Gyurcsány-Orbán színház, avagy politikus szópárbaj.

Gyurcsány-Orbán fellépés, avagy politikus szópárbaj.

Gyurcsány a plenáris ülésen arra szólította fel Orbán Viktort, hogy adja meg a népnek a döntés jogát a nyugdíjról, az új alkotmányról és a polgári Magyarországról. Az azonnali kérdésre adott válasz így kezdõdött: az beszél félelemrõl, aki fél.

A baloldaliságot végleg lejárató - milliárdos szerencselovag -, volt kormányfõ, ismét a szereplési vágyának lett az áldozata, amikor hétfõn, azonnali kérdésében egy fantasztikus alakítással játszotta el ismét Magyarország önjelölt megmentõjét. Gyönyörûen beszélt az általa képviselt „jövõt építõ öngondoskodásról” az elvtársainak óriási jövedelmet és búvóhelyet biztosító kötelezõ magánnyugdíj pénztárak „nyugdíjmegtakarító” polgári erényérõl, miközben kommunista hévvel ostorozta az erõszakos államosításnak Orbán által bevezetett szokását. Szinte a könnyekig meghatódtam, amikor eszembe jutott, hogy miképpen nyúlták le a társadalombiztosítást egykor, a mostanában levitézlett Fletó „rákosista” elvtársai. Bagoly mondja a verébnek, hogy: nagyfejû!

Amikor ahhoz a részhez ért, hogy a nyugatos demokrácia és a keleties tekintélyelv között kell majd választanunk, akkor már szinte zokogtam. Nem is értem, hogy Alföldi miért nem szerzõdtette rögvest a lemondása után, ezt a hatalmas tehetséget, ezt a pénzlelkû Nérót? Azért vannak még hibák nálunk. Pedig milyen szép volt a kezdet. A hatvanas években gyönyörûen hirdették az üzemi faliújságokon: a rothadó kapitalizmust gyõzi le a KISZ ifjúsága. A kereskedelmi reklámok pedig így szóltak: cipõt a cipõboltból! (no elég a nosztalgiából!)

Már arra is gondoltam, hogy most tüntetnünk kellene a „nemzeti” elõtt, s a transzparensekre hatalmas vörös betûkkel kellene felírni: Gyurcsányt a színpadra! Fõszerepet Fletónak! Ne hagyjátok veszni a nemzet csaló: gányát! Dobjatok kötelet neki! stb. Ám ezek az érzelmek és gondolatok, hamar megváltoztak, amikor a volt kormányfõ az új alkotmány tervérõl kihangsúlyozta, hogy lám-lám, mások is tudnak hihetõen hazudni. Sõt, szerinte az nem igaz, miszerint "a forradalom felhatalmazta volna" Orbán Viktort alkotmányozásra. (persze õ sem tud különbséget tenni az alaptörvény és az alkotmány között, mint ahogy a jogásztársadalom és a médiamunkások nagy többsége sem!)

Ez a kitûnõ „Otelló” olyan féltékeny lett, hogy remegõ szájjal kifehéredett az erõlködéstõl, amikor azt kérdezte, hogy mire kívánja felhasználni a néptõl kapott felhatalmazást Orbán Viktor: zsarolásra vagy szolgálatra? Szinte Petõfiként rivallt rá országgyûlési (színész) társára: "Ha szolgálatra, akkor engedje, hogy döntsön a nép!" Majd kis hatásszünet után azt kérdezte, amit intelligens színész soha nem kérdezne: "miniszterelnök úr, miért fél saját népétõl, miért fél a polgári Magyarországtól?". Persze akármilyen intelligens is egy színész, ha a rendezõ elõírja, hogy a szövegkönyvet pontosan be kell tartani, nem lehet egy szót sem improvizálni, akkor bizony ennél még „önleleplezõbbeket” is oda kell mondogatni a siker-taps érdekében.

