát kell, hogy legyen még valami „háttértámogatása”, hiszen még Orbán Viktort is lemeri barmozni, sõt a zsidóvédõ apukával rendelkezõ Antall Józsefhez hasonlítva, még a „nagyobb állat” jelzõt is leírja róla. Bevallom, nem is gondolhatok másra, hogy „hõsünk” is a MOSZAD-ügynöke! Igaz a rossznyelvek szerint minden zsidó a Moszadnak dolgozik, bárhol is legyen a világon. De vajon ebben a „minden alapot nélkülözõ nevetséges magabiztosságában” tudja-e „regõsünk”, hogy kik a felelõsek a második világégés kialakulásáért? Tudja-e, hogy ki volt Adolf Hitler pénzügyminisztere, vagy ki adott neki pénzügyi tanácsokat a háború alatt? Ha mindezeket kikutatná, akkor talán másokat kezdene gyûlölni? Aliga.



Ám szinte mindegy, hiszen a „regõsök” csak a globális tõkekoncentráció hatalmának ócska kitartottai közül kerülnek ki, s cinikus, mindenkit lenézõ stílusukban a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejû” népi mondásunkat ismerhetjük fel csupán.


Ha már épp a zsidómentõ magyarságot nevezi „regõspéter”, a népe gyilkosának-mészárosának, akkor nézzünk egy kicsit körül. Elõször is szögezzük le, hogy egyetlen zsidó személyt sem gyilkolt le senki a német megszállás elõtti Magyarországon!



Vizsgáljuk meg, hogy kik is a felelõsek a zsidóság Magyarországról történt elhurcolásáért?


Az alábbi angol külügyminiszteri jegyzék megjelent Juhász Gyula, “Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth K. Bp. 1978. (Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)


Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier egyetemi tanár a Zsidó Képviselettõl (Jewish Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már elõterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier egyetemi tanár azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.”



Ehhez csak annyit, hogy az elfogultsággal nem vádolható hazai Statisztikai Hivatal 1948-as kimutatása szerint maximum 128 000 zsidó áldozata lehetett a német megszállásnak, hiszen Koszorús õrnagy harckocsiezrede 1944. július 5-én elfoglalta Budapest stratégiai pontjait és ezzel megakadályozta a zsidók kiszállítását Magyarországról. Így Eichmann-t, egyedül ezzel az akcióval tudták és merték fegyveresen akadályozni egész Európában. A hozzánk menekült európai zsidóság (800 000 fõ!) tehát hálás lehetne Koszorús õrnagynak és az akkori magyar kormánynak, s talán ki kellene közösíteniük maguk közül a „regõsöket”!



Konklúzió:


Ha „regõsünk” aki a „népe (?) gyilkosanak, mészárosainak” nevezi a magyarságot, ezzel nemcsak a tudatlanságát bizonyítja. Mint ahogy azok a kommunisták sem, akik oly sokáig az utolsó csatlósnak nevezték Magyarországot. Mert nem valószínû, hogy ne tudták volna az igazságot: A Tiso-féle Szlovákia volt az utolsó csatlós, sõt létezett egy titkos megállapodás Nagy Britanniával.


(1. Magyarország felajánlja a szövetségeseknek a feltételnélküli megadást.


2. A szövetségesek fogják megállapítani, mikor lép életbe. Idõközben a szövetségesek katonai egyezményt kötnek Magyarországgal.


3. Nagy-Britannia vállalja, hogy az eseményekrõl Amerikát azonnal, a Szovjetet egy hónappal késõbb értesíti. Nagy-Britannia azt kívánta, hogy Magyarország más úton ne vegyen fel kapcsolatot a nyugati hatalmakkal.


4. A brit nagykövet azt tanácsolta, hogy Magyarország ne provokálja a német katonai megszállást..)



Lehetséges, hogy azonos a célja „regõsünk” mocskolódásának és a Rákosista propagandának? Sajnos, szinte biztosan így van.


Mindkettõ a simán a faji alapú antiszemitizmust gerjesztette, mert csak ezzel lehet az „oszd meg és uralkodj” elvét tökéletesen megvalósítani, s a bankokrácia hatalmát tovább erõsítve, a magyarság kirablása ellen védekezõket szélsõséges nácivá alacsonyítani.


Csak ezzel az eszközzel lehet sakkban tartani a pártok tagságát, és a hatalomban lévõ képviselõket megzsarolni. Az általános zsidógyûlöletre annak a pénzimpérumi vezetõrétegnek van szüksége, amely sohasem riadt vissza a történelem hamisításától és a vérfürdõtõl sem. Ha sikerülne a teljes zsidó nép ellen irányítani a magyar közhangulatot, akkor el lehet bújni a zsidóság mögé és lehetne kórusban visítani, hogy: antiszemiták a magyarok!


Persze akkor is lehet ojvékolni, ha valaki nyíltan kimondja a lényeget? Ne feledjük a hamisan éneklõ „regõs” szavait „….lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták õt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm.” Vajon ez most politikailag korrektnek vagy egy zsidó ember aljasságának minõsül az új médiatörvény szerint?



A hazai politikai osztálynak persze vannak zsidó tagjai, akik tisztességesek és vannak olyanok, akik „regõsök” csupán. A faji gyûlöletre gerjedõ szerencsétlenekre pedig rásül a kufárság álarca, s valóban gyûlölködõkké válva nem veszik észre, hogy ki és felhasználták õket a hatalom megtartása és a pártokráciába öltöztetett bankokrácia védelmében. Pedig ha tudással lennének képesek védekezni a gyûlöletkultusszal szemben, akkor nyíltan kimondhatnák, hogy csak Irán, Észak-Korea, Kuba, Szudán és Líbia központi bankjai nem Rotschild érdekeltségûek. S ebben nem az a legfontosabb, hogy a Rotschildok zsidók, hanem az, hogy 2001 elõtt még Afganisztánban és Irakban sem volt magánpénzrendszer, de még demokrácia sem. (nem mintha szeretném a bolsevik rezsimeket, de a globál-pénzimpérium még annál is gátlástalanabb!)


A világhatalmak vezetõit tehát meggyõzte a pénzhatalmi háttérerõ arról, hogy nekik „jár” a kisemberek kamatrabszolgaságából származó haszon. Meggyõzte õket, hogy a bankok nem mehetnek csõdbe, mert akkor „válság” lesz! S a pénzhatalmi média által irányított államok „demokratikusan” megválasztott vezetõi ennek is bedõltek, s nem a népet, hanem a monetáris diktatúrát szolgálják inkább. Nem a zsidó népet kell tehát ostorozni, hanem csak azokat a többnyire zsidó személyeket, akik világuralmi õrületükben – akár bankárként, akár politikusként –, kihasználják a pénzmultiplikátor jövedelemelszívó hatását, tönkre tesznek országokat, népeket, s csak gazdagodni akarnak, de azt korlátlanul.



Csak ezért generálnak faji gyûlöletet a társadalmakban, s ehhez eszköz a pártrendszer, s ennek áldozata a tisztességes magyar és zsidó ember. De ennek áldozata a többi nép is, amely gondolkodásképtelenné vált az agymosás hatására. A tudást pedig vissza kell szereznünk, mert nélküle soha nem fogja fel sem a világ, sem a magyar társadalom a következõ vicc teljes értelmét:


„A fiatal Grósz kérdi a rabbit, hogy miként lehetne õ is olyan gazdag, mint a Rotschildok.


A rabbi készségesen felvilágosítja, hogy adjon kölcsön pénzt a megszorult gojoknak, majd kérje vissza a tízszeresét.


(lehetõleg svájci frankban!) Ez már több ezer éve bevált módszer.


- No jó, én gazdag leszek, de nem fognak majd ezért engem gyûlölni a gojok?!