Szerencsére azonban Viktornak nemcsak a neve jelent gyõzelmet, hanem a másik fõszereplõ múltja is. Persze könnyû neki, hiszen csak szolidnak kell látszani és határozottan kimondani: az beszél félelemrõl, aki fél. Mert az a színházi színész, akit tegnap még a Rómát felgyújtató Néró szerepében láttunk a politika színpadán, ne játssza el nekünk ma Kossuthot, vagy Petõfit! Ez bizony nagy rendezõi baklövés! De annak sem kellene a „Kaukázusi krétakör” bíróját alakítani, aki nem kívánja a magyar alkotmányos hagyomány ezer éves lényegét visszaállítani, s nem az alkotmányos jogfejlõdés ívébe kívánja beilleszteni az új sarkalatos vagy alaptörvényt, hanem a liberális-bolsevik charták folytatásaként szeretne valami nyugati mintát lemásolni. Ne feledjük el, hogy egy olyan ország fog márciusban egy nyugati alkotmánymintát elfogadni, amely a legtovább (1944-ig) tudott ellenállni a monetáris világdiktátumnak. Miközben új miniszterelnökünk kiemelte, hogy az új alkotmányt a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében és a legjobb alkotmányos szokásokat követve fogják elfogadni, elgondolkodtam. Valószínûleg más nyelvet beszélünk mi is, mert a magyar közjogi hagyomány szerint bizonyos szokásjogi elemeket nem lehetne elfelejteni! Elõször is a parlamentáris hagyományok: soha nem egy törvénybe sûrítve, hanem a szokásjogok évszázados fejlõdését leíró sarkalatos vagy alaptörvényekben jelent meg nálunk az alkotmányosság. Ha tehát alkotmánynak nevezzük azt, ami most készül, akkor felrúgtuk az alkotmányos hagyományainkat! Vajon Fletó miért nem ezt kritizálta? De menjünk tovább. A legjobb alkotmányos szokásaink pedig, az isteni vagy természetjogi abszolút igazság alapjaira épülnek, s nem a liberalizmus álságos, relatív jogpozitivizmusára. A magyarok valóban úgy döntöttek, más világban akarnak élni; ezért nincs szükség az új alkotmányra, hanem a visszatérés szükséges a bevált és a nemzetet évezredre megtartó történeti alkotmányhoz. Akik nem akarnak új alkotmányt, és nem akarják az alkotmánynak hazudott 1949. XX, valamint Az 1989. XXXI. „törvénytelen törvények” jogrendjét folytatni, azok valójában a bevált történeti alkotmányt akarják visszahelyezni a szerves jogfejlõdés ezeréves ívébe. Azok nem a középkort szeretnék, hanem valójában azt a korszakot akarják visszahozni, amelyben nem tudtak visszaélni a hatalommal!

A színpadon azonban nem én, hanem a fõszereplõk jutnak szóhoz, s így én, örökre csak nézõ maradhatok. A joghagyományainkat azonban egy-egy személy nem, csak az alkotmányos jogtudattal bíró, erõs és szervezett nemzet változtathat. Mert a színpadon folyó elõadást lehet érteni és nem érteni, lehet tapsolni és fütyülni. Ám a mai világban már a fütyülés is tapshelyettesítõ, s ugyanígy nincs jó és rossz, nincs siker és bukás. Ha lenne, akkor nem Gyurcsány Ferenc viszontválaszát hallgathattuk volna meg hétfõn, hanem például Zétényi Zsoltét. A politikusi szerepek adta lehetõséget azonban, feltétlenül át kell gondoljuk, s a médiadiktatúra ellenére kell kialakítanunk a saját, és elemzõen kritikus véleményünket róluk:

"Ön ellopja hárommillió embernek a pénzét, és ön erre büszke. Én az ön helyében szégyellném magamat" "Ha ön demokrata, ha ön tisztességes ember, ha önt érdekli, hogy mit gondol a nép az ön alkotmányáról, akkor ne fenyegessen sem bennünket, sem mást, hanem álljon a nép elé, és mondja azt: ajánlatom van az ország alkotmányára, és kérem a nép, az istenadta nép támogatását. Ne bujdokoljon, ne féljen, ne legyen gyáva, és fõleg ne legyen tolvaj!"

"Én megértem, hogy önök bátor emberek: elég bátrak voltak, hogy kardlapoztassanak, emberekre vadásszanak gumilövedékkel, kilõjék ártatlan tüntetõknek a szemét, elég bátrak voltak, hogy meghamisítsák a költségvetést, hogy orránál fogva vezessék az egész országot" "Megértem, hogy az MSZP egyes képviselõinek komoly és személyes problémát jelent a félelem. Ezt úgy hívják, elszámoltatás és elszámoltatástól való félelem"

Eddig az elõadás. A nézõk pedig szépen hazamennek. Otthon majd mindenki, a pártállása szerint átgondolja az elõadás lényegét. Az pedig látszatra az alkotmányról, s a nyugdíjakról szólt. Valójában azonban, csak eltakarja elõlünk a lényeget, a jövõnket meghatározó jogrend átalakításának, sõt bebetonozásának akcióját, amelyben eltûnik majd a múlt, jelen, jövõ egységének záloga, a magyar közjogi gondolkodás eredetisége, egyedisége. Mert ha ellent is tudtunk állani évszázadokig a pénzimpérium nyomásának, most a globalizmusnak már nem tudunk, mert elveszik tõlünk az egyetlen mentõövet, az igazságos jogrend alapját: a koronát.

Mert a Szent Korona nem a királyság, hanem az igazságos és joguralmi állam biztosítéka.

Pár évtizede még százezrek, vagy milliók haltak volna meg a magyar alkotmányért, mint ahogy meghaltak érte a kurucok, honvédek, pesti srácok ezrei. Ma nem kellene meghalni érte senkinek, csak fel kellene állni a meccsnézõ, vagy sorozatnézõ fotelbõl és a Magyarok Szövetségének, pontosabban a magyar nemzetnek a hívó szavára (legkésõbb márciusban!) odagyûlni majd a parlament elé, s némán felmutatni a tömegerõt azoknak, akik a jelenlegi ál-alkotmányt akarják átreformálni: maguknak.

Dr. Bene Gábor S.