- Bizony, bizony, ez az antiszemitizmus! – válaszolja sajnálkozva a rabbi.”




Szeged, 2010-12-30


Dr. Bene Gábor S.









Magyarokat Nemesítõ Oskolát kell indítanunk!



A tanfolyamot mindazok számára indítja a Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány, akik egyrészt nem elégedettek az általános és középiskoláknak a magyarságtudatot nem megfelelõen elõkészítõ oktató-nevelõ munkájával, másrészt szeretnének tisztában lenni azzal, hogy miként maradhatott meg a magyarság a kárpát-medencében legalább ezer éven át, s miként élheti túl a következõ ezer évet is.


A képzésben történelemi, régészeti, politikai-filozófiai, hagyományõrzõ és népmûvészeti, valamint néplélektani elõadásokat tervezünk, de helyet adunk a gazdaságfejlesztés és a modern pénzügyi ismeretek elsajátításának is.


A képzést elsõsorban középiskolások, illetve a tananyagot továbbadni képes pedagógusok, szülõk és nagyszülõk számára tartjuk fontosnak, s a globalista jövõ kihívásainak kívánunk vele megfelelni. Ezért a tanfolyam alapvetõ célja a magyar nemzeti öntudat és a hozzákapcsolódó néphagyomány, irodalom és alkotmányos jogtudat megszerzése. A tanfolyamot erõsen ajánlhatjuk valamennyi, nemesedni vágyó és aktív értékteremtõ tevékenységre vállalkozó személynek.


A tanfolyamra való jelentkezés folyamatos, azaz a jelentkezés után azonnal besorolásra kerül az illetõ a következõ tanfolyamra, amelyrõl pontos és részletes tájékoztatást kap. Az oktatás „vasárnapi iskolaként” zajlik, mivel a képzés további célja olyan jogi és társadalompolitikai hagyomány – mondhatni õstudás – átadása a résztvevõknek, melyek birtokában helyesen, öntudatosan állhatnak a közösség, illetve a közjó szolgálatába is. A képzés befejeztével a résztvevõk tanúsítványt kapnak. A képzés nem ingyenes ugyan, de a tanúsítvány megszerzése után a befizetett díjat minden „jól megfelelt” személy visszakapja.


A plusz egy alkalom az ünnepélyes befejezés és a tanúsítványok átadásának alkalma. Az elsõ tanfolyam várhatóan 2011. február közepén indul.


A tanfolyam tervezett idõtartama: kb. 30 óra;
helye: Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány. Szeged Kenyérgyári út. 8.
idõbeosztása: elõre meghatározott 5 + 1 vasárnap 10-16 óráig.
A jelentkezés módja: a jelentkezési lapot kell elküldeni levélben postai úton, vagy elektronikus formában az ügyintézõ címére: ………….., tel/fax:…………; mobil:………..; e-mail: ………A jelentkezési lap letölthetõ az alapítvány honlapjáról.


Kérjük, hogy a tanfolyamon részt venni szándékozók mielõbb jelentkezzenek, mert folyamatos besorolásban indítjuk a tanfolyamokat. A tanfolyam kezdetérõl, pontos menetérõl és a tudnivalókról mindenki részletes tájékoztatást fog kapni.



Általános tájékoztató a képzésrõl


Három irányban indítjuk el a „nemesítõ oskola” teljesen új kezdeményezést.


A./ Elsõsorban az ún. „pozitív deviancia”, tehát az általános társadalmi mozgással szembeni igazságkeresés mozgatórugóit szeretnénk a tanfolyammal „megolajozni”, s ezzel szeretnénk megerõsíteni a nemzeti kreativitást és az egyéni életek morális kereteinek tartalmát és irányultságát átterelni a közjó felé. Vannak olyan lelkialkatú egyének, akik a legnagyobb nyomorban vagy megalázottságban is viszonylagos boldogságban élnek, mert megtalálták az életnek azt az értelmét, amelyet a Teremtõ plántált belénk küldetés- illetve hivatástudatként. Sokan nincsenek tisztában ezzel a genetikai örökséggel, ami pedig közel fele arányban felelõs az általános hangulatunkért. A további 30-40 százalék lehet a saját életmódunk és életszervezésünk sikeressége, illetve az a felismerés, hogy milyen mértékben használjuk ki morális kereteink lehetõségét, valamint mennyit vagyunk képesek tenni a közösségért. Végül a fennmaradó 10-15 százalék a bennünket segítõ, vagy akadályozó környezet szerepe az általános kedélyállapotunk vonatkozásában. Ha ezen a tudományos kutatási eredményeknek hiszünk, akkor a környezet – tehát a bennünket körülvevõ világ – szerepe a legkisebb a rosszkedvû és pesszimista hangulat kialakulásában. Azt azonban fel kell ismerje az emberiség, hogy lassan az ember feleslegessé válik a globalista-pénzkapitalizmus számára, mert ma már a technikai fejlettség okán a gépek önállóan is tudnak majd termelni. Így a profithajsza gátlástalansága inkább vezet majd az emberiség kipusztításához, mint a pénzimpériumnak a közjó irányába tett engedménye felé. Ezért feltétlenül szükséges a „pozitív deviancia” igazságkeresése, az embernemesítõ oktatás és nevelés megvalósulásához!


B./ Másodsorban azt tekintjük az „oskolai alapgondolatnak”, hogy sokat számít a felnõtt élet folyamán az, amire kicsi korunktól tanítanak bennünket. Az élõhanggal megformált népmesék, mondókák, dalok, versek egészen másként kódolt információkat tartalmaz, mint a konzerv DVD, vagy a televíziós adás. Egészen más hatása lehet egy olyan óvónõnek, szülõnek, esetleg tanítónak, akinek nem nyûg a mesemondás, vagy az ének. Ugyanez a helyzet a késõbbiek során a tanárral is, mert ha igazi lelkesedés párosul a tudással és a gyermekszeretettel, akkor képes lesz átadni a tárgyának szépségét, s akkor a tárgyat a diák is érdekesnek fogja tartani. Sajnos sok nemzetközi kutatás bizonyította már azt, hogy a gyerekek többségébõl éppen az iskola öli ki az egészséges érdeklõdést. Csak a jó oktató képes megfertõzni a tudás szeretetével a gyermeket. Így lesz ragályos a tudásszeretet, vagy a semmiért sem lelkesedõ unalom. Akit a tudásszeretet áramlata megérint, az kiegyensúlyozottan rátalál a tevékenységgel való azonosulás örömére, a tudás hatalmára. Az elmúlt nemzedékek felnõtt generációi keserû történelmi tapasztalatokat hagyott gyermekeire, unokáira, s ezek befészkelték magukat a kultúra mélyrétegeibe, megakadályozván a nemzeti felemelkedéshez szükséges elszántság, tudás, kreativitás, büszkeség, stb. kialakulását. Ennek kellene véget vetni azzal, hogy megtanítjuk a gyermekeinket örülni annak, aminek éppen lehet, s képessé tesszük õket a szorult helyzetben való kiteljesedésre, a tudásra alapított nemzeti öntudathoz való ragaszkodásra. Sok fiatal, aki elhagyta az országot, csupán késõbb döbbent rá arra, hogy mi is az a honvágy, s itt szegényen is mennyire teljesnek lehet érezni az életet, ha nemzeti öntudat átsegít a nehézségeken. Ha büszkék vagyunk a kultúránkra, történelmünkre, csak akkor találjuk a diadalmas jövõbe vezetõ utat.


C./ Ha az elsõ két gondolatsor a középkorosztályra és a gyermekekre vonatkozik elsõsorban, akkor most tekintsünk az idõsebbek felé. Létezik Amerikában két komoly mozgalom, amely nagyon aktív és az eddigi szokásrenddel teljesen szemben megy. Az egyik a „ráadáskarrier” a másik a „kulturális kreatívok” hálózata. Az elõbbi támogatja azon nyugdíjas és a korábbi életpályájukat megszakító munkaképes „unatkozókat”, akik keresik az új értelmet életüknek. Nem akarnak, vagy nem tudnak a munkaerõpiacon megjelenni és a profittermelõ egységeknél már nem szeretnének apró csavarként funkcionálni. De még szívesen vállalnak segítõ, emberközeli munkát, fontos közösségi feladatok ellátását iskolákban, szociális, vagy egészségügyi területen, s még egy kis plusz pénzt is keresnek vele. Ezek a tudástól duzzadó nyugdíjasok arra kívánják használni az energiáikat, hogy például segítsenek a környezetvédõknek, vagy a szavazóktól elszakadt képviselõket bombázzák helyi beadványokkal, vagy csak nagypapa helyettesítõként mûködnek ott, ahol erre a családoknak szüksége lehet. A „ráadáskarrier” olyan nagyszabású mozgalom lett az utóbbi években, hogy már milliós nagyságrendben vesznek részt benne az amerikaiak, megkönnyítve ezzel mások életét. A másik mozgalom – a kulturális kreatívok –, viszont egyértelmûen a hitelpénz-monopólium agresszív terjeszkedése ellen szervezõdött, s a formálissá degradálódott államhatalmat kívánja visszajuttatni az azt létrehozók (tehát a nemzet) kezébe. A legalább tízmillió amerikait takaró mozgalom tehát kulturális harcot hirdetett a világ pénzügyi és termelõvagyonának centralizációja ellen, s a rejtõzködõ és politikai felelõsséget nem vállaló pénzháttérhatalom világbirodalmi álmait szeretné meghiúsítani. Ezekrõl persze nem lehet tudni a véleménydiktatúra gazdái miatt, de a „nemesítõ oskola” mindenképpen szeretné, ha ezekrõl az elhallgatott mozgalmakból is felkészülnének a magyarok.


Ma az emberiség gondolkodó részének nem arra kell figyelnie, hogy milyen „tárgyiasult értékek” hiányoznak az egyéni boldogságunkhoz, hanem azt kell felmérni, hogy mi az a jó, ami megvan, s hogyan rakhatunk abból egy új, de a régi és bevált erkölcsi alapokra felépíthetõ világot! Maradandóbb értékeket kell felmutatnunk egymásnak, s a szeretet és a szolidaritás fegyverét kell a tudás köszörûkövén megéleznünk. Magunkhoz kell emelnünk minden korosztályból a változni akarókat, a nemes lelkûeket, s fel kell õket készíteni arra a küzdelemre, amely felébreszti majd a társadalom anyagi javakért folytatott hajszájába, vagy a szerény megélhetés megszerzésébe belefeledkezõ többi tagját. Így a karácsonyi örömszerzés lapos pénztárcájú sikertelenségét is könnyen fel fogjuk dolgozni, mert megváltozik az értékrendünk, s nem a technológiai fejlõdés követését, nem a gazdag ajándékok özönét, hanem az egymásra figyelõ hangot és a közjó szolgálatát tesszük oda a jövõ karácsonyfái alá. Segítsünk azokon, akik még nálunk is rosszabb helyzetben vannak, adjunk lelki erõt a csüggedõknek és a legfontosabb szavainknak, értékeinknek adjuk vissza a becsületét!


Felvállaljuk azt a képzést, amely teret nyit a jövõbe vetett hit elõtt, megnyitja a kreativitás csatornáit, tartást és értékrendet ad azoknak, akik a legrászorultabbak. Mindez jó lesz azoknak is, akik kapják mindezt. De a képzést felvállalók szintén erõt meríthetnek belõle, mert tudást átadni bõkezûen: a legnemesebb dolog a világon.






BG